Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-29 / 73. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAQYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. MÁRC. 29. MIRŐL ÍRT A DM? • Ma este, a Hágiban Egy anatómus a kávéházban Nem akarunk konkurálni a Somogyi-könyvtár „Szegedi arcélek" címen indított soro­zatával. mi a kávéházban sze­retnénk élő és itt alkotó je­lentős szegedi személyisége­ket bemutatni. Ma este prof. dr. Csillik Bertalan, az anató­miai tanszék vezetője lesz a vendégünk. Három témáról beszélge­tünk majd vele. Először a szegedi anatómiai iskoláról, mert nemcsak festő, szobrász, érmés műhelyek vannak Sze­geden, anatómiai tudományos kutatás is folyik városunkban. Úgy gondoljuk, hogy a széle­sebb közönség erről keveset tud. A történeti áttekintés után Csillik professzort mun­kásságáról is faggatjuk majd. Másodszor, mint előadóra le­szünk rá kíváncsiak. Az ana­tómia „száraz" anyagát ő le­bilincselően tudja előadni az orvostanhallgatók nagy örö­mére. Mintha „életet lehelne" az anatómiába. Harmadjára: hiszem, hogy talán minden orvos, valahol a lelke mélyén kicsit művész is. A gyógyítás ugyan nem művészet, hanem tudomány, de valahol kicsit annak is kell lenni a jó orvos­nak. Csillik prof. ha nem ak­tívan alkotó művész is, de a művészetek értője és élve­zője. Anatómia és művészet, festők, szobrászok közös te­rülete. A legcsodálatosabb az ember, és ez a csodálatosság az anatómiánál kezdődik. Én már hallottam ezt az előadást, remek volt, és azok a szép di­ák maradandó élményt nyúj­tottak. Kérem, hogy jöjjenek el az estre, mert egy nagy tudású, színes személyiséggel és re­mek előadóval, remek elő­adással fognak találkozni. Vár­ja Önöket az est házigazdája: dr. Veress Sándor Házasság Rása János és Bartha Mari­anna Mónika, Gyöngyösi Ist­ván Tibor és Orosz Erika, He­gyes Norbert Tamás és Kör­nyei Krisztina, Bárkányi Lász­ló és Rácz Mária, dr. R. Kiss Ákos Gyula és Rácz Erzsébet, Orosz Péter és Mészáros Edit, Megyesi Attila András és Bár­kányi Edit, Bárkányi Attila és Szalma Anikó Szilvia, Simon Imre és Király Mária Ida, Nagy Gábor és Gubola Brigitta házasságot kötött. Születés Farkas-Csamangó Zsoltnak és Bóka Etelkának Fanni, Bu­nyevácz Boriszlávnak és Bakai Ágotának Hedvig, Bódis Györgynek és Tóvizi Annamá­riának Nikolett, Terhes Sán­dornak és Csurgó Ilonának Di­ána, Szanka Lajosnak és Csó­kási Juliannának Dániel, Mik­Ián Andrásnak és Mátó Kata­linnak Timea, Pocsai Zoltán­nak és Molnár Zsuzsanna Krisztinának Szabolcs, Kiri Szilveszternek és Pataki Rita Évának Csaba, Tóth Zoltánnak és Vaszity Dragicának Albert, Török Gyula Tibornak és Lő­rincz Zsuzsannának Gitta, Ku­tasi Jánosnak és dr. Ódor Judit­nak Dóra, Vályi Attila László­nak és Géczy Katalin Margit­nak Soma, Simon Árpád Zol­tánnak és Hódi Évának Judit, Szabó Jánosnak és Jójárt Beá­tának Viktor. Molnár Attila Csabának és Csernus Andrea Hédinek Dávid Levente, Dobó Ferencnek és Rácz Zsuzsanna CSALÁDI ESEMÉNYEK Máriának Franciska, Lajtár Zoltán Ferencnek és Keresztesi Mária Juliannának Alexandra, Lipták Mihálynak és Keresz­túri Emmának Ádám, Géczi Lászlónak és Szőri Éva Zsu­zsannának Bálint László, Hódi Józsefnek és Bullás Mária Er­zsébetnek Renáta, Kreiniker Zoltánnak és Péter-Szabó Hed­vignek Alex, Garai Tamás Já­nosnak és Farkas Gizellának Ilka, Szőri Lászlónak és Né­meth Mártának Gergely Lász­ló, Király László Bálintnak és Vörös Beátának Hédi, Kiss Er­nő Gábornak és Aszódi Iloná­nak Klaudia Ilona, Bányai Ist­vánnak és Molnár Erzsébetnek Patrik, Savanya Ferencnek és Markova Zojának Edina, Pécsi Norbert Sándornak és Szeges Katalinnak Martin, Császár Ti­bornak és Szabó Évának Éva, Balla Gábornak és Gombos Etelka Szilviának Viktória Roxána, Csiszár Zoltánnak és Csiszár Piroskának Dávid, Nagy Sándornak és Kotormán Ágnesnek Ádám, Kormányos Árpád Jánosnak és Gonda Má­ria Magdolnának Árpád, Szé­csi Lászlónak és Szanda Gizel­lának Dávid, Szabó Györgynek és Major Erikának Dzsenifer, Földi Tamásnak és Bozsik Ka­talinnak Zsuzsanna, Farkas Zsoltnak és Gyüre Andreának Richárd Ferenc, Lucza Pálnak és Brinkus Margitnak Sza­bolcs, Beer Istvánnak és Mol­nár Editnek Zsolt, Beer István­nak és Molnár Editnek Zsu­A SZAB hirei Április 2-án, 11 órától Gáb­riel Róbert (JATE Állattani Tanszék) kandidátusi értekezé­sének házi vitáját tartják. Az értekezlés „A plexus myenteri­cus morfológiája és neuroké­miai szerveződése alacsonyabb rendű gerincesekben" címet vi­seli. Ugyancsak ezen a napon, 14 órától a Kémiai Szakbizottság, a JATE Fizikai-Kémiai Tan­szék - SZOTE Gyógyszerészi Vegytani Intézete közös szer­vezésében Sohár Pál tanszék­vezető egyetemi tanár tart elő­adást „Koszerű NMR mérés­technikák molekulák térszerke­zetének meghatározására" té­makörben. Szintén pénteken, 18 órától a SZAB Kamarazenei Klub­csoport rendezvényeként a Ju­hász Gyula Tanárképző Főis­kola kisegyüttesei lépnek fel. KÖZÉLETI NAPLÓ MA I)R. KOVÁCS BEÁTA, a 6­os számú választókerület képvi­selője fogadóórát tart 14 órától a Herke Utcai Általános Iskolában. A SZOCIALISTA PÁRT te rületi irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4. 1. em. 123. szoba) 15-16 óra között dr. Bálint János ingyenes jogi ta­nácsadást tart az érdeklődőknek. A MUNKÁSPÁRT Belváros IL-móravárosi szervezete 16 órakor a Dáni utca 14-16. szám alatt tartja taggyűlését; a Tarján­petőfitelepi szervezete pedig 17 órakor a Csap utca 62. szám alatti pártházban, ahol az előadó dr. Krajkó Gyula. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor. A MUNKÁSPÁRT Csap utca 62. szám alatti pártházában 16-17 óráig Mohosné dr. Krajkó Margit tart ingyenes jogi tanácsadást. A SZOCIALISTA PÁRT Szeged és térsége szövetsége váro­si és községi pártszervezeteinek tagjai az országgyűlési választá­sokra készülve összevont taggyű­lésen tervezik meg és egyeztetik feladataikat 17 órakor, az Áfész klubban (Deák Ferenc u. 22.). zsanna, Beer Istvánnak és Mol­nár Editnek Anett, Török Lász­lónak és Antal Juditnak Dóra, Matuszka Istvánnak és Török Katalin Andreának Lilla, Ta­kács János Gábornak és Kova­csik Piroskának Kata, Iványi Károly Sándornak és Lapátyil Andreának Viktor, Szűcs Jó­zsefnek és Kerekes Erzsébet Máriának Nikolett Judit, Varga Sándornak és Király Julianná­nak Rita, Tóth Ferencnek és Dékány Erikának Ferenc, Du­dás Tibor Attilának és Huszá­ger Ilonának Ádám, Balogh Mihálynak és Ferenczi Piros­kának Diána, Pétervári Zoltán­nak és Nagy Leilla Andreának Bettina, Balogh Nándornak és Széli Mártának Lőrinc, Cse­repka Sándornak és Szeno­hradszky Mártának Balázs, Szügyi Károlynak és Vojdo­vics Katalinnak Ágnes, dr. Tóth Sándornak és Wolf Anná­nak Sándor, Makra Sándornak és Lajos Juliannának Dániel, Malatinszki Mihálynak és Pin­tér Terézia Rozáliának Róbert, Török Zoltán Jánosnak és Váj­ná Éva Katalinnak Zoltán nevű gyermeke született. Halálozás Kőműves István, Dékány Mihályné Oltyán Hona, Tóth János, Goda Ferencné Wopa­leczki Ilona, Orbán János, Zombori István, Dobó Istvánná Ördögh Anna. Vidács András­né Pál Etel, Tanászi Ferenc, Vida Józsefné Pesti-Palócz Katalin, Kovács József, Halupa István János, Farkas Antalné Deák Veronika, Faragó Ferenc­né Blaskó Piroska, Katona La­josné Benke Julianna, Bózsó Imre, Kopasz István, Papdi Vince, Horváth Pál, Krizsán Péter, Sárkány Lajos, Fischer Béláné Gyémánt Mária, Sávai Józsefné Szalai Mária, Deák Józsefné Vas Erzsébet, Nagy Istvánná Balla Mária, Sastyin Károly, Lázár István Jenő, Bu­da Károly Sándor, dr. Szőke Gáborné Balázs Mária Mag­dolna, Lesznik Ferenc István, Börcsök Lajos, Koltai József, Harkai Béla, Déri József Ká­roly, Törtei Antalné Balog An­na, Bökönyi Gyula, Juhász Mi­hály. Balogh Józsefné Vincze Gizella, Csóti Mihály Antalné Tóth Mária, Kocsis István Jó­zsef, dr. Nagy Attila Endre, Tóth József, Molnár Kálmánná Bitó Mária, Gyöngyösi Pálné Zsurkán Eszter, Kovács Mi­hály, Böröcz János Dezső, Ko­vács Margit, Szélpál István Antal, Márki Imréné Fekete Anna, Kurusa Antal Illés, Ka­tona Bálint János, Horváth Antal, Kovács Istvánná Szabó Gizella, dr. Simándi Józsefné Gavallér Jolán, Sonkolyos Emil, Godó Endre, Mészáros Gézáné Dömösi Mária, Kiss Imréné Mitykó Ilona, Balogh Lajos, Ungi László, Veres Pé­ter Jánosné dr. Mészáros Anna, Bürgés Józsefné Tóth Erzsé­bet, Szűcs Szilárdné Csöke Anna Erzsébet, Szabó Péter Mihályné Biró Márta, Csányi Péter, Erdei Antal meghalt. DÉLMAGYARORSZAG 75 eve Nagypéntek Negyedszer ülünk nagypénte­ki ünnepet a háború alatt és min­dig könnyebben viseljük a böj­töt, mert beleszoktunk a háború nagypénteki helyzetébe. (...) A harangok könnyen hallgatnak a mai napon. Nem Rómába szállt a szivük, hanem ércköpönye­güket besorozták a rekvirálók és azóta talán győzelmi ünnepüket segítik elő a frontokon. A katoli­kus és evangélikus egyházaknál szigorú böjt van pénteken. A templomokban Krisztus kopor­sója fölött ünnepi miséket tarta­nak. Elnémultak a harangok és nyugaton fronton törnek az ágyuk. Nagypéntek van. (...) (1918. márc. 29.) DtLNAGYAROBSZAC 50 éve Szegeden rendezik az első vendéglátóipari továbbképző tanlolyamot (A Délmagyarország munka­társától) A szegedi kereskedelmi és iparkamara támogatásával áp­rilisban a vendéglős-, szállodás­és kávéházi iparok részére szak­tanfolyamot rendeznek Szege­den. A tanfolyamnak tizenöt szakelőadója lesz, akik részben a hivatalos rendelkezéseket és elő­írásokat, részben pedig a tulaj­donképpeni szakmai anyagot is­mertetik. A rendkívül széleskörű programban az élelmiszertörvé­nyek, bortörvény, közigazgatási és rendészeti tudnivalók mellett a világítás és általában az elek­tromosság és gáz használata, az üzleti berendezés, felszerelés, szervezés, kalkuláció, alkalma­zottak kérdése, a konyha, cuk­rászda. pince, borok, sör, üdítő­italok, a terítés, felszolgálás, a különböző háborús korlátozó berendezések és még hasonló fontos számos tárgy szerepel, igy valójában felöleli ennek a nagyfontosságú idegenforgalmi szakmának egész területét. A tanfolyamot az önálló iparosok továbbképzése és megfelelő tájé­koztatása céljából rendezi az ipari tanfolyamok országos vez­etősége és az önállókon kivül legfeljebb azok az idősebb alkal­mazottak vehetnek részt, akik mestervizsga letételére jogosul­tak. Az országban az első ilyen tanfolyam iránt nemcsak szak­mai körökben, de illetékes ható­ságok részéről is élénk érdeklő­dés nyilvánul meg. (1943. márc. 29.) VflMAGYMODSm 15 éve Meghalt Gagarín Az SZKP Központi Bizottsá­ga, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége és a Szov­jetunió Minisztertanácsa mélysé­ges megrendüléssel közli, hogy 1968. március 27-én, próba­repülés közben bekövetkezett re­pülőszerencsétlenségben tragikus módon életét vesztette Jurij Alekszejevics Gagarin ezredes, a világűr első meghódítója, a Szovjetunió ünnepelt űrhajósa, az SZKP tagja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte, a Szovjetunió hőse. - A repülőgépet, amelyen Ga­garin űrhajós-ezredes repült, a vlagyimiri terület kirzsacsi körzetében levő Novoszelkovo község közelében érte sze­rencsétlenség - közölte a Gaga­rin halála körülményeinek ki­vizsgálására kinevezett kormány­bizottság. Gagarin március 27-én délután a Moszkva környéki re­pülőtérről indult el egy kétüléses sugárhajtásos gyakorló repülőgé­pen a gép vezetésével kapcsola­tos technikai teendők kidolgozá­sa céljából. A repülőgépet a re­pülőtérre történő visszatéréskor érte katasztrófa, miután a kijelölt térségben végrehajtotta gyakorlá­si feladatát. A helyszínen kiváló légügyi szakemberek részvéte­lével folytatják a szerencsétlen­ség okainak kivizsgálását. (1968. márc. 29.) SZEGED, DOROZSMAI UT 5-7. BIZTOS ALAP, ÉPÍTHET RÁNK! fi Betoneladás: 326-858. • Áruház: 326-735. H Betonacél-értékesítés: 326-903. I ELSŐ BETON D Betonelemek: 326-903. MA SPORTVETÉLKEDŐ: 15-17 óráig a 7., 8. osztályosok vetélke­dőjének 6. fordulója a Százszor­szép Gyermekházban. MÉRNÖKI KAMARAI KLUB­NAPOT tart 15 órától a Kamara Csongrád megyei csoportja a víz­mű klubban (Tisza Lajos krt. 88.). ÖTÓRAI TINITEA 17 órától az ifjúsági házban. JATE JAZZ 18 órától (a bü­fében a Volvox Globátor játszik); 21 órától a Trio Stendhal együttes koncertje a klubban. A SZEGEDI WEINER KA­MARAZENEKAR ad hangv­ersenyt este fél 8 órakor a Deák gimnáziumban, Weninger Richárd vezényletével. A Filharmónia „C"­jelű bérletsorozata záróestjének szólistái a Párizsban élő zongora­művész, Rév Lívia és a konzerva­tórium művésztanára, Felletár Me­linda. A műsoron Mendelssohn-, Bartók, Weiner-, Boieldien- és Vá­ntus István-művek szerepelnek. JAZZ-KONCERT a Narancs klubban (Victor Hugó u. 5.), 20 órától. Közreműködik Hamish Moore (duda, Skócia), Csuhaj Barna Tibor (bőgő), Reöthy Gábor (dob), Szokolai Balázs (szaxofon). RIVER COUNTRY CLUB 20 órától a Tamási Áron szabadidő­központban. DM PROGRAMAJÁNLAT kiállítások Bozó Gyula festőművész tanár kiállítása és Baross Gábor em­lékkiállítás a Fekete-házban. Kass János grafikái a Kass Ga­lériában. Martyn Ferenc: Petőfi olvasása közben című grafikai sorozata az al­győi művelődési házban. Sorsok. Schmidt Andrea fotóki­állítása a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban. Lázámé Berkecz Éva képei lát­hatók a Somogyi-könyvtár első emeletén. Losonci Lilla festőművész tárlata a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Tóth Sándor szobrászművész tárlata a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Somogyi Károly halálának év­fordulója alkalmából könyvekből, kéziratokból, rajzokból kiállítás látható a könyvtár földszinti termében. Wahorn András kiállítása az Impala Házban (Zárda u. 9.). HOLNAP EGYÜTT KÖNNYEBB cím­mel fórumot rendez az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvos Szolgálat megyei intézete és a Ped­agógiai Intézet a Közép fasor 1-3. szám alatt, a színházteremben, 9.30-13 óráig. Az előadások után kóstolóval egybekötött termékbe­mutó lesz. INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLÓÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgá­latnál (Arany J. u. 7., tel.: 480­•166/154), 14-16 óráig. A NAGYOTHALLÓK KLUB­FOGLALKOZÁSA délután 3 óra­kor lesz a Bartók tér 4. szám alatti székházban. Szakorvosi előadás Agyvérzéses bénulás címmel, majd vérnyomásmérés, hallókészülékek karbantartása. HANG-CSENDJÁTÉK IDŐ­ORSZÁGBAN. Zenés fültörővel egybekötött hangverseny lesz gyermekeknek délután 4 órától a Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Fémzárolt vetőburgonya: Cl Desire kisfrakció 31 Ft/kg nagy­frakció 25 Ft/kg • Cleopátra nagyfrakció 28 Ft/kg O Kondor kisfrakció 33 Ft/kg • nagyfrakció 28 Ft/kg • Minigumók 4 Ft/db Hibrid vetőmagkukorica 177 Ft/kg-os ártól! „GÜLBABA" Vetőmagkereskedés Kecskemét, Budai u. tt.sz. (piactéri diszkont mellett) Bálint Sándor Művelődési Házban. Közreműködik Molnár Gyuláné és Szelezsán Istvánná (zongora), Nyí­ry Ferenc (harsona). TERMÉSZETBÚVÁR KLUB (ötletbörze, tavaszi kirándulások megbeszélése) és AMIGA SZÁ­MÍTÓGÉPES KLUB 17 órától az ifjúsági házban. DELKELET-ÁZSIAI ÉL­MÉNYBESZÁMOLÓ. Vietnami, laoszi és thaiföldi utazásáról tart diavetítéssel kísért előadást Czéher György (Budapest) 17.30 órakor a JATE állattani előadótermében (Egyetem u. 2.) a Csongrád Me­gyei Természetvédelmi Egyesület vendégeként. KISMAMA KLUB 18-19 óráig dr. Trényiné dr. Rákóczi Zsuzsa vezetésével; SASFÉSZEK ROCK AND ROLL KLUB 19-21 óráig a Juhász Gyula Művelődési Központban. Vezeti: Gergelyné Dudás Klára. A MOJO CLUBBAN (Alföldi u. 1.) 19 órától az Euro-jazz trió játszik. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kál­mány L. u. 14.) 19 órától a Frankié Látó Jazz Band vendégeskedik. JÁTSZÓHÁZ „NAGYOKNAK": húsvéti tojásfestés (batikolás) 19-23 óráig a Narancs klubban (Victor Hugó u. 5.). SNITT. „Párhuzamos hangok": Ladik-Szkárosi-BP Service est 20 órától a JATE klubban. TÁRSASTÁNCHÁZ 20 órától a Tamási Áron szabadidőközpont­ban. Táncot tanít Lázár György.

Next

/
Oldalképek
Tartalom