Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-09 / 105. szám
19« MÁJUS 9 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 9 A vasfati'á éin*uttitfU Az államosítás óta megszűntek a késések, nagyobb a rend, jobban megy a termelés a Sopiana-gépgyárban A raktár megfeneklett bárka, az öntőmühely vasladik, piros kisdedet álmodik a vasöntő a vasformákba .., (József A.) A raktár ma esztergaműhely, az öntőmühely versenylázban ég. A Vasöntő nem piros kisdedet: fénylő élmunkás jelvényt álmodik a vas- formákba. Olyan ragyogót, naptól szikrázót, mint Seimeczi Lajos lakatosé, aki künn az udvarban szaporán dolgozik egy rázótengely javításán. S A raktárból Úgy lett eszterga- műhely, hogy szeptember 16-án leégett a gyár. Leégett a szereidé, az esztergaműhely, a gépház, a kovácsinűhely. Igaz, a kovácsnuí- htly inár ismét áll, vörös betűk hirdetik homlokzatán: újjáépítette « szocialista öntudat. A gépház beszorult a másik gépházba, ahonnan gőz helyett szívógáz hajtja a gépeket. Két héttel ezelőtt saját áramfejlesztőt szereltek fel. EzzeJ hajtják az utca túlsó oldalán lévő esztergaműhely gépeit és ezzel világítják az egész Sopiana gyárat. 2 Képzeljük el: az esztergaműhely és a lakatosműhely három-három helyen van. Egy-egy munkadarabbal negyedórát is kell mászkálni egyik műhelyből a másikba. Es egy munkadarab nem félkiló! Sokszor három-négy mázsát is nyom. Azt hinnéd, ennyi baj közt el van FMHIKI IELEFON 19-81 «í. f. •* ' Ma, vasárnap, UTOUARA ' iz«zon legiikcriiltebh »merik» vígjáték*. Rendezte: LUB1TSH ERNŐ Lenni vagy nem lenni ''őaiereplők: Carole lombard és Félix Brossait Magvar és rajzos híradó. Hittó—kedd—erda, o ájus 10—11—12 A francia filmgyártás sztárjainak parádéi» Három nemzedék Főszereplők Roiimi, Michel Morgan, Louis louvot HÍRADÓ Előadások vasárnap 4, é 8 órakor hétköznap: 4, » érakc Legközelebb: V. HEKRIB Színes rlláöfllm. URANIA „„ ■Il.MSX.HMJ, 7. lJOJLP) féléién. ZS-00 *1|JT Ik • 1 MnHilVvn *0 ________ Ma . vasárnap. UTOUARA Elátkozott hajó tengeralattjáró izgalmas uh» Hétfő—kedd—szerda, tnájas 10 — 11—12 Opiumkeringő főszereplők Karődy Katalin. * Jávor Pál Előadások ■'álköznop é és 8 órako> '2’örnop 1 kft 4, é, ét 8 órakor csüggedve a Sopiana. Dehogy! A jobboldali vezetőséget leváltották és telerakták az üzemet versenyplakátokkal. Vasas, ne hagyd magad! — hív munkaversenyre az évtizedes jelszó és a romok mellett diadalra tör az új országot építő munkaláz. Rendelés érkezett a Bőrgyárból: június 30-ig készítsenek el a» elvtársak három oscilláló gépet, két hydralikus prést, három aláhúzó gépet, két barkázót. és hat más gépet. A versenybizottság elhatározta, hogy egy héttel, — de lehet, hogy kettővel — előbb készül cl a rendelés. A már folyamatban lévő munkákat is megcsinálják, mellette. Azok a munkások pedig, akik résztvesznek a versenyben, a munka leszállításakor három hónapra visszamenőleg tíz százalékos prémiumot kapnak. Mivel lehet versenyezni? Az öntvénytisztítóba darut szerelnek fel: nem kell többé a többmázsás darabokat kézzel forgatni. Sok-sok éve kérte.már ezt a munkással, de csak az államosítással tudták elérni. Tiszta ruhában könnyebb a munka: a? öntöde 29 munkása tegnap kapott vadonatúj kék munkaruhát — a gyár fennállása óta először — és rövidesen megérkezik a többi is. Nem kell többé a magukét koptatni. Azelőtt néha még tízperces késések is voltak. Ma háromnegyed hétkor már mindenki helyén van és pontosan bélkor kezdődik a munka. A selejt pedig szinte megszűnt. Mindenki éber APOLLO fel.: 20- 46 Tel.: 20—46 Május 9—12-ig vasárnap tó1—szerdáig lókai Mór gyönvö.ő legényén ■ k filmvá toza.al Az új föliiesúr főszereplők Csoitoj Jóvor, Somlav, Uray. Rózsahegy., MáhHÍRADÓK » etffrisseob eseménvekrő1. Előadások kezdete: hétköznap 10451 6, 8 órako» vasárnak 4, 6 8 órakor dobold-Mozi rsrs, ViuArnap, méjni 9 John Steinbeck vilAghivn regénye mn»éwi feldu'coTiútbnu Egerek és emberek L'önicrepldk Iturgefs Jttcrredtitl* én Bctfjr Heíf* BÍRADÖ KtoadágoU krxdetc TRiáinap 1 (j éi 8 érakor LegkdvRlehh 1C459 Trópusi szenvedély kultu ■•délután Ma délután fél 5 órakor a Munkás Kultúrházban a kertvárosi ifjúság és az erzsébet- telepi MNDSz Zrinyi Ilona lánycsoportja műsoros délutánt rendez a hősi halált halt bányászok családjainak felsegélyezósérc. Fő védnök dr Gyelvai Jánosnó. Belépődíj nincs, önkéntes adomá- nyoka- köszönettel fogadnak. gonddal, figyelmesen végzi munkáját: tudja, hogy a dolgozókon van az ország szeme. Seimeczi Lajos lakatos kabátzsebében ott van az éimunkásigazol- vány és piros dobozában az élmunkás jelvény. Hirdeti, hogy a jó és szép munkát, a szorgalmat, a megbízhatóságot m* már megbecsülik és megjutalmazzák. A ragyogó ötágú csillag sugara eljut a Spoiana legkisebb zugába is. A romokban álló gyárban szétáradt a munkaverseny szelleme és Gaál Jenő ifimunkástól a legöregebb „szaki”-ig minden munkást új eredményekre ösztönöz. Szilágyi Edit. Megérkezett Debrecenbe a harmadik hadifogoivvonat A debreceni pályaudvarra szombaton érkezett meg az idei harma- dik hadifogolyszerelvényl A csoporttal egy törzstiszt, 26 tiszt, 541 altiszt, 818 legénységi állományú és 89 polgári személy érkezett haza. Választások Hollandiában A holland rádió jelenlése szerint Hollandiában június 7-én tartják meg az országos választásokat. A jelenlegi országgyűlés 219 szociáldemokratából, 32 katolikus néppárti és 9 kommunista képviselőből áll. Az új választásokon ké- új párt is indul. Anglia megkezdte a szállításokat a Szovjetunióba A szovejt—angol kereskedelmi egyezmény értelmében a Szovjetunió már korábban megkezdte a szállításokat. Az angol szállítmányokért küldött szovjethajók azonban eddig hiába várakoztak az angol kikötőkben. Most végül megtörtént a rendelkezés az első nagyobb szállítmány elindítására. Fegyvert rejtegetett a 69 éves védtelen hajadon Elég gyakoriak a fegyverrejfe- getési bünperek, de nem mindennapi közöttük az az ügy, amelyet szombaton tárgyalt a büntetőtörvényszék. Cz wing Terézia 69 eves garéi hajadon, még a fel- szabadulás után egy pisztolyt tatáit az úton, amit nem szolgáltatott be. Ismeretlen haragosa jelentette fel a rendőrségen. — Dehát mire kellett magának ez a fegyver, — kérdezte az elnök. — Ott hevert, gondoltam majd jó lesz valamire egy szegény védtelen lánynak ... Nyomatékos enyhítő körülményekre figyelemmel a bíróság egy hónapi fogházra büntette a vádlottat. :4 tűzifa új árai A Pécsi Kereskedők Testületé tüzelőanyag szakosztálya ezúton értesíti 'tagjait, hogy a folyó hó 5-én megjelent 110.013/1948. Ip. M. számú rendele' értelmében a vagontételben _ beérkezett tűzifa után mázsánkén) 4.40 Ft, a tengelyen beérkezett tűzifa után 6.— Ft rovandó Je anyaggazdálkodási járulék címén. .Minden tüzelőanyagkereskedő tartozik késznél június 30-ig az Anyag- és Arhiva- talnak bejelenteni és különböze* címén mázsánként 2.50 forintot a 160 312 számú „Ip, M. Anyag és Arhivatal tűzifa árkülönbözeti letéti számla Budapest ’ címre befizetni. Fentiek alapján tehát a vagontétel- ben beérkezett aprított tűzifa telepen átadva mázsánként 32.- forint,. a tengelyen _ beérkezett aprított tűzifa mázsánként 24.60 forint. Ma alakul meg Pécsett a Magyar Dolgozók Pártja Ma délelőtt fél 9 órai kezdettel egységesítő konferenciára gyűlnek össze a Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezeteinek kiküldöttei, hogy megalakítsák a párt nagypécsi szervezetét. A nagyjelentőségű konferencián Orbán László és Galla! Lajos elvtársak a MKP és a SzDP központi vezetőségének képviselői tartanak politikai beszámolót. Az egyesítési konferencia választja meg a nagypécsi szervezet választmányát és határozati javaslatban fekteti le a pártszervezet által kitűzött célokat. A tanácskozások fél 9 órakor a Munkáskaszlnóban kezdődnek. Folyik az egyesülés a megye falvaiban Baranya vármegyében gyors ütemben egymásután alakulnak meg a Magyar Dolgozók Pártjának helyi szervezetei. Vasárnap Szentlőrincen, Csányoszrón, Sekélyén, Vajszlón; Nagyharsányon, Sásdon, Mágocson és Szabadszentkirályon egyesül a két munkáspárt. Az egyesülési közgyűlésre mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel készülnek Baranya paraszti dolgozói. A gyűléseken résztvesz a Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt megyei bizottságának képviselője aki beszámolót tart az aktuális bel- és külpolitikai események ről és irányt mutat az MDP új vezetőségének. Az ünnepi kere ték kőzótit megrendezett gyűlések után színes kultúrműsort adnak a szervezetek. Á népügyészség letartóztatta a zalai nyilas alispánt, aki agyonlőtt egy honvédet a lakásán Zala nyilas alispánja, dr, Pálfi Gyula nemrég szabadult ki a börtönből, ahol népellenes tevékenysége miatt kiszabott 2 éves büntetését töltötte. Egy másik nyilas bűnügy aktáiból váratlanul újabb bűncselekmény bizonyult rá Pálfira. Kiderült, hogy a volt nyilas hatalmasság Keszthelyen, 1944 novemberében agyonlőtt a lakásán egy honvédet, Iván József honvédőrmestert. Az adatok szerint Iván abban a házban lakott, ahol Pálfi barátnője és az őrmester állítólag sértően viselkedett a rosszhírű nővel szemben. Felhurcottatta maga elé nyilas pártszolgálatosokkal és felelősségre vonta. Iván nem ijedt meg és bátorságával annyira fddüliitette Pái- fit, hogy az rárohaat, ütni kezdte, majd pisztolyt rántott és agyonlőlte a szerencsétlen férfit. Természetesen a nyilasok még eljárást sem indítottak ellene a gyilkosság miatt, amely csak nemrég derült ki. A népűgyészség a véres esetért újabb vádiratot adott ki most Pálfi ellen és a pécsi népügyésiz&ég utasítására elrendelte a szabadlábra került nyilas alispán újabb letartóztatását. Tizenöt gazdajegyző hívalalbalépeíf a minőségi termelés szolgálatában Május 8-án tette le a hivatalos esküt a földművelésügyi miniszter által Baranya vármegye területére alkalmazott 15 gazdajegyző. Az esküt kivevő Hegedűs Lajos gazd. főfelügyelő üdvözölte a gazdasági felügyelőség legújabb munkatársait, majd részletesen ismertette velük az általuk követendő szolgálati és működési szabályzatot. — A folyó költségvetési év terhére csak 15 kinevezés történt, tehát járásonként kettő, de a következő költség- vetési évekkel a gazdajegyzői intézmény kibővül. Horváth János min. tanácsos hangsúlyozta, hogy a gazdajegyzők vannak elsősorban hivatva az új és a régi gazdák közötti összhang biztosítása. Gerzovics József gazd. munkaügyi felügyelő ismertette a gazdajegyzők előtt a munkaügyi és az általános szociálpolitikai jogszabályokat, Molnár Károly a MOSzK kirendeltség vezetője pedig a szövetkezeti eszme propagálására hívta fel figyelmüket. VíMáfnUUek Nyáron Magyarországból ifjúsárji brigád megy Lengyelországba hogy résztvegyen Varsó újjáépítésében. — Szovjetcslllagászok új csillagot fedeztek fel a Sárkány csillagképben. — Május 9-én napfogyatkozás lesz. amelynek megfigyelésére több tudományos kutatóraj indul a távolke’.eti vidékekre szovjet tudósokkal. — Bukarestben fizetési egyezményt írtak alá Bulgária és Románia között. — Truman elnök elfogadta Bruce helyet'es kereskedelemügyi miniszer lemondását. — Franco Spanyolországában nő a munkásság elégedetlensége. Mindenfelé sztrájkok törnek ki. — Dombóváron Tolna, Somogy és Bajanya parasztságának részvételével május 23-án Dózsanapo: rendeznek. — A NOT hét halálos ítéletet hozott a nagysártnási vérengzés bűn. ügyében. — Románia május 9-én ünnepli nemzeti függetlenségének évfordulóját. A mai nappal a következő gazdajegyzők lépnek hivatalukba: Demeter Gyula, FeJsőmindszent, Pogpinger Ferenc Mágoca, Nagy Ferenc Németbóly, Paüay Sándor Vajszló Bölcskei Sándor Egerág, Tóth Pál Keszű, Jeüasits István Beremend, Kasza Lajos Kémes, Balázs György Seliye, Várnay Tamás Denesháza, Xbrahám Sándor Magyarbóly, Szilágyi József Ibafa, Kovács Károly Diósviszló, Szivér István Felsőmlndszent, Kozma József Gerde. Hiv, on, megyek rádiót lakdsőn bomutalom vidékén Is — Rősxlotfizotéi Csillár h»s|ltnecek, vasalók, rumi jóféléit«) CSILLÁRÜZLET KoMtstfc L,*út 9» |F«juioiiift-SzÁUócái' tOblb Len ing rád teljesen újjáépült A győzelem napjának harmadik évfordulójára a háború alatt »ú lyos károkat szenvedett Leningrad teljesen újjáépült. A három év alatt az újjáépítés olyan ütemben folyt, hogy a bombázások nyomai már alig láthatók. Közben nagyarányú űj építkezések is folytak a városban. Ezek között rövidesen megnyílik az új földalatti vasú' is Helyreállították a háború előtt üzemben volt valamennyi nagy gyárat is.