Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-12 / 100. szám
2 Dunántúli napló 1986. április 12., szombat Az űrhajózás napja 1961. április 12-én — 25 éve — a moszkvai rádió adását megszakítva jelentette be a szenzációs hírt: ember a világűrben. Ma már, amikor szinte megszokottá vált egy- egy űrexpedíció indítása, nehéz visszaemlékezni arra a szívet szorongató érzésre, arrvkor Jurij Gagarin vállalta a legnehezebbet: elsőként indulni az ismeretlenbe. Pedig az az utazás csak másfél óráig tartott! Az egész világ várta, leste a hírt a szerencsés visszaérkezésről. Természetesen sok kísérlet előzte meg ezt a vállalkozást. 1957. október 4-én indult meg a világűr ostroma a Szputnyik 1 startjával, majd a Lajka nevű kutyával végzett kísérletek győzték meg a tudósokat arról, hogy a megfelelően szerkesztett űrkabin kellő oltalmat képes adni az élőlényeknek, így az embernek is. Senki sem tudhatta addig, hogy képes-e az ember életben maradni a súlytalanság állapotában, nem kap-e veszélyes mértékű sugárzást, és mi a valószínűsége annak, hogy az űrhajó mikrometeorittal, esetleg kisebb méretű meteorral ütközik. Az ember nélkülözhetétlen a világűr kutatásában. Mivel egyre bonyolultabbá — ezzel együtt drágává — váltak a kozmikus berendezések, jelentős tudományos és gazdasági veszteséget jelent, ha a berendezések nem a programnak megfelelően működnek: az űrhajósok korrigálhatják a nem megfelelően működő berendezéseket. Jó példa erre az a folyamatos karbantartó ■ tevékenység, amelyet a Szal- jut—6 űrállomáson tartózkodó űrhajósok folytattak. Fontos az is, hogy a legbonyolultabb eszközök, műszerek is csak azokat a méréseket tudják elvégezni, amelyekre előzőleg beprogramozták őket: a váratlan vagy eddig ismeretlen jelenségekre érzéketlenek. Fia űrhajós is jelen van, beavatkozása révén az ilyenekről is információt gyűjthet: példa erre az erdőtüzek, halrajok vonulásának számos megfigyelése. Folytatódtak mind a szovjet, mind az amerikai kísérletek az embert szállító űrhajókkal, emlékezhetünk még az erre a korra jellemző Vosztok- és Mercury-programokra. Ezeknek a kísérleteknek az eredményeként tanult meg az ember élni a világűrben. Ezt követte az űrrepülések történetének az a szakasza, amely a szovjet Szojuz és az amerikai Gemini űrhajók kora volt: ekkor már ketten, illetve hárman tartózkodtak az űrhajóban, és repülési idejük 2—3 hétre nőtt. Ebben a korban dolgozta ki az ember az űrrandevúk technikáját, és ekkor valósultak meg az első űrséták is, amelyekhez kitűnő, nagy biztonságot nyújtó szkafanderekre is szükség volt. A következő időszakban szerepeltek sokat a hírek között a Szaljut űrállomások, és az Apolló űrhajók. Az előbbiek az egyre hosszabb űrrepüléseket tették lehetővé (a mai rekord 237 napi), a világűrben végzett komoly tudományos és technikai munkavégzést, az utóbbiak az igen bonyolult manőverezést igénylő holdraszállást. És Gagarin hősi repülése után alig telt el nyolc esztendő, amikor 1969. július 20-án az emberiség első követe, Neil Armstrong megjelent egy idegen égitesten, a Holdon. Az űrkutatás történetében sajnálatosan eddig egyetlen az a sikeres kísérlet, amelyet 1975 júliusában hajtottak végre: a világűrben összekapcsolódott egy Szovjet és egy amerikai űrhajó. A másik jelentős eseményre 1978 márciusában került sor: nemzetközi (eqy szovjet és egy csehszlovák) legénységgel indult a Szoiüz—28, és ezzel meakez- dődött az Interkozmosz Program, amelynek során Farkas Bertalan is nyolc napot tölt- hetett a világűrben. Az amerikai Apolló Program befejezése után tervbe vettek egy új rendszerű, sok feladatú és többször felhasználható űreszköz, az űrrepülőgép kifejlesztését. Ez a jövőt ígérő program sikeresen teljesült: Gagarin űrrepülésének huszadik évfordulóján, 1981. április 12-én startolt először az űrjárművek legújabb generációjának első tagja. A program annak ellenére sikeresen folytatódott, hogy a világ éppen az idén gyászolja az űrkutatás hét legújabb áldozatát, #akik a szomorú Challenger-katasztró- fa során haltak hősi halált. A világ emlékezni fog rójuk — miként az űrkutatás többi áldozatára is —, de emléküknek akkor' tisztelgünk legméltóbban, ha az ember töretlen hittel megy tovább a kozmosz megismerésének és békés fel- használásának nem veszélytelen útján. H. J. Amatőr képzőművészeti kiállítás nyílt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A kiállított festményeket és szobrokat az űrhajózás és a tudományos—fantasztikus irodalom ihlette. A képen Dörner Béla: SIC !TUR AD ASTRA. Gagann-emiékünnepség Jur:' Gagarirr űrrepülésének 25. évfordulója és az űrhajózás napja alkalmából .emlék- ünnepséget rendeztek pénteken Visontán, a Gagarin Hőerőműnél. Az ünnepség résztvevői, akik között ott volt Farkas Bertalan űrhajós ezredes is, az erőmű előtti téren megkoszorúzták Jurij Gagarin szobrát. A szobor talapzatánál elhelyezték az MSZMP Heves Megyei és Gyöngyös Városi Bizottságának, az MSZBT Országos Elnökségének, a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának, valamint a Szovjetunió budapesti nagykövetségének koszorúját. A salgótarjáni Kohász Művelődési Központban Gagarin- emiékkiáilítást rendeztek, amelyen Iván Bagyuí, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, a Szovjet Ba- Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője mondott megnyitó beszédet. Jelen volt a kiállítás megnyitó ünnepségén Apró Antal, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke is. Ellenzéki nagygyűlés Pakisztánban „Javé Zia javé Zia” (Ziá- nak távoznia kell) — visszhangozta Lahorban az ellenzéki Néppárt hazatért elnökének meghallgatására egybegyűlt hatalmas tömeg. Benazir Bhutto a hét évvel ezelőtt kivégzett volt pakisztáni kormányfő lánya csütörtökön érkezett vissza hazájába. Benazir Bhutto a lahori nagygyűlésen Ziaul Hakk államfő távozását követelte, egyben a hatalom békés úton történő átadását sürgette. 1986-ot a diktátorok szerencsétlen évének nevezte és Ziaul Hakkra célozva emlékeztetett Duvalier haiti diktátor és Marcos volt Fülöp- sziqeteki elnök sorsára. Bírálta Pakisztán külkapcso- latait: nyugtalanítónak mondta az Indiával és Afganisztánnal szembeni politikát. Az Egyesült Államokra célozva megenged« hetetlennek tartotta, hogy külső erők saját céljaik elérésére használják ki országa gyenge- séqét. Benazir Bhutto a következő napokban pakisztáni nagyvárosokban diktatúraellenes nagygyűléseken vesz részt. ' Waldheim— Steyrer vita Több mint kétórás tévévitát folytatott csütörtökön este az osztrák államelnöki poszt két várományosa: Kurt Waldheim, a néppárt és Kurt Steyrer, a szocialista párt jelöltje. A május 4-i elnökválasztás előtt a legszélesebb közönség előtt lefolyt vitájuk középpontjában ezúttal is a Kurt Waldheim múltja körüli kérdések állottak, de új mozzanat nem merült fel. Waldheim újólag elutasította az Egyesült Államokban, valamint Jugoszláviában és Görögországban elhangzott vádakat, hangoztatva: 40 évvel a háború után csak azért szerveztek ellene kampányt, mégpedig ausztriai politikai ellenfelei, a szocialisták, mert elindult az elnökválasztáson. A vitát irányító újságírók kérdéseire, hogy miért nem adott korábban számot háborús pályafutásának több éves szakaszairól, Waldheim azzal válaszolt, hogy azokat nem tartotta fontosnak. Kötelező katonai szolgálatot ugyan teljesített, de az egyébként ellene emelt vádak bizonyítottan alaptalanok, hangoztatta. A két elnökjelölt egyébként azt mondotta, hógy véleményük szerint az általában élesen bíráló nyugati sajtóhangok ellenére Waldheim ügye valójában nem ártott Ausztria tekintélyének s a jövendő államelnök, bármelyikük is lesz az, nem indul tehertétellel.' NAGYVILÁGBAN Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai atomrobbantásrál A legutóbbi amerikai atomrobbantás kapcsán a szovjet kormány kijelenti, hogy mostantól fogva nem tartja kötelezőnek magára nézve az egyoldalúan vállalt atomkísérlet-mora- tóriumot — olvasható a szovjet kormány pénteki nyilatkozatában, melyet a TASZSZ közölt. Ugyanakkor a Szovjetunió kifejezi készségét: bármikor hajlandó tá/gyalásokat kezdeni az atomfegyverkísérletek teljes betiltásáról — hangsúlyozza a nyilatkozat. Az okmány .emlékeztet arra, hogy a Szovjetunió eddig egyoldalú önmérsékletet tanúsított, és számos felhívást intézett az amerikai félhez, hogy csatlakozzék a moratóriumhoz. Ha az amerikai fél követte volna a szovjet kezdeményezést, lehetővé vált volna a nukleáris fegyverkezési verseny megfékezése, gátat lehetett volna vetni az atomfegyverek minőségi fejlesztésének, új atomfegyver-fajták létrehozásának. Érthető ezért az a kiábrándultság és felháborodás, amelyet a legutóbbi amerikai földalatti atomrobbantás okozott világszerte — állapítja meg a szovjet kormány nyilatkozata. Sarlós István nyugatnémet képviselőket fogadott. A képen: Hermann Josef Undland delegációvezetőt köszönti.........— * ■ A merikai szenátorok a SOLT-II. betartása mellett ötvenkét amerikai szenátor sürgette Ronald Reagan elnököt, hogy továbbra se sértse meg — az egyébként amerikai részről nem ratifikált — SALT— II. szerződés előírásait, még akkor sem, ha betartásuk két nukleáris tengeralattjáró leszerelését vonná maga után a következő hónapban. A 33 demokrata és 14 republikánus párti szenátor szerdán levélben juttatta el a felhívást a Fehér Házba. A levél tartalmát csütörtökön sajtókonferencián hozta nyilvánosságra három szenátor. Reagan elnöknek még van ideje a SALT—ll-vel kapcsolatos döntésétől, ugyanis egy új, Trident-osztályú nukleáris tengeralattjáró vízrebocsátását csak május 20-ra tervezik. A Nevada tengeralattjárón elhelyezett 24 új rakétaindító állás már azt jelentené, hogy az Egyesült Államok túllépi a SALT—II megszabta • kereteket, hacsak az amerikai haditengerészet le nem szerel két Pose- idon-osztólyú tengeralattjárót, vagy ami valószínűbb, szárazdokkba nem állítja őket. Reagan elnök szerdai sajtó- értekezletén kijelentette, hogy még nem határozott a kérdésben. Előbb megvárja azokat a jelentéseket, amelyéket az amerikai vélemények szerinti „szovjet szerződésszegésekről" készítenek számára. Azt követően majd eldönti, hogy tartja-e magát a SALT—ll-höz vagy az „arányos válasz" — feltételezhetően a tengeralattjárók szárazdokkba állítása mellett határoz. + HANNOVER: A világ talán legrangosabb és legnagyobb kiállításán, a hannoveri vásáron a hirtelen jött hideg és havazás ellenére sok a látogató. Az összesen 295 ezer négyzetméternyi hasznos területen 23 nagy alapterületű, emeletes.pavilonban a legkorszerűbb ipari termékek láthatók tematikus elrendezésben. + HAVANNA: Csütörtökön Guatemalában megbeszélést kezdtek a közép-amerikai országok külügyminiszterei. Nicaragua, Salvador, Honduras, Guatemala és Costa Rica diplomáciai vezetqi legutóbb a hét végén találkoztak Panamavárosban. PÉCS A vállalat az 1986. I. negyedévben alkalmazott Hízott sertés súlykategóriát az átvételek során 1986. december 31-ig változatlanul érvényben tartja! # Az élő minősítésű sertesek súlyhatára 95- 125 kg„ 126-140 kg Alapara 39,30 Ft/kg, 34,00 Ft kg. % A hasított minősítésű sertések telső súlyhatára I—IV, o.-bani 100 kg hasított súly, súly feletti kategóriákban: 110 kg hasított súly. A minőségi felár ezen időszakban a 95—125 kg közötti sertésekért kerül kifizetésre. BARANYA MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT iÁIÉlfilllÉ hírei Dr. Nagy Józsefet, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának tagját, nyugalmazott első titkárát köszöntötték tegnap délután 70. születésnapja alkalmából. Lukács János, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára méltatta az ünnepelt munkás- mozgalmi, közéleti tevékenységét, majd Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke a Baranyáért emlékplakettet nyújtotta át dr. Nagy Józsefnek. A köszöntésen részt vettek a megyei pártbizottság titkárai: dr. Dányi Pál, dr. Jerszi István, Rajnai József. * Dr. Nemes Alajos r. vezérőrnagy, a Baranya Meayei Rendőr-főkapitányság volt vezetője halálának 10. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek a pécsi központi temetőben. A Belügyminisztérium képviseletében Kiss Lajos r. vezérőrnagy csoportfőnökhelyettes, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága részéről dr. Sasvári László osztályvezető, az állomány nevében Orbán István r. vezérőrnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője helyeztek el koszorút a sírnál, a volt munkatársak jelenlétében. Szirmai István újságíró, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének 80. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában lévő urnájánál. A kegyelet, a megemlékezés virágait a Magyar. Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője, p Magyar Újságírók Országos Szövetségének nevében Pálfy József elnök és Kapalyag Imre, a MU- OSZ főtitkárhelyettese, a Magyar Rádió nevében Hars István elnök és Szepesi György, a Magyar Rádió főszerkesztője, valamint a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének képviselői helyezték el Szirmai István urnáján. Az urnát megkoszorúzták családjának tagjai is. A munkásőrség vezető parancsnoki állománya pénteken Budapesten tanácskozott. Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka elemezte az 1986. évi munka indításának tapasztalatait, értékelve az új ötéves harckiképzési program végrehajtásának megkezdését. Szólt arról, hogy a munkásőrök miként vesznek részt a gazdasági építőmunká- ban, s hogyan segítik a fegyveres erőkkel és testületekkel együttműködve -a közrend és az állampolgári fegyelem megszilárdítását. A PANNON VOLÁN IPARI ÜZEME hangtechnikai és videó- berendezések kezelésében I ■ jártas elektroműszerészt I JELENTKEZÉS: l PÉCS, BACSÓ B. U. 4.