Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-15 / 74. szám
Vilég proletárjai, egyesüljetek! Fáklyás felvonulás Pécsett 1848 szabadságeszménye nem elvont idea, és kivált nem harsogó retorika. Tartalmát a 12 pont foglalta össze tömören, közérthetően és nagy mozgósító erővel. Hatása azért volt szinte leírhatatlan, azért visszhangzott a népben, mert azt öntötte szavakba, amit a nemzet vágyaiban már megfogalmazott. Március 15-ének hőse a fiatal Magyarország volt. A márciusi ifjak, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és a köréjük sereglett ,,plebejus (Folytatás a 2. oldalon) Cselekedjünk I848 örököseiként Szűrös Mátyás Unnnepl beszéde Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezve március 14-én ülést tartott az Országgyűlés, amelyen Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. MTI-telefotó A nemzet történelmének korszakos jelentőségű eseményére, az 1848—49-es" forradalomra és szabadságharcra emlékezve ünnepi ülést tartott szerdán a magyar Országgyűlés. A törvényhozó testület emlékezö-tisztelgő ülésén a képviselők, a kormány elnöke és tagjai, az országos hatáskörű szervek vezetői mellett részt vettek a politikai, a társadalmi élet vezető személyiségei, a diplomáciai képviseletek vezetői, neves közéleti személyiségek és a nemrégiben megalakult szervezetek képviselői. Az elnökségben helyet foglalt Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, valamint az Országgyűlés tisztségviselői. A Himnusz hangjait követően a magyar Országgyűlés nevében Jakab Róbertné alelnök köszöntötte a részvevőket. Ezután Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. (9. oldal) 50000 forint az aradi vértanúk emlékművének létrehozására Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága Március 14-én, kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. A testület áttekintette a politikai pártok alapításáról, az alkotmánybíróság felállításáról, valamint a közigazgatási bíráskodás bevezetéséről készített előterjesztéseket. A javaslatok zömét elfogadta a további munka alapjául. Felkérte az előterjesztőket, hogy a vitában elhangzottak figyelembevételével rövid időn belül készítsék el az állásfoglalás tervezetét. A Politikai Bizottság megvitatta Magyarország világ- gazdasági nyitásáról és KGST(Folytatás a 2. oldalon) Ünnepségek az oktatási intézményekben Nyilvános ünnepi tanácsülés a JPTE-n n borult eg esőt ígért ugyan, de a pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola diákjainak ügyesen felépített, a korabeli tömegdemonstráció hatását keltő műsora és a néhányuk kezében levő, az irodalmi játékhoz tartozó csukott esernyő égi áldás nélkül is felidézte a szóz- negyvenegy évvel ezelőtti jeles napót a Kossuth Lajos utcai iskola udvarán. Tegnap a déli harangszóra kezdődő és a Szózat közös éneklésével befejeződő emlékezés jelentős eseménnyel zárult. Az aradi vértanúk emlékművének létrehozására - még Pozsgay Imre 1987-es őszi felA szigetvári Mezőgép és a MEV KlSZ-szervezete elnyerte a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. Képünk a MÉV-ben rendezett ünnepségen készült, ahol dr. Fodor László, a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára adta át a zászlót és a kitüntetéseket. Tudósításunk a 11. oldalon. hívásához csatlakozva — az iskola 50 ezer forintot gyűjtött össze és ajánlott fel, amit a diákok és a tanárok közösségének nevében Laborcz László és László Csaba harmadik osztályos tanulók adtak át jelképesen Szilágyi Jánosnak, a népfront pécsi, városi elnökének. A mozgalom képviselője, mint az iskola jogelődjének, a tanítóképzőnek is egykori diákja, meleg szavakkal köszönte meg az alapítványt gyarapító összeget, amit a diákok másfél évi, iskolai szünnapokon végzett munkával - elsősorban a Pécsi Állami Gazdaságban és részben az ugyancsak helyi Parképítő Vállalatnál kerestek. Mint dr. Erhardt Imre, az iskola igazgatója elmondta, önkéntes felajánlásaik sora ezzel korántsem zárult le, az elkövetkezőkben az erdélyiek át- települését, támogatását tervezik. * Az általános iskolákban is nagyobb teret szenteltek március 15-e megünneplésének, többségükben kedden rendeztek műsoros megemlékezéseket, de néhányuk - például a Jókai utcai - a mai napot választotta. A megye harminckilenc középfokú oktatási intézményében — gimnáziumaiban, szak- középiskoláiban és szakmunkásképző intézeteiben az eddigieknél nagyobb teret és figyelmet szenteltek a jeles nap megünneplésének. Pécs egyik legnagyobb középfokú oktatási intézményében, a Tarr Imre Szakmunkásképző és Szakközépiskola aulájában már tegnap reggel egyórás irodalmi műsorral kezdődött a nap és hagyományaiknak megfelelően (Folytatás a 11. oldalon) Bányaüzemet (3. oldal) Könyv készül a baranyai németségről (4. oldal) Igazodás a holnaphoz (5. oldal) Új^ arcok az erdélyi magyar irodalomban (9. oldal) Méltó tisztelgés az ünnep előestjén Elérzékenyitően szép, emlékezetes este volt a tegnapi pécsi megemlékezés március 15.ről. 1989-től pirosbetűssé is nyilvánított nemzeti ünnepünk előestéjén a megyében is működő úgynevezett alternatív szerveződések ünnepségén több mint tízezer ember vett részt. A program a Kossuth téren kezdődött. Régebbi, elsősorban Bródy János által írt dalszövegek megzenésítéseit (Folytatás a 3. oldalon) 1848. március 15-én, immár 141 évvel ezelőtt, a magyarság történetének újabb drámai fordulójához érkezett. Egyenlőtlen harcra kényszerült a szabadságért, a független, önálló Magyarország megteremtéséért, a magát túlélt feudális viszonyok felszámolásáért. A megkésve, de nálunk is napirendre került polgári demokratikus átalakulás győzelemre segítéséért. Népünk emlékezete 141 éve őrzi március idusának emlékét. Múltunknak olyan kora volt e forradalom, amely egyszerre ígérte az akkor' Európa fejlettebb részéhez való felzárkózást és függétlenséget. Hősies kísérlet volt a „magyar átok", a „mi mindenben elkésünk” — sors megfordítására. 1848 jelképe mindannak, amit népünk ebben a hazában, Európának ezen „a ihuzatos" táján Szent István óta alkotott, elszenvedett, amiért harcolt és vérzett, hogy ne csak hírét hagyja a késői utódokra, hanem szabad nemzetként fenn- és megmaradjon. 1848 ezért kiapadhatatlan erőforrás a kései korok számára is. Március 15-i ünnepségek Pécsett Az 1848-as forradalom és j szabadságharc 141. évfordulója tiszteletére koszorúzási ünnepségeket rendeznek ma Pécsett, a Kossuth- és a Pe- tőfi-szobornál. A megemlékezés ünnepsége a Kossuth téren 10 órakor, a 48-as téren 11 órakor kezdődik. Onnepi beszédet mond a 48-as téri koszorúzásnál Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Március 15-re emlékezve mind a Kossuth-, mind a Petőfi-szobornál koszorút helyez el a HNF Baranya Megyei és Pécs Városi Bizottsága, a Baranya Megyei Tanács és Pécs Város Tanácsa, az MSZMP Bárány Megyei és Pécs Városi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanócsg és az SZMT, a KISZ Baranya Me- I gyei és Pécs Városi Bizott- j ságo, az egyházak, a fegy- | veres testületek képviselői, a Szociáldemokrata Párt pécs- baranyai szervezete, a felső- oktatási intézmények képviselői, a Pécsi Városszépitő és Városvédő Egyesület, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Baranya megye szervezete, az MHSZ Baranya megyei és Pécs város szervezete, a szövetkezetek, a cigánytanács, valamint a Kisiparosok Baranya megye és Pécs városi szervezete Virágot helyez el a szob roknál a Magyar Demokra ta Fórum Pécs-Baranya szer vezete, a Wallenberg egye sülét és a Tarts velünk egye sülét. Az ünnepi műsorban neves színművészek mellett a Nagy Lajos és a Kodály Gimnázium énekkara, a Pécsi Egyetemi Színpad tagjai, valamint a MÁV Pécsi Igazgatósága és a Mecseki Szénbányák fúvószenekara működik közre. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja • • Ünnepi ülést tartott a magyar Országgyűlés Á tartalomból: • • Összevonják Pécs és Vasas Dunántúlt napló XLVI. évfolyam, 74. szám 1989. március 15., szerda Ara: 4,30 Ft