Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-14 / 223. szám

Szombathely a föl fedez és erejévé! hat Műemlékek, parkok, művészetek Évente 80 koncertet ad a város önálló szimfonikus zenekara Szombathelyt a műemlékek és a parkok városaként emle­getik. Cipőgyárának, pamut- és textiliparának termékei ré­vén ókori nevével — Sabaria, Savaria — gyakran találkoz­hatunk, mégis valahogy keve­set tudunk róla. Pedig érde­mes volna jobban ráfigyel­nünk, hiszen a parkok és mű­emlékek mellé egy harmadik jelző is odakívánkozik: Szom­bathely o művészetek városa is. Olykor meghatározóak első impresszióink, főleg ha vala­minek a belső lényegét is jel­zik. Végigsétálva a belváros szép, tágas, rendezett utcáin a vasúttól a karcsú Hotel Isi­sig, csupa kellemes hatás éri az embert. Tisztaság, virágok és sok zöld. Barokk és klasz- szicizáló épületek szép harmó­niában a legújabbakkal. Le­vegős parkok, terek, szökőku­tak. Toronyház tövében „ge­mütlich” söröző, osztrák mód­ra berendezve. Teraszára vi­dám sramlizene szűrődik ki. Igen, teraszok!... „Kiülős” garnitúrákkal, az asztalok le­terítve, körben dísznövények. Lépten-nyomon meglegyint a mediterrán hangulat. Erről ugyan itt, az Alpok lábánál kevesebb szó esik. Helyette inkább odavarázsolják a „meg­fogható" föltételeket.... A szép vonalú Isis Hotel tő- szomszédságában emelte a vá­ros bölcs kulturális szemlélete és közakarata az ország egyik legmodernebb zeneiskoláját. Pontosan ott, az egykori zsina­góga mellett, amelyben gyö­nyörű koncerttermet alakítot­tak ki. Vasárnap délelőtt ér­tem oda, éppen a XI. Nemzet­közi Bartók Szeminárium záró­koncertjére. A Szombathelyi Szimfonikusok játszottak. Bar­tók Concertójának öt tételét, öt különböző nemzetiségű fia­tal karmester vezényelte a ma­gyar fájdalmak, a magyar lel­kűiét és érzésvilág meglepő átélésével. A ma már 80 ezer lakosú város zenei élete kü­lönben jó, 200 éves múltra te­kinthet vissza. Mai bázisa, 88 tagú függetlenített szimfonikus zenekara ma az ország egyik legszínvonalasabb együttese. Évente 80 koncertet adnak, a hazai fellépéseken kívül több ízben külföldön is: Grazban, Jugoszláviában, az NDK-ban Csehszlovákiában. Három éve mindössze 15 hangversenyt ad­tak a városban hatezer főnyi közönségnek; 1976-ban 51 kon­certjüket (!) 17 600-an hallgat­ták meg Szombathelyen ... Az együttes az utóbbi években igen sokat tesz kihelyezett (üzemi) hangversenyekkel is a közönségnevelés érdekében; bérleti sorozataik az ifjúság, a diákok valamennyi rétegét átfogni-meghódítani töreksze­nek. A zeneiskola és a volt zsinagógában kialakított Bar- tók-terem állandó otthonuk. Itt készülnek föllépéseikre, itt ej­tik rabul tudatos műsorpoliti­kával a lakosság zeneileg nem, vagy kevésbé fölkészült réte­geit is. Egy-egy koncertjük ün­nepi esemény, s a legkevésbé sem külsőségei révén. Most föllobogózott utcák és „Savaria ünnepi Napok 77" feliratú transzparensek fogad­Szombathely zeneiskolája és koncertterme ják a városba érkező hazai és külföldi (java részben osztrák és német) látogatókat. Kon­centrált részeként a „Savaria 'll" programnak, amely már tavasszal megkezdődött a nem­zetközi társastánc versennyel és nagyszabású sportesemé­nyekkel. Az ünnepi napok egyik fénypontja (a Mozart-opera mellett) képzőművészeti ese­mény: ez évben a III. Ipari textilművészeti biennálé. Jövő­re pedig a tér és faltextil mű­vészeinek országos szemléjé­re kerül sor. A városnak egyébként Dési-Huber István és a szombathelyi születésű Derkovits Gyula révén jelentős képzőművészeti hagyományai vannak. Életművük gyűjtemé­nyes anyagát az 1979-ben fel­épülő városi képtárban helye­zik el. így az izeumi játékok színhelyét — a tanácsszékház most bontakozó épületével együtt — egy középület; a Hotel Isis; a Zeneiskola és a Képtár öleli körül, maximális­ra fokozza az ókori „szent ke­rület” ma is csodálatos akusz­tikáját. A városnak, mint ismert, színháza nincs. Helyzeténél fogva azonban válogathat a Budapesti Nemzeti Színház, a veszprémi, a kaposvári, a győ­ri és a szegedi színház jó elő­adásai között. Az élő színház, amit sajátjuknak tekintenek, nyári színház. A nyári játékok műsora az Izeum négyzetes romjai között. Itt a megemelt nézőtéren ez évben már 800 főnyi közönség tekinthette meg az operaelőadásokat. Biztosra mennek: esőnap nincs, elő­adás nem maradhat el. A gyö­nyörű, 1300 személyes Művelő­dési és Sportpalotában is be­díszletezik a játékteret ponto­san úgy, mint a szabadtéren .. Mozart Varázsfuvolája egy Izisz-főpap, vagyis „Sarastro birodalmában" játszódik. Ok­kal emlegetik tréfás büszke­séggel az ottani „tükék”, hogy a nagy zeneköltő „ideálmod­ta" operáját Szombathelyre, Isis templomának maradványai közé. Az óegyiptomi istennő kultusza ugyanis széles kör­ben hódított Savaria lakói, a római telepes-legionáriusok között. A márvány fríz- és osz­lopmaradványok is jelzik az egykori hatalmas szentélyt, amit a várossal együtt egy földrengés döntött romba i. sz. 455-ben. A rekonstruált alap­rajz és templom töredékei kö­zött tartják meg minden év­ben az izeumi játékokat, prog­ramjában operaelőadásokkal, kamaradrómákkal, koncertek­kel. ^ Fénypontjaként persze a Va­rázsfuvolával, amelynek egy ze­neileg és dramaturgiailag egy­aránt kivételesen jó és ide, az izeumi oltár köré megkompo­nált előadását sikerült látnom Huszár Klára rendezésében és Kóródi András vezénylésével: a budapesti és a drezdai ope­raház magánénekeseinek föl­léptével. Ennek az élményével —vagy anélkül is — Szombathely mu­zsikája, múzeumai, műemlékei, évezredes kövei — és egész mai kulturális levegője fölfe­dezés annak, aki rászánja az utazás fáradalmait. Wallinger Endre Magyar elbeszélők Amikor tavaly megjelent a sorozat első kötete, még a múlt század irodalmában jár­tas olvasók is megdöbbenéssel tapasztalhatták, hány jeles névről megfeledkeztünk, hány kitűnő elbeszélés és novella kallódott ismeretlenül. Most ugyanezzel az érzéssel forgatjuk a XX. század elbe­szélőinak gyűjteményét. Lép­ten-nyomon új nevekkel, ed­dig ismeretlen, vagy félig már elfelejtett írásokkal találko­zunk. Illés Endre nagy érde­me, hogy mint válogató és szerkesztő, gondos felfedező munkával úgyszólván minden lappangó értéket megmentett és közkinccsé tett. Egész sereg, ma már klasz- szikusnak számító alkotó te­hetség bontakozik ki a Nyu­gat szárnyai alatt: Móricz Zsigmond, Bródy Sándor, Amb­rus Zoltán, Molnár Ferenc, Thury Zoltán, Kaffka Margit, hogy csak néhány nevet em­lítsünk a gyűjteményből. Bár a fő vonulatot ők képviselik, mégis ott a helyük a váloga­tásban az olyan sokáig elfe­lejtett íróknak, mint Szomory Dezső, Lövik Károly, Színi Gyu­la, Lengyel Menyhért vagy mint Bánffy Miklós, Elek Artúr, Kortsák Jenő, akiket szinte tel­jesen betemetett a feledés. Valamennyien sajátos színt, egyéni hangot jelentenek el­beszélés-irodalmunk egészé­ben. És hogy Babits Mihály, Szép Ernő, Juhász Gyula, Kas­sák Lajos a prózában is érde­kesen újat alkotott, azt a vá­logatásban szereplő írásaik is beszédesen bizonyítják. A magyar kispróza a Nyugat második és harmadik nemze­dékének fellépésével indul gazdag virágzásnak. Ezeket a korszakokat olyan nevek fém­jelzik a válogatásban, mint Tersánszky Józsi Jenő, Hunya­di Sándor, Déry Tibor, Pap Károly, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre, Németh László. Különösen a népi írók jelent­kezése hoz; eredeti, új színeket a prózába. Szabó Pál, Veres Péter, Darvas József, Illyés Gyula a paraszti világ eddig ismeretlen tájait fedezik fel elbeszéléseikben. A válogatás harmadik köte­tében elérkezünk a mához. Hogy az elbeszélés, a novella folytonos megújulásra képes, azt legékesebben Kolozsvári Grandpierre Emil, Ottlik Géza, Örkény István írásai bizonyít­ják. Kovács Sándor Izeumi játékok: Varázsfuvola. Középütt Sarastro: Rolf Tomaszewski (NDK). Tóth Imre fotói VITALIJ NOVIKOV „Otthon mindent elmesélek" Vitalij Novikov kézfogása után össze kell vernem a te­nyerem, mintha liszteszsákba nyúltam volna. A köpor szinte áll a levegőben. De nemcsak kőport érzek ebben a kézfo­gásban, hanem erőt is. Erőt, öntudatot és baráti közeledést. A Gyimóthy-villa előtti ár­nyas fák alatt beszélgetve las­sanként kibontakozik előttem a kép eddigi pályájáról. 1932-ben születtem. A művé­szeti akadémiát Leningrádban végeztem el 1968-ban. Ott is lakunk feleségemmel és gyer­mekeimmel Leningrádban, a Nyevszkij Proszpekten. Az aka­démia elvégzése óta szobrász­ként dolgozom. Realista mű­vésznek tartom magam. Szere­tem a természetet, a köveket, az erdőt, a mezőt és a ten­gert. Feleségem szülei a Pro- nya folyó mentén, 1200 kilomé­terre Leningrádtól, egv folyó­menti kis faluban élnek. Gyak­ran utazunk oda. Műhelyem is van ott, ahol minden évben megrendezem a magam egy­személyes szimpozionát. És per­sze horgászom, ez a hobbim. — Milyen kővel dolgozik? — Ott nálunk sok a devon­kori puha kő. Ez a kedvencem, őstengeri üledék alkotja. — És itt, most milyen követ farag? — Fehér siklósi félmárványt. Majdnem két és fél méter ma­gas és körülbelül 70 centi szé­les. — A napokban érkezett, mik az első benyomásai? — Jól érzem magam. Most először vagyok Magyarorszá­gon. Nagyszerűen megszerve­zett szimpozion ez, sok a jó szerszám. Már az itt dolgozó kollégákkal is összebarátkoz­tunk, igen kedvesen foqadtak. Ami a kőbányában felhalmo­zott műveket illeti, örülök, hogy láthatom ezt a gyűjteményt. Az újdonság erejével hat rám. Nálunk otthon nagy az érdek­lődés a magyar szobrászat, a magyar művészek, művésztele­pek iránt. Kértek is otthon a kollégák, hogy jól nyissam ki a szememet... Mindent el kell majd mesélnem nekik. — Hogy került ön kapcsolat­ba ezzel a művészteleppel? — Tulajdonképpen én máraz ötödik szovjet szobrász vagyok itt Villányban. 1974-ben volt Moszkvában egy kőszoborkiállí­tás, amelyen én is részt vet­tem. Fölfigyeltek rám a szö­vetségben, és így amikor az idei meghívás megérkezett, en­gem javasoltak. — Mikor döntötte el, hogy művész lesz? — Apám esztergályos volt. A mi családunkban én vagyok az első művész. Már gyermekko­romban sokat rajzoltam, művé­szeti szakiskolába jártam, majd művészeti középiskolába. Utána következett Leningrád... A végső döntés ott született meg bennem. — Napjainkban a szovjet mű­vészet sokszoros újjászületését éli. Ki például az ön kedvelt filmrendezője? — Tarkovszkij. — Kedvenc Írója? — Az idősebbek. Mindenek- • előtt a múlt század nagy írója, Dosztojevszkij.. . Aztán Tolsz­toj és a nagy kritikai realisták. A mai írók közül pedig a leg­jobban Suksin fölöttébb egy­szerű, és mégis igen érdekes írásait kedvelem. Akárcsak Jev- tusenkót — különösen a Sztye- pán Razin című poémáját. — Hogyan élnek önök, mű­vészek a Szovjetunióban? — Mint mondtam, egy elég nagy műtermes lakásban la­kom, a Nyevszkij Proszpekten. Feleségem szintén művész, for­matervező. öcsém keramikus. Két fiam van, nagyon szeret­nek rajzolni. Az idősebbik, aki kilencéves, kerámia-szakkörbe jár. Volt egyéni kiállításom is már, de általában csoportos tárlatokon mulatom be mun­káimat. Csoportos kiállításokat évente kétszer-háromszor is A készülő szobor makettje (Szokolai István felvétele) rendeznek nálunk. A munkákat az állam rendeli meg tőlünk. Az üzemek, vállalatok, terme­lőszövetkezetek a leningrádi szobrászati kombinátba küldik megrendeléseiket. Onnan kerül tovább a megrendelés a mű­vészekhez. — Nem felejtettünk ki valami fontosat a beszélgetésünkből? — De, azt hiszem. Az én ne­vem ugyan Novikov, de van egy művésznevem is — Varga- csev..'. — Miért van erre szüksége? — Leningrádban legalább négy Novikov van. Ha jól szá­molom, az öcsém az ötödik. Nevetséges volna, ha mondjuk, az egyik Novikovot dicsérik ki­tűnő munkájáért, és a művet a másik Novikov csinálta ... Hát ezért kellett nekem a mű­vésznév. Bebesi Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom