Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-16 / 46. szám
A szocialista objektivitás talajén Irodalmi korszakhatárokat határozottan megjelölni alig-alig lehet, hiszen az irodalom folyamat, az új törekvések mindig már az előző periódusokban csíráznak. Mégis 1956 tá- lyán olyan változások mennek végbe a szovjet irodalomban, amelyek kétségtelenül valami gyökeresen újat eredményeznek. A változást már erőteljesen jelzi az 1955-ös költészet napja, amikor Jevtusenko a tömegek elé lép és elszavalja egyik versét. A bemutatkozás szinte Majakovszkij hatásához mérhető érdeklődést vált ki, mintegy a költő és közönsége elemi erejű találkozásmódja valósul meg, amely a későbbi években — nemegyszer tízezres hallgatóság előtt — gyakorta megismétlődik! Jevtusenko példáját aztán több költőtársa, pl. Vinokurov, Voznyeszenszkij, Rozs- gyesztvenszkij — a szovjet költészet úgynevezett „új hulláma" — követi és ezzel a szóbeliséget a publikálás egyik formájává avatja. Ahogy Jevtusenko megjegyzi: ez gyorsabb a versek kinyomtatásánál. Középpontban: az ember De korántsem kizárólag az új költőnemzedék fellépése fémjelzi az új szovjet irodalmat, hiszen kezdetét a már klasszikus író, Solohov: Emberi sors c. kisregényének megjelenésével, 1957. január elsejével szokás megjelölni. A XX. és XXII. kongresszus nyomán olyan fejlődés megy végbe a szovjet irodalomban, amely nemcsak az irodalom legjavát, hanem a középrangút is áthatja. Az új irodalom az embert, mégpedig a teljes érzelmi és értelmi életet élő embert állítja figyelmének középpontjába. Szakit a dogmák merevségével, lázas szenvedéllyel szól mindarról, ami a kortársakat izgatja. Szakít az édeskés pátosszal is, áthatja a legteljesebb őszinteség, azaz valamiféle újfajta humanizmus. A szovjet irodalom valósághoz való tapadása, elkötelezettsége, közvetlen hatásra való törekvése közismert. Merev érvényesülését — az egykori úgynevezett sematikus irodalomban — jogos bírálat érte. Az« új szovjet próza sem szűkölködik az elkötelezettségben, de változást tanúsít a megvalósulás módozataiban. Az írói cél most is: részt vállalni a szocialista élet erkölcsi törvényeinek megteremtésében. Á megoldás útján azonban nem kerget illúziókat. Eszményítés nélkül szemléli a világot, az élet komor színeit sem akarja eltompitani. Jelszava — Tvardovszkij megfogalmazása szerint — a „szocialista objektivitás”. Ez a Fogalom magába foglalja a művész elkötelezettségét, igazság- szeretetét, bölcs derűjét, hitét a jövendőben, haragos ítéletét minden erkölcstelenség ellen. Mindezek az alkotói célkitűzések jellegzetes műfajokat eredményeznek. A prózában — a világirodalom fejlődésének megfelelően — itt is „divatossá" válik a kisregény. A kisregény mint műfaj ugyanis törvényszerű megfelelője az „új hullám" szellemi pezsgésének, útkeresésének. Terjedelme lehetőséget ad egy-egy részkérdés közelebbi megvilágítására. Tartsatok kommunistának A lírában ugyanakkor igény- nyé válik a költő adott társadalomban betöltött szerepének újra és újra megvalósuló megfogalmazása. Ebben a törekvésben ismételten felmerül az őszinteség problémája. Ez az igény növeli meg az ars poeíi- ca-jellegű versek fontosságát, a költő önmaga és a társadalom iránti hűségének kivallását. A hazugságba menekülő költőt kérlelhetetlenség üldözi — vonhatjuk le Jevtusenko: Jevgenyij Vinokurov Minden öregszik... Minden öregszik. S mi megöregedett, azon a régiség varázsa van: a múzeumokban íjak, tegezek, ásító lörések a várfalon, s az erdőn óriássá nőtt platánfa ... Repül az idő, sok év elszalad, s egyszer, igy lesz majd, titkok patinája lep be engem is, mint a tárgyakat! szovjet irodalom „Kakasszó" c. versének tanulságát. Ugyanennek nagyformátumú megfogalmazása — többek között — a „Tartsatok kommunistának" c. versében történik meg: „De ha forradalmunk becsapnám / Ez visszarettent engemet” — olvashatjuk a versben. Az új költői hullám őszintesége azonban nem csupán a közösségi, hanem a személyes élményeket kivalló versekre is érvényes. Tragikus körök Az új költői hullám indulását a harsány költői megformá- zás jellemezte. A vers úgy •született, hogy a költő maga mögé közönséget képzelt. Ez az új lírikusok legnagyobb próbatétele, gyakran alakítja ki az ódái pátoszt, vagy a vitatkozó didaktikus szembeállást, a közösség együttérzésére számító panaszt. Mindezek nehezítik az igazi telivér líra kibontakozását. De már Jevtusenko és Voznyeszenszkij is többnyire sikeresen birkózott meg a lírai pátosszal és emelkedettséggel. Mindamellett már kezdettől fogva jelen volt az új hullámban a csendesebb, filozofikusabb líra is, az utóbbi években pedig vezető szerephez jutott. Nyomában kialakult az új, verseskönyvben lapozgató, olvasó-tűnődő versolvasó közönség. A váltást jelzi a „gondolatibb" versek sora, a megjelenő kötetek százezres példányszáma. Az új szovjet irodalom egyik fontos célkitűzése a szovjet ember tudatvilágának feltérképezése. Jevtusenko költőnemzedékének történelmi érdeme, hogy az ötvenes évek szovjet ifjúságának tudatvilágába először hatott be. De ez a törekvés jellemzi az új hullám prózáját is. Ennek megfelelően kiterjed témavilága. Az új próza nem csupán „közösségi” szempontú, hanem többnyire belefeledkezik az egyes ember lelkivilágába. De szóhoz jutnak a régi témák is, így szükségképpen újra és újra előkerül a szovjet nép legnagyobb történelmi próbatétele, a honvédő háború. A harminc éves távlat lehetővé teszi a háború újszerű bemutatását. Míg a háború korai feldolgozásában a parancsot fontolgatás nélkül teljesítő hősök példáját, a tömegakciók átütő sikereit mutata fel olvasójának a szovjet irodalom, most az egyes ember, s leginkább a kisember kínja kerül reflektorfénybe. Az új irodalom rehabilitálja a hadifoglyot és bemutatja, hogy a hátországban a szenvedésnek milyen feneketlen mélységei zúdultak az emberekre, s hogy a minden örömtől megfosztott ember hogyan tud a túléléshez önmagában erőt és kitartást teremteni. Az Emberi sors hőse, Szokolov is fogoly közkatona, nem tüzeli semmiféle héroszi ambíció, a munkás hétköznapok becsületességével küzd előbb a háborúban, aztán helyt áll a hadifogságban — nem ritkán bénító félelmének legyőzésével. A háború tragikus hőseinek története így hitelessebben sugalmazza az igazságos győzelem hitét, mint a korábbi sematikus irodalom „kifényezett" optimizmusa. Az új szovjet próza a társadalomábrázolást tágabban értelmezi tehát. Új megvilágításba kerül benne az egyén és közösség kapcsolata, nagyobb hangsúlyt kapnak az erkölcsi motivációk, az egyes ember konfliktusai. Bátran, szenvedélyesen tárja fel a jelen belső ellentmondásait, de lényegesen különbözik a polgári irodalomtól: amíg annak alapkérdése az ember elidegenedése, a mai szovjet írók hisznek az ember eredendő jóságában. Soknemzetiségű irodalom A magyar olvasó napjainkban kielégítő mértékben és igényes fordításban találkozhat az új szovjet irodalom európai színvonalú termésével. Nem csupán a Nagyvilág közlései tanúskodnak erről, hanem a szép számmal megjelenő antológiák is. Sőt az átvétel most már egyre jobban kiterjed a soknemzetiségű irodalomra is. Az utóbbi tíz évben a mintegy könyvtárnyi antológiából csupán a leglényegesebbre lehet kitérni: Ilyen lírai antológiák: Mai orosz líra, Férjhez mennek az angyalok, Hózápor. Az átültetett különösen gazdag prózairodalomból a számottevőbbek: Emberi sors (1961), Ketten decemberben (1965), A vadóc (1965), Kilátó 66 (1966), Ketten a lámpa alatt (1967), Alpesi ballada (1968), Szülj nekem három fiút (1969), Holdtölte (1970), Galambvadászat (1971), Messzi utca (1972), Tengeri szél (1973). Az igényesebb olvasót most már három jelentős tanulmánykötet is eligazítja a rendkívül gazdag új szovjet irodalomban: Szovjet irodalom (1959), Az új szovjet irodalom (1967) és a Napjaink szovjet irodalma (1974). Dr. Nemes István megtörölte a száját a szalvétájával. — Miért az ilyeneket? Ezek . . . hkkk ... törékeny edények, akiket óvni kell. Nincs igazam? A fiatalember elvörösödött és kitartóan nézte a tányérját. Lida a lábával kalimpált az asztal alatt, vidáman a fiúra pillogott és szeszélyesen nyafogta : — Ej, miért nem eszi meg a mézet? Mama, lehet hogy nem is szereti ... A fiú nekilátott a méznek. Az asztal körül mindenki hangosan beszélt, egymás szavába vágtak. A tetőfedő bádogról, a fáskamráról esett szó, s arról, hogy egy bizonyos Nyikoláj Szavelicset hamarosan „megkennek”, s ezért Nyikoláj Szavelicstől „tizennyolc métert" kapnak. A vörös orrú, testes nagynéni mindig Lidát oktatta. — Most már Liduszja ... figyelsz rám? Most már úgy kell viselkedned, mint egy nagylánynak! — a néni az ujjávai- az asztalon * dobolt. — Most már bizony úgy . . . Lida, mintha nem is hallotta volna, megfordult és jó hangosan azt kérdezte: — Mama, van még abból a ribizke dzsemből, amit te főztél? Hozzál be neki! — és vidám érdeklődéssel nézegette a diákot. Lida apja a fiúhoz hajolt. — Gondoskodó... mi? — suttogta és halkan kuncogott. — Igen ... — mondta a diák és a lányra pislantott. Maga sem értette, miért mondta ki ezt az „igent”. Lida apja most már végleg „rátelepedett” a fülére. — Azt hisze^, könnyen adódott nekem ez a ház ... hkk ... csak úgy az ölembe pottyant? Száztizenkét ezer úgy ráment, mint egy rubel... hkk... bizony! Hogy honnan jött össze? Semmiféle díjam nincsen. Mindössze nyolcszáznyolcvanat kapok kézhez. Akkor hát miből, kérdezheted? Abból, hogy van itt egy kis sütnivaló — és a homlokára bökött. — Elmehettek azzal a ti ... földetekkel. Ki megy oda? Akit odabolon- dítanak. Aki a saját életét nem tudja berendezni, meg az ilyen csacsi teremtések, mint az én lányom... Ó, Lidka, Lidka! — Lida apja egy percre békén hagyta a fiút, míg megtörölte a száját, aztán megint odafordult hozzá. — De most legalább megtudta. Nem tud betelni az örömmel a szülői házban. Félrevezetnek benneteket, fiatalokat... A fiú eltolta magától a kristályüveg tányért, melyben a dzsem volt, a házigazdára nézett és jól érthetően azt mond- ta: , — Hogy maga milyen piszok egy alak! Egyszerűen döbbenetes! Az ember nem is hinné... Lida apja elképedt, a száját kitátotta, még a csuklása is abbamaradt. — Te . .. maga ezt... ezt egészen komolyan ... mondja? — Elmegyek maguktól. Még ilyen mocskot... Hogy nem szégyelli magát!' — a fiú felállt és a szobájába -sietett. — Taknyos kölyök! — rikácsolta utána Lida apja. Mindenki hallgatott. Lida riadtan és csodálkozva pislogott szép kék szemeivel. — Taknyos kölyök! — ordította még egyszer az apja és felállt. A szalvétáját az asztalra dobta, egyenesen a dzsemes tányérba. — Még tanítgat engem I A fiú megjelent az ajtóban kezében bőröndökkel, köpenyben • . . Pénzt tett le az asztalra. — Tessék a fél hónapért! — mondta és elment. — Taknyos kölyök! — sziszegte Lida apja és leült. — Apuská, az istenért, mit csináltál?! — szólt Lida sírással küszködve. — Mi az hogy „apuska”? Apuska • .. Mindenféle tetűpo- rontyot nem tűrök meg a házamban! Te csak hallgass! ülj a helyeden és húzd be a farkadat! Elmentél? Kiviháncoltad magad? Akkor most nyughass és fogd be a szád! Ismerlek én benneteket! .. Lida felállt és átment a másik szobába. Csend lettA vörös arcú, testes nagynéni is felkelt az asztaltól és sóhajtozva az ajtó felé indult, — Mennem kell haza ... elüldögéltem nálatok. Óh istenem, istenem, bocsásd meg a mi vétkeinket. . ■ . Lida szobájában halkan sistergett a rádió. Lida zenét keresett. Nagyon szomorúnak érezte magát. Összeállításunk verseit és novelláit KOVÁCS SÁNDOR fordította Olvasó nép lettünk Százötven éve született Jókai Mór A szabadságharc bukását követő tartdonai bujdosás után Jókai és Laborialvi Róza a Svábhegyen telepedett le. Az akkor még vadregényes környezet és a ragyogó kilátás annyira megragadta az írót, hogy úgy döntött, ezt a helyet választja otthonául. „Ilyen módon a szabad természetet éppen úgy élvezheti — olvashatjuk Lengyel Dénes Jókai-mo- nográfiájában —, mint a főváros közelségének előnyét. De arra is gondol, hogy ebből az elhagyatott környékből művelt tájat lehet varázsolni. Szépen ápolt kertekkel és művelt emberekkel kívánja benépesíteni a Svábhegyet." Amit akart, el is érte. Erről a helyről ívelt fel pályája. Ebben a kertben sétálgatva, kerti tevés-vevés közepette érlelgette magában legszebb regényei gondolatait. Csaknem belefeledkezett a kertészeti tudományokba is, jóllehet, akkor már megírta az Egy magyar nábob című regényét, és leszerződött a Kárpáthy Zoltánra. Televényirtás közben azonban megsérült a keze és nem tudott írni. Az erről máig élő anekdota szerint szerkesztője — mivel nem kapta meg kellő idődben az esedékes folytatást, felszólította az írót: „Hallja az úr, vagy regényt írunk, vagy paszulyt öntözünk! Ha fölvette az árát, - írja meg az aequivalensét!" Én aztán mit tehettem — írja Jókai később, mintegy az anekdota folytatásaként: — írtam - bal kézzel". Ami a művelt tájat, a művelt embert illeti, a kertre vonatkozó megállapítások mintegy vezéreszmeként az egész Jókai-életműre érvényesek. Hihetetlen szorgalommal és kitartással fáradozott azon, hogy ezeket az eszméket íróként és képviselőként, politikusként is minél maradéktalanabbul megvalósíthassa. Hatalmas életműve nemcsak írói zsenialitásának, páratlan tehetségének köszönhető. Jókai nem az az író volt, aki adott esetben csak egy-egy művén dolgozott. Egyszerre, egymással párhuzamosan számos fonalat gombolyított, érdeklődése - hiszen lapszerkesztő és politikus is volt — mindig mindenre kiterjedt. Munkatempóját, alkotóenergiája vulkanikus áradását jól érzékelteti a HÖLGYFUTÁR egyik 1857- es számában róla megjelent írás: „Jókai a Pesti Naplóban bevégezte Elátkozott család című regényét, s ugyanitt nemsokára egy új regény közlését kezdi meg. Jókai ezen kívül művezeti a Magyar Sajtót, ir ide novellákat, vezércikkeket, újdonságokat: a Vasárnapi Újságban referál a színházról, műtárlatról, csinálja a Nagy Tükröt. Folytatja a Deka- meron című száz novelláját. Eközben egy kis ötfelvoná- sos drámájára készülnek a színháznál: végre pedig gazdálkodik a Svábhegyen, szánt-vet, s még arra is ráér, hogy apró szobrocskákat faragjon ..., s ha találkozik vele az ember, panaszkodik, hogy most kevés dolga van." * A 150 évvel ezelőtt született Jókai Mór könyvei temérdek nyelven, megszámlálhatatlan mennyiségű kiadásban és példányszámban jelentek meg. Itthon a legutóbbi statisztikai összesítés szerint 1973-ban 12 Jó- kai-mű jelent meg 619 ezer 255 példányban. Ez a szám önmagában is óriásinak tekinthető, ha összevetjük néhány igen népszerű mai magyar szerző ugyanezévi publikációjával, azt mondhatjuk, hogy Jókai ma is . „vezet”. Az, hogy a magyar olvasási kultúra akkorát fejlődött az elmúlt években, amekkorát fejlődött, - többek között - Jókainak, poni tosabban Jókai műveinek az érdeme is. Miben -tükröződik ez a fejlődés? Elsősorban „könyvfogyasztásunk” adataiban lehet nyomon követni. Erről kértünk tájékoztatást Baranyai Tibortól, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete propaganda osztályának vezetőjétől. * Az elmúlt években a könyvterjesztést átszervezték, a fellendülés bizonyos értelemben ennek is köszönhető. 1974-ben összesen 32 ezer 741 mű jelent meg kiadóink gondozásában. Ebből 7281 volt a könyv, az összpél- dányszám több, mint 104 millió. A papír- és nyomdakapacitás korlátozott volta mellett is folyamatosan és jelentősen emelkedik egyes könyvek és kiadványok példányszáma. Hazánkban évente 7 könyv jut mindenkire — ideértve a csecsemő- , két is. A könyvekre költött összeg hasonlóképpen valamennyi állampolgárra vonatkoztatva 150 forint évente. Ez a rangos európai középmezőnynek felel meg. (E tekintetben Franciaországot és Angliát is megelőztük!) A könyvheti forgalom évről évre emelkedik, 1974-ben összesen 23 százalékkal volt magasabb, mint 1973-ban. A felszabadulás előtti számok e téren is csaknem megtízszereződtek. 1938-ban a kiadott könyvek példányszáma 9 millió 160 ezer volt, 1974-ben csaknem 70 millió. * A kiadók a párt közművelődési határozatának a maguk eszközeivel tesznek eleget. Nagypéldányszámú és olcsó sorozatok tömegét lehetne itt íróként felsorakoztatni. 1975 utolsó negyedétől jelenik meg majd a „Házi- könyvtór”-sorozat, amely 120 kötetből áll. Ennek 60 százaléka szépirodalom, a töb- | bi szakkönyv és ismeretter- . jesztő mű lesz. Közművelő- js dési célokat szolgál a RA- KÉTA-magazin is. Az Álla- I mi Könyvterjesztő Vállalat ajánló-listát állított össze szocialista brigádoknak. A könyvterjesztést több, mint négyszáz könyvesbolt és 30 ezer terjesztő bonyolítja le gyakorlatilag. Az ő — közművelődésben betöl- S tött — szerepük fontossága az ajánlás, tájékoztatás- révén egyre nagyobb súlyúvá válik. Jelenleg fontos feladat az, hogy a munkás- szállások és az új lakótelepek mihamarabb könyvhöz jussanak. Ide tartozik a fel- 9 nőttoktatás szakirodalom- ■ mai történő ellátása is. Abban, hogy elmélyült, jó kapcsolatok alakuljanak ki a nagyüzemekkel, a magyar olvasási kultúra fejlődéséért tenni tudó és tenni akaró állami és társadalmi szer- :j vekkel, jelentős feladatok hárulnak, a Magyar Könyv- I kiadók és Könyvterjesztők ; Egyesületére. Az Egyesület önálló pro- | paganda-tevékenységet is folytat. Szerencsére nálunk ; a jó könyvnek egyre kevesebb propaganda kell. El- | fogy magától is. És ez kettős öröm Jókai j születésnapján. Bebesi Károly Az új
