Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-09 / 218. szám

Fogadás az olimpikonok tiszteletére Kitüntetések sportvezetőknek és sportolóknak Hagyomány, hogy a nyári olimpiai játékok után az El­nöki Tanács a Parlamentben fogadást ad a magyar olimpi­konok tiszteletére. Erre az ese­ményre péntek délelőtt került sor. A Parlament kupolatermé­ben több száz meghívott vett részt az ünnepségen, amelynek keretében kitüntetéseket adtak át. Az elnökségben foglalt he­lyet Trautmann Rezső, az Elnö­ki Tanács helyettes elnöke, Ko­rom Mihály, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Kovács Jenő, a KISZ KB titká­ra és Buda István államtitkár, az OTSH elnöke. A sportolók, sportvezetők, szakvezetők és meghívottak előtt Trautmann Rezső tartott ünnepi beszédet:- A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében tisztelettel és szeretet­tel köszöntöm kedves mindnyá­jukat - mondta, majd így foly­tatta: — A Moszkvában lezaj­lott XXII. nyári olimpia — hála a házigazda hozzáértésének, nagyvonalúságának, figyelmes­ségének. — minden tekintetben megerősítette és kidomborítot­ta az újkori olimpiák lényegét és hagyományát. Jóllehet a játékokra bonyo­lult és meglehetősen feszült nemzetközi helyzetben került sor, hivatását mégis teljesítet­te, hiszen valamennyi földrész és az országok többsége kép­viseltette magát sportolóinak színe-javával. Csak sajnálni tudjuk azokat a versenyzőket, akik tilalmak és fenyegetések miatt nem mérhették össze ere­jüket és képességüket a részt vevő sporttársak ezreivel. A sport, a tiszta eszközökkel foly­tatott versengés közelebb hoz­za egymáshoz az egyes embe­reket, küldetést teljesít a né­pek közötti kölcsönös megértés, a barátság és tisztelet terén. Az Elnöki Tanács helyettes elnöke elismerőleg szólt arról, hogy a magyar sportolók meg­feleltek a beléjük vetett biza­lomnak, várakozásnak, szép si­kereket értek el. — Helytállásukat, sikereiket a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa szintén nagyra értékeli, népünk és társadalmunk elismerését kitüntetések adományozása ré­vén is kifejezésre juttatja. Ezután a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa nevében Trautmann Rezső a Munka Ér­demrend arany fokozata kitün­tetést adta át az olimpiai já­tékok előkészítésében és lebo­nyolításában kifejtett, kiemel­kedő nemzetközi munkássága elismeréseként dr. Csanádi Ár­pádnak, az OTSH elnökhelyet­tesének, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság tagjának; az olimpiai játékokon elért ered­ményeik és eddigi példamuta­tó sportolói pályafutásuk, va­lamint a sportolók olimpiai felkészítésében elért eredmé­nyeik, edzői', illetve szervezői munkájuk elismeréseként: dr. Hegedűs Csaba birkózó szövet­ségi kapitánynak, Kocsis Fe­renc birkózónak, Magyar Zol­tán tornásznak, Páder János­nak, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettesé­nek, a Magyar Olimpiai Bizott­ság titkárának, Széchy Tamás úszó vezető edzőnek, Vass Im­re vívóedzőnek. A Munka Érdemrend ezüst fokoza­ta kitüntetést adta át: Hargitay And­rás úszónak, Müller Ferdinánd bir­kózóedzőnek, dr. Parti János kajak- kenu vezetőedzőnek, Szabó István kajakosnak és Verrasz’ó Zoltán úszó­nak. Ezután Borbándi János miniszter­elnök-helyettese a Minisztertanács ne­vében, az 1980. évi olimpiai játéko­kon elért kiemelkedő eredményeik, az olimpiai felkészítésben végzett edzői és sportszervezési munkájuk, valamint az olimpiai játékhoz kap­csolódó tájékoztatási tevékenységük elismeréseként a Magyar Népköztár­sasági Sportérdemérem arany foko­zatát adta át: Baczakó Péter súly­emelőnek, Bállá József birkózónak, Biró Mihálynak, a Magyar Birkózó Szövetség elnökének, Bordán Dezső torna vezetőedzőnek, Édes Lászlónak, az OTSH csoportvezetőjének, Foltán László kenusnak, Gedővári Imre ví­vónak, Hajba Antal kajak-kenu ed­zőnek. dr. Hammeri László sportlövő vezetőedzőnek, Hegyi Mátyásnak, a Magyar Torna Szövetség főtitkárának, Horváth László öttusázónak, Kiss Fe­renc birkózóedzőnek, Kolczonay Ernő vívónak, Kovács István birkózónak, Kovácsné Tordasi Ildikó vivónŐnek, dr. Kunos Ferenc sportorvosnak, Loch- mayer Györgynek, az OTSH főosztály- vezetőjének, Maracskó Tibor öttusá­zónak, Maros Magda vivónőnek, Mol­nár Endre vízilabdázónak, Nottny- Növényi Norbert birkózónak, Orvos András súlyemelő vezetőedzőnek, Radnai Jánosnak, a Magyar Televí­zió osztályvezetőjének, Rácz Laps birkózónak, Regőczy Krisztina jégtán­cosnak, Roska Miklósnak, a Magyar Rádió osztályvezetőjének, Sallai And­rás jégtáncosnak, Szamay Györgynek, az OTSH főelőadójának, Szombat- helyi Tamás öttusázónak, Szőcs Ber­talan vívóedzőnek. Tóth Ákos úszó vezetőedzőnek, Tóth István birkózó­nak, dr. Török Ferenc öttusa vezető­edzőnek, Varga Károly sportlövőnek. Vaskuti István kenusnak, Váradi Mi­hálynak, a tatai edzőtábor intéz­ményvezetőiének, Viqh László torna- edzőnek, Wlaáár Sándor úszónak. A Magyar Népköztársaság Sport­érdemérem ezüst fokozatát adomá­nyozta: Almási Lászlónak, a Képes Sport fotóriporterének, Bakó Zoltán kajakosnak. Baloah Gábornak. az OTSH osztályvezetőjének, dr. Bártfai Ede sportorvosnak, dr. Berkes Ist­ván sportorvosnak, Bodnár László gyúrónak, Donáth Ferenc tornásznak, Dorcsák Laios sportlövőedzőnek, dr. Dóka József sportorvosnak, Epstein Imrénének. a szabadsághegyi edző­tábor intézményvezetőiének, dr. Gót- zy Gyula sportorvosnak, Horváth Kor­nél vivóedzőnek, Joós István kaja­kosnak, Kiinga László birkózóedzönek, Maróth István birkózóedzőnek, Mi- zsér Jenő öttusaedzőnek, Oláh Béla súlyemelőnek. Pál József súlyemelő- edzőnek, Pézsa Tibor vivóedzőnek, Sákovics József vivószövetségi kapi­tánynak, Seres Ferenc birkózónak, Schmutz István gyúrónak, Szabó Sán­dor olimpiai attasénak, Szalai György súlyemelőnek, Szalay Péternek, az MTI munkatársának, dr. Székely Gab­riella sportorvosnak, Tombor ftitván birkózóedzőnek, Vad Dezsőnek, a Népsport rovatvezetőjének, Vermes Albán úszónak, Zakariás Mária ka­jakosnak, Zarándi Csaba vivóedző­nek. A Magyar Népköztársaság Sportér­demérem bronz fokozatát adomá­nyozta: Detre Szabolcs vitorlázónak, Detre Zsolt vitorlázónak, Faragó Ta­más vízilabdázónak, Gerevich Pál vívónak, Guczoghy György tornász­nak, Hammang Ferenc vívónak, Hauszler Károly vízilabdázónak, Hor­kai György vízilabdázónak, János Gé- zánénak, az OTSH csoportvezetőjé­nek, Kelemen Zoltán tornásznak, Kin­cses Tibor cselgáncsosnak, Kiss Ist­ván vízilabdázónak, Kovács Edit vi­vónőnek, Kovács Péter tornásznak, Kuncz László vízilabdázónak. Lévai István ökölvívónak, Morhardt Béla gyúrónak, Nébald Rudolf vívónak, Né- bald György vívónak, Orbán Ferenc gyúrónak, Ozsvár András cselgáncsos­nak, Rakusz Éva kajakosnak, Sigmond András vitorlásedzőnek, Stefanek Gertrúd vívónőnek, Sudár Attila vízi­labdázónak, dr. Szívós István vízilab­dázónak, Szőcs Zsuzsanna vívónőnek, Udvardi István vízilabdázónak, Vámos István tornásznak, Váradi János ököl­vívónak, Vásárhelyi György gyúró­nak. A kitüntetések átadása után az olimpikonok nevében Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok köszönte meg a párt- és az állami vezetésnek az olimpiai felkészüléshez biztosított támogatását, a kitüntetéseket. Túraajánlat A B. m. Természetbarát Szövetség a hét végén két olyan túrát ajánl, amelynek a céljában fürdési lehető­ség várja a résztvevőket. A nyílt tú­rához, mely a Közép-Mecsekben ve­zet, bárki csatlakozhat a találkozás helyén. Augusztus 10-e, vasárnap. Útvonal Dömörkapu—Kantavár—Melegmányi völgy—Mánfa—Sikonda. A célban fürdés, pihenés. Visszaérkezés kb. 19.00 órakor. Élelem hozott élelemből, vagy Sikondán étteremben, büfékben. Találkozás: 7.30 órakor a'Kossuth té­ren, a 34-es busz megállójánál. Költ­ség kb. 20 Ft. Túravezető: Stuiber Károly. III. serdülő leány kosárlabda EB Egy szép francia támadás befejezéseként a 7-es számú játékos biztosan dobja a labdát a svédek kosarába (Fotó Arató László) Egypontos magyar győzelem A versenysoro­zat harmadik napján az első meglepetést a rendkívül küz­dőképes olasz csapat okozta, amely legyőzte az esélyes bol­gár együttest A franciák szer­vezett játékuk­nak köszönhe­tik első győ­zelmüket, melyet a svédek ellen arattak, A magyar csapat a vártnál nehezebb mérkőzést ví­vott az NSZK-val. A lányokból sokat kivett a csütörtöki hosz- szabbítás után véget ért mér­kőzés és idegileg is eléggé megviselte őket a vereség. A nyugatnémetek végig szorossá tették a találkozót, a hajrában már csak egy pont volt a ma­Hagyomány, hogy a labda­rúgó NB I. újoncai hazai pá­lyán kezdik a bajnoki küzdel­meket. Ilyenkor nagy akarattal, lendülettel küzdenek, és a lel­kes közönség biztatása mellett sokszor sikerül legyőzniük ná­luk erősebb együtteseket is. Ezért nem vetette fel az öröm a PMSC-labdarúgók házatáját, amikor megtudták, hogy Ka­posvárott a Rákóczi elleni ta­lálkozóval rajtolnak az NB I- ben. Szőcs János vezető edző is így vélekedik, de azért bi­zakodó: — Ügy érzem, tapasztaltabb, egységesebb csapatunk, remé­lem, Róth jól helyettesíti majd Tornát, szoros eredményt és PMSC-győzelmet várok. Az összeállítás a következő lesz: Katzirz — Schulteisz, Róth, Pál, Kincses — Lutz, Dárdai, Dobány, Lőrincz — Kardos, Nagy. A Rákóczi vezető edzője, dr. Puskás Lajos felemás érzések­kel várja a találkozót. — örülök, hogy nem egy úgynevezett nagy csapattal kezdünk, de nagyrabecsülöm a PMSC-t is. A pécsieknek jó erőkből álló összeszokott csa­patuk van, ezért úgy gondo­lom, hogy ők az esélyesei a mérkőzésnek. A K. Rákóczi várható össze­állítása: Békéi - Kozma, Zen- tai, Mészáros, Szlovák — Kis­teleki, Gulyás, Kanyar - Cza- bula, Biró, Házi (Fábián). Mint' ismeretes, megszűntek az NB l-es tartalékcsapatok, így az előmérkőzések a Rákó­gyarok előnye, ezt azonban si­került megőrizniük. Eredmények: Magyarország— NSZK 57:56 (29:27). Pécs, vá­rosi sportcsarnok, V.: Vaszilevsz- kij (szovjet), Franke (csehszlo­vák). Magyarország: Hollós (2), Petrik (10), Sárosi (—), Balázs H. (19), Schwarcz (20), Csere: Borók (2), Farkas (2), Balázs M. (—), Leiner (—), Kranjecz (—), Besenyői (2). Edző: Bild Katalin. Az NSZK legjobb do­bói: Wiegand (22), Zumkeller (12). Franciaország—Svédország 69:56 (35:25). Pécs, városi sport- csarnok. Olaszország—Bulgária 74:67 (31 :30). czi és a PMSC ifjúsági együt­teseit láthatja a közönség. B. Cs. SITTARD: A junior vízilabda Euró- pa-bajnokság a legjobb hat válo­gatottjának helyosztói során a ma­gyar fiatalok 7:6 (2:0, 1:2, 2:3, 2:1) arányban győztek Spanyolország el­len. Egy nagy meglepetés is szüle­tett, az NSZK ugyanis 8:7 (1:2, 2:1, 3:2, 2:2)-re verte a címvédő Szovjet­unió válogatottját. Az állás: 1. NSZK 2. mérkőzés 3 pont. 2. Romá­nia 2/3, 3. Spanyolország 2/2, 4. Magyarország 2/2, 5, Olaszország 2/2, 6. Szovjetunió 2/0. * LENGYELORSZÁG: A női kézilab­da Ifjúsági Barátság Versenyen be­fejeződtek a csoporttalálkozók. A magyar lányok jól vették az utolsó akadályt, 14:13 (7:5) arányban győz­tek Csehszlovákia ellen. A végső sorrend a B-csoportban: 1. Lengyel- ország A 6 pont, 2. Magyarország 4 pont, 3. Csehszlovákia 2 pont, 4. Bulgária 0 pont. Az A csoport záró­mérkőzései: Szovjetunió—NDK 15:10, Románia—Lengyelország B 11:10. Az A csoport végeredménye: 1. Szovjet­unió 6 pont, 2. NDK 4 p., 3. Ro­mánia 2 p., 4. Lengyelország B. 0 p. * SKOEDVE: Megkezdődött az ifjú­sági úszó Európa-bajnokság. Az első nap nagy magyar sikert hozott, női 400 m vegyesen Gulyás Klára Euró- pa-bajnoki aranyérmet szerzett: ide­je 4:56.49 perc. A fiúknál ugyanezen a távon Hegedűs Gábor bronzérmes 4:46.31 perccel, míg 200 háton Szo- kol Tamás 5. helyezett volt 2:14.82 perccel. Q hét vége sporteseményei Ma, az NB il-es kézilabdázók is megkezdik bajnoki küzdelmeiket. Pé­csett két mérkőzés lesz, a nőknél vá­rosi rangadóra kerül sor a Zsolnay és a PBTC között. Tavasszal a bőr­gyár iák könnyedén nyertek, most is ők az esélyesek. Pécsújhegyen az újonc István-aknai Bányász férfi együttese a környei csapattal méri össze tudását. Vasárnap bemutatkozik a hazai kö­zönségnek a PVSK és a Mohács-Vé- ménd NB ll-es labdarúgócsapata. A vasutasok a jó rajt után két pontot remélnek az újonc Fűzfő ellen, fia MVTE három perccel a befejezés előtt kapott góllal szenvedett vere­séget az elmúlt héten Győrben, de most mindenképpen két pontot sze­retne szerezni. A Komlói Bányásznak nem lesz könnyű dolga Tapolcán, az alaposan megerősödött Bauxitbányász otthonában, de még a bónyászcsa- patnál is melegebb percek várnak a sellyeiekre, akik a jelek szerint a jó formában levő Nagykanizsai Olaj- bányászhoz utaznak. Ezek alapján kevés esélyük van a pontszerzésre, persze a papírforma annyiszor felbo­rult már . . . Jtfiísar Augusztus 9., szombat Atlétika. Területi serdülő ,,B'' ka­tegóriás összetett bajnokság. Komló, 15.30. Kézilabda. NB II. nők. Zsolnay— PBTC, Zsolnay-pálya, 17.00. NB II. férfiak: István-aknai Bányász—Kör- nye. Pécsújhegy, 15.00. Kosárlabda. III. serdülő leány EB. Pécs, városi sportcsarnok. NSZK— Franciaország, 15.00. Bulgária Ma­gyarország Í6.40. Olaszország—Svéd­ország 18.20. Labdarúgás. NB I. Kaposvári Rá­kóczi—PMSC. Kaposvár, 17.30. NB I. ifjúsági: Kap’osvári Rákóczi PMSC, Kaposvár, 15.30. Augusztus 10., vasárnap Atlétika. Területi serdülő ,,B” ka­tegóriás összetett bajnokság. Kom­ló'. 9.30. Kosárlabda. III. serdülő leány EB. Pécs, városi sportcsarnok, Bulgária— Svédország, 8.3C. NSZK—Olaszor­szág 10.10, Magyarország—Francia- ország 11.50. Labdarúgás. NB II.: Mohács-Vé- ménd—Bábolna, Mohács, 17.30. Ba­kony Vegyész—Komlói Bányász, Veszprém, 17.30. PVSK—Fűzfő, PVSK- pálya, 17.30. Nagykanizsai Olajbá­nyász—Sellye, Nagykanizsa, 17.30. MNK: Mázas2ászvár—Mágocs, Má- zaszászvár, 17.00. Villány—Beremend, Villány, 17.00. Dunántúlt nauio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320 _______ Kés zült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrőj György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Heti jegyzetünk Hit várunk? Ma ismét megkezdődik egy idény a labdarúgó NB l-es bajnokságban. Eddig a csapa­tok vezető edzői nyilatkoztak már arról, mit várnak csapa­tuktól, hol szeretnének előbbre lépni, vagy az elért eredmé­nyeket miként szeretnék meg­tartani. Az idei bajnokság kissé más lesz mint a tavalyi, külsőségei­ben legalábbis. Egyrészt ugye, most öt játékos ülhet a kis- padra, a nagy meccsek előtt nem a „fakó” játszik, hanem az ifi. Dehát ezek valóban kül­sőségek. önmagukban aligha válthatják meg a magyar lab­darúgást. Nem is olyan nagyon újak. Hiszen volt már egyszer NB l-es ifjúsági bajnokság, egy idényt bírt ki akkor... Az égvilágért sem szeretném, ha bárki cikizésnek venné eze­ket a bátortalan megjegyzése­ket. Csupán a mellékes — bár fontos — dolgokról a lényege­sekre szeretném terelni a fi­gyelmet. Mi a lényeges, mi a megha­tározó, mi az, ami jóvá, sőt ki­tűnővé teheti az idei labdarú­gó-bajnokságot? Az, hogy a csapatok mennyire veszik ko­molyan a mérkőzések soroza­tát. Ilyen tekintetben tulajdon­képpen mellékes, hogy hányán ülnek a kispadon, a fontos az, hogy hányán küzdenek teljes erőbedobással a pályán. A labdarúgó EB döntői utón jo­gos volt a kifogás, hogy fá­radt csapatok léptek a pályák­ra, ezért az EB nyolcas döntő­je „nem volt az igazi”. Mit vá­runk? Például azt, hogy a ma­gyar bajnokságban ne lássunk lagymatagabb mérkőzéseket, mint azok voltak ... Az MLSZ vezetői megfogal­mazták labdarúgásunk legfon­tosabb feladatait. Közöttük az első felkészülni a VB-selejte- zőkre. A világbajnoki selejte­zőkön a válogatottunk csak úgy szerepelhet eredményesen, ha bajnokságban a szó leg­szorosabb értelmében meged­ződnek a csapatok. Ha vala­mennyi játékos, természetesen a válogatottak is, minden egyes mérkőzésen kénytelenek lesz­nek ténylegesen erejüket meg­feszítve küzdeni a győzelemért. Ha minden csapat és minden játékos a bajnokságban ta­nulja meg, hogyan kell har­colni minden egyes pontért. Csak közbevetőleg: az olim­piai döntők során az NDK-s evezősök arcvonásait őriztem meg leginkább. A célbaérés után percekig evezőjükre dől­ve már-már az eszméletlenség határán kapkodtak a levegő után. Győztek. De minden cseppnyi erőtartalékukat beve­tették a győzelem érdekében. Nem véletlenül, hanem na- gyonis tudatosan győztek. Aka­rattal) erejük teljes megfeszíté­sével. Vajon az ilyesmit át le- het-e plántálni a futballpá- lyákra? Pontosabban a magyar futballpályókra? Mit várunk? Azt is várjuk, hogy a magyar labdarúgó- csapatok visszaszerzik a közön­ségüket. Az eddig megjelent nyilatkozatokban erről kevés szó esett. ^edig ez egyáltafán nem mellékes ügye a labdarú­gásnak. Nem mellékes azért, mert ha sikerül ismét tömege­ket csábítani a lelátókra, akkor bizonyára jó lesz a bajnoki mérkőzések színvonala. A visz- szaszerzett szurkoló tömegek pedig ténylegesen segíthetik is a jobb és nagyobb teljesítmé­nyek elérését. Ez nem is csak óhaj, hanem követelmény is a labdarúgás élvonalával szem­ben. A státuszok rendezettek, a szerződések megköttettek. A fi­zetésért pedig jó teljesítmé­nyeket várunk. Mit várunk? Mindent egy­bevetve: kemény küzdelme^ jó játékot, jó bajnokságot. Ennyit. És nem kevesebbet. — K — B. L. Rajt a labdarúgó NB l-ben Kaposvárott kezd a PMSC Torna helyettese Róth, Pál újra játszik Nyilatkozik a két edző

Next

/
Oldalképek
Tartalom