Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
SZOMBAT, 1993. NOV. 27. KÖLYÖK A Jézust váró advent Vo'í egyszer egy szegény kis foitozóvarga. Tücsöknek hívták, és annyi gyereke volt, mint a rosta fenekén a lyuk, még eggyel több is. Ej, gondolta szegény feje, mit csinál ő ennyi gyerekkel, elmegy, elpusztítja magát! Ahogy megy a varga, mendegél hetedhét országon át, egy városba ér. Ott meg az van kiírva a várra, hogy egy tudóst hat véka aranyért felfogad a király. No, gondolta, tudós még soha nem volt, de neki úgyis mindegy! Mondja a kapusnak, mi járatban volna, a királyhoz akar elszegődni. - Szerencséd lesz, biztos fel is fogadnak, mert a királykisasszony gyémántköves aranygyűrűje elveszett. Ha kideríted, hol keressék, kíséretet is adnak a hat véka aranyhoz! Vitte is egyből a király elé. - Vigyázz, mit vállalsz! Ha a gyűrű mégsem lesz meg, nem vagy igazi tudós, a fejedet vétetem! - figyelmeztette a király a vargát. - Felség, én a fejem nyugodtan kezedbe ajánlom, de amíg nem eszem, a gyűrű sem mutatkozik meg előttem! Bezárták egy nagy szobába, hogy enni hozzanak neki. „Ej - gondolja -, megszámolom, hágyféle itt az étel!" Hozza is a levest a szobalány, ő meg rámondja: - Itt jön az első. - Ha ez igaz - azt mondja a király -, a hat véka arannyal együtt katonákkal kísértetlek haza, de ha tévedtél, tudod, mi következik! Meglett a gyűrű. És a király másnap kiméretett hat véka aranyat. Bársonyos hintóba ültette Tücsök uramat, melléje rendelte az udvarmestert s egy regiment katonát, nehogy a temérdek sok aranyat elrabolhassák. Amint mentek az úton, egyszerre csak mi jut, mi nem jut az udvarmester eszébe, gondolja magában. - Megállj, varga, megtréfállak. Leszáll a hintóból, meglát a földön egy tücsköt, felveszi, jó szorosan a markába szorítja, s kérdi a vargától: - Na, Tücsök uram, ha olyan nagy a tudománya, mondja meg, hogy mi van a markomban! Gondolkodik a varga, vakarja a fejét, s azt mondja nagy kínjában: - Na, most Tücsök megszorultál! - Az ám - mondja az udvarmester csakugyan tücsök van a markomban. Mégis nagy a kend tudománya. Hazatértek, behordták a varga házába a tengersok kincset. Összecsődült csodájára az egész falu. De bezzeg Tücsök uram nem sajnálta az aranyat. Két marékkal osztotta boldognak, boldogtalannak. Még most Is osztogatja, ha mind el nem fogyott. Megfejtések - nyertesek VÍZSZINTES: 1. Tréfás találós kérdés. 10. Műszaki Ezúttal egy gótikus templombelsőt mutatunk be nektek, egy XV. századi festő, Geertgen tot Sint Jans segítségevei. A szerzeteseknél dolgozó művész ájtatosság céljára készítette A Nagy Szent család a templombelsőben címú képét. A templom előterében Szent Annát. Jézus nagyanyját láthatjátok, amint kezében egy könyvet tart. Kissé hátrább Mária ül, ölében fiával, jobbra Szent Erzsébet a gyermek Keresztelő Szent Jánossal. Pontosan középen a három gyermek talán a miséző papot utánozza. A szertartás során a pap bort tölt egy drága kehelybe. A bor Krisztus vérét jelképezi. A károm gyerek közül kettő a földön ül, az egyik A kelyhet tartja, a másik egy kis hordóból bort tölt bele. A harmadik gyerek pedig nézi őket. Mögöttük az oltár körül emberek állnak. Ha figyelmesen megnézitek a képet, észrevehetitek, hogy a festő ugyanolyan aprólékos gonddal ábrázolta a templom berendezéseit, mint a képen látható alakok ruháit. Az advent, vagy népiesen: ádvent szó a latin „adventus Domini" (jelentése: „az Úr eljövetele) kifejezésből ered. A karácsony előkészületi időszaka. Természetesen csak azután keletkezett, amikor az egyházban elterjedt a karácsony megünneplése (V. század). Adventkor Jézus eljövetelére készülünk. Emlékezünk arra, hogy karácsonykor Jézus megszületett, s eljött erre a földre. Ádvent az András apostol (november 30.) ünnepéhez legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik, és december 24-ig tart. Négy hétből áll, a negyedik hét többnyire csonka. Holnap tehát ádvent első vasárnapja következik. Az ádvent jelképei: a fény, a koszorú, a csillag, a házikó. Jézus mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága. " Ezért először egyetlen kicsi gyertyát gyújtunk az ádventi koszorún (az első vasárnapon), majd kettőt, hármat, végül négyet. Azután pedig fölragyognak a karácsonyfa gyertyái... Az első ádventi koszorút Johann Heinrich Wichern. az evangélikus szeretetszolgálat megindítója készítette 1839-ben, Hamburgban. Az általa vezetett otthonban, ahol nehéz sorsú gyerekeket gondozott, az imateremben egy kocsikerék nagyságú, fából készült koszorút akasztott föl, s erre huszonhárom gyertyát helyezett: négy nagy fehéret a vasárnapoknak, s tizenkilenc kicsi piros gyertyát a hétköznapoknak. A következő évben ugyanezt a koszorút fenyőágakkal díszítették. Azóta sok helyen, így hazánkban is elterjedt az ádventi koszorú készítésének szokása. Ádvent első vasárnapja előtti szombaton együtt készíti a család, s közben ádventi dalokat énekel. (Jövő héten folytatjuk az ádventi jelképek, szokások ismertetését: a csillagról, s az ádventi házikóról, no meg a gyertyagyújtásokhoz énekelt dalokról esik majd szó.) Néz a szobalány, mert a gyűrűt hárman dugták el, és az egyik csakugyan ő volt. Szól a szakácsnénak. - Majd én viszem a paprikást neki, hadd látom, csakugyan tud-e a dologról - mondja a szakácsné. Tücsök meg számol tovább: - Itt jön a második. Megijed a szakácsné is: - Szent isten, csakugyan tudja! Küldik az inast a tésztával, s az is mit hall: - Itt jön a harmadik. Csakugyan mindent tud, nagy tudós, de hát ők most mit tegyenek? Bementek a vargához, és megvallották: - Tudós uram, mi loptuk el a gyűrűt a kisasszonyunktól. - Fő. hogy bevallottátok mondta a Tücsök. - Hozzátok most ide a gyűrűt, a többi az én dolgom! Futottak, ahogy bírtak érte, ő meg egy kis darab kenyérbe gyúrta, és a morzsával együtt kiszórta az ablakon a pulykáknak. A pulykák közt volt egy öreg kan pulyka, lenyelte a gyűrűt kenyerestül. Ezzel rendben is volna minden, a kis varga tapsolt, hogy vigyék a király elé. - Felséges atyám - azt mondja a királynak -, a gyűrűt a királykisasszony hagyta el séta közben, és egy kan pulyka nyelte le, annak a begyében keressék. Rejtvény „Egy kis történelem" című keresztrejtvényünkbe egy kis hiba csúszott: a második számú megfejtés utolsó betűje lemaradt. Szerencsére ez nem gátolta rejtvényfejtőinket abban, hogy megírják az eredményt, amely így szól: Dobó István, Irodalomóra. Nyerteseink: Lakatos Csilla. Szeged, Rókusi krt. 15A., Savanya Timea. Szeged, Algyői út 4., Miskolczi Dániel. Szeged, Remény u. 21/B., Szép István, Szeged, Kereszttöltés u. 2213., és ifj. Zsemberi László, Ópusztaszer, Karakás telep 490. Angol rejtvényünk vízszintes sorai: automobilé (vagy: aeroengine), bus, train, taxi. Függőleges: ambulance, fire engine. A beküldők közül Szilasi Roland, Szatymaz, Árpád u. 18., Gábor Dóra, Zsombó, Kossuth Lajos u. 42., Mangó Anita és Gábor, Szeged, Felső-Tiszapart 30., Szalóczi Éva, Szeged, Ipoly sor 7/A., és Zsemberi Judit, Szeged, Tápai u. 30. II. 5. volt szerencsés A jutalmakat postán küldjük el, de a többieknek is köszönjük, hogy velünk játszottak! Legközelebb talán az ő nevüket húzzuk ki... katona (UTÁSZ), 11. Mondj már valamit! 12. NT. 13. ...-fúl. 15. Pusztító. 16. Kettévágott cékla! 18. Azonos mássalhangzók. 20. Ütőhangszer. 21. ...Heep (a közelmúlt egyik ismert rockegyüttese). 23. Az arzén vegyjele. 25. Néma liba! 26. Amennyi esztendőt a jelenig éltünk. 28. Kapaszkodni kezd! 30. Izomrögzítő. 31. A Mikulás bácsi közlekedési eszköze, névelővel. 33. G-vel a végén: orosz férfinév. 36. Alma, palócos szóval. 37. Kövér gyermek csúfolódó beceneve. 39. Olyan, akár az Alföld. 41. Foghús. 42. Tűz által keresztül lyukadó. 44. Észt egyetemi város (TARTU). 46. A nyár folyamán biztosan voltál a Partfürdőn, tehát: ... FÜGGŐLEGES: 1. Csintalankodás. 2. Még tud vele találkozni azon a helyen. 3. Félig lágy! 4. Kábítószer, röv. 5. A válasz első része a találós kérdésre. 6. Az urán és a kén vegyjele. 7. LZI. 8. Öröklődő angol főnemesi cím. 9. Tovataszít. 14. Levéltávirat, röv. 17. Mely személy tulajdona? 19. Lakásban rendet teremtő. 2. ...baba (keleti mesehős) 24. K:íli és perec jelzője is lehet. 27. RZÓ. 29. A válasz második, befejező része a találós kérdésre. 32. Áltatá, hitegeté. 34. Várát Dobó István védte a törökök ellen. 35. Mese közepe! 38. Járom. 40. Kalória, röv. 43. Felnő! 45. Részvénytársaság, röv. Szűcs Gyula Beküldendő: a találós kérdés és a megfejtése. Beérkezési határidő: december 1. Cím: 6740 Szeged, Stefánia 10. A címzés mellé írjátok rá: „Kölyökrejtvény". Jó szórakozást! Children's puzzles Body Parts Kedves angolul tudó (tanuló) Gyerekek! A segítségeteket szeretné kérni ez a kismaci. Azt a feladatot kapta, hogy soroljon fel angolul néhány testrészt, és a szavakat írja be a megadott ábrába úgy, hogy egy négyzet se maradjon üresen. Ha sikerül kitöltenetek a hálót, kérünk benneteket, küldjétek be címünkre: Szeged, Sajtóház, Stefánia 10., a borítékra írjátok rá: „Kölyökoldal". A helyes megoldást beküldők között ajándékutalványt sorsolunk ki, melyet postán küldünk el. Kellemes fejtörést! Művészetről - Nektek Az örök játék