Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-11 / 220. szám
ARANYMOSÁS Akinek kevés van, hajlamos azt a keveset is elfecsérelni, pedig neki kellene értékeit jobban megbecsülni. Nemcsak anyagi javakra, de emberi értékekre, történelmünk eseményeire is igaz ez: egy nép, egy nemzet önbecsülésének fontos eleme, kamatozó alapja a múltja. Ám a múlthoz nemcsak - országalapító királyok tartoznak, kikből szupersztárt formál az értékre vágyó nemzettudat; a múlt részletei között élünk, egybefonódnak azok a jelennel, ahogy a jövő szálait is elindítottuk már mai cselekvéseinkkel. E jelen idejű múlt olykor nehezebb sorsú, mint amit érdemelne: esek távlatban lassul le a történelem folyama, melynek leülepedett padjain könnyebb így az aranymosás, az értékkeresés. A múltnak jelenbe váltása rohanó patakok rendszere, ahol még együtt sodródik az arany és a homok, szétválasztásuk nehéz. A kavargásban jobban villog olykor a csillám, de tudnunk kell, aranyunk is ott, s mindennél előbb leülepedik — nyugodtabb szakaszokon már meglelhetjük. Volt időszak, amikor jobb volt hallgatniuk, pedig kérkedni akkor sem akartak, ahogy ma is szerényen szólnak: a „láncos kutya"-idő- szakban nem számított érdemnek, hogy valaki a jugoszláv partizánok között vagy a reguláris jugoszláv hadseregben küzdött a fasizmus ellen. „Na, mire vitted, partizán?” - gányos kérdésére nem kellett válaszolni, arra meg nem volt érdemes, ha partizánkurvának titulálta a felheccelt ostobaság azt, aki szerencsével túlélte az akciókat, s megúszta összetörve a kínzásban a náci fogságot. Ahogy az örvények elsimultak, hogy nyugodt mederben folyhattak életünk eseményei, úgy leltük meg közelmúlt-történelmünk arany- szemcse-értékeit. A hatvanas évektől a társadalom egyre inkább elismeri azokat az érdemeket, melyek más nemzetekéhez hasonlítva talán csekélynek tűnnek, de amelyek számunkra éppen azért kell, hogy értékesebbek legyenek, mert ritkán ragyogók. Elmaradt a kukorica kapálása, főképpen az esők miatt. Közben meg akkora lett, hogy ki sem látszik belőle az, aki most a július végi napos napon kapálja a gazt. 'Pihenő a tábla szélén az az idő Kun Jánosnénak, míg sorsáról beszélgetünk. Kisbíró volt a faluban, fiatal lány, amikör „bejöttek az oroszok”. — Elég gyenge lány voltam- még tizenhét éves koromban is, napszámba ezért nem küldtek. Ott voltam a községházán, küldtek ide- oda, ez volt a dolgom. .Amikor bejöttek az oroszok, beszéltek arról, hogy harcolni kell a fasizmus ellen, s arról is, hogy miért. Hát mi elég tájékozatlanok voltunk itt, de elég vakmerők is, hárman jelentkeztünk Luzsokról. Csányoszrón alakult meg a Petőfi-brigád, negyvennégy decemberében. Nekünk, lányoknak azt mondták, nem a háborúba megyünk, hanem kórházba, arról volt szó, hogy egészségügyiek leszünk. Fel- sőszentmártonnál mentünk át a Dráván, úgy hizlaltuk a jeget, hogy kibírjon, hogy kukoricaszárat terítettünk rá, s locsoltuk. Debizony még harcba is keveredtünk, az usztasák vártak bennünket... Nem sokáig voltam én partizán, mert februárban nem jó felé mentem, s német fogságba estem ... Nem is annyira az érdekelne, hogy mi minden történt meg Kun Jánosnéval, akit a régiek inkább úgy ismernek, hogy Bana Zsuzsa, hanem az, miért. 'Pedig nem érdektelen a fogságbaesés, a kínzás, a lágerélet sem, s az sem, hogy jelentkezett volna, csakhogy a táborból kikerüljön, németországi munkára is. Miért lesz egy tizenhétéves, politikailag teljesen tájékozatlan lány partizánná? Mondja, vakmerőségből, ‘s Kun Jánosné talán azért is, hogy elkerüljön a faluból, melynek sáros útjai ritkán engedték Vajsz- lónál messzebbre azelőtt. Vi- hette-e volna vakmerősége másfelé is? — kérdezem. Vihetett volna — mondja Bana Zsuzsa most a kukoricatábla szélén. Aztán az a bizonytalan vakmerőség visszahozta f_u- zsokra a háború után, férjhez ment, fia, lánya született, s dolgozott ő, amíg férje „egyénileg gazdálkodó paraszt” volt, bqgy dolgozzon most ő otthon nyugdíjasként. 1970-ig inkább csak haliga6. HÉTVÉGE Kajtár Vilmos tott azért, mert vakmerőén partizán lett, de mert mindig dolgozott; tejkezelőként, szőnyegszövőként, portásként, betanított munkásként, szégyenkezni soha nem szégyenkezett azért, amire mindig is büszke lehet, s lehetett volna mindig. Kajtár Vilmos, az uránbányából ment nyugdíjba. Egy híján húsz évig dolgozott a föld alatt az egykori pincér, akit „magyar érzelme" vitt a partizánok közé.- Magyarérzelmű Voltam, azért lettem a 'Petőfi-brigád tagja. Az döntötte el akkor a sorsom, hogy az országot megszállták a -németek. Pedig akkor már útban volt az első gyermekem. 'Kajtár Vilmos is hizlalta a jeget a Dráván. Akkor már megjárt egy internálótábort, mert úgy szökött -Erdélyből 1940-ben át a határon, merthogy nem akart román katona lenni. 'Magyar állampolgár sem lett akkor. Csantavéren jelentkezett, szabályosan besorozták, mert ugyan politikai pártokhoz nem vonzotta akkor semmi, de szerette volna, ha a magyar egyszer végre szabad. A háború után leszerelt, de az inflációs időben pincér- séggel. nem lehetett ellátni a családot: 7 hold földön gazdálkodni kezdett az, aki „pedig még életében nem csinált ilyent”. — Voltam raktáros, felvásárló a földművesszövetkezetnél, de a téeszbe nem léptem be soha, nem állt az az én oldalamhoz. Az ötvenes években egyszer tartóztattak le, azt firtatták, kivel levelezek odaátról. Hát senkivel. ötven hétig túrtam a földet, akkor eljöttem Komlóra, aztán néhány év múlva átjöttem az uránhoz. Csatlós voltam az aknánál, minden, ami jött. Közben felneveltek feleségével öt lányt, két -fiút. Nem volt könnyű az iskoláztatásuk, de mindegyik több tudást szerzett az általános ismereteknél. Kajtár Vilmos most egyik gyerekénél van, hatan laknak egy 2,5 szobás panellakásban, merthogy egyik fia építkezik, nekik engedték át saját lakásukat. Azon az építkezésen köny- nyebb megtalálni most Kajtár Vilmost, mint otthon. Erős cigarettákat szív, elveszik egy szál újjai között. Ha a legnehezebb időről kérdezem, nem a romániai katonaszökevénységét, nem hontalanságát, nem is a partizánéletet említi, -hanem az inflációt. Amíg magának kellett elszámolnia magával, addig nem volt veszély, csak amikor a családot is eltartani: az volt a próbatétel. „Stabil ősmagyar paraszti családból" származik Györffy Zoltán, bár édesapja már szintén értelmiségi. Nagyapja elkötelezett negyvennyolcas. Gondolkodását a család határozza meg: azt -formálja aztán a nevelőpap, az újvidéki Szabad Szó szerkesztője, aki a felszabadulás után levetette a papi ruhát, azt, ami védte a hábor-ú előtt, alatt. Merthogy az általa vezetett KIÉ -hivatalos feloldása a Keresztény Ifjúsági Egylet volt, sokan meg úgy oldották a betűszót, hogy Kommunista Ifjúsági Egylet: a pap a tudományos marxizmus magyarázatára több időt fordított, mint a vallási igazságokéra. Györffy Zoltán érzelmileg- tudalitag elkötelezett világnézetű volt már, amikor lát- fa az újvidéki vérengzést. Ez mégis döntő jelentőségű volt életében, mert ugyan nem tartozott a legjobb állapotok közé kisebbségi nemzetiséghez tartozni a királyi Jugoszláviában, de szembesülni a magyar uralkodóosztály véres-kegyetlen ostobaságával, ennél is rosszabb volt. Az (addig sejtekben ellenállási munkát végző fiatalember 1941-ben jelentkezett a felszabadító háborút vívó jugoszláv hadseregbe, s 1946. szeptember 6-án szerelt le a fi francia fordulat Történelminek mondják egyes megfigyelők mindazt, ami az elmúlt hetekben Franciaországban történt, de hogy valóban így van-e, nagyon korai volna I megítélni. Az ellenben kétség- I télén, hogy az események sű- j rűsége drámai jellegű volt, és j méginkább annak látszik a jö- I vöt tekintve. Tömören összefoglalva, három döntő mozzanatot jegyezhetünk föl, A baloldali kormánytöbbség a június 17-i közös piaci parlamenti választásokon elvesztette a fölényét, kisebbségbe került, amit még tetézett az egy hét múlva rendezett egymilliós párizsi tömeg- tüntetés az iskolareform terve ellen. Erre válaszul Miterrand' elnök visszavonta kormányának a javaslatát, és egyúttal szeptemberre népszavazást hirdetett meg az alkotmány módosításáról, mondván, hogy ezentúl az ország döntsön a szaGyőrffy Zoltán XII. hadosztály 12. rohambrigádjából. Katonakönyvében ott a bejegyzés: részt vett az ellenállásban. Nyugdíjához azonban még mindig hiányzanak ezek az évek. A háború után áttelepült Magyar- országra, Egyházaskozárra kerül a család, az idetelepített székelyek segítésére. Szövetkezetei szervez számukra Györffy Zoltán, aki Veres Péter parasztpártjába szervezi az egyházaskozári parasztokat:- Mindent fokozatosan lehet: a gazdálkodást is. megtanulni, s. a politizálást is. Először lencsét termeltünk a szövetkezetben, hogy a paraszt tudjon lovat venni, először a hozzá legközelebbi baloldaliságot kell vele elfogadtatni, hogy magára találjon. — A vizek elfolynak, az emberek elszélednek. Én is megjártam Budapestet, Miskolcot, ott a kutyef sem törődött velem akkor. Hogy anyából. szakadt embernek mit meg kellett élnie, az nem igaz; ennek a háznak is beverték az ablakait ötvenhatban, apám házáért, aki ebben a faluban tanított. Oroszt és magyart. Akkor írt nekem Miskolcra: „Nem jó egyedül”. Hazajöttem. Előbb a szászvári műszaki ktsz pénzügyeit tettem rendbe, mert elsztrájkolták még a tartalékalapot is, aztán a bikali gazdaságban voltam nyugdíjig vezető üzemgazdász. Felhozni Bikáit két évtizedes átgondolt játék volt. Három életút-szemelvény, mozaikdarabok sorsokból, összeáll-e belőlük a kép, hogy életre készülni sokszor nem elég: korok körülményei változtatják az eltervezettet éppen úgy, mint az alakulni engedőt. Jó, hogy csak az emlékezet enged játszani a „ha”-val, azt is csak az újságírónak. Képtelen ha, de kérdem, ha a németek szerveznek „partizánalakulatot", állnak-é oda is? „Nem tudom .. .” „Nem." „Soha!" A képtelen kérdésre élet- utakat szorít magába a válaszok néhány betűje. Azt hihetnénk, könnyű volt akkor választani: a barrikád- nak két oldala volt akkor, s a Drávának, Dunának kél partja. Hihetnénk, megköny- nyítette a választást a történelem. Vén folyók parttalan mély nyugalma a szavakban. Megcsillan az arany a fövenyben. Bodó László Laurent Fabius, az új kormányfő badságjogokat — így az oktatás szabadságát is .— érintő kérdésekben. Az államfő ezzel azt akarta elérni, hogy a népszavazáson döntő többséget kapjon, s így cáfolja meg a jobboldali ellenzéknek azt az állítását, hogy a baloldal elvesztette a választók bizalmát, a törvényes kormányzás jogalapját. Félelmetesen bölcs döntés volt, állapították meg a hírmagyarázók; Mitterrand visz- szanyerte a kezdeményezést bírálóival szemben. Néhány nap múlva következett az újabb szenzációs elhatározás. A Mauroy-kormány, a baloldali vezetés első három esztendejének irányítója lemondott, Laurent Fabius, harminchét éves politikus lett az új miniszterelnök. Nagy képzettségű, ktűnő fölkészültségű férfi, aki alkalmasnak látszik a fölgyülemlett, főképpen gazdasági természetű bajok megoldására. Csakhogy jött a harmadik sokkhatás. A Francia Kommunista Pórt Központi Bizottsága „úgy döntött, hogy minisztereivel nem vesz részt az új kormányban, mert annak a gazdasági elképzelései ellentétesek a párt törekvéseivel. Fabius olyan programot tárt a törvényhozás elé, amely a tőkének nyújt kedvezményeket a beruházások serkentésére, az ipar modernizálására. Mint mondta: ezt akkor is végrehajtja, ha a következménye a munkanélküliség lényeges növekedése lesz; Az esztendő végére az állást keresők száma Franciaországban elérheti a 2,8 milliót, ami azt jelenti: a baloldali kormány három esztendő alatt nemhogy csökkenteni nem tudta a foglalkoztatási bajokat, méq tetézte is őket. Az alapvető ellentét mégsem ez, illetve nemcsak ez. A kommunisták visszalépése folytán szinte kizárólagosan’ szocialista kabinet a szigor gazdaságpolitikáját kívánja folytatni, tovább nyirbálni a vásárlóerőt. A kommunisták ennek az ellenkezőjét kívánják; az igazságosabb társadalmi elosztást, a dolgozó rétegek jólétének a növelését, a munkanélküliség csökkentését. És mert nem ez történik, nem osztoznak a kormányzati felelősségben, Úgy ítélik meg, hogy a Fabius-program kifejezetten szociáldemokrata színezetű, eltér az egykori közös baloldali céloktól, márpedig az FKP szavazói 1981-ben erre adták a voksukat. A párt úgy nyerheti vissza' az 1986-ban esedékes választásra a híveit, ha az eredeti közös programhoz tartja magát. Az FKP azonban csak a kormányból lépett vissza, a baloldali parlamenti többségből nem. Meg akarja adni a társadalmi változás esélyeit, ezért támogat minden általa pozitívnak tartott kezdeményezést, és nem hajlandó együtt-tartani a jobboldali ellenzékkel, amely a hatalmat törekszik visszaszerezni. De mert a kormányprogram nem elégíti ki az FKP minden igényét, a nemzetgyűlésben tartott bizalmi szavazáson tartózkodott, így szerezvén érvényt új taktikájának. A párt annál is inkább megtehette ezt, mert a szocialistáknak önmagukban is megvan a kényelmes többségük a parlamentben, Fabius bizalmat kapott. Ezzel azonban még korántsem zárult le minden. Sőt, a fejlemények arra engednek következtetni, hogy a legkeményebb küzdelmek hátravannak. A jobboldali ellenzék ugyanis a meglepetésekből fölocsúdva ellentámadásba ment át, Jelenleg az a fő célja, hogy megakadályozza Mitterrand népszavazási tervének alkotmányos elfogadtatását, és ezzel megfossza az államfőt a nép bizalmi szavazásának serkentését adó eredményeitől. A jobboldalnak erre megvannak a lehetőségei. A népszavazás lebonyolításához a törvényhozás mindkét házának a jóváhagyására van szükség, és ez korántsem biztos. Az alsóházban — a nemzetgyűlésben — az FKP-nak és a Szocialista Pártnak kényelmes többsége van, a szocialistáknak egfedül is. A szenátusban azonban nem. Ezt ugyanis közvetett szavazással választják a helyi tanácsosok, és az 1981 óta tartott járási, majd városi választásokon az ellenzék került fölénybe. Ott ő szabja meg a döntéseket. A konzervatívoknak tehát lehetőségük van arra, hogy különböző jogi kibúvók politikai alkalmazásával meghiúsítsák a köztársasági elnök terveit. Ha az bekövetkeznék, hyomban odavész mindaz az előny, amit Mitterrand néhány hét alatt magának, illetve a baloldalnak szerzett. A két Vezető jobboldali párt, a chiracisták és a giscar- disták a parlament föloszlatá- sát és új választások kiírását akarják kierőszakolni, megbuktatni a baloldalt, és visszaszerezni a hatalmat. Az összecsapások drámaiaknak ígérkeznek. Ha Mitterrand a' következő hónapokban meg tudja tartani taktikai előnyét, megnyerte a játszmát, ha nem, őszre vagy télelőre még nagyobb fordulat is kialakulhat Franciaországban. Várkonyi Tibor
