Dunántúli Napló, 1954. október (11. évfolyam, 234-259. szám)
1954-10-17 / 247. szám
»54 OKTOBER 11 NAPLÓ Súlyos börtönbüntetéseket szabott ki a bíróság Szágy község volt visszaélő vezetőire Lapunk annakidején „Rend lesz végre Szágyon is” címmel leleplező »♦portot közölt, melyben egy dolgozó paraszt levele alapján a sásdi járási bart-végrehajtóbizottság segítségév el sikerült felszámolni a község magukról megfeledkezett vezetőinek visszaéléseit. Szabadelló Bálint, a vólt pártiitkár, Tankovics István volt tanácselnökkel és Faragó József agronómussal közreműködve elsikkasztották a termelőszövetkezet részére tenyésztett sertéseket és saját hasznukra értékesítve, jogtalanul igen nagy haszonra tettek szert. Ezenkívül mind a párttitkár, miiül a tanácselnök számos egyéb visszaélése kendőzésére félelemben tartotta az egész község lakosságát, önkényeskedtek a dolgozó parasztokkal. A sásdi járási kultúrteremben 14-én reggel nyolc órakor feleltek bűneikért a pártból kizárt volt szágyi vezetők és Faragó, a Malomipari Egyesülés agronómusa, akiről kiderült az is, — ötszázholdas földbirtokos fia. A tárgyalótermet megtöltötték az érdeklődő környékbeli tanács- funkeioonáriusok és a szágyi dolgozó parasztok, — összesen mintegy százötvenen. A bíróság megállapította, hogy Szabadelló. Tankovics és Faragó súlyos károkat okoztak népgazdaságunknak, félelemben tartották a községet és ezért Szabadelló Bálintot nyolc, Tankovics. volt tanácselnököt hat, Faragó volt agronómust hét évi börtönre ítélte. A védők fellebbezést nyújtottak be. Tanfolyam indul a hibásbeszédű gyermekek részére Beszédhibában (dadogás, pöszebe- széd) szenvedő Általános iskolai tabulók részére — beszédhibájuk megjavítása érdekében — október hó folyamán tanfolyam indul a pécsi gyógypedagógiai Iskolában. A tanfolyam ingyenes. Az érdekelt szülők f. hó 19-én, kedden és 20-án, szerdán délelőtt 12 és 1 óra között írathatják be a tanfolyamra hibásbeszé- dü gyermeküket az iskola igazgató irodájában, Pécs, Kulich Gyula u. 1. sz. I. emelet. Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ Jókai Mór: „A kőszívű ember fiai“ Vasárnap délután 3 és este 8 órakor. Bérletszünet. MOZI Kossuth: Janika (délelőtt 10 óra- K0P) Titokzatos lelet (5, 7, 9 órakor) Petőit: Farkasvér (délelőtt 10 óra- tóé) Fel a fejjel (3, 5, 7, 9 órakor) Park: Verseny a tengeren (Dél- e'-ott io órakor) Fel a fejjel (fél 3, -el 5, fék 7, fél 9 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Egy Velencében (fél 4, fél 6, fél 8 órakor). Kossuth (Mohács): Twist Olivér (délelőtt 10 órakor) Hűtlen asszo- áyok (4, 6, 8 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Kis karmes- ®p (3;.,5, 7 órakor) 9ETfö: Színház szünnap. MOZI .Kossuth: Titokzatos lelet (fél 5, 7, fél 9 órakor) Petőfi: Fel a fejjel (3, 7, 9 órakor) ■ Bark: Fel a fejjel (fél 5. fél 7, fél 9 árakor) ' J »szerencsét (Pécsszabolcs): Egy éj Velencében (fél 6, fél 8 órakor.) November 7 kultúrotthon . Vasárnap délután 6 órai kezdettel -'rodaimi est lesz a „Nők lapja” meg- n:kenésének öt éves évfordulója altimával, az MNDSZ Városi Bizott- rendezésében. Közreműködnek: ^öbbi Hilda Kossuth-díjas, Szabó ^arnu Kcssuth-dfjas, Sinkovits Imre, folyom .lanka, Palotai Boris, Sebők Margit, Szita Oszkár zongoraművész a pécsi KISZÖV táncegyüttes. Konferál: Tabi László. Hétfőn délután 6 órai kezdettel előadás lesz „A film története” cím- tóel. Bemutatásra kerül: néma film, hangos- és színes, valamint keskeny- riirn. Előadó: Polgár Tibor. Szabó-varró tanfolyam indul október 18-án 5—7-ig kezdők és 7—9-ig haladók részére. Jelentkezni lehet a kultúrotthon iindájában (Színház tér 1 sz.) DOKTOR SÁNDOR KULTÚROTTHON „Az ókori Pécs” címmel városnézést vezet Dombay János múzeum- igazgató,-délelőtt 10 órakor. Délelőtt 11 órakor bábelőadás lesz „A három kis gida“ címmel. Este 7 órától össztánc. Október 19-én tánciskola kezdődik, este 8 órai kezdettel. Jelentkezés az első órán. * A Liszt Ferenc hangversenyteremben délután 6 órai kezdettel előadás lesz. Mozart: Don Juan. A BARANYA MEGYEI MŰSORIRODA rendezésében Hajdú Péter vidám zenés estjét vasárnap délután fél C órai kezdettel tartja Gyárvároson a József Attila Kultúrotthonban. A nagy érdeklődésre való tekintettel Pécsett is megismétlik az előadást. A vidám, zenés est a Liszt Ferenc hangversenyteremben fél 9 órakor kezdődik vasárnap. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Baranya Megyei Csoportja és az MSZT képzőművész szakosztálya rendezésében megnyílik a IV. Megyei Képzőművészeti Kiállítás október 17-én, délelőtt fél 12-kor az MSZT nagytermében. A kiállítást Horgos János, a Megyei Tanács V. B. elnökhelyettese nyitja meg. AZ ORVOSEGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET Dunántúli Belgyógyász Szakcsoportja október 22-én és 23-án Pécsett tartja I. vándorgyűlését. Előadások helye: I. sz. Belklinika tanterme. Előadások kezdete: október 22-én 16.30-kor. A Pécsi Rádió imái műsora A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hul'úmhosszon sugározza műsorát. 1.9.49: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. 18.30: Élenjáró dolgozóinkat kő- «Kőntjük. 18.55: Baranyai tükör. Első szám: A TTIT tud. és kult. híradója. Szer- laszti Debiczky István és dr. Nádor Tamás. Munkatársak: dr. Ráüss Ká- Pöly, dr. Kodolányi János, dr. Bácskai János, Borsv Károly és Király "erenc. 19.15: Sport! 19.20: Mosolygó Baranya. R észtetek a pécsi színház művészeinek Hidason rendezett műsorából és Hajdú péter együttesének pécsi hangversenyéből. összeállította: dr. Nádor Tartás. Közreműködnek: Hollós Ilona, Trámósi János, Zoltán Pál, Szabó ®amu, Mátrai Mária és Táncos Tibor; HÉTFŐ 18.30: Szórakoztató muzsika. 13.40: Esti krónika. — írja Galsai Pongrác (Egy törtető naplójából) 18.50: Hírek. 18.55: Tudós professzor — segítő tanácstag. Beszélgetés dr. Kocsi1 Mihállyal, a pécsi egyetem jogtudományi karának dékánjával. 19.05: Pécsi művészek műsorából. 19.20: Kicsiny gondok, nagy örömök. Garami László írása. 19.30: Három járás orvosa. — Balogh Mária riportja. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. Olvasóink figyelmébe! Értesítjük olvasóinkat, hogy a Du- báiitúli Napló szerkesztősége és ki- adóhivatala Megye utca 10. sz. alatt! helyiségeiből Pécs, József Attila utca 11 szám alá költözött, a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megyei Bi- *«ttsága épületébe. Kérjük levelezőinket, előfizetőin- *®t. olvasóinkat, hogy október 13 •tán az új eímen keressék fel a szerkesztőséget, illetve a kiadóhivatalt. Távbeszél őszátnunk változatlanul: 15—32, 15—33. A Dunántúli Naplóban közlésre szánt hirdetéseket október 13-tól a Brr any a megyei Szikra nyomda. Munkácsy Mihály utca 10, veszi át. A hirdetés felvételének ideje hétköznap 8—12 óráig, szombaton 8-tól 10 óráig. SPORT Míg csak tizennyolcéves. And még csak 18 éves, máris mennyi verseny, mennyi siker van mögötte. Nevét jól ismerik Pécsett, Budapesten, Tatabányán és Dorogon, de legjobban mégis a pécsbányaiak ismerik és szerelik. Hiszen ott nőtt fel közöttük, ott fejlődött és lett egyre jobb tornásza a Pécsbányatelepi Bányásznak. Gyurkó And 1949-ben kezdett tornászni. Már az iskolát an is kitűnt hajlékonyságával, ruganyosságával. Jillek Emil testnevelő tanár nevelt belőle tornászt. Fejlődött, szaporodott tudása, amíg elérkezett életének e'.-ö nagy vn sí r ne Dorogon, az Országos Bányász Alapfokú Tornász Csapatbajnokság. Ezen a versenyen első lett a csapat, de ő kir áló képességével megnyerte az egyéni bajnokságot t!5. Neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy Baranya megyéből a legjobb négy tornásszal együtt képviselhette megyénk színét. A Baranya Válogatott a megyék közötti versenyben a második lett. Budapesten, újból megismerték a névéi, és együtt említik Horváth Leona, Dévai Edith és Kerényi Éva nevével. A siker nem tette elbizakodottá. Szorgalmasan jár az edzésre, fáradhatatlanul gyakorol. Mindig azt gyakorolja legtöbbet, ami nehezebben megy, vagy ami nem sikerül olyan jól. A versenyek során megnézi olim- piai bajnokaink gyakorlatait, amit otthon ő I« gyakorol. Példaképe Köröndi Margit és Keleti Ágnes. A felemás korlátot és a talajtornát szereti a legjobban. Szeretne egyszer ö is nagy tornász lenni és a válogatott keretben képviselni a bányász színeit. Most készül az elsőosztályú minősítés megszerzésére. Minden szabadidejét az edzésre fordítja Legfőbb vágya, hogy egyszer a Szovjetunióba mehessen. Nézhesse, hogyan tornásznak, gyakorolnak a szovjet sportolók. Jul tudja, hogy amíg ez teljesül, sokai kell tanulnia és emellett munkahelyén — verseny- felelös — is meg kell állnia a helyét. De Gyurkó Alidban van annyi erő. annyi akarat, hogy mindezt véghez vigye és teljesüljön vágya. Megkérdezzük, milyen versenyen volt a legboldogabb. Felcsillan a szeme és úgy meséli azokat a vasárnapokat, amikor még falura jártak tornabemutatókra, így tanítva a falusi fiatalokat. — Mennyi tapsot kaptam ott öregtől, fiataltól, hogy buzdítottak, legyek egyszer én is nagy tornász. Megígértem nekik. Azt akarom, hogy ne csalódjanak bennem — mondotta Gyurkó Ancl. Mi ii ezt várjuk tőle, szerezzen 6 U dicsőséget a hány ászsportnak. Sporthírek Baranyából A «portkörök nagyrésze nem sokat törődik a tagdíjak beszedésevei. A Pécsi Bányász városi választmányához tartozó sportkörök közül az év elején kevés sportkör szedte rendesen a tagdíjat. A mecsekszabolcsi sportkör sem sokat törődött ezzel. Az első félévben mindössze 300 forint tagdíjat szedtek be. Az ér második felében a vezetőség komolyan hozzálátott a tagdíjak rendezéséhez, most' már havonta 153 fizető tagja van a sportkörnek. Jól állnak Szabolcson a bevételi terv teljesítésében is, 100 százalékon felül teljesítették tervüket. Igen jól dolgozik ezen a téren a Hosaznhetényi Bányász Sport kör is, amely 117 százalékra teljesítette bevételi tervét és több mint 2000 forintot szedett be tagdíjakból. Nem mondható ez el a Pécsúihegyi Bányász sportkörről, itt nem foglalkoznak a tagdíjfizetéssel s ezért csak 45-en fizetnek tagdíjat. i: A tenácsválasztáa tiszteletére a Petőn SE versenyeket szervez. A tervek szerint a helyi Petőfi sportkörök így a Pécsi Petőfi SK is különböző sportágakban Tanács Kupa“ elnevezéssel versenyeket ír ki. A tervek szerint labdarúgásban, röplabdában, kézilabdában, kosárlabdában, asztaliteniszben, (úszásban, természetjárásban, sa-iVo- Zásban, ökölvívásban tartanak versenyeket. A versenylek kiírásét most készítik s azok rövidesen megindulnak. A Tanács^ Kupa sportversenyeket egybekapcsolják Pécs 10 éves felszabadulásának emlékére rendezendő sporteseményekkel. A tornatermek kérdését hamarosan rendezik. A VTSB veszi kezébe ar. ügyet és átvizsgálják a termek elfoglaltságát és olyanok részére is biztosítanak tornatermet, akik nem rendelkeznek télen edzéslehetőségekkel. * A siklósi járásban a tanácsválasztások tiszteletére röplabda Tanács Kapát írtak ki. A csapatokat három csoportba osztották. Áz első csoportba a Bereinendi Vörös Csillog Állami Gazdaság, a Beremendi Építők Kásád és a Siklósi Dózsa került. A második csoport beosztása: Yajszlói Traktor, Kémes SK., Tésenfai DISZ, Harkányi SK. Harmadik csoport: Siklósi Téglagyár, Mária* gvüd, Tótokföldje, Kistótfalu. Az első csoport mérkőzéseit Beremenden. a második csoportét Kémesen, a harmadik csoportét Siklóson játsszák le október 24-én. * Országos I. osztályú kard- és párbajtőrverseny rendezését vette tervbe a Városi TSB. A* OTSB remélhetőleg engedélyezni fogja a versenyt, mely a pécsi vívósport további fejlődése szempontjából igen fontos volna. Ma délelőtt a pécsi tornászok Kaposváron vesznek részt bemutatón. Horváth Leona, Kerényi Éva, Csicskár Mária, Várkői Ferenc, Héder János, Mérő Endre. Schill Ede és a többi kiváló pécsi tornász mind ott lesz Kaposváron. Szombaton ünnepélyes keretek között indult meg az MTSB helyiségében a segédoktatói tanfolyam. A tanfolyamon 31 sportember vesz részt. A tanfolyam résztvevőinek megosztása sportágak szerint: kosárlabda 5, asztalitenisz 5, labdarúgás 8, birkózás 1. kerékpározás 2, ökölvívás 1, sí 1, tenisz 2, vízilabda 4, atlétika 3, kézilabda 1. * Érdeke* tervvel foglalkozik a Bányász pécsi választmánya. A jövő évben külön bő nyász labdarúgóbajnokságot írnak ki az úttörő és az ifjúsági csapatok részére. Ezzel az utánpótlás nevelését és a fiatalság Rendszeres sportfoglalkoztatását akarja Bányász pécsi választinanya biztosítani. * A.Dózsa Gyalogos Tiszti Iskolán újból megindultak a birkózó edzések. Tervbevet ték a térbirkózás bevezetését is. Ve A siklósi iárási Jabdarwgóbajnokság eredményei: Siklósi Dózsa—Id ama jor 4:t. Kist ót falu—Matty 2:í. Turony—Harkány 3:2, Sík lósi Dózsa—Kistótfalu ?:0.. Az MTSB hétfőn bizottsági Ülésen foglalkozik a tornasporttal, A bizottság Várkői Ferenc válogatott tornászunk jelentése alapján tárgyalja Baranya megye tornasportjának helyzetét. A megyei másodosztály nyngati csoport jóban legutóbb a következő eredmények születtek: Sellyéi Dózsa—Pécsi Dózsa 2:0, Siklósi Traktor—Sellyéi Vörös Meteor 4:3, Pécsi Lók.—Pécsi Szikra 5:1, P. Petőfi Szén,, tegát 4:0. Beremend—Lövész T. Isk. 3:2 Vasas' If.—Szpariakusz 2:0. A keleti csoport eredményei: Pécsi Postás—Pécsvárad 6:0, Komlói Vasas—Dunaszekcsö 1:1, Vasas I.— Hírd 2:0, Pécsi Fáklya—Magyarszék 4:2, Boly—Mohácsi Vörös Meteor 2:1. Tanuljunk sakkozui! A gyalog Az előző két cikkben a mattadással ismerkedtünk meg. Láttuk, hogy a mattadáshoz vezér, vagy bástya, vagy könnyű tisztek szükségesek. Egyenlő erőfclck közti játszmában ritkán kerül sqr arra, hogy valamelyik fél tiszta vezér, vagy bástya előnyhöz jusson. Ismerjük azonban u gyalognak azt a tulajdonságát, Hogy ha az ellenfél térfelének utolsó sorába bevisszük, átváltoztatható vezérré, vagy bármilyen más tisztté. Maróczy Géza nemzetközi nagymester, az eddigi idők legnagyobb magyar sakkozója arra tanít bennünket, hogy nem kell és nem is lehet minden állásban közvetlenül mattadásra törekedni. Ez a végcél! Legtöbbször meg keli elégednünk kisebb anyagi előnnyel, mondjuk csak egy gyalog előnnyel, s anyagi iőuyüuket egy gyalog vezérré, vagy^ bástyává változtatásával döntővé fokozhatjuk. „Minden baka kezében hordozza a marsall botot!“ — mondja Maróczy. Törekedjünk tehát szabad gyalogot teremteni és azt uz útváltozási mezőre bevinni. . . t g h 8 íiSil IISII 2 m II 7 4 IÍ4Í népi Fjif 6 m Pl ' IIP m 5 2 Í::H :2í; II 4 | j|l|| ifiül! m iH!H 3 ||i Ül ül * 2 I1. £Hin !!«:? í&iiü Mú iijjj::: 1 H ■ ühkh j-rmn & a bed e i 8 h VASÄB3INIAPMI SP@I^?IM!OSO!R? Labdarúgás. NB II-ea mérkőzések: Pécsi Bányász—Tatabányai Építők, Pécsújbegyi sporttelep 10. Pécsi Lokomotiv—Székesfehérvári Építők, Lokomotív pálya 14.50. Szombathelyi Vörös Lobogó—Komlói Bányász, Szombathely. — Megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Traktor—Szigetvári Vörös Lobogó. Porcelán- gyár pálya 9.30. Mecsekszabolcsi Bányász— Pécsújhegyi Bányász, Mecsekszabolcs 15. Mohácsi Petőfi—Pécsi Vasas, Mohács 15, Hidasi Bányász—Pécsi Porcelángyár, Hidas 15. Pécsi Kinizsi—Komlói Építők, Sörgyár pálya 10.30. Pécsbányatelepi Bányász—Szászvári Bányász, Pécsbányatelep 15, Szigetvári Kinizsi—Vé- ménd, Szigetvár 15. Kézilabda: Lövész Tiszti Iskola—Pécsi Dózsa, férfi 9. Pécsi Vörös Meteor—Pécsi Dózsa, női 10.10. Fed. Főiskola. Póesfo'ányale- lepi Bányász—Pécsi Fáklya, férfi Pécsbúnya- telep 10, Pécsújhegyi Bányász—Komlói Bányász, férfi, Pécsújjiegy 8.30. Szászvári Bányász-Komlói Bányász, női Szászvár 15, Sellyéi Vörös Meteor—Pe(f. Főiskola női, Sellye. Pécsújhegyi Bányász—Szigetvári Vörös Lobogó női. Szigetvár. Kosárlabda: Budapesti Vörös Lobogó Nemzeti Bank—Pécsi Lokomotiv férfi barátságos, Lokomotiv tornacsarnok 10.45. Pécsi Lokomotív—Székesfehérvári Építők OB. női, Lokomotív tornacsarnok 12, Pécsi Vörös Meteor—Pécsi Postás, megyei férfi 9. Pécsi Vörös Meteor—Pécsi Postás, területi női 10.10 Haladás—Kaposvári Kinizsi területi női lt.20, Egyetemi tornacsarnok. Szekszárdi Vörös Meteor—Pécsi Vörös Meteor területi női, Szekszárd 11. Röplabda: Fáklya—Dózsa férfi Petőfi pálya 10.^ Vasas—Fáklya, férfi Vasas pálya 11.30, Vasas Elektromos Fáklya, női, Vasas pálya 9. Meteor—Fáklya, női. Meteor pálya li, Meteor—Cépipari 'női, Meteor pálya 9. Asztalitenisz: A VTSB ifjúsági minősítő versenye Közgazdasági Technikum tornaterme 8; Kerékpár: Pécs város hegyi bajnoksága, rajt: Alsó Sétatér, cél: Dömörkapu, indítás 10. . Birkózás: Baranya megye ifjúsági kötöttfogású egyéni birkózó bajnoksága Nagy Lajos gimnázium 10. Vívás: A Haladás ifjúsági minősítő versenye, Egy. tornacsarnok 9. Atlétika: Baranya—Borsód—Győr megyék közötti felnőtt viadal, .Lokomotiv pálya 9. Pécs—Kaposvár—Szekszárd varosok közötti ifjúsági viadal, Lokomotiv pálya 12.30. II B R E K Nézzük a legegyszerűbb esetet, amikor a támadó félnek a királyon kívül egy gyalogja van csupán a védekező fél királyával szemben. A diagrammon levő hadállásban a támadó király távol áll, nem tud segíteni gyalogjának. A gyalog nem vihető be, mert a védekező ki rá ír átlósan a diagonálison, vagy a g8 mezőről vízszintesen ugyanannyi lépés alatt eléri az átváltozás! mezőt és lenyeri az újdonsült vezért. Vagyis azt mondhatjuk, hogy ha a gyalogtól az át változási mező táblaszéle közti távolsággal alkotott négyzetben a védekező király benne van, vagy legutolsó lépéssel bele juthat, akkor meg tudja^ akadályozni a gyalog bevitelét. Persze, súlyos játékvezetési hiba volna, ha a sötét-király a 3. lépésben pl. az e6 mezőre lépne, nem érné utói a gyalogot Nem akadályozható meg a gyalog- bevitele, ha a támadó király nincs benne, vagy utolsó lépésével nem léphet be az előbb vázolt négyzetbe. A fenti hadállásban bemegy a gyalog, ha a sötét király a H-vonal bármelyik mezején áll. Még akkor is bevihető a gyalog,^ ha a b2 mezőn áll,, nr.ert kiindulási helyéről a gyalog 2 mezőt léphet előre. > hető volna a gyalog akkor is, ha a sötét király jelenlegi helyzetében a gyalog az a3 mezőn állana. Próbáljuk ki a sakktáblán mindezeket az eseteket! Két király harca A gyalogvégjátékok helyes lebonyolításához szükséges megismerkednünk a királyok egymás elleni harcának lehetőségeivel. A. támadó király célja, hogy előre nyomuljon az ellenfél térfelére és a gyalog vonalától jobbról, vagy balról az étváltozási hely előtti mezőn biztosítsa a gyalog vezérré clő- lépését. A védekező király célja az, hogy ( ezt megakadályozza. Állítsuk fel & táblán a két királyt a ki, indulási helyére, az el, illetve az ©8 merőre. Ha világos indul, akkor be tad törni sötét térfelére, ha viszont sötét indul, ezt meg tudja akadályozni. Lássuk hogyan! í. Ke2 (Ezzel világos azonos színű mezőre lépve távoli oppoziciót szerzett.) Ke~, 2. Ke3 (Ismét meg van az oppozició.) Ke6 5. Ke4 (Közeli oppozició.) A sötét király mo.-t már kényszerül jobbra, vagy balra oldalt kilépni, s akkor a világos király a/, ellenkező oldalon oldalt előre lépve betör. Pl 3. . . . Kf6 4. Kd5, Ke7 5. Ke5. Ismét megszerezve az oppoziciót a következő lépésben ismét egy sorral előbbre jnt céljához a tárna dó király. TIa sötét indul a fenti kiinduló állásból, akkor világos betörését meg tudja akadályozni, mert megszerezheti és tudja tartani az oppoziciót. Bármely oldalra lép is ki világos király, szembcíephet vele. (Mindig azonos színű mezőre.) Patt veszély! Állítsuk fel a táblán a következő had- állást!: Világos Kf5, gyalog c3. Sötét Kt7. Tehát sötété az oppozició. Következhet: i. c6_|_ ke?, 2. Kfc5 Ke8. 3. Kd6 K.d8 (Ismét megszerezte sötét az oppoziciót.) 4. c?+ (A gyalog sakkal ment előreI) Ke8. Most világos kényszerül gyalogját védeni, Ke6-ra lép, de ekkor patt! Le is vonhatjuk a szabályt: Ha a támadó király és gyalogja szomszédos mezőn állanak, nem vihető be a gyalog. Ha n védekező király oppoziciúba tud állni, vagy a gyalog bemenetele előtti két mező valamelyikére léphet. Ilyen esetekben a gyalog csak sakkal tud előre menni, a befejezés patt. , , .... VAS ARNAP, OKTOBER 17 UGVELETES GYÓGYSZERTÁRÁK; l. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-58. 8. sz. gyógyszertár, Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Hedvig. — IDÖJÄRÄS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: — Változó felhőzet, többfelé köd, néhány helyen ködszitálás, mérsékelt déli-délnyugati szél, az éjszakai lehűlés nyugaton erős, keleten gyenge marad. A nappali hőmérséklet a maihoz képest alig változik. Várható hőmérsékleti értékek: a legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel nyugaton 1—4, keleten 5—7 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap országszerte 15—18 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet az ország egész területén 10 fok fölött. — Halálozás: özv. Petras Miklósáé temeti»« hétfőn tél 4 órakot lesz. — Áramszünet lesz transzformátor állomások átépítése miatt f. hó l?-én, -vasárnap 6.30-tól 7.30 óráig: TiborcZ, Alkotmány. Kórház tér, Vitéz, Ereth L., Atliinay és End- resz Gy. ntcák által határolt területen, valamint Mecsekalja, Rácváros, Patacs községekben. 7.10 órától 7.20 óráig Megyeri, Mártírok. Rét és József A. utcák által behatárolt területen. Szabadság út déli részén, valamint a Nüvényolapipari V„ Múv Ffitőbáz és a Mezőgazdasági Gépjavító V. telephelyén. Áramszünet lösz továbbá nagyfeszültségű kábelhálózat átkapcsolása miatt 16.30 órától 16.35 óráig a Szabadság út, Váradi A. u. és Szent István tér vonalától nyugatra cső területen. — Pécs Város Tanácsa VB Városgazdálkodási Osztálya felhívja a kJshaszonbérlők figyelmét, akik az állami tartalék területekből szántót, rétet, kertet, házhelyet használnak, — a haszonbér befizetéséhez szükséges befiiető lapok (csekk) átvehetők tanácshúz III. em. 118 szobában Kiss elvtársnál d. e. 9-től líHg. A megkötött haszon- bérleti szerződést mindenki hozza magával. Aki a haszonbért 1954 november hó 1 ig nem fizeti be. az általa használt terület másnnk lesz kiadva. — Pécs Város Tanácsa VB Mezőgazd. Oszt. értesíti a város lakosságát, hogv október 17- én, vasárnap reggel 7 órától t'8 ón reggel 7 óráig ft város egész területére dr Nyaka Géza városi állatorvos tart ügyeletes orvosi szolgálatot. Elsősegélynyújtás esetén vehető igénybe. Lakás: Rákóczi út 77. földszint 3. Telefon: 25-74, b c d e f jt b 11 m m pm.ÉH H ■ iá; s H íl ■kéé M a b c d t t g h Jól jegyezzük meg ezt a hadállást! Ha világos lép, akkor döntetlen. De ha sötét lépne (Kf7-re kénytelen), akkor világos nyer, mert Kd7 lépésével szabaddá tray: a gyalog bemenetelét. . Az előző levezetésben végzetesen hibás ve dekezés lett volna, ha a világos Ke3, gyalog eó, sötét Ke7 hadállásban sötét nem e8-ra, a gyalog előtti második mezőre, h nem f8-ra lépett volna, mert utána 3. Kc!6 Ke8, 4 e7-tel a gyalog nem sakkal tud előre menni és előáll a nyerő állás. A következő alkalommal folytatjuk s gya- logelóny érvényesítésének lehetőségeit. Hegyi Jinét