Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-14 / 44. szám
A Dunántúlt Tlaplo 1976. február 14., szombat HÍREK 1976. FEBRUÁR I4 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BÁLINT nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.53 -r- nyugszik 17.04 órakor. A Hold kél 15.58 — nyugszik 5.37 órakor. Grahom Bell S záz évvel ezelőtt, 1876. február 14-én kért szabadalmat a telefonra Alexander Graham Bell amerikai feltaláló, s néhány héttel később — március 10-én — használta tel először a készüléket. Bell a skóciai Edin- burgban született 1847. március 3-án. (75 évesen 1922-ben halt meg az amerikai Baddeck városában.) Fiatalon vándorolt ki Amerikába és Bostonban süketnémákat oktatott, apjától tanult szájle- olvasásos módszerrel; eközben sokat foglalkozott a hang mechanikájával és fizikájával. Találmányának lényege egy patkó alakú mágnes, amelynek egyik sarkára kis acéllemezt erősített, s ez a másik sarok előtt szabadon mozoghatott. Bell a telefonnak csak fizikai alapjait találta fel; továbbfejlesztésében nagy szerepet játszott Edison, aki telepáram alkalmazásával fokozta a hangerőt, és szénmikrofonjával már torzításmentes beszéd közvetítésére is alkalmassá tette az azóta világszerte elterjedt telefont. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Androcles és az oroszlán — Nagy Katalin (este 7 órakor) Tímárbérlet. MOZI Park: A két aranyásó (f4, hnó, 8) Petőfi: Ne féljetek a szerelemtől (4) Elszakadás (6, 8) Kossuth: Elszakadás (10, 12, 7, 9) A két aranyásó (f3, hn5) FÉK Klub: Meztelen diplomata (4) Fekete Gyémánt: A Charlot-k bejárják Spanyolországot (4, 6) Jószerencsét: Az idők kezdetén (5, 7) Rákóczi: Magas szőke férfi, felemás cipőben (5, 7) Május 1.: Robinson és a kannibálok (fó) Harkány: A nagy attrakció (7) Komló, Május 1.: Olsen tervez — a banda végez (4, ó) Komló, Zrínyi: A dervis és a halál (4, 6, 8) Mohács: A fekete farkasok üvöltése (6, 8) Sellye: A hosszú búcsú (7) Siklós: Front szárnyak nélkül (7) Szigetvár: Babaház (6, 8) Várható időjárás szombat estig: túlnyomóan borult, párás idő, sokfelé havazással. Az időszak végén az ország déli és nyugati felében havaseső, ónoseső lehet. Többfelé megélénkülő, főként a Dunántúlon megerősödő déli, délkeleti, szombaton nyugatira, északnyugatira forduló szél. Több helyen hófúvás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, mínusz 8, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mínusz 2, plusz 3 fok között. Az esztergomi érsek eskütétele Dr. Lékai László esztergomi érsek pénteken Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Vass Istvánné, az Elnöki Tanács tagja, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Ijjas József kalocsai érsek. Dr. Lékai László esztergomi érsek az eskütétel után köszönetét mondott a személye iránt megnyilvánuló bizalomért. ♦ — Szegedi művészek tárlata. Szegedi képzőművészeti tárlat nyílik holnap, vasárnap délelőtt fél 11-kor Pécsett, a Déryné utcai kiállítóteremben. A megnyitón iközre- működik Weininger Richard szegedi hárfaművész. A tárlatot Bányainé dr. Birkás Mária, a szegedi Városi Tanács elnök- helyettese nyitja meg. A kiállítás a szegedi ‘kortárs képzőművészetről ad áttekintést. ♦ Folytatódnak az önkéntes KRESZ-vizsgák Megyénkben az alábbi helyeken és időbén lehet a január 1-én életbelépő új KRESZ-ből önkéntes vizsgára jelentkezni: Február 15-én 09 órakor a szentlőrinci Műv. Házban, 17-én 17 óra 30 perckor a dunaszekcsői Műv. Házban, 17-én 18 órakor Pécsett, a Széchenyi Gimnáziumban és a Sáqvári Endre Műv. Házban; 18-án 17 órakor Sellye, Mg. Szakiskolában, 20-ón 17 órakor a himesházai általános iskolában, 25-én 17 órakor Siklós, KIOSZ irodában, 25-én 17 órakor a sellyei Mg. Szakiskolában. Az önkéntes vizsgákon bárki díjtalanul részt vehet. A rendezők kérik a vizsgára jelentkező gép- járművezetőket, hogy a személyazonossági igazolványukat és a vezetői engedélyüket a vizsgára vi- 'gyék magukkal. Több növényvédőszer a mezőgazdaságnak. A tavalyinál 20 százalékkal több, 670 tonna növényvédő-rovarirtószert ad a mezőgazdaságnak az idén a szegedi Universal Ipari Szövetkezet Képünkön: az aerosolos növényvédőszereket géppel töltik flakonokba. — A budapesti Lottó Aruházat február 20-án és 21-én leltározás miatt zárva tartják, ezért ez alatt az idő alatt a lottó tárgynyeremények kiadása is szünetel. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: min* dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek* klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkor* ház. Gyermeksebészeti, gyér* mekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. számú Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Ügyeletes állatorvosi szolgálat Ügyeletes állatorvos Pécs város területén február 14-én déli 12 órától 16-án reggel 8 óráig dr. Kispál Gyula. Lakása: Szilágyi Dezső u. 18/1. Telefon: 13-289. * Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. február 14-én 13 órától 1976. február 16-án 8 óráig dr. Kocsis József. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet „a pécsi járás állatorvosi ügyeleté” címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Dorogon megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 44, 55, 66, 88 ♦ — Minden jegy elkelt elővételben a ma esti megyei mezőgazdasági bálra, amelyet tizenötödik alkalommal rendeznek meg Pécsett, a Nádor Szálló termeiben. A hagyománytól és a meghívótól eltérően a gazdász bált ezúttal nem a Mecsek Táncegyüttes, hanem a Mohácsi Mezőgazdasági Szakközépiskola Helikon-díjas tánccsoportja nyitja meg. ♦ A BARANYAMÉK árai Burgonya 3,50; fejeskáposzta 6,40; kelkáposzta 6,20; vöröskáposzta 7,—; karalábé — kilós nagyságú — 6,— ; primőr karalábé darabonként 4,80; sárgarépa 9,’—; petrezselyem 12,—; fejessaláta darabonként 5,40; zeller 10,—; céklarépa 5,60; vöröshagyma 8,60; szárított vöröshagymaszeletek — 10 dekás csomagolásban — 9,60; fokhagyma 42,—; fekete retek 5,—; alma — minőségtől függően — 12,60; 10,60; 6.40; körte 12,— ; 9,60; tojás 1,70; 1,40 forint. 04-05-07 Halálos baleset Papp László 28 éves pécsi lakos pénteken reggel a Zsolnay Vilmos utca 57. számú házzal szemben levő autóbuszmegállóban állva, eddig ismeretlen körülmények miatt, egyensúlyát veszítve, az akkor éppen beálló autóbusz alá esett, amely halálra gázolta. Az ügyben folyik a vizsgálat. ♦ Életmentő r • 7, r újítás Életmentő újítást dolgozott iki Hefner János, a cserkúti MEZŐGÉP Vállalat főenergetikusa. Az újítás lényege, hogy az általa kikísérletezett védőkapcsoló — a földhöz viszonyított — 24 voltnál nagyobb feszültség esetén kikapcsolja a hegesztőgépet, kizárja az áramütés lehetőségét. A gép körül dolgozók védelmén kívül az újítás másik előnye, hogy jól megválasztott mágneses erősítővel növelte a gép termelékenységét és csökkentette az energiafelhasználást. Érdemes megemlíteni, hogy eddig a MEZŐGÉP 16 vállalata vásárolta meg a védőkapcsolót. Szakszervezeti aktivisták tanfolyama Az SZMT megyei tanácstagjai és az SZMT mellett működő bizottságok tagjai, az apparátus és a szakmák megyei bizottságai számára előadást szervezett a Szak- szervezetek Baranya megyei Tanácsa. A hat témából álló sorozat célja: felkészíteni a szakszervezeti aktivistákat az MSZMP XI. kongresszusa és a Magyar Szakszervezetek XXIII. kongresszusa határozatainak végrehajtására. Az első előadást dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára tartotta — A XI. pártkongresszus határozata nyomán megyénk gazdaságpolitikai, az V. ötéves tervvel összefüggő sajátos megyei feladatok címmel. A következő hónapokban a Szak- szervezetek Országos Tanácsának vezetői tartanak előadásokat. ♦ — Svábbál a Napsugárban. Jugoszláviából és az NDK-ból is várnak vendégeket a harkányi Napsugár Szállóban, a ma este megrendezésre kerülő nagy svábbálra. A zenét a himesházai fúvós- zenekar szolgáltatja. ♦ A hindu népzene és a jazz! 15-én, vasárnap délelőtt háromnegyed tizenegy órakor kezdődik a Doktor Sándor Művelődési Központban az EAST együttes jazz koncertje. Szakcsi Lakatos Béla három szegedi jazz- zenésszel társult, — a korábbi Vári—Ék együttesből —, hogy a haladó jazz irányzatok eredményeinek felhasználásával hazánkban is megteremtse az úgynevezett „keleti stílus”-t. Improvizatív zenéjüknek elsődlegesen az arab és a hindu népzene az ihletője. Zeneteremtési elveik rokonságot mutatnak Ravi Shankar és Chiti Bábu törekvéseivel. A jazz matiné érdekességét fokozza Szakcsi Lakatos Béla játéka, aki minden alkalommal új stílusban bizonyítja, hogy virtuóz mestere a zongorának. TCdMO/yta/aN ^RdwAt Műszaki csoda Hárman ültek. Az öreg fiú, aki ajándékul kapott egy doboz kesu diót, az ezermester szakember és a sámán, aki a faszöget a vasszögtől alig tudta megkülönböztetni. Ott volt még a feleség, az öreg fiú felesége, aki kivitte a dobozos diót, hogy majd a konyhában kinyitja. Enni mindenki akart. A feleség visszajött, kezében egy bonyolult konzervnyitó: — Majd a Feri kinyitja! — mondta. Ebben benne volt a tisztelet a férj iránt, meg némi realizmus, mert nyilván látott már ilyesmit. Az öreg fiú kezébe vette és megszólalt: — Fúrni kell ezzel a bigyó- val egy lyukat! — oktatta az éhezőket, majd egy kis pockot a doboz szélére helyezett és ütött egyet. A lyuk kétségkívül jelentkezett. — Most a peremhez illesztjük ezt a fogaskereket és tekerünk egyet! Amit bemondott, illusztrálta is. Odatette a fogaskereket és tekert. Az eredmény nem volt előremutató, mindössze a lyuk lett nagyobb. Vad birkózás kezdődött: „Az Anyád! Majd Én Megmutatom!" Nem mutatta meg. Ha a lyuk nagyságát nézzük, az eredmény szépnek tűnt, de akkora nem volt, hogy a dió is kipottyanjon. Az öreg fiú tanácstalan lett. Nem így a műszaki! Eddig sátáni mosollyal nézte a dobozt, a házigazda erőlködését, majd fölényes és türelmetlen képpel kiragadta azt is, meg a konzervnyitó szerszámot is. — Előbb meg kell érteni! — mondta. (Nyilván nem a dobozra, a konzervnyitóra értette.) Maga elé meredt, a villanyfelé emelte a szerkentyűt, meg- pengette a kereket. Szépen szólt! A sámán türelmetlen volt és felordított: — A fenét totyogtok! Adjátok ide! A műszaki nem adta. Még tanulmányozott, majd ő is fúrt egy lyukat. Most már két lyuk volt. Tekert is egyet. Hasztalan. — Ide azzal a nyavalyával! — ordított felelőtlenül a sámán és kiragadta a feladatot és a herkentyűt a műszaki kezéből. Képességeit ismerve nem akarták, de elkéstek. Már a kezében volt. Villámgyorsan ő is ütött egy lyukat. Ragaszkodott a saját lyukhoz. Valamit megfigyelt. Az előbbi két lyuk messzebb volt a peremhez, hát legyen az övé közelebb! Azt is látta, hogy a fogaskereket mindenhová tették már, egy helyre még nem. ö odatette. Tekert egyet. A miskulancia egy pillanatig makacskodott, de egy erőteljesebb csavarás után meggondolta magát és a lyuk nagyobbítás helyett simán forgott. A sámánon két érzés vett erőt. Az egyik az, ami a balet- tesöket tölti el, mikor lepkekönnyedséggel emelgetik a nőt és forgatják a fejük felett, holott testvérek között is megvan 60 kiló, a másik meg az öröm a csoda fölött, ami az ő nevéhez fűződik. Mindenesetre a sorsot nem kísértette már tovább. Mikor félig kinyitott a doboz, letette a nyitót és a födelet hátrahajlítva megszólalt: — Ez konzervdoboz. Ezt nem megérteni kell, hanem kinyitni! A műszaki elkeseredetten maga elé meredt, az isteni igazságba vetett hit összeomlott benne és acsarkodott: — Miért, te érted?! — rontott neki támadólag. A sámán őszinte volt és pofátlan : — Nem! Nem is akarom! Inkább együnk! Ettek. A dió jó volt. A sámán is evett. Előbb azonban egy tiszteletteljes pillantást vetett a plafonra. Afölött volt az ég. A segítség csak onnan jöhetett. Szöllősy Kálmán Dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal államtitkára tegnap Pécsre látogatott. Fogadta dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Megyei Párt- bizottság első titkára. Az . államtitkár délután a Pécsi Tudományegyetem aulájában pártnap keretében előadást tartott népgazdaságunk 1976. évi terveiről, valamint az V. ötéves terv főbb célkitűzéseiről, majd kérdésekre válaszolt. * Pénteken hazaérkezett Moszkvából Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki Vlagyimir Npvikovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének meghívására tartózkodott a szovjet fővárosban. * A Budapest-Ferencváros MÁV állomás „Dózsa György” brigádjának — kiváló békemozgalmi tevékenységük elismeréséül — dr. Karát Ferenc, az Országos Béketanács elnökségének tagja pénteken átadta az Országos Béketanács emlékplakettjét. * Az országgyűlés ipari, valamint terv- és költség- vetési bizottsága pénteken Százhalombattán, a Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál együttes ülést tartott. A népgazdaság energiahelyzetét vitatta meg és elemezte az energia termelésével, elosztásával kapcsolatos törvények végrehajtásának tapasztalatait. Lapzárta A nyugatnémetországi Bad-Driburg körzetében lezuhant és felrobbant a kanadai légierő egyik Starfighter típusú repülőgépe. A gép pilótája életét vesztette. * A Bombay központi pályaudvaron pénteken kigyulladt az egyik szerelvény. 21-en meghaltak, a sebesültek száma 52. Tizenkét olyan szovjet űrhajóst is megválasztottak az SZKP XXV. kongresszusának küldöttévé, akik igen nagymértékben járultak hozzá a világűr kutatásához. * A lagosi rádió pénteken este bejelentette, hogy letartóztatták Dimka alezredest, a sikertelen államcsíny valószínű vezetőjét. * Agostinho Neto, az Angolai Népi Köztársaság elnöke a Tanjug jugoszláv hírügynökség luandai tudósítójának adott interjújában közölte, hogy a napokban Angola északi részén megtalálták annak a 14 brit zsoldosnak a holttestét, akiket a közelmúltban saját parancsnokuk agyonlövetett. Az elnök közlése szerint a brit zsoldosok parancsnoka egy görög férfi volt. * Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára pénteken felkérte a világ kormányait és a nemzetköii szervezeteket, hogy részesítsék a leheti legnagyobb segítségben a földrengéssújtotta Guatemala népét.