Dunántúli Napló, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-24 / 20. szám
1960. JTANTJÄR ft. NAPLŐ A VASÁRNAP § PORTJA A Dunántúli Napló Kupa-mérkőzések Egy hót múlva, ismét labdarugó- mérkőzést láthatnak a spt | ág kedvelői. A Dunántúli Naplő Kupa első fordulójában a legtöbb Baranya megyei csapatok találkoznak egymással. A kupa-mérkózésob előkészületei már Javában folynak. A rendezd bizottság az elmúlt bét végén megbeszélésre Ült össze, a Dózsa, a Komlói Bányász, a BTC és' a PVSK labdarúgói pedig lelkiismeretes edzésekkel készülnek az idei elsó bemutatkozásukra. a Ula-tehérek szerdán délután a T üzér utcái pályán egymásközt rendes kétkapus edzést 1» tartanak. Megtörtént a műsor végleges OsszeálUtáaa is. Eszerint a jövő vasárnap, január Sl-én a Tüzér utcai pályán egy órakor a PVSK —BJC találkozóval kezdődnek meg a kupa küzdelmei. Utána fél-3 órakor a Pécsi Dána és a Komlói Báhyasz Uhdaragói lépnek pályára. Érdekessége a mérkőzéseknek, hogy döntetlen esetén ismét tizenegyes rúgással döntenek. Felváltva öt-öt tizenegyest rúg mindegyik csapat, A tizenegyes rúgást az a, sportkör kezdi, mely a-mérkőzést ismég- kezdtr. A kiírás értelmében azonban a tizenegyesek csak akkor számítanak, ha a két forduló után ugyanolyan pontszámúul- és gólarántryal végeznek a ' csapatok. A mérkózesek kezdórügásainak elvégzésére szerkesztőségünk a Pécsi Nemzeti Színház művésznőit kéri fék A győztes csapat a Dunántúli NaDló szérkesztóscre által felajánlott díszes serleget kapja, niifg a részvevő csapatok emlck- veretet kapnak., A kupamérkőzések dijait a Mecsek cukrászda klrakátabán állítjuk lei. Bács-Berger Györgyi és Dévai János Baranya legjobb sportolói 4s Esti Pécsi Napó sport közvélemény-kutatásának végeredménye Ebben az énben az Esti Napló sportrovata indított spórtközvélemény-kutatast, ki volt Baranya legjobb térti és női sportolója 1959-benT A sportkedvelők nagy szambán küldték be szavazócédulájukat. a szerkesztőséghez 3571 szavazócédula érkezett be. Érdekes, hogy csakúgy, mint, az elmúlt évben, az idén is Dévai János és Bács-Berger Györgyi nyerte el Baranya legjobb sportolója" címet. A férfiaknál Dévai János 1160 szavazatot kapott, az utána következő Dunai Jánosra 680-an, Bonyár Lajosra pedig 450-en szavaztak. A nőknél Bács-Berger Györgyit 1089 pályázó jelölte meg Baranya legjobb női sportolójának, a sorrendben 2. Deák Teréz 640, a 3. Kármán Katalin 251 szavazatot kapott. Baranya legjobb sportolóit a Megya. Testnevelési Sportlanacs Sajtó ás Propaganda Bizottsága, valamint az Esti Pécsi Napló szerkesztósegá-.iek tiszteletdijál nyerték, öt pályázó pedig, nevszerint Hartman Katalin, Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum, Kovács István. Pécst Vöröskereszt utca 38. Kelle István, Pécs. Mártírok u. 42, Kováts Ferenc, Pécs. Aranyhegy 1/3 és Reiter Tibor, Pécs. Szabó József u, 6. szám alatti pályázók pedig a szerkesztőségtől díszes kivitelű sportkönyvet kapnak. vasAknaps CAMPION ISSIMO Nagy gyász köszöntött az új esztendővel -a sportvilágra- A negyven . esztendős Fausto Coppi . — mint' -jelentettük —. 'minden idők legnagyobb kerékpáros versenyzője, akit eajnpionissimo (bajnokok bajnoka), néven becéztek, január 2-án az olaszországi Torto- nában váratlanul elhunyt. A népszerű Fausto december 18-án érkézéit háza Afrikából, ahol kisebb- vrsenyeícén részt vett és szórakozásból fenevadakra vadászott. Ott szerzett egy fertőzést, amely rövid idő alatt végzett véle. Fausto Coppi. a kerékpársport koronázatlan királya volt. Káprázatos, „22 .esztendős pályafutása alatt minden jelntöSebb versenyen győzött. Egyszer országúton, kétszer, pályán volt világbajnok. Háromszor nyerte nieg a Giro d’Ita- liat (1948. 1949, 1954), kétszer a Tour de France-t (1949 1952), ezenkívül sé szeH, ee szánna sportsikereinek. I Mai SPORTMŰSOR Birkózás: területi ifjúsági szabadfogású CS. B. Egyetemi Tornacsarnok lő. Kosárlabda: ifjúsági bajnokság, mérkőzései, PVSK tornacsarnok, PVSK n.—Siklós, női 8.10. PVSK— Postás, férfi 9,20, Janus., Pannonius—Szigetvár, női 10,30. Négy Lajos ti.—Szigetvári férfi, 11,40. Asztalitenisz: Báránya megye egyéni asztalitenisz bajnokságai. Nagy Lajos Gimnázium. 9. Vívás: a PEAC országos n. osztályú férfi tőrvfvó versenye Déryné utcai PVSK tornácSafnok, 10. SÍ: a Városi Szövetség tehetséjgT > *• •"■mYiíÍii li . < I... I .... kutató versenye, lesiklás Kisrét környéke 10, ugrás Kisrét 14. Kézilabda: télikupa mérkőzések PVSK- tornacsarnok. Közgazdasági-Kinizsi női m. o. 13,05. Simoh- tómya—Állami Áruház, női HL o. 13.30, Mecseknáda^d—Nagy Lajos, férfi nL o. 13,ot, . Simontomya— Elektromos női n. o. 14,30. Dombóvár—Bányász, férfi H. o. 14,55. •Porcelángyár—Dózsa férfi IL o. 15.30. * Leöwey—Pécs Szabolcs női I. o. 16.05. Urán SC—Bányász férfi r. O. 16.40. PEAC—Dózsa női X. o. 16.25. PEAC—Dózsa férfi I. o. 18,10. 506. ITSK—Elektromos férfi Hl. o. 18.55. ' ‘ < I—— III Pedig nem tartozott a legszerencsésebbek közé. Az 1938-as első győztes versenye óta hétszer szenvedett komoly sérülést, törött csontokkal szállították kórházba és hosszú hónapokat töltött betegágyban. Bátyja, Serse, mellette halt meg egy versenyen. Coppi többször kijelentette: — Félek minden győzelemtől, mert tudom, hogy egyszer nagy bánattal és sóik' könnyel fizetek majd. ^Halálával a bánat most a sportvilágnak jutott. Futótűzként terjedt, el, a katasztrófa híre , a föld minden részében. Kölnben félbeszakították a hatnapos venseriyt: ötezer szurkoló néma csendben adózott emlékének s a világ legjobb kerékpárosai kerekeztek tiszteletkört emlékének. Roger Rivier, a világhírű francia versenyző sírvafakadt a' hír hallatára: Budapesti sportlevél Tél Ide, havazás oda, az élet nem áll meg. A nagy hideg nem bénítja meg a sportéletet sem. s ha nincs is most annyi érdekes esemény, mondhatnánk úgy is, hogy sportcsemege, mint máskor, a sportéletből azért ezekben á napokban sem hiányzik a „mozgás”, 6 így az' újságíró is talál mindig néhány feljegyzésre érdemes érdekességet. Nagy neveh — az iskolapadban... Hit ez meg milyen csodabogár? Miféle nagy nevekről van. szó és miféle iskolapadról? A nagy nevek “ oiimpi 1 bajnokok világbajnokok, sokszoros válogatott, világszerte ismert sportolók. Iskolapad = edzőképző tanfolyam. Minden sportágban szükség yan sói jól képzett, hozzáértő edzőre, s ki ismerne jobban egy-egy sportágat, mint egy-egy bajnok, volt sokszoros válogatott, s ki tudna jobban átadni tapasztalatait, mint egy-egy ilyen sportoló? Nézzük csak a „nebulók” névsorát. Hát például Bóbls és Szilváéi olimpiai birkózóbajnokok. Urányl, Parti .Hatlaczki — kaja- kozók-kenusok. Körwiöczi Zsuzsa teniszező, Jurek Eszter műkor-, esolyázó. Littomericzky, Klller- man. Nyéki — üszők. Zságot Irén iműugró. NO és persze a labdarúgók sem maradhatnak ki a sorból: Grosics, Bozslk. Sándor, Lantos. Geller, vtlezsal, Zakariás, Szusza Bundzsák. Ugye, isjnert nevekMa még tanulók, hogy holnap tanárok lehessenek. A sport oktatói, a jövő sportnemzedek nevelői. Ha olyan eredményesük lesznek az oktatásban, mint voltak a versenyzésben — akkor méltó utódokat nevelnek majd. Mit csinál k Diósgyőrt VTK? — Halló! Görőrobölytapolca? — Igen. itt Görömböiytapolcáról a Diósgyőri VTK edzője beszél. Villám telefoninterjú folyik annak érdekében, hogy mit is csinál a Diósgyőr, a Pécsi Dózsa első tavaszi NB I-es ellenfélé. S ezt tudtuk meg: A DVTK ezen a festői üdülőhelyen végzi az alapozás^. Az első kétkapus mérkőzésre február 3-án kerül sor. Utána NB Il-es csapatok jönnek sorra edzőmérkőzések keretében. Egy búcsúkérdés: — Milyen lesz az idénykezdésre a csapat? —. Az. majd elválik a Pécsi Dózsa elleni mérkőzésen — hangzik a titokzatos válasz.. • Akit kiérdemelték a kiküldetést .,. A sportközvélemény figyelnhé most elősorban a téli sportok űzői felé fordul. Kik lesznek azok, akik a téli nagy nemzetközi eseményeken képviselik a magyar színeket? Hárman már végérvényesen kiérdemelték a kiküldetést. *' Az első: Ivánkái György, aki az idei országos gyorskorcsolyázó bajnoki cím büszke tulajdonosa a férfi mezőnyben. A bajnokság egyben belépőjegyül szolgál a férfi gyorskorcsolyázó VB-re. A második: Róka Hona, aki ugyancsak országos gyorskorcsolyázó bajnokságot nyert — a nők között A bajnokság okozta boldogságot tetőzte a '-’éle közölt határozat: jó eredményei alapján részt vehet a göteborgl női gyors- korcsolyázó világbajnokságon. A harmadik: Zöllner Helga. Mükorcsolyázásban az idén a világversenyeken nem vesznek részt magyar sportolók. Zöllner Helga abban a kellemes helyzetben van, hogy ő jelenti a kiyetel’’-t: indulhat a francia Álpokhan lezajló téli főiskolai játékokon. GERESDY LÁSZLÓ — Egy nagy bajnok, a legjobb mindegyik közöttt es egy kitűnő bajtárs hagyott itt bennünket A spanyol Bahomontes megdöbbenve így szólt: — A campionisslmo örökké emlékezte» lesz minden sportember számára. A holland Rik van Steenbergen: — A világ egyik legcsodálatosabb sportembere halt meg, két arany kerék mozdulatlanná vált Az olasz Gino Bártáli, aki egy időbén Coppi nagy riválisa volt. hatalmas fehér szekíúcsokrot küldött a ravatalból: — A lábaihoz tegyék mondotta — amelyek Utolérlietetlenül hajtották a pedált... Sporthírébe A Mohácsi TE január 31-én, vasárnap délelőtt a Bartók Béla kultúrotthonban tartja évi közgyűlését A Pécsi Dózsa ifjúsági és úttörő labdarúgói is megkezdik edzésüket A játékosok hétfőn délután fél 4 órakor kezdik meg a munkát a Tüzér utcai pályán. A Megyei Labdarúgó Szövetség a tavaszi labdarúgó-mérkőzések megkezdése előtt szabálymagyarázó előadásokat tart az egyes sportköröknél. A PÉCSI RÁDIÓ 1968. január 24-1, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 1321«: Szerb—horvát nyelvű műsor: Bánáti furulyas-kóló. Bunyevác népszokások: „Amate- ricák”. Bunyevác táncok — a „Szrgyán Petrov” együttes előadásában. Dalmát népdalkettősök. Kóló. 18.00: Német nyelvű műsor: Spell Anna tervei. Vidám vadászat. Sturm. Gyorspolka. Rövid hírek. Szív küldi szívnek szívesen. Strauss János müveiből. 18.30: Magyar nyelvű műsor: SZÍV küldi szívnek szívesen. 19.00: Három megye krónikája. — Patak banya. Ormánsági gyűjtés, összeállította: a Pécsi Pedagógiai Főiskola hagyománygyűjtó munkaközössége, Muszty László, dr. Rónai Béla és dr. Vargha Károly. A zenei rendező: dr. Nádor Tamás. Előadják a Pécsi Nemzeti Színház művészei. 19.40: Múzeális hanglemezeinkből. 19.55: A vasárnap sportja. — Toto- eredmények. 20.00: Műsorzárás. A televízió mai műsora: 10.00: Az Állami Bábszínház vendégjátéka a stúdióban. A szünetben: 4. sz. Magyar Híradó. 18.40: Elóujság. 19.30: A Magyar Hirdető műsora. 19.40: A 2000 éves Pécs. Magyar kisfilm. 20.00: Pécsi Hangverseny, SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Marica grófnő (délután 3 órakor).. Televízió-közvetítés (este háromnegyed 8 órakor). Kamaraszínház: Tiindérlaki lányok (délután fél 4, este fél 8 órakor), MOZI: Park: Játék az, ördöggel (délelőtt 18 órakor). Megfelelő ember (fél 5, fél 7.és fél 9 onakor). Kossuth: Hetet egy csapásra (délelőtt 10 órakor). Hruscsov Amerikában (fél 5 órakor). A parancsnok (fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Páncélos dandár (délelőtt 9 órakor). Kálánd a vonaton (fél 5 órakor). Boszorkány (fél 7,. és fél 9 órakor). Délelőtt 11 és délután fél 3 órakor filmklub-előadás. Belépés klub-igazolvánnyal. Fekete Gyémánt (Gyárváros): Kék véresek erdejében (délelőtt 10 órakor). Igor1 és társai (5. és 7 óra- köt). Építők kultürotthona: 2x2 néha 5 (délelőtt 10 órákor), őfelsége kapitánya (5 és'7 órakor). ■ Bőrgyári Művelődési Otthon: Láthatalan kötelék (fél 5 ■ órakor). Jószerencsét (Pécfszaboícsj: Nem igái (délelőtt 10 órakor). Láthatatlan kötelék . (fél 4, fél 6 és fél 8 órakor). , Rákóczi (Mecsekalja): Azon az éjszakád (délelőtt 10 órakor). Szalmaözvegy (5 és 7 órákor). Május L (Vasas n.): Császár parancsára (délelőtt 10 órakor). Megcsalatva az ítéletnapig (3, 5 és 7 órakor). Kossuth (Mohács): 46-öe körzet nem válaszol (délelőtt 10 órakor). Szegény gazdagok (4, 6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Egy halálraítélt megszökött (délelőtt 10 órakor). A mi kis családunk (fél 4, fél 6 és 8 órakor). Táncsics (Siklós): Teuton kard akció (délelőtt 10 órákor). Kölyök (6 és 8 órakor). Istenkúti Kultúrotthon: Csodacsatár (6 órakor). Heti spor(kommentárunk: Megalakult a Testnevelési Tudományos Tanács pécsi szervezete A NEMZETI SZÍNHÁZ KÖVETKEZŐ BEMUTATÓJA Shakespeare: MACBETH tragédia 2 részben JEGYELŐVÉTEL JAN. 26-TÓL elnöke is támogatását helyezte kilátásba. A Testnevelési Tudományos Tanács ebiŐ vidéki szervezetének leendő tagjai' ez ideig két összejövetelt tartottak. Mindkét alkalommal megjelent azon dr. Lissák Kálmán -professzor, a T.TT országos elnöke is. aki így .közvetlenül nyújtott tanácsaival nagy mértékben elősegítette a pécsi szervezet létrehozását. A januar 12-en tar- tott második értekezletre a TTT országos központja leküldötte Pécsre Kovács Ilonát, a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet szakfelügyelőjét és dr. Keresztényi Józsefet, a TTT bizottsági titkárát is. Az értekezleten a megjelent tagok ismertették tudományos kutatómunkájuk téma terveit is, amelyek mind azt mutatják, hogy a TTT pécsi szervezete jelentős és sok gyakorlati hasznosságot jelentő problémakört fog megvizsgálni. Dr. Lissák Kálmán professzor, a TTT országos elnöke saját személyében is be kíván kapcsolódni a Pécsi szervezet munkájába s ennek keretében ,,A testnevelésben adaptált és nem adaptált szervezet vizelet mellékvesekéreg hormon ürítésének vizsgálata különös tekintettel az aldosteron szekrécióra” című tématervét ismertette amelynek kutató munkájában be kiván- ia vönm dr. Endróczy Elemér egyetemi adjunktust és Jang Tan La kínai orvos aspiránst, aki ez idő szerint a Pécs: Orvostudományi Egyetem fiziológiai tanszékén végzi tanulmányait. Dr. Czéh Károly és kutató csoportja. az egyes sportágak készségfejlesztő szerepével kapcsolat- bari végez kutatásokat WBS ___ Dr. Görcs László és kutató csosz ervazete rendelkzéeére e dr. portja a testnevelés történelmi bi- Csernvs Kálmán a Másaiéi TST t zetts&g karatéban a uát -tastaeveTayaly a legfelső magyar sporthatóság részletes programot dolgozott, ki a sportszervek számára. E programnak megflelöeh Pécsett a városi Sporttanács Ágit. Prop. Bizottsága, — amelynek hatáskörébe szervezetileg a nevelés kérdése is tartozik, — olyan akciókat ind.- tott el, amelyek, országszerte nagy elismerést váltottak ki. A Pécsi Sportakadámia. mint a sportolók, edzők és sportvezetők szervezett továbbképző intézményé, az elmúlt négy hónapban kiáltotta a próbát ,és minden tekintetben alkalmasnak bizonyult a célkitűzések elérésére. A sportaka- demla létrehozása után Szabó József, a VTST Ágit. Prop. Bizottságának elnöke felvetette a Test- nevelési Tudományos Tanács első vidéki szervezete megalakításának tervét. Mivel a TTT országos vezetőségének programjában ugyancsak szerepel vidéki szervezetük létrehozásinak célkitűzése, örömmel fogadták a pécsi kezdeményezést. Dr. Lissák "Kálmán, professzor, a TTT országos elnöke támogatja az akciót. Ugyancsak a legelsők között csatlakoztak ehhez. dr. Czéh Károly, h Széchenyi gimnázium igazgatója, Kálmáncsey Zoltán, a Pedagógia) Főiskola tanszékvezető tártává Jtllek Emil főiskolai tanár, dr. Szaláu István, a Sportorvosi Intézet vezetője, dr. Komtósi Sándor főiskolai docens, oettre Pál főiskolai tanár, dr. Putnoky Jenó gimnáziumi tanár, <jr. Eper Tibor egyetemi tanársegéd, sportorvos, dr. pap Gyűli egyetemi tanársegéd, sportorvos és Jakab Ferenc testnevelési stakfe’tiavelő. Rózsahegyi Mátyás, a VTST elnöke, a VTST hivatali helyiségeit bocsátotta az alakulóban levő TTT pécsi lés történelmi adatott fogja feldolgozni. A pécsi Sportorvosi Intézet kutató csoportja dr. Szalay István és dr. Eper Tibor irányításával a hypertonia és a sporttevékenység közötti kapcsolat problémakörét vizsgálja. Dr. Komlóéi Sándor főiskolai docens „A család szerepe a test- nevelési és sporttevékenységben” című tématervében igen széleskörű vizsgálatokat fog végezniA Kálmánchev Zoltán — Dettre Pál — dr. Putnoky Jenő kutatócsoport „A figyelem tartósságának kérdését” fogja tanulmány ózni. pontosabban: melyek azok a sportágak, illetve testgyakorlatok, amelyek a figyelem tartósságát növelni tudják C6 milyen mért tökben? . Jiltefc Emil a tömegsport egyes kérdéseiben fog széleskörű kutatómunkát végezni, amelyben közre fognak működni dr. Wein Dezsöné, dr. Kelemen László, dr. Tigyi József és Szigeti Lajos. Szabó József tématervében „A testnevelési és sporttevékenység kihatása az iskolai ifjúság tanulmányi eredményére”, valamint „A testnevelési és sporttevékenység kihatása a fizikai és szellemi munkaképsségre” kérdések tanulmányozása es vizsgálata szerpel, amelyek régi és állandóan aktuális problémák. Mindezekből világosan látható, hogy a Testnevelési Tudományos Tanáo* pécsi spervezete mar létrehozásának napjaiban is olyan gazdag és igen sok gyakorlati értékkel bíró kutató programot dolgozott ki, amely nemcsak helyi viszonylatban fog kedvezően hatni. hanem az egyes vizsgalati ejedmérlyeknek a , Sport és Tu* domáhy” című szaklapban való teljes Ismertetése utlán országos viszonylatban visszhangot keltő megállapításokat eredményezhet HÉTFŐ: A PÉCSI RADIO i960, január 25-1, hétfői műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor: Tamburazene. Hírek és tudósítások. Vidám muzsika .'.. Sokáé népdalok, menyecskenóták. Hétfői beszélgetés: Hideg telek Magyarországon. Nagykozári asszonyok ... Riport, Népi táncok. 18.00: Német nyelvű műsor: A bánya megfiatalodik. Három kiváló KTSZ-dolgozó. Lass dir doch... — dal. így is lehet segíteni! Szív küldi szívnek szívesen. Felső-dunai népi táncok, énekek. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Múzsáknak szentelt kies tartomány ... — Riportműsor Somogy megyéből. L rész. 19.00: Horváth Mihály: Egy kis szivárvány — népdalkantáta. (Agócsy László és Hegedűs Lajos baranyai csángó népdal- gyűjtése nyomán. Előadja: H. Csida Gizella, dr. Meláth Ottó, a Pécsi Zeneművészeti Szakiskola ének- és zenekara, vez.: Horváth Mihály.) 19.15: Dél-dunántúli híradó. 19.30: Könnyű muzsika. 19.45: Virágzó mezőgazdaságért. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Szünnap. Kamaraszínház: Szünnap. mozi: Park: Megfelelő ember (szélesvásznú, fél 5 fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Hruscsov Amerikában (fél 5 órakor). A parancsnok (fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Bogáncs (fél S, fél 7 és fél 9 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárvaros): Sabella nagymama (5 és 7 órakor)* Jószerencsét (Pécsszabolcs): Láthatatlan kötelék (fél 6 és fél 8 órakor). A „C” kamara bérleti est január 27-én, szerdán este fél 8 órakor lesz a városi művelődési házban. Moniqüe de la Bruchollerle (Franciaország). Beethoven, A. So- ler, F. Rodriguez, J. Galles, Chopin, Liszt és Schumann müveket játszik, A SZABADEGYETEM PROGRAMJA: Január 25. Méhészet. „Kiváló jó törzsek kitenyésztése”. Előadó: Vass Károly. , ' Január 26. Etika. „A régi és az ÜJ harca az erkölcsben”. Előadó) Takács László, gimn. tanár. Január 2.7, -Világtörténelem. „Itália története a XIV. században”. Előadó: dr. Rajczy Péter, gimn. tanár. Január 27. Művészettörténet. „A quatrqcento, 1450-ig”. Előadó: Bi- zse Jánosné, giron. tanár. Január 23. Híradástechnika. „A félvezetők elmélete”. Előadó: Jeges Károly, tanszekvez. Hótok, tanár. Január 29. Fotóművészet. „Folthatás, tónus, képélesség, vonalhatás. A kompozíció”. Előadó: Tillai Ernő. a terv. iroda főmérnöke. Január 30. Kertészet. „A gyümölcsfák élettana”. Előadó: Szalay László, főisk. tanár. Az előadások helye február 1-ig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bartók Klubjában, Pécs. Janus Pannonius u. n. sz. alatt lesz, az E emeleten. Vendéghallgatókat szívesen látunk. A vendégjegy ára 4.— Ft* diákoknak 2.— forint. Az előadások kezdete 18,30 perckor lesz, kivéve a hétfői és a szombati előadásokat, amelyeknek kezdete 18 órakor leez. Közlemények Pécs Állomás főnöksége felhívja a nyugdíjas vasutas-dolgozók figyelmét, hogy az 19étf/61-es fűtési évadra a tüzelőanyag előjegyzése megkezdődött. Előjegyzés alkalmával a vasutas arcképes-igazolvány és az utolsó nyugdíj-csekkszelvény felmutatása kötelező. Előjegyeztetni Pécs állomás segédhivatalában 8—12 óráig lehet. f * A KISZöV vezetősége a Bárányai megyei és Pécs városi kisipari szövetkezetek és a Budapesti Textil Labor rendezésében nagy tavaszi divatbemutatóra készül, melyet március végén rendeznek meg a budapesti manekenek közreműködésével. * Magyar Kutyatenyésztók Országos Egyesülete Pécsi i Csoportja a kutyák kiképzéséhez elméleti oktatást indít, majd ezt követőén megkezdődik a gyakorlati kiképzés. A kiképzés befejeztével — előreláthatólag május hónapban — őrző-védő kutyavizsga. A fennálló rendelkezés értelmében vizsgázott kutyák adója 50 százalékkal csökken. Az elméleti oktatásra és gyakorlati kiképzésre jelentkezni lehet az MKOE Pécsi Csoport hivatalos helyiségében. (Pécs, Széchenyi tar 9„ félemelet 29.) t hó 28-án (esti tórtőkom n—19 óra között. Eladnám, vagy elcserélném b< költözhető első kerül ötben lévő szoba, konyhás, fürdőszobás grt dasági udvarral rendelkező kertr családi házamat, baromszoba összkomfortos, belvárosi, bekottő: h«tő lakással. Érdeklődni l«n« Pác* Tom« ma M. zr. III itWlHtlll