Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-30 / 328. szám
6 űí Dunántúli napló 1991. november 30., szombat Reménykedés a reménytelenségben ... Az aknatornyokon átsír a szél A komlói Kossuth bánya egykori főépületéről a felirat is lekerült. Fotó:Proksza László Főként németek lakják Egy falu sorsa - Szederkény Mondhatnám így is: a cipőüzem „udvarán” föl-föl bukkannak a mélyből a szénnel rakott csillék. Az egykori komlói Kossuth-akna furcsa arcot mutat jópár esztendeje, de hát mindenhez hozzá lehet szokni. Ezt mondja Kaluzsa Tibor is, leszázalékolt vájár, aki portásként még egy ideig szolgál egykori üzeme bejáratánál. 0 is az újságból tudta meg a hírt: november elején végleg fölhagytak az utolsó fejtéssel is Kossuthon ... S aki nemigen jártas bányászberkekben, bizonnyal rácsodálkozott, hiszen 1989 óta egy fia bányászt nem láttak itt, a ho- dály-üzemépület legföljebb oktatás céljára szolgál, amúgy a más említett cipőkészítők - a Pécsi Cipőipari Szövetkezet - néhány műhelye mellett. Máté György szakvezető vájár szomorú. A 103-as csapat úgy lépett ki a fejtésből, mini amikor az ern- ber a legszebb álmaiból ébred, s döbben rá a valóságra.- Ritka kemény munka volt - mondja. - Már talán csak néhány napra lett volna szükség, hogy beérjünk a szűz szénmezőbe, s akkor jött az utasítás .. . Hagyjuk az egészet. Sportnyelven: épp a célbaér- kezés pillanatában fújták le a versenyt. Mit volt tenni, megkezdték a K-4-es fejtés kiszerelését, az anyagok mentését. Ma is ez folyik. A csapat szétesett, a dolgozók egy része más csapatokhoz került, egy része még jóidéig elbajlódik a fejtés-fölha- gyás teendőivel.- A búcsú...?- Néhány torokszorító pillanat. Kezet fogtunk egymással sorban, mindenki mindenkivel. Tamása Antal, a szakvezető helyettes némi magyarázatot fűz mindehhez:-Nem is a fejtést sajnáltuk, hiszen időről-időre hozzászoktunk már. Fejtést fölhagyni, mindennapos dolog. A kollektívánk ment szét, s ezt nehezebb megemészteni. Főleg, hogy akkor nem is tudtuk még, hogy lesz tovább. A „hogyan tovább” kérdése lassan mindennapos a szénbányászatban. Főleg itt, a Mecsekben az, s jószerivel igazán a választ senki sem tudja. Bár megannyi összejövetelen téma ez, s ha jönnek is információk, ki hisz bennük? Horváth Ernő, Komló Bányaüzem termelési főmérnökhelyettese így nyolcszemközt, az újságíró, Máté György és Tamása Antal társaságában immár ki tudja hányadszor próbál a komlói bányászkodás jelenéről képet festeni. A szoba falán hadvezetés-méretű-léptékű térkép a bányamezőről. Bár az aknák elnevezése 1987-ben megszűnt, Komló Bányaüzemre változott, maguk között csak azt használják. Jelenleg Zobák lapos dőlésű telepeit és Béta meredek dőlésű területét művelik. Az összes szolgálat itt van Zobá- kon: a termelő, a szállító, a gépészet részlegei, s az altárón közelítik meg a fejtéseket. (Egy ideig busszal jártak Kossuth 4-re, a könnyebb megközelítés miatt.) Itt vannak a fürdők, irodák is. A komlói bányászkodás Zo- bákra vonult vissza, a gazdaság- talanság, a piac, az árak támadása elöl. Fénykorában a „szocialista bányavárosnak” hétezer bányásza volt, vagy legalábbis ennyi embert foglalkoztatott. Külszínen, a mélyben. Ma 2015-en vannak, ebből közel 10 százalék a műszaki, alkalmazotti létszám, s 1600 fő a földalatti. Akad 220 lengyel bányászuk is, igaz nemrégiben harmadukat hazaküldték. — Állandó visszavonulás? — így is lehet mondani - jegyzi meg Horváth Ernő. - A fénykor a hatvanas évek végén volt. Csökkenőben a termelés is. Az idei tervük, többször is módosítva 830 000 tonna volt, jövőre 650 000 tonnát terveznek, ha ugyan jóváhagyják „fönt”.-Az ok az árban keresendő. A mecseki szén nehezen kitermelhető, drága. . . — Ez tény, fejet kell hajtani. Jön mindenünnen a külföldi szén, folyik a bartell-kereske- dés. Éppen emiatt kellett a Kos- suth-i fejtést is föladni: magunknak, az udvarra nem termelhetünk. Nincs piac. A hamburgi kikötőben 50 dollár tonnája, s ha ehhez még ötvenet is hozzáteszünk, akkor is olcsóbb. Nem beszélve a szovjet, lengyel szénről. Nagy nehezen, de kimondjuk: a mai ár-állapotok alapján soha se tehető nyereségessé a komlói bányászkodás. De akkor is ott marad e gondolat: egyszer, talán ... Talán változnak majd az árak is. Beszélgetőpartnereim bíznak is benne meg nem is. — Minden szénmedence sorsa egyszer megpecsételődik - mondom. - A gazdaságosság ilyen megközelítésben másodlagos. Horváth Ernő szerint e térségben még úgy 25-27 millió tonna szénvagyon akadna, s ezzel az ütemmel legalább harminc évig lehetne kitermelni. Tehát mindenképpen egyszer estik megszűnne Komló bányaváros lenni. Máté György így fogalmaz:- Négy-öt éve tart ez a fásultság, s mi a lehetőségeinkhez képest megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy maradjon a munkahely és a munka. A fokozatos leépítéseket valahol megérti az ember. Ez a dolgok gazdasági oldala.- Akad más is.. ?-Már hogyne akadna. Lélekben is föl kell készülni itt mindenkinek, s elkeserítő belegondolni: kemény munkában összeszokott, csak a bányászkodáshoz értő emberek számára kell új perspektívát találni. S egyik pillanatról a másikra nehéz.- Önök is gondoltak már más munkára? Tamása Antal reflektál:- Időnként éjjel erre ébredek. Hogy mit tudnék tenni, munkakönyvvel és végkielégítéssel a kezembe. De csak nem adódik VáloSZ: rgy aztán, mint 'legtöbben, elhessegetjük magunktól e gondolatot. Horváth Ernő szerint egy tisztes időt, úgy 10-12 éve még ki lehet húzni. A hirtelen fölszámolás valószínűleg többe kerülne, s a kormányzat is tudja ezt.- Lassan már többen úgy vannak, a bánya nem érdekli őket. Elfogadnánk a keserű tényt is, ha lenne hasonló megélhetést, egzisztenciát adó más munka... Máté György:- Akár segédmunkásnak is elmegyek, csak fizessék meg. Látom: a tehetetlenség mondatja belőle. Hisz ő is, a csapat- vezető helyettes vájár is fiatalok: az egyikük 31, a másikuk 32 éves. Ahogy lenni szokott: előttük az élet. Persze nem csak ők kopogtatnak most a középkorúak ajtaján, a komlói bányászok megfiatalodtak. A földalattiak többsége úgy 30 körüli, vagy az alatt van. Az idősebbek leszázalékolódtak. Aki tehette, korkedvezménnyel nyugdíjba ment. A felületes szemlélő azt mondaná, önszántukból, pedig hát a szándék csak másodlagos, amit a dolgok kényszere hozott felszínre. A süllyedő hajón ki talál perspektívát...? Vigasztalanul csepereg az eső, sr időnként fel-feltámad a szél. Átsűvit a zobáki aknatornyokon, s belesír a délutánba. Csak most veszem észre, hogy az egykor kék tornyokat jóideje átfesthették fehér-szürkére. Kérdem Horváth Ernőt, vajon mikor, de pontosan nem emlékszik rá. Mással vannak elfoglalva, nem az esztétikával. Hisz nem csak Komló a bánya, s nem az egykori Kos- suth-akna a legfőbb kérdés a Mecsekben. Kozma Ferenc S zederkény az gazdag falu! - hallom többektől, mikor megmondom, hová készülök. Ám nincs szerencsém látni a gazdagságot, tejfelszerű ködben érkezem araszolva, az útról épp csak derengenek a házak. A polgármesteri hivatal kocsibeállója alatt a rossz idő ellenére is nagyban folyik a pártállami időkből örökölt dib-dáb székek szögelése, hangos kopácsolás- sal. Hoffman Tibor polgármester irodájában is ott lóg még egy KISZ-oklevél a falon, de ő maga sűrű cigarettafüst eregeté- sek mellett már nagyon is mai gondjairól kezd mesélni, kevés szóval, el-elhallgatva.- Szép lassan minden megy tönkre, ahelyett, hogy javulna, mintha csak kötelező lenne. Ez így persze, nagyon durván hangzik, de vegyük figyelembe, hogy a hírveréssel ellentétben az emberek egyáltalán nem állnak sorban a földért - bármily hihetetlen is egyesek számára -, de a téeszt már félig szétverték. A mi vidékünkön nagyon fontos a szőlészet, a bortermelés ... tudjuk, hogy ez is hogy’ áll. Újabb hallgatás.- Szaporodnak a munkanélküliek is, és itt nem a lumpenekről beszélek, hanem olyanokról, akik szeretnének dolgozni. Ebből a szempontból Pécs a meghatározó, még mindig, helyben szinte semmi sincs. Például a bőrdíszműves szövetkezet is halálra van ítélve.- Nem kapnak semmi központi segítséget? Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az Új Dunántúli Napló egy korábbi számában dr. Varga István, Pécs városi pénzügyi osztályvezető törvénytelennek minősítette a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyik intézkedését. Az e nyilatkozatra adott válaszomat lapjuk volt szives közölni, ugyanakkor helyet adtak Varga úrnak is, hogy az én levelemnél háromszor nagyobb terjedelemben kifejthesse nézeteit. Miután ez az írás számos valótlanságot tartalmaz, kérem, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében megjegyzéseimet közölni szíveskedjék. (Állításaimat írásos bizonyítékokkal tudom alátámasztani, amelyeket a kézirat átadásakor bemutatok, illetve szükség esetén fénymásolatban átadok.) Szívem szerint válasz nélkül hagynám dr. Varga István Először csak rezignált félmosoly a válasz.- Nem "nagy dolog" az a pár munkanélküli itt, mikor mondjuk, Borsodban sokkal nagyobb a feszültség ... A központi intézkedések idejének meg vége. Viszont ezzel a minden területen való önállósodással egyenesen a talajt húzzák ki a lábunk alól.- Mégis, mire képes egy ilyen falu, mint Szederkény a saját erejéből?- Némi jele érezhető a válla- kozási hullámnak, hisz épült egy kis ABC, pavilonsor, készülőben van egy új vágóhíd, működik egy maszek tüzép, szeszfőzde. De ezek munkahelyet igazából nem teremtenek, mert mind családi vállalkozás, elvégzik maguk a munkát. Igaz, akad, amihez nagyobb összefogás szükséges, van egy régi sváb parasztház, azt szeretnék az eredeti német hagyományok szerint felújítani. Aztán épült egy közös református-evangélikus imaház, restaurálták a Nepomuki Szent János szobrot. Az iskolát is bővítették, kiszolgálórészek készültek és emeletráépítés.- És tényleg, ha már így "adva vannak" a gondok, mennyire tartják még össze a közösséget a hagyományok, ünnepek? Van-e ezen téren valamiféle változás a rendszerváltás óta?- Főleg az egyházi ünnepek alkalmával mozdul meg a lakosság. Két búcsúnk is van, egy augusztusban, Lőrinc-napkor, terjedelmes levelét, de nincs jogom hozzá, mert a pécsi közvéleménynek végre meg kell tudnia: ha a városi önkormányzaton múlott volna, a Pécsi Nemzeti Színház és a Kis színház az idén egyetlen fillér szakmai céltámogatást sem kapott volna a költségvetéstől! Jóllehet, a Polgármester Urat április 18-án kelt levelében a minisztérium időben értesítette a pályázati lehetőségről, május 15-én úgy járt le a határidő, hogy Pécs városából színházi bemutatóra vonatkozó önkormányzati pályázat nem érkezett. Szerencsére mind a Nemzeti, mind a Kis színház közvetlenül is pályázott. Lehet, hogy ez az aktus „törvénytelen”, de eredményes volt: a bíráló bizottság június 5-én 3, illetve egy millió forintot szavazott meg a két társulatnak. Miről döntött hát május 30-án a pécsi önkormányzat? de az régen is csak rövid, egynapos ünnep volt, mert akkor még jayában áll a nyári munka. Aztán októberben jön a Ven- del-búcsú, amit valaha "zabáló búcsúnak" hívtak, hisz már betakarították a termést, lehetett akár három napon át is vigadni. Időközben kiderült az idő, s a polgármester úr tanácsára megkeresem Ravasz Jánost, akinek, mint mondja, a kisujjában van a falu története. Épp a Takarékban csípjük el, a kiadandó évkönyv csekkjeit intézi. Ravasz úr a kultúrházat igazgatta hosz- szú évekig, most a Honismereti Egyesület elnöke.- A faluban főként németek élnek, a háború előtt pedig szín német község volt. Ezért is szeretnénk visszahozni minél többet a német hagyományokból, hisz nem is csak a kisebbségi önérzet miatt fontos ez, hanem egyszerűen azért, mert a német egy világnyelv, és gyakorlati haszna is van.- Az innen kitelepített németek főleg München környékén laknak, ők minden májusban, rendeznek egy Szederkényi napot, velük is tartjuk a kapcsolatot. A téli estékre szerveztünk egy Honismereti Akadémia című előadássorozatot, ahová neves előadókat hívtunk meg, Wolfart Jánost, az Etnikai Bizottság elnökét, Hanns Rehfeld főkonzul urat és Rajczy Péter történészt. És mondom, készül az évkönyv, magyar és német nyelven, ami igazi kapocs lehet egymástól többszáz kilométerre élő emberek között. Méhes K. Amikor a pályázatok már régen a zsűri előtt voltak? Varga úr helyében e határozattal nem dicsekednék. A Kisszínházról szó sem esett, a Nemzeti Színházról is csak annyi, hogy ha megkapja az állami céltámogatást, akkor a költségvetési keretét ugyanannyival csökkenteni kell. (Durván fogalmazva: a pécsi önkormányzat rátette a kezét az állami támogatásra.) S ezután következett a Kisszínházzal kapcsolatos őszi huzavona. Miért csodálkozik hát Varga úr, hogy a színházigazgató bizalmatlan? A kérdést szakmai fórumon bármikor hajlandó vagyok megvitatni. A céltámogatások sorsát nyomon követő Állami Számvevőszéki vizsgálat eredményét kíváncsian várom. Havasi János, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szóvivője Szederkényi falurészlet. Fotó:Proksza László Nagyon is ismerős...
