Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-26 / 203. szám
Kétszáz éve született Brunszvik Teréz Kisdedóvó. kézmű oskola „Harc nélkül nincs igazi győzelem" - hangoztatta igen gyakran a kétszáz évvel ezelőtt, 1775. július 27-én született Brunszvik Teréz. Számos kudarca, meg nem értettsége ellenére is folytatta a küzdelmét, s ennek eredményeként neki köszönhető az első magyar kisdedóvó intézet felállítása és a hazai nőmozgalom megindítása. 1828-ban megalapította kísér, létképpen az úgynevezett kézmű oskolát, ahol a kisdedóvókból kikerült hét éves lányok sajátíthatták el a kézműipari jártasságokat. Az 1840-es évek Bunszvik Teréz életében a nőnevelés és az egyenjogúsítás jegyében zajlottak. Unokahúgával, Teleki Blankával egy nemzeti nőnevelő intézet felállításán fáradozott. Ha Brunszvik Téréiről esik szó nagyon gyakran és szívesen hozzák kapcsolatba a zeneszerző óriással Beethovennel. Hosszú ideig a „halhatatlan kedves”-hez írott levelek címzettjének tartották. Martonvá- sáron ismerkedett meg a zeneszerzővel, amikor az 1800-ban fivére Ferenc vendégeként tartózkodott náluk. Azonban, mint azt Beethoven életrajzírója is közli: „Szögezzük le azt a nyilvánvaló tényt, hogy Terézia és Beethoven között soha, semmiféle ábrándos érzelmi kapcsolat nem volt. Beethoven nem volt szerelmes Teréziába, s Terézia sem volt szerelmes a muzsikusba. Nem több és nem kevesebb - írja másutt - mint ennyi: két összeillő ember találkozott egymással." Brunszvik Teréz hosszú élet után 86 éves korában 1861. szeptember 24-én halt meg. Élete és munkássága követendő példa marad Szabó Pál Zoltánról — tíz évvel halála után Tíz esztendeje, 1965. július 24-én halt meg hatvannégy éves korában dr. Szabó Pál Zoltán földrajztudós, pécsi patrióta, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója. Tíz év egy ember életében is sok idő, mennyi lehet halála után? Mikor az ember, aki jelenlétével, aktivitásával összetartotta, együvé olvasztotta, nyilvánvalóvá tette, kilép az életműből, vajon mi marad abból? Az életmű szétszóródott darabjainak nyomába eredve próbáljuk meg felidézni, ki volt Szabó Pál Zoltán, ki volt a magyar tudománynak és ki volt ő Pécsnek. Maradandót alkotott A korabeli nekrológ így fogalmaz: „A földrajznak csaknem minden ága érdekelte és több résztudományban maradandót alkotott." Tudni való, hogy Szabó Pál Zoltán pályáját a hajdanl»pé- csi Erzsébet Tudományegyetemen kezdte, annak földrajzi intézetében, mint tanársegéd. Egyetemi doktori fokozatút 1925-ben a következő dolgozattal nyerte el: Adatok Pécs környékének településföldrajzához. Később sokkal inkább természetföldrajzi kérdésekkkel foglalkozott, azon belül is elsősorban szülőföldjének kutatásával. Néhány munkájának címe mutatóul: A Mecsek-hegység formáinak ismerete, A Mecsek keletkezése, A Jakabhegy, A Tettye, A földrajzi helyzet Péfs fejlődésében. Értekezéseinek és tanulmányainak sora egyébként három teljes oldalt foglal el egy 1961-os irodalomjegyzékben. Másik hármat a szóban elhangzott hozzászólások, vitákban való intenzív részvételek, szervezőmunkák, ismeret- terjesztő tevékenység. Ami a tudományszervezésben végzett munkájának méreteit jelzi, ezek közt egyetlen pont a Dunántúli Tudományos Intézet létrehozása, olyan viszonyok között, amikor ez nemcsak hihetetlenül nehéz szervezési feladat, hanem politikai tett is volt. Fölösleges, s talán méltatlan is lenne tovább sorolni munkáit, rangjait, a felé irányult elismeréseket. A kérdés az, hol s hogyan él tovább Szabó Pál Zoltán az ember és a tudós, napjainkban, halála után egy évtizeddel. Dr. Kolta János a legrégibb harcostársak, munkatársak egyike. Abból az intézetből ment nyugdíjba, amelyet Szabó Pál Zoltán szervezett. — Már nagyon fiatalon megismertem. Ö akkor tanársegéd volt Szorosabb együttműködésünk igazában később kezdődött. Én 952-ben kerültem az intézethez. Akkoriban nagyon nagy probléma volt Pécs vízellátása. Kis munkaközösséget alakítottunk, és egy évig dolgoztunk a témán. Azt mondták: tízezer köbméter víz kell. Egy év múlva átadtuk a beszámolót, egy kötetet tett ki. Akkor már 13 ezer köbméter kellett volna, majd nemsokára 20 ezer. így jutottunk el aztán a százezerig .. . Abban az időben ő szinte csak ezzel a kérdéssel foglalkozott. Szakvélemények tömkelegét készítette el, ezeket sokszor kéziratban adta át az illetékeseknek. Akkortájt a mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatban is sürgető feladatok merültek fel, az új tsz-ek- nek is víz kellett Ezt aztán végképp a legszűkebb prakticiz- musnak értékelték egyesek. Mi valósult meg Szabó Pál Zoltánnak azokból a szakvéleményeiből, tanácsaiból? — Vízügyben csaknem minden. Az ún. P-terület, a tetteyi karsztakna is az ő tervei alapján készült, bár az utóbbinál a táró meghosszabbításának gondolatával is foglalkozott. Naponta mérte a Tettye vízhozamát. Mindennapos eset volt, hogy éjfélig vitatkoztunk, dolgoztunk ezeken a munkákon. — Hogyan állt a helyzet a „prakticizmussal"? — Az ötvenes évek elején, amikor előadásokat tartottunk a Földrajzi Társaságban vagy az akadémiai intézetek keretében, még egyikünk se volt képzett marxista. De világosan láttuk feladatunkat. Ő akkoriban a vízellátási problémát akarta megoldani Pécsett, én a kis- körzetek problémáival foglalkoztam. Határozott ellenszenvet váltott ki a programunk. Az egyik támadás abból indult ki, hogy témáink lokálisak. A másik érv szerint nem a tiszta tudományt műveljük, mert a tudománynak nem az a feladata, hogy a mindennapi életnek dolgozzék. Mcjd minden esetben megkaptuk ezeket a fejünkre.. . Ma már aligha érdemes erről vitázni, vagy akár túl sokat beszélni róla. Végülis Szabó Pál Zoltánnak nagy, átfogó monográfiája az általa sokoldalúan kutatott területről nem készült el. Vajon mindaz az anyag, amit összegyűjtött, ami valószínűleg kéziratban, jegyzetként maradt meg, mivé lett?- Hagyatékát az Akadémia átvette, hogy valakik majd feldolgozzák, de nem tudja senki, mi lett a dologból. Az Akadémia akkor megbízta őt, hogy írja meg a Mecsek földrajzát. De sokat aggályoskodott. Még egyszer meg kell néznem ezt vagy azt — mindig ezzel érvelt Állandóan gyűjtötte a kőzeteket. Éjszaka is világos volt az intézeti szobájának ablaka. A teljességre próbált törekedni. Én azt hiszem, ha ma valaki Szabó Pál Zoltán munkáit, kéziratait elővenné, abból a Mecsek földrajzát meg lehetne írni. Ma sincs kész, csak Simor Ferenc, az intézet egykori kli- matológusa készítette el a Mecsek éghajlatáról szóló tanulmányt, ami így külön jelent meg, nemrégiben. Szinte már minden tájegységnek megvan a monográfiája, a Mecseknek még nincs. Egyébként azóta már halad az ügy, Lovász György kutató, az intézet igazgatóhelyettese foglalkozik a Mecsek földrajzának elkészítésével. Megjelenik a Mecsek földrajza Következő állomásunk egyébként is Lovász György, aki az intézetben ma összefogja a földrajzi kutatásokat, ilyenformán — a laikus véleménye szerint — mintegy legközvetlenebb folytatója annak a munkának, amit a földrajztudós Szabó Pál Zoltán kezdett.- Szabó Pál Zoltán Markos György budapesti egyetemi tanárral és Kolta Jánossal együtt az új magyar földrajztudomány megteremtője volt. Hallgató koromban gyakran hallottam magam is a Földrajzi Társaság vitáin, hogy szűk prakticistának bélyegezték őket. Két tanulmánya egyenesen úttörő jelentőségű volt: A természeti földrajz a szocializmus építésének eszköze és A természeti földrajz szerepe a regionális tervezésben és a tervfeladatok megvalósításában. Főként mint geográfus és hidrológus vitte közel a tudományt a gyakorlathoz. Ö volt a magyar őskarsztkutatás megteremtője, eredményei a bauxitkutatásra is kihatottak. Amit ma az intézet földrajzi osztálya végez, azt ma úgy nevezzük: a területfejlesztési tervek tudományos megalapozását szolgáló kutatások. Az osztály három közgazdásza, egy gazdaságföldrajzosa és három természeti földrajzosa dolgozik az iparföldrajz, a kereskedelemföldrajz területén, növény- és talajvizsgálatokat folytat, s végez klimatológiai, morfológiai, hidrológiai és környezet- védelmi kutatásokat is. Noha az, hogy a „területfejlesztés érdekében" akkor még nem így fogalmazódott meg, mégis világos, hogy mi valóban azt a „vonalat" igyekszünk követni, amit Szabó Pál Zoltán úttörőként megrajzolt. Ami a Mecsek földrajzát illeti, ez a következőképpen fog elkészülni: Baranya megye természeti földrajza címen 8, illetve 9 szerző munkájaként a megyei tanács adja ki, a szerkesztési munkát én végzem. Wein György írja Dél- kelet-Dunántúl rétegtanát, magam Délkelet-Dunántúl és benne a Mecsek felszínfejlődésének fejezetét Követendő példa... Az intézet, amelyet Szabó Pál Zoltán létrehozott s tíz évvel ezelőtt haláláig igazgatott, ma is él, dolgozik, sőt, létszámban, lehetőségekben, támogatásban, súlyban alaposan megerősödve. Az intézet igazgatójához, Bihari Ottó akadémikushoz kopogtunk be utoljára: — Szabó Pál Zoltánnak véleményem szerint fő érdeme, hogy nem adta fel a reményt: Pécs kulturális központtá válhat. Amikor a bölcsészkar itt tartása nem sikerült, minden erővel hozzáfogott egy hasonló irányú, abban az időben különösen hasznos intézmény létrehozásához. Másik nagy érdeme az volt, hogy mindent saját erőből volt kénytelen és tudott is megoldani. Személyes munkája óriási volt. Egy nagyon nehéz időszakban fenn tudott tartani egy tudományfejlesztési koncepciót Elsősorban ezt kell megtanulnunk tőle. Az intézet létrehozásával olyan kereteket adott, amelyekre építeni lehetett és lehet ma is. Könyveit, iratait természetesen az intézet őrzi, egyéb hagyatékának sorsát nem ismerem. Szabó Pál Zoltán hatalmas kőzetgyűjteménye — vagy annak tetemes része - a Komarov Gimnáziumban található. Szentirányi Józsefnétól, az iskola igazgatójától tudjuk, aki elmondta, hogy néhány éve megőrzésre vették át az anyagot, s egy részét — időről-időre cserélve - állandóan láthatják az iskola tanulói az emeleti folyosó vitrinéiben. — Mivel a kőzetek nagyrésze a Mecsekből származik — mondta az igazgatónő - a kollégák jól tudják hasznosítani a gyűjteményt a földrajztanításban. Itt, az iskolai kiállító vitrinen olvasható Szabó Pál Zoltán neve is. Másutt alig. Érdemes tehát most, halála tizedik évfordulóján ismét felidézni, mit írt nekrológjában a Földrajzi Közlemények 1965. 3. száma: „Élete és munkássága a magyar geográfusok számára mindig követendő példakép marad." H. E. » Szívvel, hittel, tehetséggel tabor, Pecs Egy darabkát belőlünkT is magukkal visznek Pár éve halkan, bátortalanul merészkedtek egyszer-két- szer a falakon kívülre, s talán százan, ha összeverődtünk hallgatni őket. Az idei táborozás egyik értéke éppen ez: a nyitottsága. A koncertek sora — városunk legalább félezernyi közönsége előtt — szívvel, hittel és tehetséggel. Nem kon- certáló művészek „pódiumérett' muzsikája, a varázsa mégis egyedi. Különös és megismételhetetlen. A muzsika áhítata és a rátalálás varázsa: rátalálás a közös nyelvre, hogy vele elmondjanak valami fontosat nekünk —, mindenkinek. Azt, ami a „Jeunesses” alapgondolatában is benne van: a fogékonyságot a szépre, és a találkozást, a kapcsolatot a világ zenekedvelő fiataljai között. Ülni a zöld pázsiton a Barbakán várkertben, a borostyánnal befuttatott öreg falak tövében 19 nemzet fiai — csehek, norvégek, franciák, portugálok, németek, lengyelek, bolgárok, spanyolok stb. — között; ülni itt farmerban, kilépve a szandáluk- ból, kényelmesen, szemben a pécsi közönséggel, és együtt hallgatni például Schubert a- moll kvartettjét. Valami ilyesmi is lehet a népek barátsága . . . Erre gondolt az UNESCO is, amikor a Jeunesses Musicales nemzetközi szövetségét életre hívta, amelynek egy zenei tábor kereteiben immár nyolcadszor ad otthont Pécs városa ezen a nyáron. Három hétig másfélszáz fiatal bábeli tarka beszédétől visszhangzik a Műszaki Főiskola kollégiuma és hatalmas oktatási épülete. Többségük tizenéves, esetleg huszonéves és zenei pályára készül. Jó részük viszont amatőr. Zenekedvelő fiatal. Mint például Robert Luc Or- leans-ból. Oboán játszik —, egyébként az ottani technikai egyetem Offset-nyomdászat és fotográfia fakultásán technikus, a nyomdagépeket javítja. Itt pedig éppen angolkürtön „blattól" kétszeresen transzponálva egy XIV. századi Ma- chout-balladát. Mellette a szöveget egy szemüveges kislány énekli franciául: Butkai Enikő, az ELTE V. éves mat.-fiz. szakos hallgatója, aki különben zongorán és blockflőtén játszik. De sorolhatnánk: van itt „orvos-kislány", aki zongorázik; „műszakis srác”, aki csellista és aki most benyitott egy elszédítő szemű francia kislány Remeisből: Evelyne Martina, ő is matek hallgató, de itt csellózik. Régi muzsikát és mai muzsikát játszanak. Őket hallottuk a várkertben is, amint rekonstruált népi hangszereken, régi instrumentumokon és dobokkal, csörgőkkel, miegyebekkel, jókedvű XIII—XIV. századi táncokat muzsikáltak a középkori „jongleur”-ök zenei nyelvén és stílusában, húsz-egynéhá- nyan. Egy fekete keménykalapos fiatalember — inqujjban — vezényelte őket. Kedves, hangulatos, igazi várkertbe való muzsika volt ez, bár a vár lakói bizonyára nem mind örültek volna e lüktető és ledér muzsikának . .. Persze egy kivételével, akinek halhatatlan bronzfigurája megértő és jóleső derűvel nézte a fiatalokat a háttérből ... „ A keménykalapos: Székely Iván fiatal zeneszerző. Ő vezeti a most indított „Musica antiqua-musica moderna" kurzust: — A zenei ismereteinket szeretnénk előre és visszafelé is gyarapítani, — mondta. S a régi zene — csemege is... Amellett ez vág a legjobban a Jeunesses profiljába: itt ebben az együttesben senki se a saját hangszerén játszik. A régi délfrancia és más trubadúr dallamok jó része ismert szerző alkotásában maradt fenn (pl. D'Arrault, Machout). A kurzuson ezek feldolgozása szerepel rögtönzéses jelleggel: mindenki „beledolgozik" a maga hangszerén. Az én feladatom, hogy összefogjam; tanácsot adjak és őrködjem a stílushűségen — ha régi zenét játszunk .,. Tovább sétálva, a Műszaki Főiskola szinte valamennyi terméből valamilyen muzsika szűrődik ki, halkabban-erősebben. Bánrévy Antal csoportja egy Höndel-triószonátót muzsikál: két zenei középiskolás kislány, Méder Lili és Benkő Judit (mindketten Kolozsvárról jöttek); Szeifert Zoltán, villamosmérnök-hallgató és a szemüveges fiatal Ineke Wiltik (Hol- / landia), aki először jár Magyarországon és barátnői bíztatására jött Pécsre. Egy hét benyomásai között említheti: jóval kisebb a differencia a nyugat-európai és a magyar életmód, öltözködés stb. között, mint gondolta volna. És nagyon jó itt... A muzsika a folyosón a termekből utánam úszik. Járom ezt a hatalmas épületet, valami melengető örömmel. Amerre tekintek csupa jókedvű, boldog fiatal. Találkoznak egymással, velünk, a várossal és kora reggeltől éjfélbe nyúlóan: a muzsikával. Két hét alatt mély és erőteljes művészi-emberi élménnyé, majd emlékké válik mindez, benne mi is: a város, a Mecsek oldal, a Balaton, az ország — mi, magyarok. Egy darabkát tehát belőlünk is magukkal visznek. Elviszik az iskolai énektanítás magyar módszerét Kodály rendszere szerint, és sok szép zenei és emberi élmény között a közös szereplések, zenehallgatások emlékeit. A reneszánsz kőtár vagy a várkert emlékét, ahol fűbe he- veredve oldottan, lélekben is nyakkendő nélkül hallgathattunk valamennyien Schubertét, Beethovent és Machout. Ahol a Jeunesses szellemében mindenki megtanult egy kicsit fialalabbnak lenni és örülni annak, hogy élünk; hogy a világűrben „egy russzki és egy amcsi űrhajó" parolá- zott és hogy vasárnap délelőtt fiatalok öde, friss muzsikáját hallgatjuk; hogy két taktus közt felet kongat a pécsi dóm órája .;. Jó lenne ismét itt találkoznunk egy év múlva. Maradjunk ebben. W. E. HÉTVÉGE Q 2E!^Eí Hé ÉE5 I ' *v>-‘ '*'&!.xy /*'.'■■■ • '■
