Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

A tizenhárom tábornok nevét ma is tanítják az iskolákban Ax aradi vértanúk emlékezete 'z 1848-49-es forradalom és szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletételt azonnal megtorlás követte. A küzdelmekben való részvételért, vagy azok támogatásáért halállal fizetők közül az aradi vértanúkként emlegetett tizenhárom tábornokról valá megemlékezés másfél évszázad után is élő történelmi hagyomány. Nevüket ma is megtanítják a diákoknak az iskolákban. A több mint egy évszázadon át Aradon nyugvó mártírokat csak 1974 októberében temették közös helyre, az emlékoszlopuk tövében épített kriptában. Emléküket kő- és olajnyomatok, díszbotok faragványai, valamint dalok őrzik. Thorma János Az aradi vértanúk című festményének részlete Amikor a magyarok a további harcot feladva 1849. augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert Paszkevics csapatai előtt, a tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Julius von Haynau táborszernagytól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak, 25-én pedig megérkeztek Aradra, s még aznap megkezdődött a kihallgatásuk. Eközben augusztus 27-én a bécsi minisztertanács elfogadta az ítéletekkel kapcsolatos javaslatot, amit Alexander Bach belügyminiszter azzal toldott meg, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni a büntetések gyors végrehajtása érdekében. A táborszemagy október 2-án rendelkezett a kivégzés módozatairól. A „bresciai hiénaként" is emlegetett Haynau október 6-ára, a bécsi forradalomban megölt Latour hadügyminiszter halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Ezen a napon hajnali kettő és három óra között papok keresték fel a halálraítélteket. Katona Tamás történész Az aradi vértanúk című művében részletezi, ki mivel töltötte az utolsó perceket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác pedig Vauban könyvét a várépítésről. Láhner György kedvelt fuvoláján a haldokló Edgár búcsúáriáját játszotta el Donizetti Lammermoori Luciájából, Dessewffy Arisztid pedig még aludt. A legtöbben már megírták búcsúleveleiket, amelyeket a papok juttattak el a címzettekhez. Katona Tamás szerint a legmegrázóbb sorokat talán Leiningen-Westerburg Károly vetette papírra sógorának, Robonczy Lipótnak a kivégzés elkezdését követően írt levelében: „Sejtelmem nem csalt meg, komoly, borzasztóan komoly a helyzetem. (...) Éppen most szenvedtek ki négyen közölünk, még visszhangzanak a lövések szívemben. Most ránk kerül a sor, még egyszer Isten veled, egy jobb világban viszontlátjuk egymást." Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság elé. Ezután jöttek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését azzal súlyosbították, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol a mögé ásott sírba, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is. A családtagok, rokonok és barátok megpróbálták megszerezni a halottakat, és Damjanich, Láhner, Leiningen és Kiss Ernő testét a kivégzés után kiásták és elszállították. Dessewffy tetemét csak 1850ben szerezték meg hozzátartozói. A többiek évtizedekig jeltelen sírjukban pihentek. Mivel az emlékoszlopukat 1881-ben téves helyen állították fel, a kiegyezés után Poeltenberg rokonai, a századfordulón pedig Arad városa hiába kereste a holttesteket. Schweidel és Lázár csontjait csak 1913-ban emelték ki a sáncárokból, s azok az aradi kultúrpalota kriptájába kerültek. Húsz év múlva feltárták a bitón meghaltak sírjait is. - Sajnos az ásatás rendkívül kedvezőtlen körülmények közt, kapkodva, a hatóságok állandó zaklatásai kíséretében folyt - írja Katona Tamás. Az aradi temető és a kultúrpalota után 1974 októberében a - rokonok által máshová nem szállított - még Aradon és környékén nyugvó vértanú maradványait az emlékoszlopuk tövében kialakított kriptában helyezték örök nyugalomra. Az aradi vértanúk kultuszának ápolásáról Szabó Zoltán néprajzkutató e témával kapcsolatos tanulmányában megemlíti, hogy - a szemtanúk elbeszélése alapján - egy-két órával a kivégzéseket követően a nép nagy tömegekben zarándokolt a vesztőhelyre, s már ekkor kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet - írja Szabó Zoltán hihetetlen bőségben termelte a másodlagos emlékeztetőket, amelyek terjesztésénél már az üzleti szempontok sem hiányoztak. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még napjainkban is találunk jó néhányat a lakószobák falain. Például Thorma János Az aradi vértanúk című festményét a nagyközönség előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint eredetiben, hiszen politikai okokból csak 1905-ben állították ki. A nyomtatott emléklapok hatására a népművészetben is fellelhetők a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, amelyekre ráfaragták a kőnyomatos képek másolatát. A népi kéziratos verseskönyvekben szép számmal található olyan dal, amely az aradi vértanúkról szól. Sándor István, Újváry Zoltán és Mándoki László kutatásaiból tudjuk, hogy különböző változatokban az egész országban ismerték a valószínűleg műköltői eredetű népies dalt. Az aradi vértanúk nótáját, amelyet például Zala megyében, Szabolcs-Szatmárban, és a Bács-Kiskun megyei Mélykúton tambura-zenekari kísérettel a lakodalmakban, éjfélkor közösen énekeltek. Hegedűs Szabolcs Októberi ökörnyál, hófehér bárány a plébániának Téljóslások ás juhászünnepek Október végén hajtják be a nyájat a téli szállásra. (Fotó: Karnok Csaba) Az október a néphagyományok szerint „figyelő hónap", időjárását különösen fontosnak tartották, részben azért, mert az őszi betakarításhoz és a vetéshez figyelmezni kellett az időre, másrészt e há napjainak milyensége előre „megmutatta" a gazdáknak a jövő évi hónapok meteorológiáját. Időjósló jellege mellett október a juhászok, pásztorok jeles napjairól nevezetes. Az októberi napok idősjóslásából évszázados tapasztalatokra építve a .jósok" néhány olyan következtetésre is jutottak, amiket a mai napig emlegetnek. Például, hogy ha a fák ilyenkor kivirágoznak, szép, hosszú ősz lesz. S hosszan tartó jó idő várható a tél előtt akkor is, ha októberben ökörnyál száll a levegőben. Ha a fák levelei gyorsan lehullanak, hamar beáll a tél, ha viszont sokáig fennmaradnak, kemény tél várható. A zivataros október hideg, szeles telet jelez, a hideg szél enyhe januárt, a meleg pedig azt, hogy februárban igen zord idő lesz. Gyöngyösön például úgy vélik, ha sok makk lehull a fákról, hideg, hosszű tél következik. Készülvén a télre sokfelé október elseje volt a marhabehajtás napja, a másodikát pedig a lombhullás kezdetének tartották. Dénes (okt. 9.) a tél rámutatónapjának számított, nagyon figyelték időjárását, s jósollak belőle (pl. ha esó esett, akkor sáros telet). A Ferenc (okt. 10.) és Kelemen (okt. 13.) névünnepét követő időt vetőhétnek tartották a búzára. A kot lós fészkébe Ferenc napján néhol nyírfaágat tettek, hogy a csibéket megvédje a rontástól. Teréz napja (okt. 15.) valaha egyike volt a szüretkezdetnek (pl. Baranyában), s asszonyi dologtiltó. Gál névünnepe (okt. 16.) sokhelyütt a „halszüret" befejező napja volt. A Mátra vidékén s más tölgyesekben e nap számított a makkoltatás kezdetének, ekkor csapták ki az erdőbe a disznókondákat. Lukács napján (okt. 18.) szokásban volt az apaállatok beengedése a falkába. A juhászok nagy ünnepeire októberben különösen figyelmeztek, hiszen ekkor van például a pásztorok pásztorának, Szent Vendelinusnak prezentációja (okt. 20.) A remetévé majd pásztorrá lett ír királyfi, a pásztorok védőszentje számos vidéken (pl. a Jászságban, a Dunántúlon) falu- és legelőszéleken állított szobrát ekkor illett felvirágozni. S ezen a napon az állattartó gazdák délelőtt a világért nem fogták volna kocsi elé a jószágot, nehogy ezzel magukra vonják a bajt, mert „Vendel viszi az állatot", betegséget küldve megritkítja az állományt, ha megharagszik. A régi szegedi juhászok ünnepe október 23-án, Dömötör napján volt. Az ősi palánki Dömötörtemplom búcsúnapján - ahogy azt száz éve Kovács János leírta - „...a tanyák hívői pedig mind bezarándokoltak s minden gazda egy-egy hófehérre mosott báránnyal kedveskedett e napon a plébániának. A Magistratus a főbíró vezetése alatt jelent meg a templomban, a hol fényes isteni-lisztelet és prédikáczió tartatott. A vallásos czeremóniák végeztével a templom körül nagy népünnep tartatott, minden háznál sátorok alatt... nagy vendégség s dudaszó mellett reggelig tartó tánczolás folyt. A plébánián is nagy lakoma volt, a paprikás húsokat a juhászgazdák főzték szolgafákon a plébánia udvarán, a juhásznék pedig túrós lepényt, rétest meg bélest hoztak, borral fjedig a város borbírái látták el a lakomát... A lakoma végeztével aztán bekerültek a dudások a czinterembe, hol tanácsbéli uraimék, de sőt mint a krónika mondja, tisztelendő atyám uraimék is derékon fogva a szemérmetes szűzeket és darázskarcsú menyecskéket, bizon-bizon megforgatták, tánczoltatták őket." A „Dömötör juhászt táncoltat" mondásnak nyilván kettős értelme volt errefelé, hiszen ilyenkor fáztak már a pásztorkodók a nyáj mellett. Lévén alig kettővel odébb (október 28-án) Simon Júdás napja, a télkezdet, amiről a népi rigmus azt mondja: „Ha eljön a Simon-Júdás, fázik, didereg a gatyás" . S nem csak az inget, gatyát viselő juhász, de a nyáj is fázván ilyenkor kezdik behajtani a téli szállásokra, ideje ez sokhelyütt a pásztorok elszámoltatásának, kifizetésének és új félfogadásának is. Talán mert a kertek alatt már ott a farkas - nevében legalábbis. Október 31-én, Farkas napján a kertészkedők fákat, bokrokat ültettek, mert azok a népi tapasztalás szerint biztosan „megfakadnak", kihajtanak, s jó termők lesznek. Sxabó Magdolna