Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-05 / 103. szám

mAjtts s. WAPIO 5 A képernyő előtt Nem ■ raá feladatunk, Ábrahám-operett pécsi köz­hogy alaposabb és szakszerű véleményt mondjunk a Deb­receni Csokonai Színház csü­törtök esti Kaukázusi kréta­kör előadásáról, amit a Ma­gyar Televízió a Vidéki Szín­házak Televíziós Fesztiválja keretében közvetített, meg­tették ezt már azok, akikre tartozik, de ez a közvetítés elég jó alkalom arra, hogy a második „évfolyamába” lé­pett Vidéki Színházak Tele­víziós Fesztiváljáról néhány megjegyzést el lehessen mon­dani. Brecht: Kaukázusi krétakör című színjátékát körülbelül két évvel ez­előtt már közvetítette a Ma­gyar Televízió a Madách Színházból Psota Irén, Gá­bor Miklós, Márkus László és mások közreműködésével. Az újbóli közvetítést, ezúttal Debrecenből, azt hiszem két körülmény indokolhatta: egyrészt, az utóbbi két év alatt nagyjából megkétsze­reződött a televízió-előfize­tők száma, tehát körülbelül kétszázötvenezer új néző lát­hatta a csütörtöki előadást, másrészt a tv bemutathatta nézőinek színpadon a ma­gyar színjátszás egyik nagy ígéretét: Nagy Annát. Per­szer, lehetne vitatkozni az előbbi körülmények létjogo­sultságán, — helyes, nem helyes — de Brecht miatt, elsősorban Brecht miatt el­fogadtuk a Kaukázusi kréta­kör másodszori tv-közvetí- tését is. A pécsi nézők kü­lönösképpen, hiszen itt Pé­csett Brecht-dráma előadá­sát csak akkor láthatjuk, ha a televízió ilyent köz­vetít, vagy pedig elmegyünk egy olyan városba, ahol a színház Brecht-drámákat is szokott játszani. Ami viszont a Vidéki Színházak Televíziós Feszti­válját illeti, a másfél sze­zon tapasztalatából néhány hasznos következtetést lehet levonni. Egy kissé megkés­ve dicsérjük a szép elgon­dolást, hogy a vidéki szín­házak számára nem alkalom­szerűen, hanem fesztiváli jel­leggel biztosítottak helyet a képernyőn, hiszen így a vi­déki színjátszás milliós kö­zönséget nyert, egyúttal pe­dig gazdagítja a mai ma­gyar színházi életet. A köz­vetítések egy részének ese-. tében feltétlenül a magyar színjátszás gazdagításáról be­szélhetünk, mint a miskolci, a szegedi közvetítések» az vetítése, ugyanakkor éppen ezek a közvetítések igazol­ják, hogy okos, művészileg és a népművelés szempont­jából is hasznos akcióról van szó. Azonban megfelelő művészi mértékre van szük­ség, hogy a fesztiváli jelleg kötelezettségei miatt a vi­déki közvetítések nehogy színvonalra való tekintet nélkül szorítsák ki a fővá­rosi színházi közvetítéseket, mint erre a régebbi múlt időben találtunk példát. Az utóbbi hetekben erre az arányra aligha lehet pana­szunk. A múlt heti televíziós mű­sor — az előző heti prog­ramhoz hasonlóan — igen sok örömet okozhatott a né­zőnek. Nemcsak a nagy, „egész estét betöltő” műso­rokat illeti dicséret, de gyak­ran a tizenöt-húáz perces kisfilmek vagy tv-jelenetek, mint a Vállalják a veszélyt című amerikai kisfilm, a Láthatatlan múzeum című televíziós riport, vagy Tabi László ragyogó ötletre épí­tett, elszomorítóan szellemes tv-jelenete — ezek a műso­rok, ha már az előbb fesz­tiválról volt szó, verseny­re kelhetnek az „egész estét betöltő" produkciókkal. A múlt heti televíziós műsor méltó volt az ünnephez, mondhatni az ünnepi hét­hez. Színházi közvetítések, nemzetközi kabaré, sok köny- nyű, esztrád jellegű műsor, sportközvetítések, filmfelújí­tás, közvetítés Moszkvából, továbbá a baráti országok fővárosaiból... Az a jó heti műsor, amikor a kritikus hosszú ideig töpreng, hogy a sok jóból mit emeljen ki, a múlt heti program nagy­jából ilyen volt. A jelek szerint a következő heti, vagyis az e heti is hasonló lesz. Bár, ei ne kiabáljuk! (Thlery) Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 21. sz. KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT,. villanyszerelő és fűtéssze­relő segédmunkásokat felvesz csak pécsi mun­kahelyre. Hatvan éve halott a „költő-király" Jókai Mór halálának híre Pécsett és Siklóson Hatvan évvel ezelőtt, amikor 1904. május 6-án Pécs­re is eljutott a gyászhír. hogy Jókai Mór, a „költő-király”, Pécs város díszpolgára, május 5-én este negyed 10 órakor Budapesten örökre lehunyta szemét, az ódon pécsi házak homlokzatára kitűzték a gyász lobogót. A „Pécsi Napló” 1904. május 6-án már gyászkeret­ben jelent meg és „Jókai Mór meghalt” címmel emlékezett meg a nagy magyar íróról, életéről és irodalmi tevékeny­ségéről. Délután 3 órakor a városi tanács ülést tartott, amelyen elhatározta, felhatalmazza a polgármestert, hogy Jókai Móir özvegyéhez Pécs város közön­sége nevében részvéttáviratot intézzen. Megmozdult a pécsi keres­kedelmi alkalmazottak egye­sülete is. Azonnal átiratot in­tézett a város polgármesteré­hez, akit arra kért, szólítsa fel a pécsi kereskedőket, hogy május 9-én, Jókai Mór teme­tésének ideje alatt délután fél 3-tól 4 óráig üzleteiket tartsák zárva. Május 6-án Majorossy Imre. a város polgármestere a város törvényhatósági bízott ságának tagjaihoz körlevelet intézett, amelyben a többi kö­zött a következőket olvassuk: „Egy tündöklő fényes csillag hullott le az égboltozatról! Meghalt a nagy költő és ha­zafi, városunk díszpolgára: Jókai Mór. Nem működik töb­bé az a fényes lángelme, mely az ismeretek kifogyhatatlan kincsével bevilágította az egész világot. Nem dobban többé az a ne­mes szív, melynek jótékony melege behatolt a családok körébe, hogy élesztője, mes­tere legyen hazánk és nyel­vünk szeretetének itt a hon­ban és nemzetünk dicsőségé­nek szószólója és nevelője a külföldön. A nemzet hálás ée szeretet­teljes ragaszkodása, mellyel bálványát védőbástyaként kö­rülvette, nem akadályozhatta meg, hogy a múlandóság örök törvénye rajta be ne követ­kezzék. Meg kell hajolnunk a természet örök törvényei előtt s a súlyos csapás felett érzett mélységes fájdalmunkat eny­hítse az a szíveket vigasztaló és nemzeti önérzetet felemelő tudat, hogy az ifjúlelkű sze­líd aggastyán oly kincseket hagyott vissza nemzetének, melyek a szellemi és lelki művelődés és igaz hazafiság kiapadhatatlan forrásai. A nemzet halottját a ma­gyar tudós akadémia palotá­jából f. hó 9-én délután 3 óra­kor temetik, amely végtiszte­letadáson — miután előzőleg városunk koszorúját is rava­talra elhelyezendjük — város­közönségünk küldöttségileg fog részt venni”. Május 9-én délután, ami­kor a nemzet utolsó útjára kísérte Jókait, Nendtvich An­dor polgármesterhelyettes és Tróber Aladár főjegyző veze­tésével Pécs városa küldött­ségileg képviseltette magát a temetésen és a város nevében koszorút helyezett el Jókai ravatalára. Pécsett pedig dél­után fél 3-tól 4 óráig a keres­kedők lehúzták üzletük redő­nyeit és gondolatban ott vol­tak a végeláthatatlan gyász­menetben. A temetés utáni napon, 1904. május 10-én Pécs város tör­vényhatósági bizottsága rend­kívüli ülést tartott, amelyet Jókai Mórnak, a város dísz- polárának szentelt. Az elnöklő főispán a következő szavakkal emlékezett meg Jókairól: — „Jelentem, hogy Jókai Mór, hazánk koszorús költője, a vá­ros díszpolgára, f. hó 5-én megszűnt élni. Halála nem­csak a nemzetre nézve jelent pótolhatatlan veszteséget, ha­nem egyúttal súlyos csapás az egész világirodalomra nézve is, mert ő volt korunk legter­mékenyebb írója, ki a novel­lisztika terén elért fényes eredményeivel az egész világ bámulatát kivivta". Ezután Miajorossy Imre polgármester bejelentette, hogy a legköze­lebbi közgyűlésen javaslatot tesz Jókai Mór arcképének a városi székház közgyűlési ter­me részére való megfestésére. Javaslatát a törvényhatóság egyhangúlag elfogadta és a tanács 1904. július 12-1 köz­gyűlésén el is határozta Jókai Mór arcképének megfestését, hogy „egyrészt szüntelen hir­desse a város közönségének a haza nagyjai iránt mindenha táplált háláját s kegyeletét, másrészt az utókornak buzdí­tó ereklyéül szolgáljon a ma­gyar haza és a magyar nyelv lángoló szeretetére. Siklós lakossága körében is mély részvétet keltett Jókai Mór halálának híre. Az idő­sebb siklósiak emlékezetében még élt 1861. március 18-nak és 1865. november 16-nak napja, amikor Jókai Mórt Siklóson választották meg or­szággyűlési képviselőnek. Siklós nagyközség a halál­hír érkezése után, azonnal részvéttáviratot küldött a nagy író özvegyének: Halála alkalmából megem­lékezett róla a siklósi sajtó is. Abban az időben Siklós és Vidéke” címmel Siklóson heti­lap jelent meg. A lap 1904. május 8-i száma gyászkeret­ben jelent meg és az első ol­dalon Kálmán Elek búcsúz­tatta Jókait Pusztai József 1 MŰSOR-SZÍNHÍZ-MOZI A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK I3C4. május 5-1, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Fiatalok félórája. — összeállítás; Daloló fiatalok. 18.00: Német nyelvű műsor: Hírek, tudósítások. Kívánsághangverseny. 18.30: Zenélő levelezőlap. 18.55: A gyomorfekélyről. — Dr. Szilárd Zoltán rendelőintézeti szakfőorvos előadása. 19.05: Verdi: Trubadúr — Ferran- do elbeszélése. Közreműködők: Szabó Gyula, a MÁV férfikó­rus, a K3SZÖV szimfonikus ze­nekar, vezényel: Horváth Gyula. 19.15: Dél-dunántúli híradó. 19.30: Baranyai bokréta. Közre­működik: Csizmadia József né, Sajgó János, Janó Mátyásné, Drávafalvl József és a szebényi népi együttes női kara. 19.40: A lakosság szolgálatában a Vegyesipari Vállalat. 19.50: Táncritmusban. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Amerikai Elektra (fél 3 >órakor). Szigligeti- bérlet. Tájszínház: Ha way rózsája (este 8 órakor). Bonyhádon. MOZI: Park: Fogadalom (4, 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Már nem olyan időket élünk (4, 6 és 8 órakor, széles­vásznú). Kossuth: A rendőrségen történt (4, 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Kossuth Híradó Mozi: Magyar Híradó, Szomjas kiskutya, ígéret (szélesvásznú), Renato Guttuso ké­pei, Régmúlt századok. Előadá­sok li órától 3 óráig folytatóla­gosan. Építők Kultúrotthona: Méh- királynő (5 és 7 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Fekete Gyémánt (Gyárváros): Nagy riport (este 6 órakor, széles­vásznú). Jószerencsét (Pécsraabolcs): Egy katona meg egy fél (5 és 7 óra­kor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): A lány és az államügyész (7 órakor, szé­lesvásznú). Május í. (Vasas H.): Sodrásban (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Szerelmesek találkozása (6 és 8 órakor). Táncsics (Siklós): Gitár és sze­relem (fél 9 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Keresztesek I., n. (fél 7 órakor). Dupla hely- árral. MEGJÖTT A TAVASZI SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT. motorkerékpárját javításra, felújításra a Komlói Helyiipari V. motorszerelő részlegéhez vigye! o Udvarias kiszolgálás, gyors, minőségi munka! O Motorszerelő műhely a TÜZÉP mellett Telefon: 2 0 — 4 6» VASBA KALAPÁLT ÁLMOK i ] | Hányszor járhatta meg I ezeket a Mecsekre kúszó utcákat a mester! Hiszen csak én több mint 30 évvel ezelőtt jártam náluk először, s már akkor régen itt lak­tak a Bartók Béla, vagy • ahogy régen hívták, az Ár- J pád utcában.., Akkor a jó­rajzos osztálytársamhoz já- < rógattam, aki azóta kiváló > festőművész lett. Most az .édesapját, az idős Bizse Já­nost keresem, akit általá- j! ban csak mint jó lakatost •I ismernek, holott bizonyos vagyok benne, hogy fia a > „művészi vénát” tőle örö- ;! költe... A műhelyében találom. A \ sok köszönéstől már kissé megtört siltes sapkájában, | fehér hajjal, szürke köpeny­ben, fogók, reszelők, vágók, fúrók környezetében. Senki sem gondolná, hogy a mes­ter 80 éves, hisz a válla nem horgadt, a botra tá­maszkodás segítségét nem ismeri, a lépései nem nehe­zek. S mindig tele munká­val. Hol egy elveszett kul­csot kell pótolnia, hol. egy falaégett tűzhelyet kell megfoltoznia, holott ő ilyes­miknél mindig többről ál­modott. A Horthy-korszak kemény kenyérgondja hiába kényszerítette a • jövedelmet jelentő iparos munkára, ő a művészi munka álma t hordozta lelkében. — Szóval egy kiskapu kel­lene, valami kovácsoltvas ráadással? — fordult felém felragyogó arccal, s közben tiszta kék szeméből kikan­dikált a lélek, a művész- lélek. — Igen, méghozzá egy babérágat szeretnék. Tet­szik tudni — kezdtem kis­sé zavartan a magyarázko­dást —, a régiek ezt az örökzöldet a dicsőség és ér­dem jelképének tekintették, s éppen ezért 'azt tartották, hogy ennek- még a villám sem árt. Tibérius császár is mindjárt babérkoszorút tett a fejére, ha zivatar mutat­kozott ... A görögök, a thé- baiak a daphnephoriák ün­nepén is babérággal díszí­tették kapuikat-... Hát szó­val én is efféle „villámhá­rítót” szeretnék díszként. — No jó, majd megkonst­ruáljuk — szólt megértő mosollyal — s ahogy kézé be vette a szögvasat, s amint krétával a vaslemez­re rajzolni kezdte a tervet, szikrázott körötte a leve­gő: megtelt a műhely az Ihlet csendjével és gyönyö­rével. — Szép is az a ko­vácsoltvas! — szólalt meg, mintegy magának beszélve. Bizony, ha jól mentek volna a dolgok, Pécsnek már rég volna egy kovácsoltvas üze­me, vagy egy csillárgyára! Amikor 1911-ben Párizsból hazajöttem, elmentem a Pé­csi Iparkamarába, Güntner- nek hívták a titkárát, s el­mondtam neki a kovácsolt­vas üzem létesítéséről szóló tervemet, s kértem a Ka­mara támogatását. — Nem kell az ilyesmi itt Magyarországon — szólt aj­kát biggyesztve a titkár, s adta vissza a mintadarab­jaimat. — Tudom én, mi kell itt: tarisznya és vándorbot! — válaszoltam, s keserűen be­csuktam magam mögött az ajtót. — Akkor történt ez, amikor „kitántorgott Ame­rikába másfél millió embe­rünk”, — ahogy József At­tila is megírta. Én azonban nem mentem, itt maradtam a puszta kezemben egy-két szerszámmal. Huszonöt éves voltam ekkor. Kiváltottam az iparengedélyt Megnősül­tem. Nemsokára vettem ezt a kis családi házat. Aztán ma már nyolc unokám van — persze egyelőre. Bizony tizenkét éves koromban kezdtem a szakmát. So­mogybán, 1884-ben, Igaion születtem. Apám takács céh­mester volt. Én lakatosnak mentem, s három évi Inas- kodás után szabadultam fel. Tizenöt éves koromban vet­tem a vándorbotot, s kerek tíz évig le sem tettem. Ka­posvár, Pécs, Mohács, Ma- gyarbród, Mitrovica, Újvi­dék, Arad, Temesvár, Sza­badka, Szeged, Budapest, Székesfehérvár, Veszprém, Győr, Sopron, Pozsony, Szombathely, Nyitra, Komá­rom, Esztergom, Bécs vol­tak állomásaim, itt speciál- munkákat végeztem a Burg- ban is. Aztán Münchenben, Berlinben, Hamburgban, Kölnben dolgoztam, s végül három évet Párizsban töl­töttem. Mindenütt elsősor­ban a kovácsoltvas-munka érdekelt, Nézem a falra akasztott nagy, ovális vaslemezbe domborított arcot: Dante nem láthatta szebbnek Beatricét. Amott rózsák nyílnak fekete vasból. Nagy díszoklevelet is keretez egy futórózsaág, természetesen szintén vasból. Csodálatos munkák! És tudom, joggal sértődne meg, ha vasvirá­gai, finom domborművel lát­tán a felületes utazó-turis­ta áhítatával kiáltana fel valaki: Jé, de érdekes! Al­kotásai, domborművel töb­bek mint iparművészeti ér­dekességek. Alaposan átgon­dolt tartalmuk van é« a formai szerkesztés pontos testi mása az elvont mon­danivalónak. Idők folyamán a pécsi polgároknak készí­tett kisebb kovácsoltvas munkái elkerülhetetlenül ki­vívták a megbecsülését. A pécsi polgárok egyre inkább kezdtek dicsekedni vele: a városka ásító unalmában kapóra jött a kuriózum, hogy egy egyszerű lakatos istenáldotta ügyességgel vájja és domborítja vasba a virágot, az embert. A kapitalista Iparkama­rában ridegen és mosollyal bocsájtották el. De ma sen­ki nem csodálkozik azon, hogy Bizse Jánost 70 évén túl is meghívták a Pécsett megnyílt Művészeti Gimná­zium tanárának, s a mai napig is heti tíz órában ta­nítja a vas kovácsolását. A nép államának kellett el­jönnie, hogy Bizse mester legalább tudását átadhassa a fiatal nemzedéknek. Hogy mihez ért a mesterségből, arról legékesebben fiata- labbkori művei beszélnek. Aki például jobban megné­zi a temetői kápolnában lé­vő Hősök Kapuját, az meg­láthatja művein a szerkesz­tés szabályait éppúgy, mint az anatómiai pontosságot. Az acélsisakos katona mel­lett két nói alak áll, az egyik csecsemővel a karján. A művészet örök titka, hogy miként véste, domborította a vasba az eleven élet lé­legzését, szomorúságát, mely indulatokat, gondolatokat ébreszt bennünk. De né­hány nagyobb pécsi középü­leten is fellelhetők alkotá­sai. 1933-ban a vármegye- háza — jelenleg a Pécsi já­rási Tanács — udvari bejá­rati nagy barokk kapuját ő készítette, a ruhatár finom csipkerácsozatát, a közgyű­lési terem rézkilincseit, a i lépcsőfeljárati függő barokk \ lámpát, aztán a Tanárkép- <j ző Főiskola kapujának ki- >. lincselt, díszvereteit, a Szé- í chenyi téri dzsámi üveges s bejárati vasa j táj ait, az or- ( voskari Balassa János Diák- ? otthon oroszlános kilincsét, > kapuvereteit, zászlótartóit, > ugyancsak a Központi Egye- < tem pompás zászlótartóit.»: < De hosszú is volna leltár- { ba szedni a fontosabb mű- j veket| Nagy élet, szép művészi J múlt. Bár a megnemértés, a ! kellő felkarolás hiánya < miatt a legtöbb álmát nem í tudta vasba kalapálni —, a < hétköznapok robotjában a kenyérért kulcsokat reszelt, i Még a nagy, hivatalos elis- t mérések is késtek. Az első > komolyabb kitüntetést 1946- j ban, az Ipartestületek Or- ' szágos Központjától kapta, t 1947-ben a pécsi Ipari ki- ? állításon kapott aranyérmet í és miniszteri írásbeli elisme- ’ rést. Olvasom a falon füg- t gő oklevelet: „mind a saját / mesterségének, mind a ma- ! gyár kézművesipar általános \ színvonalának emelése, hír- i nevének gyarapítása, érdé- > keinek előbbrevitele terén > és az iparos közéletben ki- s fejtett odaadó és eredmé- < nyes működésével kiváló > . eredményeket szerzett és ez- > zel a jövő iparos nemzedék \ elé követésre méltó példát ; állított”, | Östehetség? Nem. Az ipar £ őstehetségű művésze. Az ? előbb még én kértem tőle í a babért, s most látom: vas- s nál is maradandóbban ba- \ bárral koszorúzott az ő fe- \ hér halántéka. Dr. Harcos Ottó i / t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom