Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1985-07-02 / 179. szám

1985. július 2., kedd Dungntaii napló Dr. Bauer Miklós a Pécsi Orvostudományi Egyetem új rektora Rektori megbízásokat, egye­temi tanári kinevezéseket ad­tak át ‘hétfőn a Parlament ku­polatermében. A megbízáso­kat, kinevezéseket Csehák Ju­dit, a Minisztertanács elnök- helyettese nyújtotta át, az ese­ményen jelen volt Lázár György, a Minisztertanács el­nöke és Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Csehák Judit egyebek között hangsúlyozta: hazánk és né­pünk jövője elképzelhetetlen a magyar oktatásügy korszerűsö­dése színvonalának emelkedé­se, a kor követelményeihez igazodó ismeretanyag elsajá­títására és az új befogadására mindig nyitott, kreatív értelmi­ség nélkül. — Egyetemi tanárnak lenni — vagy egy egyetem vezetését el­vállalni - többszörös felelőssé­get jelent. A tudós, az iskola­teremtő oktató személyisége, életútja, munkája és magatar­tása nemcsak a jelenben, ha­nem évtizedeken és nemzedé­keken át hat, milliókra kisu­gárzik. Aki úgy él, alkot, oktat és vezet, hogy minden emberi­re, jóra és hasznosra nyitott — tehát a társadalom és a gaz­daság igényeire is —, az nem­csak közvetlenül formálja né­pünk sorsát, nemcsak kutatá­saival segíti társadalmunk fej­lődését, hanem hosszú időre meghatározhatja a jövő társa­dalmának minőségét — mon­dotta Csehák Judit. A Minisztertanács a rektori teendők ellátása alól — mun­kásságának elismerése mellett — felmentette dr. Flerkó Bélát és a rektori teendők ellátásá­val megbízta dr. Bauer Miklóst. Megemlékezés, kitüntetés Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Fotó: Läufer László Dr. Halász Tibor, a Magyar Nemzeti Bank Baranya me­gyei Igazgatóságának igaz­gató-helyettese nyugalomba vonult. Munkásságát a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke Ki­váló Munkáért kitüntetéssel is­merte el és utódjává dr. But- tinger Jánost, a bank élelmi­szergazdasági osztályának ve­zetőjét nevezte ki. A Magyar—Finn Baráti Hét rendezvénysorozatához kapcso­lódóan június 28—30. között Debrecenben tartották a III. magyar—finn testvérvárosi kon­ferenciát. A várospolitika té­makörében rendezett tudomá­nyos tanácskozáson 18 magyar és finn város, köztük Pécs kül­döttsége vett részt. A városi tanácsot Piti Zoltán tanácsel­nök és dr. Szelestey György osztályvezető képviselte. A kon­ferencián Piti Zoltán tanács­elnök a városok és a városi agglomerációk lakosságellátá­si kapcsolatáról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége üdvözlő táviratot intézett Losonczi Pál­hoz abból az alkalomból, hogy újraválasztották az Elnöki Ta­nács elnökévé. A Szovjetunió Minisztertaná­csa táviratban fejezte ki jó­kívánságait Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökévé történt újbóli megválasztása alkalmából. A Szovjetunió külügyminisz­tériuma táviratban üdvözölte Várkonyi Pétert külügyminisz­terré történt újraválasztása al­kalmából. * Hétfőn elutazott Budapest­ről a dr. Eeva Kuuskoski-Vi- kotmaa finn szociális és egész­ségügyi miniszter vezette dele­gáció, amely dr. Medve László egészségügyi miniszter meghí­vására tartózkodott országunk­ban. A finn vendégek megbe­széléseket folytattak a két or­szág egészségügyi és orvostu­dományi együttműködéséről, továbbfejlesztésének lehetősé­geiről. A küldöttség ismerke­dett egészségügyi és gyógy­fürdőügyi intézmények munká­jával. A miniszterasszonyt fo­gadta dr. Csehák Judit minisz­terelnök-helyettes. Dr. Eeva Kuuskoski-Vikatmaa részt vett a nukleáris háború megelőzé­séért küzdő nemzetközi orvos­mozgalom ötödik kongresszu­sán Budapesten. A KISZ KB Egyetemi és Fő­iskolai Tanácsa július 1—5-re tanácskozásra hívta össze az ország felsőoktatási intézmé­nyeinek KISZ-vezetőit Csopak­ra. A résztvevők az MSZMP KB 1,984. októberi ifjúságpolitikai állásfoglalása és az MSZMP XIII. kongresszusának határo­zata alapján áttekintik a KISZ helyzetét és a felsőoktatás if­júsági mozgalom kereteinek korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat. Semmelweis- ünnepségek Pécsett Tisztelet a gyógyító munkát végzőknek Születésének évfordulója al­kalmából Semmelweis Ignácra, a nagy magyar orvosra emlé­keztek tegnap az ország, így Baranya megye egészségügyi dolgozói is. Délután a Megyei Tanács nagytermében megtar­tott ünnepséget dr. Reményi lenö, megyei főorvos-helyettes nyitotta meg. Ezt követően ün­nepi megemlékezésében dr. Kóbor József megyei főorvos elmondta: Semmelweis volt az, aki felfedezte a gyermekágyi lóz okát. Az orvosi fertőzés megelőzése érdekében végzett munkájával forradalmi jelentő­ségű korszakot indított el az egyetemes orvostudományban és a világ legnagyobb orvosai között tartja számon az orvos­történelem. Az ilyen megemlékezés alka­lom arra is, hogy a jelen hely­zetet értékeljék. A megyei fő­orvos beszédében elmondta a magyarországi egészségügy színvonala Európai viszonylat­ban is figyelemre méltó, ha azt nézzük, hogy az ország lakos­sága mennyire jut hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Ha vi­szont az egészségügyi dolgo­zók élet- és munkakörülménye­it, objektív feltételeit, másrész­ről a lakosság elégedettségét nézzük, akkor kevésbé lehet büszkének lenni. Beszélt arról is, milyen az egészségügyi helyzet Baranya megyében, va­lamint hogy a VII. ötéves terv­ben milyen feladatokat kell megvalósítani, amivel jelentő­sen javítani lehet a megelő­zést és betegellátás feltételeit. Dr. Kóbor József kitért az or­vosi etikai kérdésekre is, hivat­kozva arra, hogy Semmelweis Ignác az orvos etikus magatar­tását a legtisztább orvosi hit­vallását is örökül hagyta. Saj­nálatos, hogy egyes orvosok visszaélnek hivatásuk gyakorlá­sával. Emiatt a közvélemény általánosítva tükrözi az egyes intézmények és a dolgozók munkáját, és ez az általánosí­tás sértő az orvosok többsége részére. A Semmelweis-ünnepség al­kalmából egészségügyi dolgo­zókat tüntettek ki. így Buda­pesten a központi ünnepségen Kiváló Orvos miniszteri kitünte­tést kapott dr. Habon László, rendőrorvos alezredes, a Bara­nya Megyei Rendőr-főkapitány­ság orvosi hivatalának vezető­je, dr. Horváth Lajos, a Siklós Városi Kórház igazgató főorvo­sa és dr. Kelényi Gábor, a Pé­csi Orvostudományi Egyetem tanszékvezető tanára. Ugyancsak Budapesten vette át a Kiváló Munkáért minisz­teri kitüntetést Kovács Zsig- mond, a Baranya Megyei Ta­nács Kórház-Rendelőintézet gépkocsivezetője és Papp Ist­vánná Ideg- és Elmeklinikoi osztályvezető nővér. A tegnapi megyei ünnepségen az egészségügyi miniszter megbízása* bál dr. Kóbor József, megyei fő­orvos KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitünte­téseket adott át Fehér Erzsébet ápolónőnek (Tüdőgyógyintézet b. osztály), dr. Schneider Merkel Mag­dolna pénzgazdálkodási osztályve­zetőnek (Megyei Kórház), dr. Kő­hegyi Imre osztályvezetőnek (Bara­nya megyei KÖJÁL munkaegészség­ügyi és foglalkozási ártalmak osz­tálya), dr. Csontos Ferenc csoport- vezető főorvosnak (Baranya megyei KÖJÁL Parazitológiai Laboratórium), Pfilf Györgyné gondozónőnek (Bólyi Egészségügyi Gyermekotthon), dr. Horváth Imre gazdasági igazgató- helyettesnek (Pécs, EEI), dr. Ko­csis Sándor körzeti gyermekorvos­nak (Kórház-Rendelőintézet Kom­ló), Varga Ágnes gazdasági igaz­gatónak (Kórház-Rendelőintézet Komló), Fekete Gáborné városi ve­zető védőnőnek (Szigetvár), dr. Papp Gyula osztályvezető főorvosnak (Kór­ház-Rendelőintézet, Szigetvár), dr. Koltay Éva körzeti üzemorvosnak, (Dencsháza), Kispál Ferencné ápo­lónőnek (Mohács, Kórház-Rendelő­intézet fertőző osztály), dr. Dobák Endre osztályvezető főorvosnak (Kór­ház-Rendelőintézet, gyermekosztály, Mohács), Mátis Irén osztályvezető főnővérnek (Kórház-Rendelőintézet intenzív osztály, Mohács), dr. Pados Éva anya-nővédelmi főorvosnak), (Baranya Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztály). Nyugdíjba vonulásuk alkalmából, több évtize­des munkásságuk elismeréseképpen dr. Benked László körzeti orvosnak (Kővágószőlős), Kiss Andrásné Egyesített Szociális Intézmények ve­zetőjének (Pécs), továbbá 29 dol­gozó miniszteri dicséretben, 45-en pedig megyei főorvosi dicséretben részesültek. Ugyancsak tegnap délután tartotta az egyetem aulájában a Pécsi Orvostudományi Egye­tem és az Egyesített Egészség- ügyi Intézmények a Semmel- weis-ünnepséget, amelyet dr. Kérchy Mária, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igaz­gató főorvosa nyitott meg. Az ünnepi beszédet dr. Kiss Tibor egyetemi tanár tartotta. Ezt követően dr. Barta Ottó, egye­temi tanár, a POTE rektorhe­lyettese, az egészségügyi mi­niszter Kiváló Munkáért kitün­tetését adta át dr. Brolly Má­riának, dr. Nagy Györgyinek, Sipos Sándornak, Szabó Ist- vánnénak. Dr. Kérchy Mária 12 igazgatói főorvosi dicsére­tet, és 32 dolgozónak 20 éves törzsgárdatagsógi kitüntetést és jutalmat nyújtott át. Zs. S. Magyar—finn barátsági hét Szálláshelyükre érkeznek a finn vendégek Fotó: Läufer L. Lahti küldöttség Pécsett A hetedik magyar—finn ba­rátsági hét alkalmából tegnap késő délután 15 tagú küldött­ség érkezett Pécsre Lahtiból, a baranyai megyeszékhely finn testvérvárosából. A finn küldött­séget Mikko Valnio, országgyű­lési képviselő, Lahti város ta­nácsának tagja és Arpo Heino- nen, Lahti városi tanácsának tagja vezeti, A finn küldöttség összetétele nemre, korra, fog­lalkozásra nézve is meglehető­sen vegyes: van köztük nyom­dász, nyugdíjas gépkocsiveze­tő, tisztviselő, kereskedő, óvó­nő. S arra tekintettel, hogy az ENSZ 1985-öt az ifjúság évének nyilvánította, a lahti delegáció tagjai között szép számmal kép­viseltetik magukat a fiatalok, ifjúsági vezetők, diákok. A finn küldöttséget megér­kezésükkor az MSZMP Baranya megyei Bizottságának vendég­házában fogadta és köszöntöt­te Gergely László, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsá­gának titkára és dr. Végh Jó­zsef, a Baranya megyei Tanács ifjúsági titkára, a városi nép­frontbizottság magyar—finn ba­ráti klubjának titkára. Este a vendégeknek dr. Varga Gyula fotóművész vetített diákat Pécs nevezetességeiről, amelyekkel itt-tartózkodósuk alatt szemé­lyesen is megismerkedhetnek. Látogatásuk három napja alatt a finn vendégek találkoz­nak Pécs város Tanácsának vezetőivel, az ifjúsági mozga­lom vezetőivel, a pécsi vállala­tok képviselőivel, ismerkednek a város és a megye nevezetes­ségeivel és vendégeskednek a magyar—finn baráti klub tag­jainál. A hetedik finn—magyar ba­rátsági hét finnországi rendez­vényeire tegnap Pécsről is el­indult a város küldöttsége Lah- tiba. A tizenhárom tagú dele­gációt dr. Molnár Zoltán, Pécs Megyei Város Tanácsának el­nökhelyettese vezeti. D. I. Tizenhetedik alkalommal rendezik a nemzetközi kémiai diákolimpiát. Idén Pozsony­ban találkoznak július 1—10- ig több mint húsz országot képviselve a négy-négy fős csapatok. Magyarországról Halmos Balázs (Budapest), Tóth Tamás (Nyíregyháza), Varga Ernő (Pécs) és Vass Zoltán (Pécs) utazott tegnap Csehszlovákiába a júniusi olimpiai selejtező alapján. Vass Zoltánt sikerült elérni telefonon még az utazás előtt: — Ernő a szüleivel együtt Hajdúszoboszlón van. Onnan jön a versenyre. — Barátok? — Igen. Egy osztályba jár­tunk a pécsi Nagy Lajos Gim­náziumban, két hete érettsé­giztünk. Nem válunk el a jö­vőben sem, mindketten az Eötvös vegyész szakán tanu­lunk tovább. Pécsi diákok a magyar csapatban Felvételi nélkül kerültek az egyetemre, ugyanis az orszá­gos középiskolai tanulmányi versenyen Vass Zoltán a fa­kultációs kémia kategóriában harmadik, Varga Ernő az ál­talános tantervű kémia ka­tegóriában ötödik lett. Felké­szítő tanáruk Kromek Sándor volt, aki huszonöt éve igyek­szik elsajátíttatni a kémiát középiskolásokkal, nem kö­zépiskolás fokon, — Sokat követel a tanár úr, s ez segített hozzá a ma­gasabb mércének megfelelé­séhez — mondja Vass Zoltán mély meggyőződéssel.. A Nagy Lajos Gimnázium IV. B.-jének osztályfőnöke El­ter Józsefné volt:- E két diák tehetségben, sok irányú érdeklődésben, nagy szorgalomban és ambí­cióban azonos. Az ambíció minden területre vonatkozik. Kitűnően érettségiztek, el­nyerték a Nagy Lajos-díjat. Nemcsak kiváló tanulók, ha­nem közösségi tevékenységük is kiemelkedő. A legjobb példa sokoldalú­ságukra, hogy a „Ki tud töb­bet a Szovjetunióról?"-ver- senyber* országosan negyedik lett - csupán egy ponttal el­maradva a harmadikak mö­gött — a Nagy Lajos csapa­ta. Tagjai: Hetesy Zsolt, Solti Gábor, Varga Ernő, Vass Zol­tán, mindannyian IV, B-sek. A jutalomút, melyre osztály- főnökükkel együtt mennek, július 9—18-ig tart. A kémiai olimpiáról így egy nappal korábban kell eljönnie Varga Ernőnek és Vass Zoltánnak. Budapesten csomagváltós lesz a szülőkkel, s irány Je­reván —, rójuk fér a kikap­csolódás. L. Cs. K. A PMMF új- főigazgatója dr. Nagy Zoltán Dr. Nagy Zoltán főiskolai tanár, az intézmény mély­építési intézetének igaz­gatója lett — július elsejei hatállyal — a Pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Fő­iskola főigazgatója. A mű­velődési miniszter megbí­zása alapján három évig tölti be ezt a tisztséget. Megbízólevelét tegnap vet­te át Budapesten. A fő­igazgató-helyettesek meg­bízatása is lejárt a PMMF- en, kinevezésükről későbbi időpontban adunk tájé­koztatást. A közélet iiiililliii

Next

/
Oldalképek
Tartalom