Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-20 / 196. szám

SZAKONYI KÁROLY: Csillagok és petárdák Hajnali hatkor felébresztett valami zümmögés, dehát még aludhattam volna, hanem Ernőké hét óra felé a fejem­re ült, kis kezével dobolt a mellemen, hogy mondjam el, mikor kezdődik a tűzijáték. Bárhogy^ szeretem Ernőkét, a kisebbik fiamat, ez az os­toba kérdezősködés kihozott a sodromból, ugyanis este már szépen elmeséltem neki, hogy majd felmegyünk a tetőre, on­nan jól látni a Gellérthegyet. Nem tudom, Ernőkét mi izgat­ta jobban, a tető vagy a tűzijáték, dehát emiatt verte ki az álmot a szememből. Gyula, a nagyobbik fiú átjött a szomszéd szobából, elő­zőleg hallottam, hogy telefonon beszélt valakivel, már fel­öltözött. haját teleszórta az anyja hajlakkjával, fogadni mer­nék, hogy borotválkozott is a „Philips”-emmel, pedig még pihéi is alig vannak, egyszóval átjött, és közölte, hogy új gibbon majmokat szerzett az Állatkert, most beszélt az in- Bpekciós állatorvossal, gibbon, mondta, latinul hylobetes, és kissé a hálószoba tükre felé fordulva röpke előadást tar­tott eme majomfajtáról, méretéről, karja hosszúságáról, és arról, hogy Ázsia délkeleti részén található. Én nem tudom, mi a fenének veszi fel azt a nagyzoló pózt mostanában, ta­lán én is ilyen vcltam kamaszkoromban, már nem emlék­szem. Tény, hogy ő sem hagyott aludni. Jól van, mondtam, ha már ilyen i.-.épen összejöttünk, hol van anyátok, adhatna valami reggelit. Ki akartam bújni az ágyból, de Ernőké me­gint rákezdte, hogy mikor lesz a tűzijáték. — Este, te átko­zott kölyök — üvöltöttem. Persze, amilyen érzékeny, mind­járt bőgni kezdett. Nekem meg több sem kell, méregbe gu­rulok attól, hogy méregbe gurultam. — Nelli — kiáltottam. — Hol ténferegsz? — Edénycsörömpölés a konyhából, na majd kapok ezért a „ténferegsz”-ért! S miközben leráztam magamról a kétségbeesett Ernőkét, odaállt az ágy lábához Gyula, hórihorgas alakja, mint egy professzoré. Az arca meg egészen ráncos lesz ilyenkor. — Az indulat elhomályosítja az értelmet — mondta. — A pedagógia legrosszabb módsze­re az értelmetlen lehurrogás. Fel keil fogni a gyermek ké­pességszintjét. és inkább százszor megmagyarázni neki vala­mit, mint egyszer oktalanul elhallgattatni, ami. ki tudja, milyen rossz pszichés következményekkel járhat... — Mint­ha meg is hajolna csennet hogy részemre befejezte az okta­tást. Most Ernőké következik: — Tűzijáték csak este lehet, mert szükséges hozzá a sötétség. Hogy jól lehessen látni a petárdákat Érted már? Tíz órakor lesz. pontosan 13 óra múl­va. Nem sok idő. kibírod. Emőke tátott szájjal hallgat, bólint. Lemászik az ágyról, nem kívánja többé a társaságomat. Meg kell hagyni, nem tudom mit tennénk Gyula nélkül. Most, hogy kioktatta Ernőkét, papírlapot húz elő a zsebé­ből. — Idenézz, Apa! Beosztottam szépen a napot. Most hét óra húsz. Nyolcra felöltözünk, nyolc harmincra megreggeli­zünk. Már intézkedtem a konyhán, anyunál. Vállalta. Ki­lencre kiérünk az Állatkertbe. Ha délig akarunk maradni, az három óra. Nem sok idő, de megnézhetjük az emlősöket, a csúszómászókat, a madarakat, az akváriumot, persze csak futólag, a növénykertre már aligha jut id®. Felhívtam a Kis- kakast, foglaltattam asztalt. Természetesen a nevedben. Zú­zapörkölt megfelel? A szabadtéri színpadok programja itt van a másik lapon. A Városmajor ... a Hűvösvölgy... Meg­jelöltem, mit érdemes megnézni. Tehát... Bevallom, csodálom a fiút. Honnan van benne ennyi szervezőképesség? Tizennégy éves. és ezt a tizennégy évet úgy viseli, mint a legérettebb férfikort. Beszél, mondja a programot, de én alig tudom követni, a fejem még zúg a rossz hajnali alvástól, Emőke sírásától. Tehát a gibbon az Állatkertben. Ez is furcsa, mindent tud, minden érdekli, mindenhez van türelme. Kicsit félek is Gyulától. Pedig büsz­ke vagyok rá. hiszen a fiam, az iskolában semmi baj'vele, szülői értekezletre nem kell járni, nincs rá panasz. És tiszte­lettudó is. csak azért mégis félek tőle, titokban, mint ahogy egy öreg uralkodó félhet elmés miniszterétől. Tehát nekem, mi a dolgom? Borotválkozni, öltözni, reggelizni. Nelli az étkezőfülkében terít. Mire kimegyek, már kész a reggeli. Gyula ott áll az anyja mellett, ellenőriz. — Apá­nak csak kevés cukrot a kávéba, ebben a korban már árt a sok cukor... (negyvenöt éves vagyok!). Fejenként egy tojás, lágyan, ez megvan. Jó. A napi ásványi só-szükséglet. Ernő­kének méz. Anya, te ne egyél kenyeret, csak pirított zsöm­lét. Hányszor mondjam? Ülünk az asztalnál, fegyelmezetten eszünk, mert Gyula szerint nyugodtan, lassan kell enni. Ehhez szükséges az idő­beosztás, a kapkodás ártalmas. Ugyanilyen módszeresen, ala­posan járjuk végig az Állatkertet, ebédelünk a Kiskakas- ban. vesszük sorra a szabadtéri színpadok legjobb program­jait. — Emlékszel? — mondom Nellinek — valamikor, gye­rekkorunkban ezen a napon Szent István jobb kezét hordták körül a Várban ... — Lehet, csak azért mondom, hogy olyasmiről essék szó, amit Gyula nem tud. Figyelem az ar­cát. Bólint. — Igen — válaszol anyja helyett — a budavári Zsigmond-kápolnában őrizték. Számos legenda fűződött a jól bebalzsamozott jobbhoz ... Feladom a harcot. Kilenckor hazamegyünk, hogy megva­csorázhassunk. és tízre felmehessünk a tetőre. Lapos tetejű, modern házban latoink, a szomszédok is mind fenn vannak már. bámuljuk a Gellérthegyet, várjuk a petárdákat. Ernőké türelmetlen Mindenféle kis történetet találok ki, hogy meg­nyugtassam. — Ott most fenn a hegyen, aprócska ólomkato­nák szidolozzák a rézágyúkat, és majd meglátod, színes, fénylő golyócskákat lőnek az égre, hogy örömet szerezzenek Ernőkének, meg mindenkinek ezen az ünnepen. Igaz. ami igaz megfeledkeztem Gyuláról, pedig ott állt a hátam mesett. stcpnerral a kezében. Hanem most: bumm, bumm! felszállt az első rakéta, aztán a második, harmadik, színes fénveső hull az égből. Ernőké ujjongott örömében: — Ez a kis rézógvúkból jön? Hiszen ezek csillagok! Az égből potyognak le! — Az az. micsoda cslllageső! — örvendezem Ernőkévé' — Persze nem lett volna szabad megfeledkez­nem 0'"i>őrnl — Az ü'-en téveszméket, ki tudja, milyen ne­hezen lehet kiküszöbölni — mondja. — Hallgass rám, Emő­ke. Szó sincs ólomkatonákról. Azok ott fenn a hegyen, szak­emberek. Ez is olvan szakma, mint más. A tűzijáték nem csillageső. De a csillagokról majd máskor. A tűzijáték fény- és hanghatások előállítása könnyen égő és robbanó anyagok­ból Lesismert“bbek a rakéta a szélmalom, a bengáli fény. — Nézi a stonnert. — Igen. Pontosan öt másodpercenként lőnek fel er?vet. Pikk-pakk-pukk! Robbannak a petárdák. Gyula olyan okos. Nelli büszke a fiára Én is. De sokszor attól tartok, mindent annyira alaposan ismer, hogy talán nem is örül már semminek. Titokban odasúgom Ernőkének: — Azok ott mégis csillagok — Ernőké szigorúan néz rám. — Gyula azt monötz nem' Hát igen. Ernőké is olyan lesz. Az biztos. Nelli, meg én, ■najd tanulhatunk tőlük SZÁZ ESZTENDEJE SZÜLETETT JOHN GALSWORTHT, NOBEL-DÍJAS ANGOL 1RÖ. A FORSYTHE SAGA CÍMŰ REGÉNYTRILÖGIÁJÁVAL NYERTE EL A VILÁGHÍRT: EZ A MÜ, MELY A VILÁGIRODALOM NAGY CSALÁDREGÉNYEIVEL ALL EGYSORBAN, BEMUTATJA AZ ANGOL BURZSOÁZIA HANYATLÁSÁT A MÜLT SZÁZAD UTOLSÓ ÉS SZÁZADUNK ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN. AZ ÍRÖ KÉSŐBB MEGÍRTA A FORSYTHE CSALÁD TOVÁBBI TÖRTÉNETÉT. ISMERTEBB REGÉNYEI: A SZIGETI KÉPMUTATÓ, A SÖTÉT VIRÁG, TEST­VÉRISÉG, A TÚLSÓ PARTON. FONTOSABB DRÁMÁI: AZ EZÜST SZELENCE, A MENEKÜL,O ÉLET, ÚRI­EMBEREK, TŰZ ÉS VÍZ. ÍRT MÉG ESSZÉKET ÉS VERSEKET IS. Ö VOLT A PEN KLUB ELSŐ ELNÖKE. 1933- BAN HALT MEG. GAZDAG ÉLETMŰVÉBŐL MÉLY EMBERSZERETET, HUMÁNUS FELELŐSSÉGTUDAT, A GYENGÉK IRÁNTI MELEG EGYÜTTÉRZÉS ÁRAD. JOHN GALSWORTHY: Kárpótlás TJa igaz az az állítás, hogy e világon kár­pótlás jár mindenért, mond­ják meg nekem, hol marad a kárpótlás az alábbi kis történetben? Két évvel ezelőtt tolmács voltam egy fényűző osten- dei hotelben és hosszasan időztem a rakodóparton, ha­jókra várva. Gyakran láttam ott egy fiatalembert, aki kis, ütötV-kopott bódéjában bi­zsu-féléket árusított. Nem tudtam a nevét — magunk között Tchuk-Tchuk-nak ne­veztük, — de jól ismertem, hiszen mi, tolmácsok, min­denkit ismerünk. Dél-Olaszországból jött. Ér­telmes fiú volt, szép fejét dús göndör, fekete haj borí­totta. öltözéke: egy angol turistától kapott nadrág, frakk-kabát és fekete kalap. Kisnövésú volt és sovány, s ez nem is csoda, hiszen egész napi kosztja fél font kenyér­ből állott, avagy egy tál saj­tos makaróniból és ünnep­napnak kellett jönnie, hogy egy darabka kolbászt vegyen magának. A kövér, termetes emberre szabott ruhában úgy festett mint egy madárijesz­tő. Egyedül élt. Dolgozott, mint a rabszolga. Kora reg­geltől késő estig a bódéjá­ban üldögélt. Nem mozdult onnan, bármilyen forrón tű­zött a nap, bármilyen vadul dühöngött a vihar. Néha bő­rig ázott, de akkor is mo­solygott az előtte elhaladók­ra és kínálta a kagylókból fűzött láncot, és eféléket. Leginkább a nők figyelmét próbálta felkelteni, hiszen ők voltak a legjobb vevők. Óh, hogyan tudott nézni rájuk a nagy, olajbarna szemével! Mindennapi kiadásai szá­nalmasan alacsonyak voltak: napi két penny ételre és négy penny a szállásért. Egs) kávéház fölötti kis helyi­ségben aludt, több hasonsző­rűvel összezárva. Hat penny egy nap. három és fél shil­ling egy hétre — ez volt minden. És Tchuk-Tchuk árult. Es­téként gyakran megfigyeltem, hogy ülve elaludt a fáradt­ságtól. De fél szeme még ilyenkor is nyitva volt, mint a macskának. Az üzletnek élt: élénken figyelte a kö­rülötte zajló életet, de va­lójában semmi sem foglal­koztatta, csak az, hogy el­adja a csecsebecséit. Semmi nem kötötte le, sem az em­berek, sem a tenger, sem a fürdöhelyi élet változatos szórakozásai. Dobozba zárt lényre hasonlított. — Nagyon nehéz volt a sorsunk odalenn — szokta mondani nekem. — Van egy lány... vár rám, és én is szeretném már viszontlátni. De odaát éhenhalnak az em­berek. Madonnára mondom, kutyaélet az! Szavaiból éreztem, meny­nyire vágyódik az otthona, a délvidék után, hogy nélkü­lözi a napfényt, meg azt a lányt. D reménykedett. — Ki kell várni — mon­dogatta. — Ebben a szezon­ban összeszedek egy kis pénzt és minden rendbejön. Egy szomorú, nyirkos őszi napon végigmentem a ki­halt sétányon, az Estacade- on. Teremtett lelket sem lát­tam, de Tchuk-Tchuk bódéja most is nyitva volt. Tulaj­donosa befedte egy darab olajos vászonnal, ö maga pedig behúzódott, s mélye­ket szívott egy hosszú szi­varból. — Lám, Tchuk-Tchuk — mondtam — hát te dohány­zói?! — Igen. jólesik! — felelte. — Mért nem szívsz egyet- kettőt minden nap? Úgy könnyebben viselnéd az éh­séget. Tchuk-Tchuk a fejét rázta. — Pénzbe kerül, — szólt. — Ez a szivar nem került nekem semmibe. Egy veres­képű angol nyomta a kezem­be, azt mondta, hogy ő nem tudja elszívni. Nem ért hoz­zá, a bolond! Én mondom magának, kitűnő szivar ez. Tfljött a fürdőidény vér ge és egy este, ami­kor már talán csak húsz ven­dég lézengett a városkában, betértem a megszokott kávé­házamba. Mindössze három olasz vendégmunkás ült ott. És ekkor megjelent Tchuk­Tchuk. Életemben először ta­lálkoztam vele olyan helyen, ahol pénzt lehet költeni. Uramisten, milyen sovány volt Az ember azt hitte vol­na, hogy egy hete nem evett. Egy hete? Egy éve! Leült és üveg bort rendelt. Azután beszélni kezdett, vígan öm­lött belőle a szó és nevetett is hozzá. — Nézzétek Tchuk-Tchu- kot — szólalt meg az egyik olasz. — Micsoda vidám pin­tyőke lett belőle! Rajta Tchuk-Tchuk, kínálj meg minket is a borodból, hadd lássuk, milyen jól megy a dolgod! Tchuk-Tchuk átnyújtotta nekünk a flaskáját és ren­delt egy másikat. Ittunk, Tchuk-Tchuk gyor­sabban és mohóbban, mint bármelyikünk. Felélénkült — hiszen egy olasz könnyen felvidul, különösképpen az, aki hónapokig kenyéren, vi­zen és makarónin élt. Lát­szott, hogy a fiúnak alapos oka van a jókedvre. Énekelt és nevetett a többi olasszal együtt. Az egyikük megje­gyezte: — Úgy látszik, a mi Tchuk-Tchuk barátunknak jól bevágott az üzlet. Áruld már el, mennyit szereztél az idén? De Tchuk-Tchuk csak a fejét rázta. Erre mindegyi­kük elsorolta, hogyan bol­dogult ebben az idényben, * mennyit tudott félretenni, ám Tchuk-Tchuk kitartóan hall­gatott, kissé büszke, sokat­mondó mosollyal a szája sarkában. — Ugyan már, Tchuk- Tchuk — bíztatta az egyi­kük — légy egy kicsit őszinte! — Az én tiszta hasznom ezerhatszáz volt. Ennél ő sem jutott messzebb! — mondta a másik. — Az összes szentekre mondom — szólalt meg Tchuk-Tchuk hirtelen — és négyezerhez mit szóltok? Nevettünk. — Ez az ember a bolond­ját járatja velünk. Tchuk-Tchuk a frakk-ka­bátja zsebébe mélyesztette a kezét. — Idenézzetek! — kiabált és kirángatott néhány bank­jegyet, csupa ezer frankost. Nagyot néztünk mindany- nyian. — Látjátok, mennyit szá­mít a meggondoltság — han­goztatta büszkén. — Én az­tán egy sout sem költöttem el a keresetemből. Mind itt van az utolsó garasig. Most pedig hazautazom a kislány­hoz, kívánjatok nekem jó utat!... Másnap reggel ugyanabban a kávéházban üldögéltem, amikor felpattant az ajtó és Tchuk-Tchuk berohant. Le­vetette magát az egyik asz­tal mellé, könyökére ejtette a fejét és zokogni kezdett. — Kiraboltak! — könnyeI végigfolytak borostás arcán. — Elvittek mindent, egyet­len sout sem hagytak! Ott volt a párnám alatt és ki­emelték, amíg aludtam! El­tűnt, vége, az utolsó sou is odavan! Ezt hajtogatta reménytele­nül, tehetetlenül. Újra meg újra csak ez tolult az ajkára: „Minden pénzem! Minden, minden pénzem”! — Voltál a rendőrségen? — kérdeztem. Igen, már járt a rendőr­ségen is. Vigasztalni próbál­tam, de hasztalanul. A sze­rencsétlen fiú egészen ma­gánkívül volt. A rendőrség az ujját sem mozdította — minek is? Ha egy Rostchild vagyonához nyúlnak, az más. De ez a károsult csak egy szegény olasz fiú volt, aki mindenét elvesztette! A z előző este eladta minden ingóságát, még a bódéját is, Így aztán vasút­jegyre sem maradt pénze. De semmi sem tarthatta vissza: gyalog vágott neki az útnak. Máig is látom, ahogy lesze­gett fejjel elindult, kis fekete keménykalapja dacosan ült göndör fején. Mi lett belőle később, nem tudom, és bárhogy töprengek, nyomát sem találom Tchuk- Tchuk történetében a kár­pótlásnak, melyről oly sok szó esik. Fordította: Zilahi Judit Februártól októberig A VI. kongresszus A roszország népei előtt 1917 nya­" rán a kül- és belpolitikai ese­mények hatására mindinkább világos­sá vált, hogy követeléseik megvalósí­tását és életük jobbra fordulását nem várhatják az Ideiglenes Kormány urai­tól és a burzsoázia érdekeit mindin­kább kiszolgáló esszer-mensevik veze­tőktől. Azok a tömegek, amelyek még feb­ruárban nem tudtak eligazodni a poli­tikai élet labirintusában, most már képesek voltak felismerni a frázisok mögött az igazi osztály érdekeket. A tömegek gyors öntudatosodását és ak­tivizálódását segítette minden ese­mény tapasztalata és a bolsevikok fel- világosító tevékenysége. Bebizonyoso­dott, hogy az Ideiglenes Kormány meg sem kísérli megvalósítani a demokra­tikus átalakulás feladatait, hogy a népellenes háború beszüntetése helyett a háború továbbfolytatását szorgal­mazza, és már azt is látni lehetett, hogy a fold és a nemzetiségi kérdése­ket sem oldják meg a tömegek igé­nyeinek megfelelően. A júliusi véres események után a forradalom új szakaszba lépett. A ket­tős hatalom véget ért és a hatalom teljes egészében az Ideiglenes Kor­mány kezébe ment át. Nem volt töb­bé lehetőség arra, hogy a polgári de­mokratikus forradalom fokozatosan, békés úton menjen át szocialista for­radalomba. Ilyen helyzetben a párt által veze­tett forradalmi erőknek ideiglenesen vissza kellett vonulói, ki kellett tárni az ellenforradalom csapásai elől. A tö­megeknek fel kellett készülniük arra, hogy az ellenforradalmi — burzsoá erőszakra, forradalmi — proletár erő­szakkal válaszoljanak. ‘p'.bben a súlyos időben Lenin ^mélyrehatóan elemezte a gyöke­resen megváltozott helyzetet és a kö­rülményeknek megfelelő új jelszava­kat jelölt meg a párt számára. A párt fő jelszava a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” — jelszó áprilistól — júliusig, olyan állapotokat tükrözött, amelyek között még (bizonyos szub­jektív feltételek megléte esetén) a szovjeteknek módjukban volt békés úton kézbevenni az egész hatalmat. Miután a helyzet július elején meg­változott, a „Minden hatalmat a szov- jeteknekV’ jelszó már nem felelt meg az új ' körülményeknek. A mensevikek és az esszerek vezette szovjetek meg­buktak, osztályáruló vezetőik miatt, erőtleneknek és tehetetleneknek bizo­nyultak az ellenforradalommal szem­ben. Azt követelni, ilyen körülmé­nyek között, hogy a hatalom az akkori szovjetek kezébe menjen át, a nép be­csapását jelentette volna, mert azt a nézetet tarthatta volna a tömegekben, hogy a szovjetek akkori állapotukban is teljesíteni tudják a tömegérdekele megvalósításához szükséges feladatai­kat. „A népnek mindenekelőtt és első­sorban tudnia kell az igazságot — tudnia kell, hogy kinek a kezében van voltaképpen az államhatalom.” Világo­san meg kellett mondani tehát, hogy a hatalom ingadozása megszűnt, a ha­talom az ellenforradalmi burzsoázia kezébe került. „Ezt a hatalmat meg kell dönteni — írja Lenin a „Jelsza­vakról” szóló cikkében. Enélkül min­den szólam az ellenforradalom elleni harcról csak üres frázis, — önmagunk és a nép becsapása.” Ezért a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” — jelszót ideiglenesen le kellett venni a napi­rendről. A jelszó ideiglenes levétele a napirendről nem jelentette a szovjetek hatalmáért vívott harcért való lemon­dást. Sőt, Lenin szerint ..szovjetek ke­letkezhetnek és kell is, hogy keletkez­zenek ebben az új forradalomban, de nem olyanok, mint a mostani szovje­tek, nem a burzsoáziával való paktálás szervei, hanem a burzsoázia elleni for­radalmi harc szervei." A történeti ese­mények kaleidoszkóp-szerű változásai egyértelműen megmutatták, hogv az ellenforradalmi burzsoázia hatalmát most már csak erőszakkal lehet meg- dönteni és helyébe a proletárdiktatúra hatalmát kell állítani. A július 4-e után bekövetkezett vál­tozásoknak megfelelően a pártnak szükségszerűen új taktikai vonalat kellett kidolgoznia. Ennek az új tak­tikai irányvonalnak a kidolgozása cél­jából ült össze Petrográdban illegális körülmények között, az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkás­párt VI. konoresszvsa is. A kongresz- szus összehívását már az Áprilisi Kon­ferencia elhatározta és fő feladatának a program átdolgozását tűzte ki. Azon­ban a forradalomban bekövetkezett fordulat más. égetőbb feladatok meg­vitatását tette szükségessé. A kongresszus az illegalitásban élő Lenin távollétében ülésezett. Et­től függetlenül őt választották meg a kongresszus tiszteletbeli elnökéül, de Lenin készítette el a kongresszus f5 kérdéseinek téziseit is. A két fő kér-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom