Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-16 / 13. szám

«BELFOLD - KÜLFÖLD« PÉNTEK, 2004. JANUÁR 16. A Mazsihisz is feljelentést tett a tüntetés miatt Szabadon engedték a zászlóégetőket Szabadlábra került a zászlóége­téssel gyanúsított két férfi teg­nap, mivel az ügyészség a rend­őrség előterjesztése ellenére nem indítványozta előzetes le­tartóztatásukat. Közben szem­tanúk azt állítják, a rendőrök látták az izraeli zászló égetését, de azt mondták, amíg nem kap­nak parancsot, nem avatkoznak közbe. BUDAPEST (MTI) A Fővárosi Főügyészség vissza­küldte a nyomozati anyagot a rendőrségnek azért, hogy szerez­zék be valamennyi bizonyítékot, ugyanis ez feltétele a bíróság elé állításnak. Az ügyészség további nyomozati cselekmények elvég­zésére utasította a rendőrséget, ennek részletei azonban nem nyilvánosak tekintettel a nyo­mozati érdekekre. Az ügyészség nem ért egyet a rendőrséggel az elkövetett cse­lekmény minősítésében. Ugyan­is az a gyanúsítástól eltérően nem közösség elleni izgatásnak, hanem garázdaság vétségének minősül a rendelkezésre álló nyomozati iratok alapján ­mondta az ügyészség szóvivője. ­Mindez nem zárja ki azt, hogy esetlegcsen gyorsított eljárásra kerül sor. A törvény erre 15 napos határ­időt ír elő, így ha a nyomozóha­tóság január 26-áig megszerzi a még szükséges bizonyítékokat, megvan az esélye, hogy bíróság elé állítsák a két férfit. Közben szemtanúk azt állítják, a rendőrök látták az izraeli zász­ló égetését, de azt mondták, amíg nem kapnak parancsot, nem avatkoznak közbe. A Klub­rádióban tegnap reggel az adó egyik munkatársa, Almási Sza­bolcs, aki jelen volt a múlt vasár­napi tüntetésen, azt mondta: ­Voltak rendőrök, amikor az ége­tés folyt, ott álltam közöttük és együtt néztük végig. A tüntetők a kordon mellett gyújtották meg a zászlót. Nehéz-Posony Kata, a 168 óra fotóriportere, aki ugyan­csak a rendőrök mellett állt, szintén arról számolt be, hogy a kordon mögött álló tizenöt rend­őr végignézte az egészet. - Állan­dóan kérdezgettem tőlük, mikor fognak már közbeavatkozni. Azt mondták: addig nem, amíg nincs parancs. Kérdeztem, hogy mikor jön a parancs, erre azt mondták, hogy azt nem tudják, de állítólag már fel is állt a 150 többi rendőr, aki a tömeget fogja oszlatni, de csak arra várnak, hogy megkap­ják a parancsot - mondta a heti­lap munkatársa. A Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon a Tilos rádió épülete előtt tartott tünte­tés kapcsán, azt kérve, hogy a nyomozást terjesszék ki a lelkiis­mereti és vallásszabadság meg­sértése bűntettének gyanújára is. A Csillagvárosba készül Anettka Mái a magyar vállalatok is indulhatnak az EU pályázatain Kinyílt az uniós kassza Friss képek a vörös bolygóról PASADENA (MTI) Megérkeztek az első friss felvételek tegnap déltáj­ban az amerikai Spirit nevű robottól, amely néhány órával korábban elhagyta a leszálló egységet, hogy megkezdje első „kirándulását" a Mars felszínén. Az első, fekete-fehér fényképeken a Spirit hátsó kere­kei láthatók, valamint az elhagyott leszálló egység. Egy másik fotó a marsjáró által a bolygó porában húzott keréknyomokat mutatja. A pasadenai irányító központban üdvrivalgás fo­gadta a beérkező felvételeket. A Spiritnek tegnap délelőtt mindössze háromméteres utat kellett meg­tennie, majd „betájolnia" magát a Marson. Első fel­adata volt, hogy kameráival lokalizálja a Napot, s ennek segítségével kiszámítsa a Föld pozícióját az égbolton, majd ennek megfelelő irányba kinyújtsa az antennáit. Ezt követően majd elindul egy kisebb kráter felé, hogy az ott gyűjtendő kőzetben víz és élet nyomai után kutasson. A kormány szerint csak járuléknöveléssel lehet a forrásokat bővíteni Az egészségügy forintjai BUDAPEST (MTI) Csak az adók és a járulékok nö­velésével lehetne többletpénzhez jutni az egészségügyben - jelen­tette ki a szaktárca pohtikai ál­lamtitkára tegnap. - Aki azt mondja, hogy több forrás kell az idén, az azt mondja, hogy több adót és több járulékot kell be­gyűjteni - jelentette ki sajtótájé­koztatóján Vojnik Mária az egészségügyi kerekasztal szerdai állásfoglalására reagálva. Hozzá­tette: az egészségügyi minisztéri­um álláspontja szerint a lakosság tovább nem terhelhető. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerdán kerekasztal-meg­beszélést folytatott a Magyar Or­vostársaságok Szövetségével és a Magyar Kórházszövetséggel, va­lamint egyéb orvosi szervezetek­kel. A tanácskozáson elégtelen­nek ítélték az egészségügy költ­ségvetését. A MOK elnöke politi­kai csúsztatásnak nevezte Vojnik Mária kijelentését. - A mi olva­satunkban nem az adózó állam­polgárt kell tovább terhelni, ha­nem a politikai döntéshozóknak be kell látni, hogy az egészségügy egy olyan fontos állami közszol­gáltatás, amelynek a konszolidá­ciója prioritást kell élvezzen ­közölte Eger István. Járandóságukat követelték Demonstráltak a Hajdú-Bét, az ország legnagyobb baromfifeldolgozó társasága ellen a ki nem fize­tett beszállítók tegnap délelőtt Budapesten, a cég központja előtt. Több mint 50 termelő így tiltako­zott az ellen, hogy a társaság átlagosan 210-250 napja tartozik az általa felvásárolt baromfi árával. Egyenként 3-5 millió forintot követelnek Fotó. MTIríakáts Péter Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke - Medgyessy Péter kormányfő jelenlétében - egy jelképes gombnyomással hozzáfér­hetővé tette a magyar gazdaság résztvevői számára az első uniós pályázati kiírást teg­nap a Parlamentben. BUDAPEST (MTI) Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal nem­zeti fejlesztési tervért és EU-támogatásokért felelős politikai államtitkára elmondta: 22 jogcímen mintegy 40 milliárd forintnyi tá­mogatásra írt ki pályázati felhívást tegnap a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Mint mondta, az unió strukturális alapjaiból igénybe vehető támogatás hozzájárul a ma­gyar gazdaság versenyképességének növelé­séhez, a kormány által elhatározott befekte­tési, fejlesztési politika teljesítéséhez. Medgyessy Péter kijelentette, „2004 Ma­gyarország számára egy új fejezet a történe­lemben. Május l-jétől a hétköznapokban, mindenki számára, és most ezzel a gombnyo­mással pedig a magyar gazdaság résztvevői számára elindult ez a lehetőség". A csatlakozó országok közül elsőként Magyarországon vál­tak hozzáférhetővé az uniós pályázatok. - A 2004 és 2006 közötti három évben Ma­gyarország több mint 3 milliárd euró, azaz 800 milliárd forint értékben juthat hozzá fej­lesztési forrásokhoz az EU-tól, ami lehetősé­get teremt a gazdasági növekedés felgyorsulá­sára - jelentette ki Medgyessy Péter. Romano Prodi egynapos munkalátogatá­son tartózkodott a magyar fővárosban. Az Európai Bizottság elnöke - aki magas állami kitüntetést vehetett át Mádl Ferenc köztársa­sági elnöktől - megbeszélést folytatott Med­gyessy Péterrel. Romano Prodi kijelentette: lát lehetőséget arra, hogy még ebben a fél év­ben, az ír EU-elnökség idején lezárják az eu­rópai alkotmány véglegesítését célzó kor­mányközi konferenciát. Hazánk csatlakozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, Magyarország jól felkészült az EU-tagságra. Romano Prodi (jobbról) Medgyessy Péterrel közösen nyitotta meg jelképesen az uniós forrásokat a magyar cégek számára Fotó: MTI/Illyés Tibor A miniszter nem távozik BUDAPEST (MTI) Anettka és Magyari Béla kiképzett űrhajós Fotó: MTI/Földi Imre BUDAPEST (MTI) Anettka lehet az első kiképzett magyar űrhajósnő, de a felkészü­lésre fordítandó idő miatt legjobb esetben sem juthat el a világűrbe 2006 előtt - jelentették be az Anettka Space Projekt tegnapi sajtótájékoztatóján a budapesti Fészek Klubban. Az Anettka Space Projektnek (ASP) sikerült megállapodni a Roszaviakosz­mosz orosz űrkutatási hivatallal arról, hogy a közeljövőben szer­ződést írnak alá az ismert média­személyiséggel a Moszkvában el­végzendő orvosi alkalmassági vizsgálatokról, s arról, hogy - ha Anettka megfelel a szigorú felté­teleknek -, májusban Csillagvá­rosba mehessen űrhajóskikép­zésre. A műsorvezető éppen egy éve döntött úgy, hogy űrhajós akar lenni. Az első kérdés az volt, megfelel-e azokon a szigorú or­vosi vizsgálatokon, amelyeket Magyarországon a kecskeméti Repülőkórházban végeznek, ahol 25 éve az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan és társa, Magyari Béla alkalmassági vizsgálata és egészségügyi felkészítése is tör­tént. A vizsgálatot 2003 február­jában végezték, Grósz Andor ku­tatóorvos szerint Anettka mind fizikai, mind pszichikai szem­pontból megfelelt, teljesítménye 122 százalékos volt. Minden alapot nélkülöz az a lap­hír, amely szerint felmerült Csil­lag István gazdasági miniszter menesztése - közölte Kuncze Gá­bor szabad demokrata pártelnök tegnap újságírói kérdésre vála­szolva. - Jelen pillanatban sem­milyen ilyen tárgyalás nem folyik, ilyen javaslatok nem érkeztek ­fogalmazott, hozzátéve: nem me­rült fel a gazdasági és közlekedési tárca szétválasztása sem. A Népszabadság című napilap tegnap közzétett értesülése sze­rint a miniszterelnök még az eu­rópai parlamenti választások előtt várhatóan május környé­kén átalakítja kormányát, és ez nem csupán személycseréket, hanem strukturális átszervezé­seket is jelenthet. A cikk szerzője azt írja, hogy László Csaba pénz­ügyminiszter menesztésekor „Csillag István gazdasági és Bu­rány Sándor munkaügyi minisz­ter posztja is veszélyben forgott". A kormányszóvivő, Gál /. Zol­tán az MTI-nek elmondta: nincs tudomása arról, hogy a miniszter­elnök kormányátalakítást vagy to­vábbi személycseréket tervezne. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletekl, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI 1ÓZSEF isportl • Délvilág szerkesztóségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, It: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztőség® delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel 63/401-024. Tel lux: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-1 1. (Városi Galéria) Tel./faj: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgato: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadéi titkársági fax 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567.864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dfj egy hónapra 1355 Ft ¡Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom