Új Dunántúl, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)

1945-06-09 / 128. szám

— A Szeráfi-kórus tagjait felkéri a karnagyuk, hogy a vasárnapi misén tel­jes számban megjelenni szíveskedjenek, mert mise után fontos ügyben megbe­szélést tartunk. — A Kereskedők Testületében a most bevezetett forgalmiadéról vasárnap dél­előtt ^10 órakor a forgalmiadóhivatal szakelőadója előadást tart, melyre vala­mennyi tagot azzal hív meg az elnökség, hogy az előadáson teljes számban és pontosan jelenjenek meg. • — Naponta vannak rendelések a nemi- tieteggondozó intézetben. A városi nemi- beteggondozó intézetben mindennap dél­előtt fél 10-től fél 11-ig van rendelés. (Megye-utca 21, Egészségház). . JUNIUS 10! Magyar Ifjúság Napja — Nagyon megromlott a közbiztonság a Nagyvárad és Erreth Lajos-utca kör­nyékén. A Nagyvárad és Erreth Lajos- utcák környékének lakói panaszos leve­let intéztek szerkesztőségünkhöz, azt je­lentvén, hogy bezárt kapuk mellett is napirenden vannak a tolvajlások, immár fi nappali órákban is. A baromfi és nyul­. állomány megdézsmálása után most már a gyüinölcsfákra került a sor. A környék lakóinak az a kívánságuk, rendeljen ki a rendőrség erre a tájra egy cirkáló rendőrőrszemet, akihez szükség esetén közvetlenül fordulni lehessen. — Feketézők és munkakerülők rendőr­kézen. A pécsi rendőrség az árdrágító feketepiacosok ellen tovább folytatja eredményes üldöző hadjáratát. A teg­napi nap folyamán két feketéző került ismét rendőrkézre Toldi Lájos, Tavasz­utca 25. sz. alatti lakos és Kollár István budapesti, Horthy Mklós-út 47. sz. a. lakos személyében, akik Budapestről 50 kgr. rézgálicot csempésztek Pécsre, amit itt 350 pengős áron hoztak forgalomba. — Közveszélyes munkakerülés miatt ugyancsak őrizetbe vete a rendőrség Vi- <lár Józsefné, született Hindi Mária, va­lamint Bene Sándor Majláth-u. 23. szám alati lakosokat. Valamennyiök ellen megindult az internálással kapcsolatos közigazgatási eljárás. REKLÁMMENTES RIPORT AZ EGYETEMI SPORTCSARNOK TORNABEMUTATÓ­jának főpróbájáról Mivel a fasiszta hordák egyik „gyö­nyörű“' tette az volt, hogy ártatlanok százezreit" elhurcolták az ismeretlenség poklaiba, én is üres othont találtam amikor visszaérkeztem a munkatáborban eltöltött évek szenvedései után. Egy vég­telenül drága és jó család most az, amely most elfelejtetni igeykszik egye­düllétem keserű napjait és ott töltöm náluk szabad óráimat az Egyetemi Sport- csarnok lakásában ... Így tehát alkalmam van napról-napra látni, hogy az eljövendő ifjúság mint edzi magát nemcsak lélekben, hanem testben is a holnap küzdelmeire. Mert ebben az újjáéledő világban, amelyet most minden erőnkkel fel kell építeni a Tömőkből, a porból, ha valaha, úgy most 'an szükség erős és éplelkű generá­ciófa. Régen volt olyan nagy jelentő­sége a sportnak és olyan nagy szüksége az edzésnek, mint mondjuk valamikor a római-görög korszak alatt, amikor min­den nő maga volt az öntudatos báj és ■erő és minden ifjú fáradság nélkül vál­lalta a legnehezebb megerőltetést is. Es itt, a Sportcsarnok falai között lá­nyok és fiúk beemutatóra készülnek.- Be­széljünk először a lányokról. Ebben nemcsak udvariasság van, hanem köte­leség is. Nemrég még a kötelező torna az iskolákban épenhogy „kihozta belő­lük" azt, amit a tornatanárnő előírás­szerűén betnított nekik és amit az úgy­nevezett tornavizsgán év végén bemu­tattak valamelyik sporttelepen. Ma? .Tessék csak végignézni őket. Nem fog­ják céltalan időnek tekinteni az ott el­töltött órákat! üde fiatalságukban, ifjú szépségükben, .kedves mozdulatokkal a legnehezebb és legvakmerőbb talajtornát végzik. Ügy szaltóznak, vetik a cigány- kereket, mintha csak a cirkusz porond­ján lennének. És könyedén, megerőltetés nélkül! És amikor valamennyien a rit­mikus gyakorlatokat csinálják, a jellem a báj, a harmónia és mindenenkelőtt a fiatalság csillogó varázsával az arcukon, akkor éizem és látom csak, hogy ez az új nemzedék milyen más lesz, mennyire 'életrevaló és ami fö — bátor! A fiúktól már magasabb teljesítményt követel oktatójuk. És ők állják is a sa­rat! Kötélen, gyűrűn, nyújtón, talajon merészebbnél merészebb, vakmerőbbnél vakmerőbb figurák, szaltók, lendületes mozdulatok követik egymást! Könnye­dén, ruganyosán végzik nehéz számai­kat és mikor elnéztem őket a szereken, amint lelkesen, igyekezettel azon voltak, hogy pontosan, hiba nélkül mutassák be tudásukat, önkéntelenül is a régi Tarzan- filmek hőse, Weismüller jutott eszembe: lám, nemcsak a hatalmas Amerika tud adni acélos ízmú, ruganyos testű, vak­merő ifjakat, hanem ez a szegény, meg­fogyatkozott, agyongyötört kis ország is tud új, egészségesebb, más nemze­déket is fölnevelni... * És végül, de nem utoljára: minden el­ismerés, minden dicséret oktatójuké: Vár kői tanár űréi Micsoda türelme van ennek az embernek! Milyen szere- tetel vesződött ezekkel a lányokkal, fiúk­kal, amíg kihozta belőlük a teljesít­ményt! Mindent, de mindent megmuta- tot nekik! Nyújtón, gyűrűn, lovon, ta­lajon, szaltózott, ugrott, cigánykereket vetett, táncolt, buzogányt forgatott és egyszer, tízszer, százszor, újra és újra megmutatott mindent, — de meg is lett az eredménye! Bravó tanár úr! Ha min­denki úgy végzi el kötelességét mint ön, ha mindenkinek annyira a szívén fog feküdni ennek az eljövendő, új nemze­déknek a sorsa, mint önnek, akkor nem kell félteni az új Magyarország új lá­nyait és erős fiait! Réti László. A Pécsi Vasutas Sport Klub június hó 9-én, szombaton délután 5 órai kezdettel rendezi táncdélutánját a Hullámfürdőben. A PVSK június 9-én, szombaton délután 5 órai kezdettel rendezi táncdélutánját a Hullámfürdő különtermében. A rendező­ség mindent megtesz á siker érdekében. Aki jól akarja érezni magát, jöjjön el a táncdélutánra. A PVSK vezetősége sze­retettel hívja meg Pécs város szórakozni vágyó közönségét. Hűsítőről és büffé- ről gondoskodik a rendezőség. ökölvívás. Értesítik az ökölvívókat, hogy szombaton délután 6 órakor a Ciszterci gimn. dísztermében edzést tart. A labdarúgók szombaton délután 4 óra­kor az állomáson gyülekezzenek, a mo­hácsi mérkőzés céljából. Az asztalteni­szezők szombaton délután 1 órakor az állomáson gyülekezzenek. Toldi Miklós Sport Egyesület főtitkára. PÁRTMOZGflLOM A szociáldemokrata párt felkéri azon tagjait, akik valamilyen hangszeren ját­szanak, vagy játszani akarnak, hogy a párt zenekarának megalakítása végett az Apáca-utca 9. szám alatt szerdán délig a titkári irodában jelentkezzenek. A szociáldemokrata párt ifjúsági cso­portjának vezetősége, a szombatra hir- detet . vezetőségi ülést kedden este 8 órakor artja meg. nyílt-tér* NYILATKOZAT Alulírott kijelentéin, hogy Csöbör István volt Ispitaalja-u. 4. számú lakos­sal nem vagyok azonos. Csoboz István Ispitaalja-u. 1. * E rovatban közüliekért a szerkesztő nem vállal felelősséget. BABARCSZÖLLÖSÖN egy liáz 3000 négyszögöl területtel eladó. Bővebbet ugyanott 29. sz. alatt. ELADÓ vadonatúj, bőrtalpú, ^ parafás, 36-os, piros köröracipő. Megtekinthető délután 2—4 között Légszeszgyár-utca 9. szám alatt. SZIGETI-UT 64. SZÁM alatt többféle bútor eladó. Megtekinthető: mindennap délután 3-7-ig. 24 VOLTOS, Dieselhez való önindítót, 12 Vol­tos nagy akkumulátort vennék. Ajánlatokat 11-53 telefonon kérek. 1 A PÉCSI BÖRGYÁRI DALÁRDA iúnius 16 án délután 6 órai kezdettel tartja rendes évi köz­f ;yűlését, melyre összes tágját és a társegyesü- etekét meghívja. ALTDEUTSCH ebédlőszekrény eladó. Zsolnay Vilmos-u. 39. Fehér. Érdeklődni lehet 23-09 és 20-21-es telefonon. DALSZEKRÉNY, erősítővel beépítve, eladó. Rákóczi-út 71. II. 6. Telefon: 20-21. 55 ÉVES jobb iparos, szépen berendezett la­kással, némi tőkével, oly egyedülálló nő isme­retségét keresi házasság céljából, kinek valami­lyen üzlete van. Leveleket „Szép ősz 4967“ jel­igére a kiadóba kér. EGYETEMET végzett nő, üzleti gyakorlattal elhelyezkedne, főleg gyógyszertárban. Leveleket „Szorgalmas 4923“ jeligére a kiadóba kér. RÁNCTALANÍTÓ-kúrák, konzerváló készítmé­nyek. Konkoly Lászlóné kozmetikájában, Bá- thory-utca 17. Telefon: 14-72. KOMOLY, gyermekszerető, magányos asszonyt vagy leányt keresek nevelőnek vid^rc jó ellátással, fizetéssel 2 gyermek mellé. Bővebbet: Keminek-sUtőde, Szigeti országút. Hulladékpapír zsálionfcénf 2 pengőért kapható, a Szabadság nyomdában. Munkácsy M.-u 10. ___________ SZ ÍNHÁZ munkáselöadAs Folyó hó 10-én délelőtt 11 órai kez­dettel úgy a pécsi, valamint a pécsvi- déki bányamunkások részére a színház művészegyüttese bemutatja a „Feleségül vesz a férjem” című operettet. A szín­ház igazgatósága ezen előadásra olcsó helyárakat biztosított a munkások ja­vára. Jegy elővételek a vállalati élelmi- táraknál s az előadás napján az üzemi bizottsági pénztárosnál a színház elő­csarnokában 10-én délelőtt 10 órától. A SZÍNHÁZI IRODA KÖZLEMÉNYEI: Sok nehézséggel kellett a színháznak megküzdenie, míg végre egy olyan ér­tékű darabot hozott ki, mint a „Kalóz". Az összes eddigi daraboktól a vígjátéko­kat, tragédiákat egyéb drámákat és tár­sadalmi színműveket is beleértve, mind tartalmilag, mind szerkezet szempontjá­ból elüt. A darab nézésekor valami meg­ragadja az embert, de ez nemcsak a né­zőkre áll, hanem magukra a színészekre is. A két főszereplő: Fesztoráczy Kató és Zách János szinte átszellemült arccal játszák szerepüket. Mindkettőjük sze­repe olyan, amilyenre évekig kell várni. A többi szerep is remek alakitó képes­séget kíván, amikről a prózai színész­gárda gondoskodik, Nádai Pál, Pálmai Sándor, Szigethy Pál, Malonyai Dezső, Lenkei Nándor, Károssá Margit, ugyan­ékor megemlítjük, hogy Horváth Mici szerepét Péterffy Gitta, Kuti József sze- rejét pedig Medgyes György játsza. A darabot dr. Székely György rendezi, a darabot franciából dr. Győry János for- ditota, zenéjét szerzetté és vezényel Ma­ros Rudolf. A darab premierje szomba­ton este 7 órakor lesz. Heti műsor: Szombaton este Y77 órakor: A Kalóz. Vasárnap délután órakor: Tokaji aszú. Vasárnap este 147 órakor: Mégis szép az élet. FIGYELEM! A vasárnap bemutatásra kerülő Tokaji aszúban látható, pazar kiállítású meny­asszonyi csokor, Matusz-virágüzletében készült. KOVÁCSTELEPEN, Aradi-utca 8. szám alatt fenyerszéna eladó. BÉRBEADJUK barnaszén tüzelésű szívógázmo- toros, 2 vagónos malmunkat, igen ió fogyasztó körzettel, tőkeerős szakértő bérlőnek. A malom kisebb háborús károkat szenvedett, jelenleg nincs üzenjen. Értekezés helyben, az Ozorai Gőzmalomtarsaság mint szövetkezetnél Ozora, Tolnamegye. ELEGÁNS, szürke férfi-öltöny, 43-as és 38-as cipő cs 1 pár bőr lábszárvédő eladó. Zólyom- utca 9. szám. VENNÉK 5 cipészszéket és 2 cipész munka­asztalt. Az ajánlatokat köznapon 8—14 óráig a' 17-80. távb. állomásokon kell közölni. CIPÉSZSEGÉDEKET állandó munkára felve­szek Soós cipész, Fiume-utca 32. szám. TÖZÖNŐT állandó munkára, aki ragaszt is, felvesz Soós cipész, Fiume-utca 32. szám. EGY ágy, egy próba-baba és egyéb holmi el­adó. Cím: RáKÓczi-út 73/a, félemelet. TAKARÍTÁSÉRT lakást és fizetést adok. Er­reth Lajos-utca 15. szám. FOLYÉKONY ENYY kapható a Bőrgyárban. SÜRGŐSEN keresek kisebb házat egy vagy két szoba-konyhával, vagy kisebb szőlőt, vagy jóhelyen lévő telket. Cím: Mihálovits József, Árpád-utca 9/1. szám. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a 15/1945. M. E. sz. rendelet alapján működő Igazoló Bizottság 1945 június hó 18-án délután 5 órai kezdettel, Eper- jessv Ernő._ kocsivezető kalauz, Gálhidy László közüzemi főmérnök, Gáspár Márja kalauz, Ino- kai Lá?zló vili. vas. forg. ellenőr, Kispap Kál­mán gépkocsivezető, Lőcsei Béla villanyszerelő, Mérai Lajos vili. vasúti esztergályos, Sárdl Gyula segédszerelő 1945 június hó 19-én délután 5 órai kezdettel, Magonv Lajos pályamunkás, Simon Rózsi kalauz, Takács Ádámné kalauz, Tütő Ferenc pályamunkás, Vajda János kocsi vezető kalauz, Varga Gyula segédmunkás. Var- jasi János szerelő, Varga János utcaseprő, Za­kariás János irodai alkalmazott, városi közüzemi alkalmazottak igazolása tárgyában Légszeszgyár- utca 13. sz. alatt, az igazgatósági épület tanács­termében tárgyalást tart és igazolásuk kérdésé­ben határozatokat hoz. Ismételten és nyomatékosan hívom fel a la­kosságot, hogy minden gátlást és kicsinyes szempontot félretéve^ bátor kiállással és önér­zetes helytállással írásban, vagy szóban jelentse be, az itt felsorolt köztisztviselők népellenes politikai magatartására és ténykedéseire vonat­kozó észleleteit és közölje velem, hogy maga­tartásával és cselekedetével a felsoroltak közül bárki sértette-e, vagy sérti-e a magyar nép Az írásbeli bejelentés ajánlott levélben kell hogy történjék, melyben a bizonyítékok (tanú, okiratok stb.)^ megjelölendők. A bejelentő neve és a bejelentő hivatalban is nyilvántartott lak­címe feltétlemül közlendő, mert ezek nélkül <a bejelentés eljárás alapját nem képezheti. Az írásbeli bejelentés hozzám (Bercsényi-utca 3. szám) címzendő. Szóbeli bejelentés 1945 június 13-án délután 3—5 óra között, hivatali helyiségemben (Ber­csényi-utca 3. szám) tehető. A tárgyaláson panaszának szóbeli előadhatása végett, bárki személyesen is megjelenni jogo­sait. Pécs, 1945 június hó 6-án. Dr. Balassa Miklós s. k. VI; sz. Igazoló Bizottság elnöke. fUinVLWAUüN 4-5-6 seoftás lakást Közvetítőt és lel epést fizetek. Telefon; 31^j ARANYAT, brilliánsot a legmagasabb^ vesz, Hatschek aranyműves. Munkácsy utca 20. Telefon: 26-69. REKAMIÉK legolcsóbban Ábrahám kárpit nál. Deák-utca 2. Telefon: 33—46. 2 DRB. süldő eladó. Cím: Kálvária-u. 1 ARANYAT, brilliánsot a legmagasabb árban veszek. Somogyi ékszerkersekedo ** utca 9. KÉREM a«t a férfit, aki férjemtől, 26-án üzenetet hozott és azt Ketterer vei® ben adta le, sürgősen közölje velem Solt Dénesné Pécs, Mária-utca 39. szám. ÍRÓGÉPET, táskát vagy irodait vennék- ^ fon: 38-10. szám. ARANYAT, brilliánsot, használt órát ( áron vesz Klein Andor órás és ékszeres2* rály-u 28. sz. Telefon: 30-13. MINDENES szakácsnőt keresek azonnfl^ lépésre, Paiss tanácselnök, Báthory-ti VARRÓNŐKET felvesz DvorzsáM*/ Boltív-köz 3. szám. VjJj MEZŐGAZDÁK FIGYELMÉBE! egyeb mezogazdasagi gepek javifasat lgo laljuk. Mestrits Jenő Ipari és Kér. bt- Munkácsy Mihaly-u. 35. szám. .. TŰZIFA vágást és aprítást vállal aZ. jq.! Adolf és Fiai cég. Rákóczi-út 62. Tejefo®^> RÉGI NYAKKENDŐK szakszeri tjff'f; javítását vállaljuk. Uj kendőket kétfjjj* y# anyagú, régi kendőket veszünk. F‘s Nyakkendő Üzem, Lyceum-u 5. ] NEM VICC, valóság, hogy eladó Jffy legmagasabb árat Frankfurter fizet. B8 Telefon: 24-70. Mindent veszek. VEGYEN „Villáin” villanygyufát. gyufa gondját. Jótállással (hat en S-) J. hető: Szendy Győző. Pécs, Kinízsi-ut^^ KÉZI-KÖTŐNŐT és horgolónőket, jé fi'p * felveszek. Megbeszélés: Kossuth Lajos-®- I. emelet, ajtó 2. vgja IIARISNYA-KOTŐNÖT, ki körgépen '“V gozni, jó fizetéssel felveszek. MegbesZ* suth Lajos-u. 14. sz. I. emelet, ajtó *•> HÚSZÉVES leány elmenne házi-Kjf? nak, esetleg házvezetőnőnek. Érdeklő mó-utca 4. szám. J ELADÓ 1 hármas, iker-ablak, í ablak és 2 üvegajtó, tokkal. Pécs, * utca 13. szám. ELADÓ egy jóállnpotban lévő ,n7j körfűrész, állvánnyal. Mohácsi ország (Régi Sörgyár.) István József. BÉLYEGGYŰJTEMÉNY eladó. Szn^ Mohács, Jókai Mór-utca 24. szám. ■ 7 BÚTOROZOTT szoba 2 úrnak kiadó- * Mihály-utca 13. szára. MÉZET veszek háztartási célra. Aj®nl hoz Hauk, Teréz-utca 12. szára. jv, ELADOK férficipőt, négyvennGgy^' jó anyagból. Tcréz-utca 12. szára. átalakít. GENG: épít, 12-57 telefon. javít, KIS UZLETHELYSÉGET keresik. eS^jíi letrészt forgalmas utcában, azonalÄ* „Félbér 4999“ jeligére a kiadóba^^^ PÉCS-BARANYA VARMEGYEI FUVV^«"1 LALAT mindennemű helyi és vidék* ^ vállal. Cím: Nagy Lajos-u. 9. sZ" TÖBB HOLD lucernást vagy kas?élV vennénk, vagy termését megvenné*1 kát 11-53 telefonra kérünk. KERESKEDÉST, bármilyet, mc*gVv''£$i sek, esetleg betársulnék. Címet:, Jl 5021“ jeligére a kiadóhivatalba k OLCSÓN eladó bútorok: 2 drb- J 2 drb. szekrény és 2 drb. éjjelisze**- ^ Kossuth Lajos-utca 7. szám. KÖNNYŰ speditőr-kocsit veszek- lefonon 16-28 kérek. ÜZLETHELYISÉGET keresek ® ban. Értesítést 16-28 telcfonszárara i? I JÓL FŐZŐ szakácsnőt Ugyanott állandó mosónőt is Fiume-utca 35. szám. __ — * ­23-AS, új, fehér, gyermekcipő c Mihály-utca 30. szám. ?• »'S KÖTŐGÉPET és szövőgépet m<rs„rolt ,Tp. sek. Egyidejűleg gépkötunő gy»kaI1d«/F valamint kézi kötést vállalók, win* {elvétéinek. Dr. Gáspár A*1 zasra nia-köz 3. szám. KÜLÖN BEJÁRATÚ, újonnan bá*»ríriej fürdőszobahasználattal, komoly \. e*/ azonnalra kiadó. Jókai-tér 2. szá®^ KOMPLETT ebédlő és egy rézÜ eladó. Rákóczi-út 59. szám. — MEGISMERKEDNE úrinővel, m nők, házasság céljából. Levele nyár 4920“ jeligére a kiadóim ■ ------­Pé cs szab. kir. város I. fokú hatóságától. 1308/1945. K. szám. HIRDETMÉNY^ A város területén létesített y‘‘ s*»M dőlése. Baranya váriuegyc e*^^ főispánja f. é. május hó 2* - ^ 1945. számú rendelvényével á 5 az orosz katonai porancsnoksuu kill' f arra, hogy a Pécs szab. kir. lte\ területén ásott védoarkokat dákpiC létesítményeket az érdekelt K® cg»*- iükön bcföldelhcssék. illetőleg 1 ncs"„t»L Amidőn az orosz katonai P«r“ .í»“, 5 endelki VÖD» az crmicvi lCt um,”--- - földjükön ásott védőárkoknt 1,1 ben is mielőbb földeljék be. . PÚc«, 1945 június 6. De- ^ Amidőn az orosz katonai P» ct\,t,.J rendelkezését közhírré tcszen'. ^V» ^ -----— érintett tcrultcttulajd« 5sJ* Sr eTkesztöbizottéií! - oiS0^ PERU VIKTOR DR. BOROS ISTVÁN Sz«ri6ldí Független Ki,gazda Pért Magyar Kommuniata ,~»/nZEb FELELŐS SZERKESZTŐ: CSUKA ZOLTAH NYOMDAVEZETŐ: CZEN KIADJA: „8ZABADSAG--NYOMDA K. F. T PÉCS

Next

/
Oldalképek
Tartalom