Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

KOSÁRLABDA: Á Bp. Honvéd Pécsett Kettős forduló a női csapatoknál Érdekes, változatos program­juk lesz a kosárlabdázóknak a hét végén. Az NB I. női csapa­tai szombaton és vasárnap is pályára lépnek. Szombaton a Ba ranya megyei csapatok ott­honukban játszanak. A PVSK női együttese a FŐKÉRT HSC legyőzésével újabb pontokat szerezhet, de a szigetváriaknak is van esélyük a győzelemre a Bp. Spartacus ellen. Vasárnap 9 PVSK nők Székesfehérváron az Építőkkel játszanak, a szi­getvári lányok Budapesten a BEAC-cal veszik fel a harcot. A két mérkőzés esélyeiről meg­oszlanak a vélemények, mi a PVSK lányokat és az ÁFÉSZ lá­nyokat is képesnek tartjuk ar­ra, hogy idegenben is jó ered­ményekkel rukkoljanak ki. Kevés esélyük van erre a PVSK fiúknak. A vasutasok va­sárnap Pécsett a Bp. Honvéd csapatát látják vendégül. A már bajnok Honvéd összecsa­pása a vasutasokkal a múltban és most is nagyszerű sportcse­megének ígérkezik. A pécsiek­nek a budapestiek legyőzhetet­len akadályt jelentenek, ha si­kerülne megúszniuk kisebb ará­nyú vereséggel, már elégedet­ten vonulhatnánk le a pályá­ról. RÖVIDEN CSELGÁNCS. A Dózsa cselgáncso­dtól Tatabányán, országos meghívá­sos felnőtt és ifjúsági versenyen in­dultak. A felnőttek között súlycso­portjában Fekete első, Grozdics és Síentes harmadik helyen végzett. Két. ifjúsági versenyző: Váradi és Speizer bronzérmet szerzett. Még egy eredmény kaptunk a szakosztálytól. Szentes Tibor, az országos junior bajnokságon bronzérmet nyert. * KOSÁRLABDA. Ebben az évben is kiírták a sportág nagy seregszemlé­jét, az országos Ifjúsági Kupa mér­kőzéseket. A küzdelmek az elődöntő­kig jutottak. Baranyából a lányok­nál a Pécsi Sportiskola, a fiúknál a PVSK csapatai vívták ki a jogot tHcdecember 11-én és 12-én sorra- berülő középdöntőkön való részvétel­ié. A sportiskolás lányok Szegeden, e PVSK fiúk Nagykanizsán küzde­nek a továbbjutásért. •k TEKE. A hét végén Budapesten rendezik meg az országos egyéni női és férfi tekebajnokságokat. A ver­senyre Zeleiné és Simon, a Pécsi BTC női versenyzőit is meghívták. A. selejtezőket ma délután rendezik, a döntőket vasárnap délelőtt tartják. * BAJNOK KERESTETIK. A vetélke­dők korát éljük. Az izgalmas, tanul­ságos játékok sorában ezúttal a sport és a magyar úttörőmozgalom kér szót, 1972 februárjában nagyszabású rádiós vetélkedő kezdődik az ország piros nyakkendős, ifjú sportbarátai részére. A Bajnok kerestetik című játék elméleti és gyakorlati ismere­teket kér számon a fiataloktól, akik ö területi versenyektől öt fordulón ót küzdenek az országos döntőbe jutásért. A Magyar Rádió kilenc adásban követi nyomon a verseny alakulását. Labdarúgó megyebajnokság Pécsi Bányász II.—Pécsi Kesz­tyűgyár 3:2 (2:1), BTC-pálya, Pécsi Ércbányász II.—Pécsi Di­namó 11:0 (6:0), Erőmű pálya. Á hét vége sportműsora SZOMBAT, NOVEMBER 27. Labdarúgás: NB I. mérkőzés: Cse­pel—P,écsi Dózsa, Csepel, 13.30, NB I. tartalékmérkőzés: Csepel— Pécsi Dózsa, Csepel, 11.30. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: PVSK—Főkert HSC, nők, PVSK terem, 8.30, Szigetvári ÁFÉSZ—Bp. Sparta­cus, nők. Szigetvár, 8.30. VASÁRNAP. NOVEMBER 28. ‘ Labdarúgás: NB I. mérkőzés: Kom­lói Bányász—VM Egyetértés, Komló, 13.30, NB I. tartalékmérkőzés: Komlói Bányász—VM Egyetértés, Komló, 11.30. NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász—Dorogi AC, Pécsúj- hegy, 10.30. Megyebajnoki mérkőzé­sek: Véménd—Siklós, Véménd, 13.30, Sásd—Pécsi Vasas, Sásd, 13.30, Mágocs—Pécsi Kinizsi, Mágocs, 13.30, Boly—Töttös, Boly 13.30, Pécsi Gáz­mű—Beremend, Kokszmű pálya, 10.00, István-aknai Bányász—Szigetvári Ki­nizsi, Pécsszabolcs, 13.30, Vasas II. Bányász—Szigetvári Cipőgyár, Vasas II. Bányatelep, 13.30. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: PVSK—Bp. Honvéd, férfiak, PVSK csarnok. 11.00. Székesfehérvári Épí­tők—PVSK nők. Székesfehérvár, 10.45, BEAC—Sziqetvári 'ÁFÉSZ, nők, Buda­pest, 12.00. Sakk: OB I. mérkőzés: Pécsi Érc­bányász—Bp. Spartacus, Újmecsek- •Ijo, műszaki klub, 9.00. DROH Döntetlent remél a Dózsa Csepelen Csepelen jól szokott menni a játék a Dózsának. Legutóbb is legyőzték Csepelen a pécsiek a hazaiakat. Gyakran döntetlen volt az eredmény a két csapat találkozóján. Mit hoz a hét végén, szom­baton Csepelen sorrakerülő ösz- szecsapás? A Dózsa október 17-e óta a Pécsett, az Egyetértés elleni mérkőzésen kivívott döntetlen óta nem szenvedett vereséget, Újpesten is pontot szereztek a lila-fehérek, Szombathelyt Pé­csett győzték le, aztán a kökö- nyösi pályán kivívott döntetlen következett, majd legutóbb a li­la-fehérek biztató játékkal nyer­tek Pécsett a DVTK ellen. Az öt utolsó mérkőzésén hét pontot szerzett a Dózsa. A pécsi csa­pat feljövőben van. A Csepel legutóbb nem bírt a Honvéddal, simán kikapott. A mezőnyben a csepeliek ugyan egyenrangúak voltak, támadó játékuk azőnban nehézkes, aka­Mohácsi sporthírek dozó volt. A pécsi csapat veze­tői bizakodva várják a mai ta­lálkozót. Döntetlen eredmény kiharcolására képesnek tartják az együttest. A játékosok önbi­zalma is visszatért. — Nagyon elkelne Csepelen eay döntetlen — mondotta dr. Bérezési Ferenc, a lila-fehérek jobbszélsője. — Mi mindent megteszünk a |ó szereplés ér­dekében, kérdés azonban, mi­lyen lesz a pálya szombaton j Cseoelen. Nos, a hazaiak ígérete sze- I rint — leoalább is Csepelről ezt I jelentették — a oó'-tnt játékra alkalmassá teszik. A Dózsa lab­darúgói már péneken délben fölutartak Budapestre. Az ösz- szeállításban egy helyen vár­ható változás. Amennyiben a sérüléssel bailódó Kincses II. rendbejön, Tüske a támadósor­ban kap helyet, Zombori kima­rad, ha Kincses II. nem tudja vállalni a játékot, Tüske kö­zéppályás lesz, a támadósorban Rónai játszik. a Komlói Bányásznál számítanak Juhász játékára Sportrendezvények sorozatá­val köszöntik Mohács város és a járás fiataljai a KISZ Vili. kongresszusát. Legutóbb Boly­ban az asztaliteniszezők verse­nyeztek a KISZ kongresszusi ku­pájáért. A férfi csapatversenyt Szajk nyerte a Bolyi Szakkö­zépiskola előtt. A férfi egyéni­ben Hancz László (Szajk), a női egyéniben Lukács Anna (Ká- toJy) győzött. * Mohácson 11 csapat vívott mérkőzéssorozatot a kispályán a labdarúgó Kongresszusi Ku­páért. Az elsőséget a gimná­zium kispályás csapata szerezte meg veretlenül, a Farostlemez- gyár együttese előtt. A mérkő­zéssorozat után ünnepélyes külsőségek között tartották meg a Városi KISZ Bizottság kultúr­termében a díjkiosztást. * Bolyban is népszerű a kispá­lyás labdarúgás. A torna mér­kőzései befejeződtek. Az első helyet a tsz csapata szerezte meg, megelőzve az üzemi csa­patokat. Két vereség a kínai asztaliteniszezőktől A Göteborgban folyó skandi­náv nemzetközi asztalitenisz bajnokságon pénteken folyta­tódtak a csapatmérkőzések. A két magyar együttes közül a nők jutottak a legtovább: jó játék­kal bekerültek a döntőbe, ahol azonban „sima” vereséget szenvedtek a Kínai Népköztár­saságtól. A férfi csapat már az elődöntőben összekerült a kínai válogatottal, amelytől nagy csatában 3:2-re kikapott. Az eredményekből: Nők: Negyeddöntő; Magyar- ország—Svédország 3:2. Kína— NSZK 3:1. Döntő: Kínai NK-Magyaror- szág 3:0. Li-ti—Kisházi 2:1 (-14, 14, 12) Cheng Huai-ving—Magos 2:1 (17, -17, 17) Li—Li, Cseng Huai-ving-Kisházi, Magos 2:1 (16, -15, 14). Férfiak: Negyeddöntő: Ma­gyarország—Anglia 3:1. Elődöntő: Kínai NK-Magyar- orszóg 3:2. Li Chiang-Ruang—Börzsei 0:2 (-12, -15) Hsi En-ting—Gergely 2:0 (23, 15) Li Chiang-Kuang, Yu Chang­chun—Gergely, Beleznay 2:0 (17, 17) Li Chiang-kuang-Gergely 2:0 (20, 11). Svédország—Jugoszlávia 3:1. LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY Nyugati csoport: Görcsöny—Sza- badszentkiróly 8:0, P. Postás—Vajszló 1:1, Drávaszaboícs—KétújJcr.u 5:0, ^Jjsllye—Szentegát 2:0, Bogádmind- szent—Drávafok 0:1, Hegyhátmdróc— Baranyahidvég 3:1, Szentdénes— Mozsgó elmaradt. Keleti csoport: Komlói Carbon— Olasz 0:1, Vókány—Lippó 1:4, Ma­gyarszék—Hidas 3:0, Pécsvárad—Ka- posszekcsó 4:T, Liget—Szederkény 1:2, Sátorhely—Villány 3:0, Hosszú- hetény—Palotabozsok elmaradt. NB-s ifi: Komló I—Pécsi BTC 2:1. Komló II—Postás 3:0, Sportiskola II— Dózsa II. 2:2, Sportiskola I—Dózsa I. 0:1, P. Bányász—Ércbányász 3:3, Porcelán—PVSK 2:2, Helyiipar—-12-es Volán elmaradt. Utaznak az edzők Az MLSZ elnökségének hatá­rozata és az edzőtestület jelö­lése alapján két edző útra ké­szülődik — csapat nélkül, szét­nézni a világban. A cél: az olasz és az angol futball tanul­mányozása. Lakat Károly dr. látogat a latin-európai országban, Pa- licskó Tibor pedig a szigetor­szágba repül november 29-én. A heti foglalkozásokon Juhász áll az érdeklődés középpontjá­ban. A gólerős csatár minden edzésen részt vett. Orvosi vé­lemény szerint húzódásos sérü­lése szépen javul. A nagyobb megterhelést is elbírta már. — Számítok Juhász játékára, de csak a szombati foglalkozá­son dől el, hogy ott lehet-e a kezdő csapatban — mondotta Lantos Mihály edző. — A szer­dai előkészületi mérkőzésen már játszott. A füvespálya takarítása miatt a salakon találkoztunk a Pécsi Helyiiparral. Az első fél­idő mozgásával elégedett vol­tam. Ekkor gyors volt a játék. Az Egyetértés ellen is ilyen fel­fogásban kell küzdeni. Remé­lem, hogy a fiúk átérzik a mér­kőzés fontosságát! A dél-ame­rikai túra lehetősége pozitív ha­tást kell, hogy gyakoroljon. Az edző kifejezésre juttatta azt is, hogy az idei utolsó ha­zai erőpróbán győzelmet vár együttesétől. Mint kiemelte: a siker elérésében a közönség is részes lehet. Lelkes biztatást kér a szurkolóktól. Az Egyetértés elleni Csapat: Buús — Lazaridisz, Kovács, Csordás — Horváth, Makray — Bordács, Juhász, Mohácsik vagy Egri, Solymosi, Orsós, Bencsik. Ismét működik a sífelvonó Sítanfolyam a Mecseken Csütörtökön délután megkezdte üzemelését a Mecseken a te- siklópálya sífelvonója. A PVSK sízők jól előkészítették a pályát, a felvonót műszakilag rendbe­hozták és csütörtökre üzemképes lett. Egyszerre húszán tudják használni és a 650 méter hosszú lesiklópályán igen jó szolgálatot tesz a sízőknek a 480 méter hosszú felvonó. Báli László és a Síszövetség többi vezetői, de magukat a sportolókat is kissé váratlanul érte a korai havazás. Nem szá­mítottak arra, hogy november végén már havas edzéseket tud­nak tartani. — Kicsit korán jött a hó az idén, de ha már itt van, akkor a lehetőséget kihasználjuk — hallottuk Báli Lászlótól. — Va­sárnap tartottuk az első havas edzést. A Mecseken 15 centi­méter magas hótakaró van, síelésre alkalmas. A PVSK sízői már augusztus­ban megkezdték felkészülésü­ket. Tornateremben dolgoztak és futóedzéseket tartottak. Leg­utóbb a sízők is elindultak a tájékozódási futók és a Sí­szövetség erdei futóversenyén. — Mikor lesz az első ver­seny? — A versenynaptárt úgy állí­tottuk össze, hogy januárban kezdjük meg a versenyévadot, a most rendelkezésünkre álló időt edzésekre, felkészülésekre használjuk — válaszolta Báli László, majd így folytatta: — A téli szünetben szeretnénk sí- tanfolyamot rendezni a Mecse­ken. Minden évben kineveiődött ott egy-két tehetség. Szükség van a fiatalokra, mert több versenyzőnk Pestre távozott. Elsősorban a futással foglalko­zunk, de azok a versenyzőink, akik a lesiklásban és az alpesi versenyszámokban az elmúlt években a nagy országos ver­senyeken is helytálltak, válto­zatlanul ezekre a versenyekre is felkészülnek. Ifj. Báli László, a legjobb pé­csi síző, az elmúlt években be­tört a magyar élvonalba. A mostani téli versenyeken ismét jó eredményeket várnak tőle. Rajta kívül nincs olyan verseny­ző jelenleg Pécsett, aki orszá­gos versenyben is helytálf- hatna, de fiatal tehetségekben nincs hiány. Ki lehet edző? Népszerű a segédedzői tanfolyam — Képzés a TF nappali tagozatán Edzőnek lenni szép, de nehéz hivatás. Látni a tanítvány fejlő­dését a kezdő lépésektől a baj­noki dobogóig, jó érzés lehet. Az eredményig viszont rengete­get kell dolgozni. Van olyan edző, aki hamar eljut a csú­csig, van aki versenyzőivel csak a járási, esetleg a megyei baj­nokságig viszi. A szurkoló se hálás mindig az edzőnek. Ha gyengébben megy a csapatnak vagy a versenyzőnek, máris az edzőben keresik az okot. Pe­dig nem mindig ó a hibás. A nehézségek ellenére mégis so­kan vállalják, a sportnak ezt a nélkülözhetetlen szerepkörét. De ki lehet edző? Melyek a feltételek? A kérdésekre Pász­tori Attila, az MTS Baranya me­gyei Tanácsának munkatársa ad választ: — Az MTS három évvel ez­előtt — tekintettel arra, hogy az edzőkre nagy szükség van — megreformálta az edzőképzést. Eszerint négy fokozat van: se­gédedző, edző, szakedző és mesteredző. Az első három fo­kozat tanfolyam keretében sze­rezhető meg, míg a negyedik adományozható. Segédedzői tanfolyamra jelentkezhet az a 18-45 év közötti személy, aki­nek legalább megvan a 8 álta­lánosa, sportegyesületi tag és felvételi vizsgán bizonyítja jár­tasságát a választott sportág­ban. A segédedzői tanfolyam időtartama egy év. — Baranyában milyen az ér­deklődés a segédedzői tanfo­lyam iránt? — Évről évre szép számmal jelentkeznek a tanfolyamra. 1967-ben a megyében 385 ed­zőt tartottunk nyilván, jelenleg 547 van. Az idei évben 17 sportágban akadt jelentkező. Több ismert név is akad a hallgatók között. Labdarúgás­ban az 1971/72-es oktatási év­ben szerez bizonyítványt Herná­di, Konrád, dr. Bérezési, Köves, Udvarácz és Bendes, a kerék­párosok közűi Hirt és Rajnai, az asztaliteniszező Szeifer, va­lamint a kosárlabdás Tahi. — Milyen formában történik az oktatás? — 80 órás elméleti foglalko­záson edzéselmélettel, sportpe­dagógiával, sportegészségügyi ismeretekkel ismerkedne* a résztvevők. Ezután vizsga kö­vetkezik és erki megfelelt, az gyakorlati táborba mehet. A gyakorlati rész 120 órát ölel fel, ahol megismerkednek az edző­jelöltek a szakelmélettel, edzés­vezetéssel és az edzéstervvel. — Hogyan történik a jelentke­zés a tanfolyamra? — Meghirdetjük a megye sportköreinél, 'valamint a sajtó útján is nyilvánosságra hozzuk a feltételeket. Érdekesség, hogy a jövőben a Testnevelési Főis­kola nappali tagozatán is bő­vül az edzőképzés. A vívás mel­lett beindítják az atlétika, lab­darúgás és úszás szakot L L DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Mitzkl Ervin Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11. Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 31-68, 20 óra után 12-80 Kiadja: ,a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11. Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 20, __ Ft In dexszám: 25 054 MŰSOR SZÍNHÁZ MOZI SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Vadnyugati szél (es­te 7 órakor) Tímár ,,B” bérlet. MOZI Park: Ha kedd van, akkor ez Bel­gium (f5), Szindbád (18 é. f. — f7, f9) Petőfi: A kétéltű ember (4), Szind­bád (18 é. f. — 6, 8) Kossuth: Szindbád (18 é. f. — 18, 12), A kétéltű ember (f3, f5), Szen­zációvadászok (f7. hn9) Gyárváros: Eper és vér (4, 6), Me- csekalja: Hangyaboly (5, 7), Pécs­szabolcs: Dajkamesék hölgyeknek (5, 7), Vasas II.: A bostoni fojtogató (18 é. f. — felemelt helyár — f6), Harkány: Az igazgató (7), Mohács: Heintje (fó, f8), Sellye: Aki dalol, az rossz ember nem lehet (7), Sik­lós: Lear király (másfél helyár — 7), Szigetvár: Leon és az Atlanti Fal (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben: 7.45: Eszperantisták műsora. *7.50: Múzeu­mi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színhá­zak és mozik műsora. 8.18: Lányok, asszonyok. 8.46: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Ember, vigyázz! 11.00: Magyar íúvószene. 11.14: David Ojsztrah hegedül, Lev Oborin zongorázik. 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.51: Negyven­négy aranygyűrű. 14.01; Kóruspó­dium. 14.10: Oj Zene! Ojság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 15.55: Rek­lám. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00— 17.05: Hírek. Időjárás. 17.30: Szim­fonikus zene. 18.20: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe. 19.00: Esti Króni­ka. 19.25: Sporthírek. 19.30: Nem tudhatom. Versek. 19.35: Kapcsoljuk a MOM Szakosíts Árpád Művelődési Házat. Dzsessz-hétvége. Közben, kb. 20.40: Reklám. Kb. 20.48—21.00: Ver­sek. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Új Vietnam-dosz- szié. 22.30: Táncoljunk. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—1.58: Melódiákoktól. Közben: 0.55—1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Népi zene. 8.45: Hatok és Tí­zek (ism.). 9.00: A tamburmajor lá­nya. Részletek Offenbach operettjé­ből. 9.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00—11.05: Hírek. Időjá­rás. 11.50: Jelképek erdején át. 12.00: Zeneművek Walter Scott regé­nyei nyomán. 12.30: Egy iskolaala­pítás — régen 13.00: Hírek. Időjá­rás. 13.03: Két triószonáta. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Köz­vetítés a Diósgyőr—Ű. Dózsa és a Csepel—Pécsi Dózsa bajnoki iabda- rúgómérkőzésről. 14.20: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: Közve­títés a Diósgyőr—Ű. Dózsa és a Csepel—Pécsi Dózsa bajnoki labda­rúgómérkőzésről. 15.20: A csepeli fúvószenekar játszik. 15.30: Falvak­ban, mezőkön . . . 16.00: Hírek. Idő­járás. 16.05: A hét műsorából. 16.05: Népzenei Magazin (ism.). 16.45: Lej mezmúzeum (ism.). 17.05: Az élő népdal (ism.). 17.15: Tudósaink arc- képcsarnoka. Tarján Imre akadémi­kus. 17.30: Operettmuzsika. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Gerícsy SárJ nótákat énekel, Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 18.35: Schu­mann: Pillangók: 18.50: Kecskemét, az aranyhomok városa. 19.50: Jó es­tét, gyerekek. 20.00: Esti krónika II. 20.25: Sporthírek. 20.30: Új könyvek. 20.33: Bach: V. brandenburgi ver­seny. 20.55: A színházi nézőnek. Jegyzetek könyvekről. 21.10: Teodora király Velencében. Paisiello kétfel- vonásos vígoperájának közvetítése a Schwetzingeni Fesztiválról. Közben: 22.39—22.54: Hírek. Időjárás. 24.00— 0.10:, Hírek. Időjárás. URH RADIO 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Dzsessz Svédországból. Ili. rész. 16.45: Ko- csár Miklós feldolgozásaiból. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűze­ne. 19.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 20.03: Ormándy Jenő Wagner-felvételeiből. 20.37: A krimi kedvelőinek. Doktor Christow halála. Rádiójáték. 21.47: Századunk zenéjé­ből. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Szabad szombat. — Zenés összeállítás 18.30: Beszéljünk róla. — Rózsa Lász­ló jegyzete 13.35: Mai vendégünk 18.45: Déldunántűli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Tüzek a Dráva partján. — Ripotmű- sor. — Hallgatóink kérésére. — Zene. 19.30: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Neue Zeitung elő­zetes. — Szombat esti muzsika. 20.00: Műsorzárás MAGYAR TV. 8.05—8.40: Filmesztétika (középisko­la IV. oszt.) 9.30; Műsorismertetés 9.31: Hazánk és a nagyvilág. A Tv politikai tanfolyamának adása a hon­védség számára 10.00: Hans Beimler bajtárs. Magya­rul beszélő NDK tévéfii m-sorozat. II. rész (ism.) 11.10—11.55: Életet az éveknek. — Nyugdíjasok műsora (ism.) 13.15: Műsorismertetés 13.18: Diósgyőri VTK—Üjpesti Dózsa bajnoki labdarúgómérkőzés közvetíté­se Diósgyőrből. A szünetben reklám 15.20: Tárlatról tárlatra 15.45: Bonanza, Magyarul beszélő amerikai film. A burmai csillag 16.35: A bártfai Szent Egyed templom 16.55: Műsorkalauz 17.20: Nótaszó. Kalmár Tibor dalai­ból 17.55: Hírek 18.00: Nyitott boríték 18.40: A muzsika ifjú követei. Ma­gyar előadóművészek nemzetközi ver­senye 19.15: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: A perceim meg vannak szám­lálva . . . Mikes György ötperce 20.05: Zűrzavaros éjszaka. Tv-játék 21.25: Az UNIFEC gálaestje 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 14.30: Diplomások (ism.). 15.20: Fa­lu parasztok nélkül (ism.). 16.00: Né­pi muzsika. 16.30: Kosárlabda: Crve- na Zvezda—Juqoolaszika. 18.15: Európa öröme. 19.20: Karaván. 20.35: Koszovói Akkordok — a döntő köz­vetítése. 22.05: Játékfilm. 23.30: A Koszovói Akkordok — eredményhir­detés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom