Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-05 / 121. szám
Tovább tart a PMSC gólképtelensége • Egyedül Dárdai P. • A csepeliek dicsérete • Nehéz helyzetben a Pécsi AASC Kiss csatázik a csepeli védőkkel, de ez a támadás sem vezetett eredményre. Arató László felvétele. kólókat, nem pedig a nézők a játékosokat. Nos, a Csepel elleni mérkőzés nem hozta tűzbe a nézőket. Dermedten figyelték a piros-feketék vergődését. A kudarcot mintha sokan előre megérezték volna, alig 4000 néző volt kíváncsi a mérkőzésre. A Csepel fiataljai igazolták a bennük helyezett bizalmat, nem csináltak látványos dolgokat, egyszerűen sallangmentesen, fegyelmezetten, amiben főleg felülmúlták a pécsieket, tudatosan játszottak és a lehetőségeket jól kihasználták. A serdülő atléták megyei bajnoksága Nikolausz Csaba, Keresztes Mihály és Vanyek Zsuzsa kiemelkedő eredményei Nem hiába tartottak a pécsiek a Csepel elleni mérkőzéstől, a csepeliek ezúttal a hazai pályán is legyőzték a PMSC-t. 1972 tavaszán nyert utoljára a PVSK pályán a Csepel ellen a pécsi csapat. A legutóbbi két évben döntetlen volt az eredmény a két együttes pécsi találkozóján. * A Csepel edzője Thomann Antal nem titkolta a mérkőzés előtt: legalább az egyik pontot haza szeretnék vinni, de a győzelem kivívásáról sem mondtak le. A pécsiek öltözőjéből hiányzott Zombori. Sérülése kiújult, négy hétre ismét gipszkötést kapott a lábára. Az idei bajnokságban már nem játszhat. A válogatott Tóth József sem vetkőzött, a lelátóról figyelte a tartalékcsapat mérkőzését. Térdsérülése miatt ő sem tudta vállalni a játékot. — Nagyon, de nagyon kell nekünk a két pont, győznünk kell, ha el akarunk kerülni a veszélyes zónából — mondotta dr. Dunai János, a PMSC edzője. A A mérkőzés úgy indult, hogy a pécsiek lerohanják ellenfelüket. A csepeliek a játék lelassítására törekedtek, a mezőnyben adogattak, a labdát ügyesen tartották. Taktikájuk bevált. A pécsiek kezdeti lendülete alábbhagyott, a jól tömörülő csepeli védőkkel csak Dárdai Pál mert ütközni, Kardos, Kiss, Bencsik, Bálint ritkán vetette magát észre a pólyán. A PMSC-nek sorrendben ez volt az ötödik mérkőzése, melyen nem tudott gólt lőni. A pirosfeketék a Békéscsaba hálójába találtak be utoljára, a Honvéd, Salgótarján, Videoton, Ferencváros és most a Csepel elleni mérkőzésen gólképtelennek bizonyultak. A pécsi játékosok közül a Csepel elleni mérkőzésen legtöbbször Dárdai Pál próbálkozott lövésekkel, ezek azonban nem sikerültek. A pécsi csapat gólképtelensége felveti: nem kellene-e szerkezeti változásokat eszközölni: mintha sok lenne a védő játékos, és kevés a csapatban az igazán csatárerényekkel rendelkező labdarúgó. Régi igazság Pécsett, a csapat játéka lelkesíti fel a szurTHOMANN ANTAL:- A fiúk minden dicséretet megérdemelnek, fegyelmezett, lelkes játékukért. A mérkőzés folyamán véleményem szerint egy pillanatig sem volt kétséges a győzelmünk. Hajdú és Varga játéka tetszett nekem a legjobban, de a többiek is jól harcoltak. Ozsváth teljesítményével is elégedett voltam, de láttam, hogy nem ízlik neki a pécsi hátvéd kemény játéka, ezért küldtem le és helyére a harcosabb felfogásban játszó Buronyit állítottam. DR. DUNAI JANOS: — Zombori és Tóth hiányát nagyon megéreztük. Sajnos a fiúk nem találták meg a szervezetten védekező csepeliek játékának ellenszerét. A csapat gólképtelensége tovább tart, a helyzeteket sorra kihagyjuk. A PMSC vereségével igen nehéz helyzetbe került, a pécsi csapat a bajnoki táblázaton az utolsó előtti helyen áll 17 ponttal. A bajnokság hajrájában nagyon össze kell szedni magukat a pécsieknek, ha el akarják kerülni a kiesést. — Hegyi István — Szombaton délután a Tüzér utcai PMSC pályán kezdődött a 15—16 éves serdülő atléták megyei bajnoksága. Az indulók száma nem elégítette ki a szakembereket: volt olyan versenyszám, ahol csupán egy induló akadt. Vasárnap délelőtt a PVSK pályán folytatódott a verseny. Rúdugrásban és gyaloglásban nem volt induló! A két nap során általában jól felkészített versenyzőket láthattunk, s akadt néhány kiemelkedő teljesítmény. A lányoknál a komlói Vanyek Zsuzsa négy bajnokságot nyert; távolugrásban 541 cm-rel, 80 m gáton 11.9 mp-es kiemelkedő eredményt ért el a 15 éves versenyző. Nikolausz Csaba az 5 kilós kalapáccsal 63 m felett dobott s ezzel hat métert javított eddigi legjobbján! Keresztes Mihály gerelyhajításban és súlylökésben javult nagyot tavaly óta. Figyelemreméltó Bá- tai István győzelme 1500, ill. 3000 méteren. Részletes eredmények: , 16 éves fiúk: TOO m: 1. Szabolcsi (PEAC) 12.5. 400 m: 1. Takács (PVSK) 58.0 mp. 1500 m: 1. Bátai (P. Sportiskola) 4:22.5, 2. Kiszeljov (P. Si.) 4:23.9. 3000 m: 1. Bátai 9:30.0, 2. Nyul (P. Si.) 9:33.4. 800 m: 1. Kiszeljov 2:04.4. 1000 m akadály: 1. Sebők (P. Si.) 3:02.2 p. 110 gát: 1. Krasznai (P. Si.) 16.0 mp, 2. Ginder (P. Si.) 16.3 mp. 300 m gát: 1. Krasznai 42.7 mp, 2. Ginder 43.9 mp. Magasugrás: 1. Bánhegyi (P. Si.) 178 cm. Távolugrás: 1. Keresztes (P. Si.) 602 cm. Súlylökés: 1. Keresztes 14,15 m, 2. Nikolausz 13,70 m. Gerelyhajítás: 1. Keresztes 52,48 m. Kalapácsvetés: 1. Nikolausz (P. Si.) 63,64 m. Diszkoszvetés: 1. Nikolausz 43,84 m. 15 éves leányok: 100 m: 1. Vanyek (KBSK) 13.2, 2. Takács (P. Si.) 13.5. 300 m: 1. Bagos (Mohácsi TE) 46.8 mp. 800 m: 1. Hajdú (P. Si.) 2:40.9 mp. 80 m gát: 1. Vanyek 11.9. Távolugrás: 1. Vanyek 541 cm, 2. Zámbó (P. Si.) 455 cm. Magasugrás: 1. Vanyek 150 cm. 16 éves leányok: 100 m: 1. Mayer (P. Si.) 13.2 mp. 300 m: 1. Csősz (MTE) 44.5, 2. Lőrinci (P. Si.) 47.8 mp. 800 m: 1. Csősz 2:37.5 mp. 100 m gát: l. Vass Éva (KBSK) 16.1 mp. Magasugrás: 1. Hartmann (KBSK) 155 cm. Távolugrás: 1. Czerpán (P. Si.) 478 cm. Súlylökés: 1. Hegedűs (P. Si.) 9.61 m. Gerelyhajítás: 1. Hegedűs 38,74 m, 2. Ábrahám (P. Si.) 35.14 m. Diszkoszvetés: 1. Hegedűs 34.00 m. A 15 éves fiúknál Laklia (P. Si.) 100 m gáton 15.6 mp-cel, 300 gáton 44.6-tal, Mestyán (P. Si.) 1000 m akadályfutásban 3:08.4-gyel, Kis-lván István (P. Si.) diszkoszvetésben és kalapácsvetésben értek el jobb ered ményt. Villányi Nándor Tenisz A lakosság figyelmébe ajánljuk I Asztalos-kárpitos RÉSZLEGÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VALLALJA bútorok javítását felújítását SZÖVETTEL ÉS MÜSZOVETTEL VALÓ ÁTHÚZÁSÁT. Több szin közül válogathat! Kis költséggel új környezet. PÉCSI SZOLGÁLTATÓIPARI VALLALAT, Pécs, Lotz Károly u. 2. A Magyarország—Hollandia Davis Kupa viadal harmadik napján vasárnap a befejező két egyes mérkőzésre került sor a margitszigeti Dózsa stadionban. A magyar csapat folytatta jó játékát. Taróczy magabiztosan fektette kétvállra Sanderst. A másik mérkőzésen Baranyi Thung ellen az első játszmában 15 perc alatt győzött, de a másodikban a holland versenyző csapatának egyetlen játszmáját nyerte a viadal során, mert utána Baranyi könnyen nyerte a mérkőzést. Magyarország—Hollandia 5:0. Taróczy—Sanders 6:3, 6:2, 6:4. Baranyi—Thung 6:0, 4:6, 6:0, 6:3. A játékosok hétfőn az Ú. Dózsa versenyén indulnak, majd pénteken Taróczy, Machán és Szőke Kairóba utazik a következő Davis Kupa mérkőzés színhelyére. monitor ellöl Nemzetközi egyveleg Alig néhány nappal ezelőtt avatták a sakkozás 12. világbajnokának a szovjet Anatolij Karpovot, és máris hallat magáról. Nem úgy mint elődje Fischer, ő úgy látszik nem akar babérjain pihenni. Bejelentette, hogy az első verseny, amelyen részt vesz most már világbajnokként a hónap végén a jugoszláviai Portorozsban megrendezésre kerülő Vidmar emlékverseny lesz, ahol több nemzetközi nagymester, köztük a magyar Portisch is asztalhoz ül. Karpov, aki nem hajtotta meg fejét őfelsége, a Dollár előtt, szeretné végleg elfeledtetni a fischeri korszakot, melyben szerinte pszichológiai háborúskodás folyt, ahelyett, hogy a sakkozás világméretű békés fejlődésének útját választották volna. Első nyilvános szereplését a sakkozás berkeiben világszerte óriási érdeklődés előzi meg. Vége a téli sport-idénynek, a síelők, a jégkorongozók, a műkorcsolyázók pihenőre tértek. A jelek szerint azonban nem mindenki pihen a versenyeken szerzett babérjain. Erről egy rövid újsághír tanúskodik: „Irina Rodnyina a hétszeres világ- és Európa-bajnoknő, olimpiai aranyérmes és Alek- szandr Zajcev világ- és Euró- pa-bajnok április 30-án Moszkvában házasságot kötöttek.” 1972-ben ismerkedtem meg Irina Rodnyinával. Együtt repültünk Tokióból Moszkvába, hazatérőben a sapporoi téli olimpiáról. Igen kedves bőbeszédű kislány volt három évvel ezelőtt, arcáról nem lehetett letörölni a mosolyt. Akkori partnere, akivel 1969-1972-ig minden számottevő versenyt megnyert, Alekszej Uljanov az olimpia után megnősült. Elvette a kon- kurrens pár hölgy tagját, Ludmilla Szmimovát, majd rövidesen leköszöntek a jégről. Irina ittmaradt partner nélkül. Szerencsére azonban nem sokáig, mert jószemű edzője Sztanyisz- láv Zsuk talált számára valakit, akivel úgy gondolta tovább folytathatják az éremgyűjtést. Zsuknak igaza lett. Az új fiú, Alekszandr Zajcev igen tehetségesnek bizonyult: alig 9 hónapos felkészülés után léptek a nemzetközi színtérre, ahol azonnal meghódították a pontozók szívét. 1973-ban már világbajnokok lettek, és ezt a teljesítményüket, — eddig — kétszer, 1974-ben és 1975-ben megismételték. Már Sapporoban rebesgették a jólértesültek, hogy szétválik a Rodnyina—Uljanov kettős. Amikor, — talán kissé tapintatlanul erről kérdeztem a repülőn Irinát, egy cseppet sem volt meglepődve. Jól emlékszem mit válaszolt: „Lehet, hogy Sapporoban léptem utoljára jégre. Könnyen előfordulhat, hogy befejezem. Mindent elértem, amit ebben a sportágban versenyző elérhet. Kipihenem az olimpia fáradalmait és akkor meglátom, lesz-e egyáltalán tovább . . A döntést ismerjük. Szerencsére nem hagyta abba a korcsolyázást, szegényebbek lettünk volna néhány népszerű produkcióval. A mézeshetek után folytatják a felkészülést a jövő évi innsbrucki olimpiára. Sok sikert és még több boldogságot az ifjú párnak! Ali ismét hallat magáról. Május 16-án ismét szorítóba lép. Ellenfele nem Joe Bugner lesz, hanem honfitársa Ron Lyle. Ali markát kb. egymillió dollár üti, ellenfelének 70 000- et engedélyez. Ki is ez a Ron Lyle? Érdemes róla néhány szót ejteni. A profi ranglista hetedik helyezettje, 33 éves. Nagyszerű testi felépítésű öklöző, 192 cm magas, 100 kiló. Valamikor nagy ígéret volt, de magánélete kettétörte pályafutását. Denver néger negyedében született, tizennyolc testvére van. Hét és fél évet ült börtönben, mivel fiatalkorában megölt egy embert. Nemrégen ismét visszakerült zárkájába. Ezúttal felesége jelentette fel, akire háromszor rálőtt. Valószínűleg sikertelenül, hiszen máskülönben nem tudta volna férjét ismét a börtönbe juttatni... A szabad levegőt egyelőre óvadék ellenében szívja, melyet lehet, hogy a világbajnok adott neki kölcsön. Hogy miért? Ha Ron Lylet elítélik, Ali kereshet magának új ellenfelet.. Szőnyi János Női tornász Európa-bajnokság A román tornász Európa- bajnoknő újabb aranyérmei Vasórnap délután a norvégjai Skienben folytatódott a X. női tornász Európa-bajnokság, a második versenynapon a szerenkénti döntőket rendezték meg. Az Európa-bajnokság összetett versenyének győztese, a 13 esztendős román Nadia Comaneci a döntőkben folytatta bámulatos szereplését, szinte teljesen hibátlan gyakorlatokkal nemcsak a pontó- zóbírákat, hanem vetélytársait is lenyűgözte. A jövő évi olimpiai játékok új nagy esélyese újább érmekkel gazdagította „alakuló" gyűjteményét, gyakorlatait meglepő magabiztossággal, tökéletes technikával mutatta be. A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság „sikerembere”, a szovjet Turis- cseva ezúttal csak árnyéka volt önmagának, nem tudta megismételni tavalyi világbajnoki formáját. Ugrás Európa-bajnok: Nadia Comaneci (Románia) 19,50 p. 2. Rioarda Schmeisser (NDK) 19,10 p. 3—4. Nelli Kim (Szovjetunió) és Alina Goreac (Románia) 19—19 p. Felemáskorlát Európa-bajnok: Nadia Comaneci (Románia) 19,65 p. 2. Zinke (NDK) 19,55 p. 3. Kim (Szovjetunió) 19,50 p. 4. Schmeisser (NDK) 19.30 p. 5. Éva Kralova (Csehszlovákia) 18,30 p. 6. Egervári Márta 17,95 p. Gerenda Európa-bajnok: Nadia Comaneci (Románia) 19.30 p. 2. Kim (Szovjetunió) 19,15 p. 3. Goreac (Románia) 19.00 p. 4. Schmeisser (NDK) 18,85 p. 5. Zinke (NDK) 18,25 p. 6. Kralova (Csehszlovákia) 17,90 p. Talaj Európa-bajnok: Nelli Kim (Szovjetunió) 19,55 p. 2. Comaneci (Románia) 19,40 p. 3. Turiscseva (Szovjetunió) 19,35 p. A X. tornász Európa-bajnok- ságon csak három nemzet részesült érmekben, a nem hivatalos nemzetek nagydíját Románia nyerte. Az éremtáblázat. (Az ugrásban ketten kaptak bronzérmet) : arany ezüst bronz 1. Románia 4 12 2. Szovjetunió 12 3 3. NDK — 2 1 Hétfői □