Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

10 JAMBUS SZOMBAT, 1993. NOV. 27. A pannonvidéken, Szekszárdon született 1883. november 26-án Babits Mihály, a XX. századi irodalmunk egyik legjelentősebb, több műfajban kiemelkedőt alkotó egyénisége. Meghatározója ő a Nyugat-korszak gondolatiságának, hatása a magyar szellemi életben ma is fontos tényező. Ady Endre korán telismeri jelentőségét, a világképében tőle sokban különböző művészt. A különböző korszakok szinte szükségképpen, más és más műfajban létrehozott gondolati és művészi teljesítményét emelték ki, de megkérdőjelezhetetlen, hogy a legjelentősebbet mégis a lírában alkotta. Nyelve, formai sokszínűsége újítóan, revelálóan hatott a korszak poézisére, és Ady mellett, kiegészítve őt irányadójává lett a kialakuló modern magyar irodalomnak. Első kötetének (Levelek írisz koszorújából) kezdő versében, az In Horatiumban ilyen sorokkal vall a küldetéstudatról és az újítási vágyról: ... áiij aksrsüa! a rejtett erőkhöz, melyek a váiioZus százszlnü, soha el nem kapcsolt kusza kerek koszorúját fonják. Babits, ki - Juhász Gyula szavaival: a lankás Dunántúl/Kékes tájairól jött" első kötetének több darabját szegedi tanárkodásának idején írta. Ahogy Péter László bizonyítja, itt a Vitéz utcában érlelődött meg benne például a Dante-fordítás gondolata is, és ez a két év (1906-1908) sok későbbi munkájának megalapozását is jelentette. A nemzedékbe sorolást, az állandó jelzőket kedvelő irodalomtörténet-írásunk szereti Babitsot, sokszor félrevezetően, a poéta doctus címmel illetni. - Igaz ez költészetének míves, sok reminiszcenciával élő, klasszikusokat elevenítő darabjaira. De megítélésének leegyszerűsítése is, hiszen lírájának igen sok alkotása pont az érzelmi töltéssel válik jelentős művé. Olyan versei, mint a Játszottam a kezével, a forradalmi Május huszonhárom Rákospalotán vagy az Ősz és tavasz között személyes fájdalma. Igen fontos, összegző versében, a Cigány a siralomházban címűben költészete egyes időszakait értékelve, indulásáról írja: Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas fényes, páncélos, ízeit bogarat. Majd költészetének több korszakáról (rja, magát a változtatás lehetőségét is megkérdőjelezve így zárja a verset: Papp István Géza Magad emésztő 110 éve született Babits Mihály 55 55 Szomorú világ ez! S a vers oly riadva muzsikál mint cigány a siralomházban. Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár! Ha holtakat nem ébreszí: mit ér a trombitaszó? Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull s nem kérdi, mire jó? Volt időszak, mikor Babits prózáját, regényeinek jelentőségét többre értékelték lírai teljesítményénél. Kétségtelen azonban, hogy e művei közül nem egynek ott a helye XX. századi prózairodalmunk legjelesebb alkotásai között. A világirodalMottó: „Nem az énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét." elemzően. Alapvető műve azonban Az európai irodalom története. Nemcsak a tudományos igényű olvasónapló jelleg az, ami a későbbi követőknek is vonzó példa, de stílusának személyes és mégis ítészi ereje. Műfordítói (Pávatollak, Eráto, drámák stb.) irodalomszervező tevékenységével, és mint a Nyugat szerkesztője évtizedeken át alakítója a szellemi életnek. Említjük csupán a Könyvről könyvre címen indított rovatát, ami ma is érdekes olvasvány. - Czine Mihály által is idézett indító sorait súlyos aktualitásuk miatt nem felesleges itt is citálni: „Életet és egységet keresek, irodalmunk pártokra szaggatottságáról tudomást nem veszek, klikkre és felekezetre nem tekintek, csupán értékre, jelentéktelent nem említek meg itt, s ha valamiről beszélek, már az: elismerés, de ha hallgatok, nem lehet kisebbség..." Rangos alkotók őrizték eszmeiségét, morális példáját. Költői, tudósi maximaiizmusának követői között hozzá méltó csúcsokat elért szerzők: Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Cs. Szabó László. Babits fájdalmasan élte meg tévedéseit és vívódást. Még Szegeden írta a sorokat: „Fekete országot álmodtam én,/ahol minden fekete volt,/minden fekete de nem csak kivüh/csontig, velőig fekete," /Fekete ország/. - Kései lírája is erre a hangulatra rímel, s nem egyedül a testi szenvedés okán, de fájdalma az emberben való csalódás gyötrelme is: mi hatások nem csökkentik értékét, és úttörő jelentőségét a magyar pszichológiai, sok szempontból a szeceszsziós családregény megteremtésében. Babits esszéiben történelmünk, a magyarságtudat számos kérdéséről szól így vonul ma félre aki jó: küzdeni a komisznak való, míg eljő az új háború majd s kipusztítja az emberi fajt. (Vers a csirkeház mellől) Európai és magyar szellemiség, kit Ady állított példának, mikor „Kritika helyett" megírta, a költő-barát jellemzéseként is a Babits Mihály könyve cimű versének ezeket a sorait: Be jó lenni és rejtve lenni jónak S nem gyilkos ágyút hizlaló vad ércnek, De a sümpölygó aljak fölött: bércnek. Darvasi László Szív Ernőnek premierje van Kezdhetnénk körülményesebben, mégis legyen elég annyi, hogy egy napon Szív Ernőből színházi szerző lett. A darabot a vidék legnagyobb magyar városában mutatták be november utolsó, havas és hideg napjaiban, és a Szív Ernőnek eszébe sem jutott, miféle szenvedéseket és fájdalmas kétségeket fakaszt embertársaiban, akik kénytelenek az ő mondatait életre kelteni. Szív Ernő tehát nem egészen értette, mit akar tőle a színész, amikor az egyik részpróba szünetében megállt előtte, megragadta a karját, és jelentőségteljesen nézett rá. - Hát igen, alakul, jó lesz - hümmögött Szív Ernő. - ő nem hozza be a kávét - mondta nagyon komolyan a színész. Szív Ernő hallgatott. Ez a mondat a darabban hangzott el, a színész mondata volt a harmadik jelenet elején, Szív Ernő mégsem értette, mire akar a színész utalni. - Nem hozza be a kávét - mondta a színész. - Igyunk egy kávét? kérdezte Szív Ernő. - E alkarja venni az Ő betűt - kiáltotta a színész Vadul mosolyogott, és szorította Sziv Ernő karját. - Kicsoda? - A rendSző - mondta a színész, és sárga fény lobbant a tekintetében. - Miért akarja elvenni? kérdezte Szív Ernő. A színész elengedte a hírlapíró karját. - Most már csak te segith»tsz sóhajtotta, es elindult a büfé irányába", ahol éppen elkészültek a karfiolos szendvicsek. Másnap este a klubban találkoztak. A színész egy másik színésszel üldögélt, lehamuzták az asztalt komolyak voltak, és a múlt időbe tudtak néhány rendelést, mely sör- és vodkamennyiség a szemük fényében, valamint az úgynevezett személyes hitelszámlán nyert realitást. A színész ekkoriban Shakespeare egyik királydrámájában is játszott, tehát az asztalhoz parancsolta Szív Ernőt. - Szóltál neki? - kérdezte nagyon szigorúan. - Beszéltünk róla - füllentette Szív Ernő. - Mit mondott? - Rám bízta a dolgot mondta Szív Ernő. - Én pedig azt mondom, nem az Ő betű a lényeg. - Nem-e? - kérdezte a színész és gúnyosan mosolygott. - írnak egy darabocskát, és azt hiszik, tudják a szakmát - legyintett a másik színész, és ráhamuzott Szív Ernőre. - Megírja a darabot, és nem veszi észre, hogy az enyém a legfontosabb szerep - legyintett keserűen a színész. - Úgy ertem - igyekezett menten, Szív Ernő -, teljesen mindegy, van-e Ő betű, *vagy nincsen. Hiszen nem kell, kimond.ahi,_ hogy legyen, viszont elhangozhat, miközben mégse halljuk. A színész mélyet szívott a cigarettából. - Na persze - dünnyögte. Ittak tovább, elszántan, önfeláldozóan, és olyan szépen ahogy csak a színészek tudnak. A következő napon, a színész úgy állt meg Szív Ernő előtt, mint bűnös a bírája előtt. A színész egészen kicsi volt, töpörödött volt, elesett volt. - Ő nem hozza be a kávét - suttogta kutyaszemekkel. Hallgattak. Szív Ernő krákogott. - Nem hozza be a kávét - mondta a színész. Szív Ernő a megtört, alázatos arcot fürkészte. - Jól van. Kihúzom a mondatot - sóhajtotta. - El akarod venni tőlem?! - a színész döbbenten meredt Sziv Ernőre. - Miért nem tőle húzol? - kérdezte, miközben a színésznő felé mutatott. - Nekem csak hatvankét mondatom van, és abból is negyvenegy tőmondat. Az ötödik jelenet után már nincs is szerepem. Jó, egyszer még átfutok a színen. De azt is én találtam ki. - Talán mégis rossz a mondat - mondta Szív Ernő. - Ez?! - A színész az ég, pontosabban a koszos menyezet felé kiáltott - Éz neked rossz mondat?! - ő nem hozza be a kávét - nevette fel a menyezetnek, kiábrándultan, mindazonáltal hihetetlen líraisággal a színész. - Esetleg átírom - javasolta bizonytalanul Szív Ernó. - Átírni? - a színésznek könnyes volt a szeme. Aztán hirtelen kisimult, s nagyon elszánt lett az arca. - Jól van. Eddig tűrtem. Visszaadom a szerepet mondta. Hátat fordított Szív Ernőnek, és kiment a büfébe, hová éppen friss krémeseket, Mignonokat és Rigó Jancsikat hoztak. Sziv Ernő fogta a fejét. Most mi lesz? Mit kellett volna tenni? Odabotorkált a dramaturghoz. Szív Ernő voltaképpen mentve érezte magát. Ezért a darabért a dramaturg a felelős. Ő követelte Szív Ernőtől, hogy írja meg, akárhányszor csak találkoztak, azt kérdezte, hogy áll a dolog, halad-e már, és amikor Szív Ernő zavartan hímelt-hámolt, akkor a dramaturg, aki hölgy volt, ingatta a fejét, keserűen mosolygott, egészen csalódott arcot vágott. Szív Ernő viszont utált csalódást okozni, következésképpen, amikor legközelebb találkoztak, rejtélyes mosollyal előhúzott táskájából egy vaskos paksamétát, amely egy készülő darab első felvonását tartalmazta. A dramturgnak természetesen nyomban felragyogott az arca, kikapta Szív Ernő kezéből az első felvonást, azonnal átolvasta, és csaknem olvasás közben kihúzott két gyönyörű és tökéletes jelenetet. Szív Ernő ezért is érezte mentve magát, márhogy ezek után nem csoda, ha a színész visszadaja a szerepet. Szív Ernő azért kétségbesetten kapaszkodott a dramaturgba, aki hölgy volt, karcsú volt, törékeny volt, és mégiscsak elbírta Szív Ernőt. - Mi lesz most? - suttogta Szív Ernő. A dramaturg látott mindent. - Buta - mondta, és megsimogatta Szív Ernő arcát. - Dehát visszaadja a szerepet. - Nem adja vissza. - Akkor mi ez az egész?! - Jön a premier - vont vállat a dramaturg, és kicipelte Szív Ernőt a büfébe, és megvette neki az utolsó Rigó Jancsit, amit Szív Ernő már bent, a széksorok közt majszolt el, mert elkezdődött a próba, és persze a színésznek hihetetlenül jó kedve volt, egyszerűen sziporkázott, és soha nem volt még ilyen mély, és finom, és bonyolult a játéka. Részletezhetnénk a problémát, hiszen történt még egy s más a bemutatóig, a színész tényleg vissza akarta adni a szerepet, aztán természetesen nem adta viszsza, es így megtörtént a premier, és volt némi siker i$, egészen pontosan nem volt bukás, és a szokásos pezsgőzés pillanataiban a színész lázasan ragadta el Sziv Ernőt. - Milyen volt? - kérdezte izgatottan. - Fantasztikus voltál. Egy csoda - mondta Szív Ernő. - Én a kávés mondatot kérdem! - kiáltotta a színész. Szív Ernő viszont hallgatott. És nagyon mélyen hallgatott. - Ugye, így volt a legjobb? - kérdezte a színész. Szív Ernő nem emlékezett a kávés mondatra. Nem emlékezett, volt-e Ő betű, vagy nem volt Ő betű. Volt-e kávés mondat egyáltalán? - Őrület - mondta tehát Szív Ernő. - Igen? - a színész remegett a várakozástól. - így volt a legjobb. Tényleg. Inkább nem is mondok semmit - mondta Szív Ernő. - Tényleg jó volt? - Annyira jó volt, hogy fájt - mondta Szív Ernő. A színész mosolygott. - Tudod, hogy így mentettem meg a darabot? - Tudom - bólintotta Szív Enő -, hogyne tudnám. Momentán nagyon szerették egymást. Egymásba karoltak, viszszasétáltak a többiekhez, és ittak még néhány pohár pezsgőt. Az az igazság, nemcsak pezsgőt ittak. Részletezhetnénk, de nem érdemes. Legyen elég annyi, hogy beszélgettek és vitatkoztak, úra és újra kielemezték az ominózus mondatot, miközben persze nem látták, hogy a dramaturg nagyokat Onosolyog a hátuk mögött.