Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-19 / 197. szám
1980. július 19., szombat Dunántúli napló 5 Detroitban befejeződött a republikánusok kongresszusa nx i lIAGYV ILAC ;bai i Ronald Reagan általánosságokban mozgó, a korábbiaknál mérsékeltebb hangú beszédével csütörtökön éjjel véget ért Detroitban a republikánus párt elnökjelölő kongresszusa. A tanácskozás megerősítette Reagan választottja, George Bush jelölését az alelnöki posztra, miután 24 órával korábban Gerald Ford, volt elnök nem vállalta el ezt a megbízatást. Reagan, mint már annyi elődje, legutóbb Jimmy Carter is, „új kezdetet” hirdetett az amerikai politikában. Megállapította a demokraták személyes, erkölcsi és politikai felelősségét az ország „botrányos" gazdasági helyzetéért, „meggyengült katonai erejéért", s a megoldatlan energiaválságért. Az államapparátus csökkentését, az adók mérséklését és a hadsereg zsoldjának emelését ígérte de az infláció, a munkanélküliség csökkentéséről csak frázisokat puffogtatott. A republikánus elnökjelölt arról beszélt, hogy az amerikai nép mindig békeszerető volt, ezért programjának első és leg. fontosabb pontja a világ békéjének biztosítása. „Mindig készen állunk majd jóhiszemű tárgyalásokra, hogy utakat keressünk a feszültségek csökkentésére" — hangoztatta Reagan, ugyanakkor ismét támadta a Szovjetuniót annak afganisztáni szerepéért, fegyverkezésének - szerinte - „az amerikait meghaladó üteméért", s elővette a kubai szovjet harci dandárra vonatkozó propagandaszólamot is, amellyel a Car- ter-kormány már régen felhagyott. — A nyugati szövetségesek most hiába fordulnak vezetésért Amerikához, azt nem kapják meg — hangoztatta. „Szilárd és elvi külpolitika alapjául az szolgálhat, ha a világot olyannak vesszük, amilyen, s példával vezetéssel próbáljuk megváltoztatni”— nem pedig leckéztetéssel" — célzott Carter elnök módszerére. George Bush, aki a legutóbbi hónapokig szenvedélyes harcot folytatott Reagan ellen az elnökjelöltségért, most az al- elnökjelölést elfogadó beszédében hűségnyilatkozatot tett volt vetélytárso mellett, akivel, közismerten, mélyreható személyes ellentétei is voltak. Bush egyúttal figyelmeztette a pártot: annak ellenére, hogy a közvéleménykutatások most republikánus győzelmet jeleznek, ne bízzák el magukat, mert „Carter ugyan kudarcot vallott, mint elnök, de a politikai kampánynak mestere ...”. Iráni helyzetkép Feloldották a határzárt Teherán Iránban helyi idő szerint pénteken nulla órakor föloldották a negyvennyolc órás határzárat. Péntek óta ismét menetrend szerint indulnak a légijáratok. A hatóságok szerdán zárták le a határokat annak megakadályozására, hogy a leleplezett puccskísérlet résztvevői elhagyhassák az ország területét. A forradalmi tanács csütörtökön este megtartotta „utolsó hivatalos ülését” — közölte szóvivője, Hosszan Habibi, hozzátéve, hogy esetleg vasárnop még egyszer összeül a testület, azután már csak bizottságai folytatják munkájukat. A felügyelő tanács csütörtöki megalakításával ugyanis a parlament működőképessé váic, és átveszi a forradalmi tanács törvényhozási jogkörét. Behesti ajatollah, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és o forradalmi tanács tagja csütörtökön közölte, hogy a tanács a kormány megalakításáig fenntartja végrehajtó feladatait. Kilenc iszlám gárdista vesztette életét és három sebesült meg a délkelet-iráni Shahrast- ban egy összetűzés következtében. A teheráni rádió jelentéséből nem derül ki, hogy kik voltak a támadók. Teheránban a péntekre virradó éjjel újabb kilenc kábító- szercsempészt, köztük egy nőt, végeztek ki. Centrum Hétfő 1980. július 21-én 20 százalékos visszatérítés Férfi és fiú fürdőnadrág Férfi campingnadrág Férfi ballon anorák Kiskamasz szövetpantalló Bébi nyári ruha Lányka nyári ruha Női otthonka Függöny (maradékméretek) 50 — 150,— Ft-ig 220 — 1100,— Ft-ig 120 — 300,— Ft-ig 60,50— 205,— Ft-ig 90 — 260,— ■ Ft-ig 120 — 290,— Ft-ig 38 — 181,— Ft-ig CENTRUM ÁRUHÁZ A VAROS KÖZPONTJÁBAN! MŰSZAKI NORMA KÉSZÍTÉSÉBEN JÁRTÁS NORMAS időelemzőt felvesz A PANNÓNIA SÖRGYÁR I. 254/1980 Üdvözlő távirat A nicaraguai forradalom győzelmének első évfordulója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait a Nicaraguai Köztársaság nemzeti újjáépítési kormányzó tanácsának. ♦ OSLO: A világ legnagyobb tengeri földgáz-lelőhelyére bukkanlak a norvég partoktól 110 kilométerre nyugatra — közölte a norvég olajigazgatóság. A lelőhely becslések szerint legalább 2 billió köbméter földgázt tartalmaz, s a próbafúrást közösen végző Norvég Állami Olajtársaság és a Shell-cég szerint a földgázmező nagy mennyiségű kőolajat is tartalmaz. A lelőhely kiaknázása legkorábban 1990 után kezdődhet meg. ♦ MEXIKÓVÁROS: Nyolc latin-amerikai ország, Mexikó, Brazília, Guatemala, Costa Rica, Salvador, Honduras, Nicaragua és Venezuela, melyek együttesen a világ kávéexportjának 43 százalékát adják, bizonytalan időre felfüggesztik külföldre menő szállításaikat — jelentette be a Mexikói Kávéintézet igazgatója. Mint közölte: az export felfüggesztése addig tart majd, amíg a piaci helyzet azt szükségessé teszi. Kolumbia, a világ második legnagyobb kávétermelője továbbra is exportál. ♦ ÚJ-DELHI: Indiában pénteken hajnalban — hazai gyártmányú hordozórakéta segítségével — sikeresen Föld körüli pályára juttatták az első indiai mesterséges holdat. Az SLV-3 típusú, 40 kilogramm súlyú kísérleti műholdat az Andhra Pradesh államban levő űrkutatási központból bocsátották fel. Francia—magyar közös televíziós műsorban szerepel Farkas Bertalan űrhajós. A képen a kozmonauta Martine Chardon francia szerkesztő műsorvezetővel. ♦ SALISBURY: Újabb bizonytalansági tényezőt jelent a fiatal Zimbabwei Köztársaság belső helyzetében, hogy Peter Walls, a hadsereg egyesült főparancsnokságának elnöke tüntetőleg nyugállományba vo- nul, sérelmezve a fegyveres erők integrációjának akadozását. Peter Walls vezette annak idején a fehértelepes kormányzat hadseregét is, majd az idén tavasszal, az európai származású kisebbségnek tett bizalomépítő gesztusként Mugabe miniszterelnök őt bízta meg azzal, hogy irányítsa a hétéves háborúban egymással szemben álló katonai erők egyesítését. + TOKIÓ: Csütörtökön a késő esti órákban a császár előtt letette a hivatali esküt Szuzuki Zenko új japán miniszterelnök néhány órával korábban megalakított kormánya, amely várhatóan bel- és külpolitikailag egyaránt elődjének nyomaiban halad. Bolíviában újból magához ragadta a hatalmat a hadsereg. Lidia Gueiler elnökasszony sorsa ismeretlen. Ezen a korábban készült képen Garcia Meza ezredessel, a hadsereg parancsnokával látható, aki állítólag a puccs irányitója volt. + MOSZKVA: Az év végére az orvosok száma a Szovjetunióban csaknem eléri az egymilliót - tájékoztatták a TASZSZ szovjet hírügynökség tudósitáját az egészségügyi minisztériumban. Az orvosok száma a világ egyetlen országában sem éri el a szovjetunióbelit. + VIENTIANE: A laoszi fővárosban megkezdődött a vietnami, a laoszi és a kambodzsai külügyminiszter tanácskozása. A három ország diplomáciájának vezetői mindenekelőtt a délkelet-ázsiai helyzetet és a nemzetközi élet aktuális kérdéseit vitatják meg. ♦ PLYMOUTH: Egy Viscount utasszállító repölőgép több mint hatvan utasa a csodával határos módon menekült meg a legrosszabbtál, amikor szerdán éjszaka a repülőgépnek kifogyott az üzemanyaga és pilótája kényszerleszállási hajtott végre egy angliai legelőn. Az ALIDAIR légitársaság Spanyol- ország és Anglia között közlekedő gépének utasai közül senki sem vesztette életét, és mindössze három személy szenvedett kisebb sérülést. ♦ JACKSONVILLE: Carter amerikai elnök a floridai Jack- sonville-ben nyilatkozva a republikánus Reagan—Bush jelöltpárost csütörtökön „komoly ellenfélnek" nevezte. Közölte, hogy szabadsága után - amelyet szűkebb hazájában, Georgia államban kíván eltölteni — teljes energiáját a demokrata párti elnökjelölő konvencióra való felkészülésre szenteli. A demokraták augusztusban New Yorkban tartják konvenciójukat. + MIAMI: Rendkívüli állapotot hirdettek ki és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Miami faji zavargások sújtotta néger gettójában. Több mint 120 rohamrendőftt vezényeltek a feketék lakta Liberty Citybe, hogy érvényt szerezzenek a kijárási tilalomnak. A floridai kormányzó utasítására készenlétbe helyeztek 400 nemzeti gárdistát, hogy szükség esetén bármikor beavatkozhassanak. Kommentár Bolíviában ismét színre léptek a katonák. Az igazat megvallva, a jobboldali puccs híre aligha számíthat meglepetésnek. Miután hivatalosan is bejelentették, hogy a június 29-i választásokon a baloldali és a középbal pártokat tömörítő demokratikus és népi egység jelöltje: Hernan Siles Zuazo győzött, csak kevesen hittek abban, hogy a hadsereg tétlenül belenyugszik a polgári politikusok szerepének megnövekedésébe. A péntekre virradó éjjel végrehajtott államcsíny ismét katonákat ültet a nép nyakára. így volt ez már gyakran az ország 155 éves históriájában: egyesek a mostani lázadást a 189. puccs- nak tartják, más források szerint kétszáznál is több zajlott le La Pazban. Az ok — akárcsak szinte valamennyi előző esetben — az, hogy a tábornokok szerint a polgári elemek „zűrzavarba taszítják” az államot. A hadsereg mindig is a rend — a katonák hatalma — megőrzése vagy helyreállítása érdekében lépett föl, így tett most is. Más kérdés, hogy a tábornokok vajmi csekély érzéket tanúsítottak a demokratikus jogok iránt, s ez a képességük Bolívia történelmében töretlen: föllépésük révén mindig — nyilván most is — csírájában elfojtottak mindenfajta, demokráciára utaló változást az államéletben. Persze, ez a puccs sem ment simán. A bolíviai szakszervezetek általános sztrájkra és ellenállásra szólítottak föl. Egyes értesülések szerint a bányászok - miután szak- szervezetük vezetőjét meggyilkolták — több helyen ösz- szecsaptak a katonákkal. Washington számára a bolíviai puccs némileg kényelmetlen. Az USA szívesebben vetté volna, ha az országot vele baráti érzelmeket tápláló polgári kormány irányítja. A puccsal hatalomra került tábornokok minden kétséget kizáróan jó viszonyra törekednek majd az Egyesült Államokkal, s igyekeznek majd feledtetni, hogy Latin- Amerika e nyugtalan országából egy időre ismét száműzték a demokráciát. Gyapay Dénes Leválasztották a Progressz— 10-et a Szaljut—6-ról Moszkva Leválasztották az űrkomplexumról a Progressz-10 teherűrhajót. A teherűrhajó, amely 17 napig keringett a föld körül a Szaljut—6 űrállomással összekapcsolva, alkatrészeket, felszerelést, élelmiszert, ivóvizet, üzemanyagot vitt a jelenlegi űrexpedíció két tagjának, Lecnyid Popovnak és Valerij Rjuminnak. A leválasztás előtt — a Progressz hajtóművét felhasználva — módosították óz űrkomplexum pályáját. A Szaljut, a hozzákapcsolt űrhajóval most valamivel több mint 91 perc alatt kerüli meg a Földet, a Föld felszínétől mért legkisebb távolsága 328, legnagyobb távolsága 355 kilométer. Popov és Rjumin közben folytatja az előírt program végrehajtását. Az űrhajósok a többi között technológiai kísérletekkel foglalkoznak, a Szplóv olvasztókemence felhasználásával. Ugyanakkor folytatják a föld megfigyelését is. ♦ DALLAS: Gyilkos hőhullám pusztít az Egyesült Államok középső és déli államaiban. Már csaknem ezer ember halálát okozta — közvetlenül vagy közvetve — a rekkenő hőség. A forróság már húsz államra terjedt ki; a legsúlyosabb a helyzet Missouriban, ahol 235 ember hőgutát szenvedett. A New Mexico-i Albuquergue-ben az idei nyáron huszonkétszer emelkedett a hőmérő higanyszóla 100 Fahrenheit — azaz 38 Celsius fok fölé. IllilllI Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke pénteken visszaérkezett Moszkvába, hogy részt vegyen a moszkvai olimpiai játékok megnyitó ünnepségén. A bolíviai puccsot követően háromtagú katonai junta vette át a hatalmat. A Reuter hír- ügynökség értesülése szerint a kormányzó tanács tagjai Luis Garcia Meza tábornok, a szárazföldi hadsereg főparancsnoka, Waldo Bernal tábornok, a légierő főparancsnoka és Oscar Terrazas tábornok, a hadi- tengerészet főparancsnoka. A három tábornok egyelőre nem jelölte ki az új államfőt, de feltételezések szerint egyikük veszi át ezt a tisztséget. A junta útnak indította csapategységeit a bányavidékekre, az ellenállási gócok felszámolására. Pénteken a hajnali órákban ismeretlen fiatalok gránátot hajítottak az Air Iran iráni légi- társaság irodájára a Clomps Elysées-en. Az iroda ajtaja betört, az anyagi kár jelentős, sebesülés azonban nem történt. öt amerikai partra szállító hadihajó a Guadalcanal helikop- ter-anyahajó vezetésével a Szuezi-csatornón át kifutott a Vörös-tengerre, hogy csatlakozzék az iráni partoknál cirkáló amerikai hajórajhoz — erősítette meg hivatalosan Thomas Ross, a Pentagon szóvivője. Az öt hajó 1800 tengerészgyalogost és különféle haditechnikát szállít. A Guadalcanal fedélzetén ugyanolyan típusú helikopterek találhatók, amilyenek az Irán elleni április 25-én megkísérelt, sikertelen kalózakcióban vettek részt. A térséaben állomásozó amerikai flottára Constellation repülőgép-anyahajó vezeti. fl 180. puccs