Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
12 Szombat, 1983. április 23. DM röviden Karóhasítók A zsámbéki Onassis Harmincöt éves, fejebúbja fehér, a hasa hordónyi, szuszog és szüntelenül dicséri magát. Az élet ismerője, ura ő, pöffeszkedő, gőgös Onassis, aki előtt nincs lehetetlen. Aznap intézte el a honvédségnél, hogy mindennemű katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítsék — mert papírja van róla, hogy sok a vörösvértestje. Marha- és sertéshústól óvakodnia kell. rántott csirkét zabál. Szeszes italt fogyasztania tilos, a mája miatt. Onassis kis szigete a zsámbéki hegyoldal egy darabja. Itt uralkodik egy szeméttel telehordott meredély, s egy Skoda-roncs fölött. A ragyogó tavaszi kék égbe merészen köpi a füstöt egy gyárkémény. Kétségtelen azonban, hogy panorámás a telke. Az élet magyar mágnása kirámol a kalyiba mögötti budiból, egyelőre a foltos zománcú fürdőkádba, ami a vese alakú, kék reflektorral megvilágított fürdőmedencét helyettesíti. A rózsaszín egérirtót tartalmazó doboz kibomlik: káromkodik. A balta nyele behasadva, a feje rozsdás. A gumicsizma bokánál szakadt. Málló, barna zacskóban kilónyi, rozsdától elvékonyodott, görbe szög. Egyet a baltával megpróbál kiegyenesíteni — kettétörik. A hajolgatástól légszomjasan a kalyiba előtti padra huppan. — Márta! — ordít. — Dolgozok, mint egy állat, s nem hozol egy pohár bort! A felesége a kislánnyal kiküld egy egész palackkal: „Mondd neki, hogy meg fog dögleni tőle!" Üvegből iszik. — Márta! Milyen fa ez, amelyik már virágzik? — Mandula! — Marha szép. Látod, kislányom, ilyen a mandulavirág. Mindenetek megvan! Minden hétvégén szívhatjátok a jó levegőt! A ház olajos-szurkos villanypóznalábakon áll. Az ablakkeret piros. A kis teraszon egy jégszekrény roncsa, abból is ki kellene pakolni a lim-lomot. — Mit csináltok? Dolgozhatnátok egy kicsit ti is! — Vidd ki a szemetet! Bemegy, fogja a vödröt, kilép a kerítés kapuján, a meredélybe önti a tartalmát. Nem állhatja a házi munkát, méltatlan egy olyan férfihoz, mint ő. Szomszédolni indul, présházról présházra ődöng. Ebédig el akarja ütni az időt. Nagy a hasa, nagy a tekintélye. Tréfálkozik: „Úgyse volt itt még eddig csoportvezető!" Kockás kartonszoknyában és egy asszonyka, ö Maria Callas. Odamegy hozzá: „Mit csinál kisgyeked?" Az ifiasszony kacarász, abbahagyja az ásást. „Arisztotelész Onassis vagyok, csoportvezető és hajómágnás." Remekül mulat. Melegíti a napfény a fehér tonzuráját. A sziget partját autóbuszzúgás csapdossa. Gulay István Általában 150—<80 karót hasítanak ketté naponta a kisteleki Magyar—Szovjet Barátság Tsz majorjában. A motor hajtotta körfűrésszel most az új telepítésű szőlősorokhoz vágnak oszlopokat. A szűkösebb világra való tekintettel nemcsak ketté szelik, hanem, ahányba csak lehet az akácfaderekakat. Képünkön: munkában a fúrcszesbrigád BIEBERT ANTÁLNÉ TEMETÉSE Biebert Antalnénak. a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjének hamvasztás utáni búcsúztatása április 28-án, 14 órakor lesz a Belvárosi temetőben. MSZMP Szeged várost Bizottsága és a Magyar Ellenállók Antifasiszta Szövetsége KÉTSZÁZ KÉP A BIENNÁLÉN A Szegedi Ünnepi Hetek idején első ízben nyílik meg városunkban az országos táblaképfestészeti biennálé. A rendező szervek 1200 meghívót küldtek ki, mintegy 700 művész küldte be alkotását. közülük 200 festményt találtak bemutatásra méltónak. A Horváth Mihály utcai Képtárban és az Ifjúsági Házban látható kiállítás megnyitóját július 24-én rendezik meg. ekkor adják át a hét dijat és a két munkajuta Imat. KÖNYV ALAKBAN AZ MSZMP KB ÜLÉSÉNEK DOKUMENTUMAI Könyv alakban megjelentek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága április 12—13-1 ülésének dokumentumai. A Kossuth Könyvkiadó gondozta kiadvány tartalmazza Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának előadói beszédét, valamint a Központi Bizottság határozatát a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS Szíria felszabadulásának 37. és az Arab Szocialista Újjászületés Pártja megalakulásának 36. évfordulója alkalmából a Szegeden tanuló szíriai diákok csoportja a Postaigazgatóság KlSZ-bieottságával közösen ünnepi megemlékezést tartott tegnap, pénteken a Postaigazgatóság nagytermében. Szeles idő Várható időjárás az ország területén szombat estig-Már többnyire napos idő lesz, eső nélkül. Az eleinte többfelé erős. délies szél később mérséklődik. Már csak élénk nyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 23 fok között valószínű. A VÁROSI KBT ÜLÉSE A Szeged városi és járási Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége tegnap, pénteken délután értékelő-elemző szakbizottsága tevékenységéről, s a város baleseti helyzetéről tájékozódott soro6 ülésén. Az elnökség tagjai beszámolót hallgattak meg az Úttörő Gárda közlekedési szakalegységének tevékenységéről is. KÖZKÍVÁNATRA: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI A nagy érdeklődésre való tekintettél Maugh'am—Nádas —Szenes Imádok férjhez menni című zenés vígjátékát holnap, vasárnap és április 30-án. szombaton is játsszák este 7 órától a Kisszinházban. ODESSZAI ÉNEKKAR KONCERTJE A JATE vendégeként Szegeden tartózkodó odesszai kórus, az Állami Mecsnyikov Tudományegyetem énekkara, valamint kamarazenekara hangversenyt ad az egyetem aulájában ma, szombaton este 7 órakor. A közönség klasszikus kórusmuzsikát, orosz népi zenét és a szovjet kórusirodalom remekeit hallgathatja meg előadásukban. A lottó nyerőszámai: 25, 64, 78, 79, 88 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Komlón megtartott 16. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 25, 64, 78, 79, 88. FILMVETÍTÉS Ma. szombaton délután 3 órai kezdettel, a Vuk című, színes mesefilmet vetítik a Lila akác Étteremben. Reklám Egy kozmetikai szalon kirakatában a következő tábla van: „Ne flörtöljön, ha nálunk egy csinos fiatal lánnyal találkozik; mert esetleg a kedves anyósával ketd ki.'' ELSÖSEGÉLTNYÜJTÁSI VERSENY A szegedi járás 15 általános iskolájának diákjai elsósegély-nyújtási ismeretekből vetélkedtek Szegeden. Első helyezett lett a púsztamérgesiek csapata, második Öttömös, harmadik Üllés. Az első két helyezett részt vesz az április 28-i megyei döntőn. Megtartották a szegedi középfokú oktatási intézmények elsősegélynyújtó versenyét is az újszeged: egészségügyi főiskolán. Itt a győzelmet a Kossuth Zsuzsa egészségügyi szakközépiskolások szereztek meg a Radnóti gimnázium és a Tömörkény diákjai előtt PÁRTISKOLAI TANFOLYAM Befejeződött az 5 hónapos pártiskolai tanfolyam, amelyen 57 hallgató végzett. A záróünnepségen — ahol megjelent Molnár Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa — a tanfolyam munkáját dr. Szetei József, az oktatási igazgatóság igazgatóhelyettese értékelte. HOBBITÁRGYAK KERESTETNEK A Somogyi-könyvtár KISZszervezete hobbi kiállítást szervez, melynek célja bemutatni, miként töltik szabad idejüket a város fiataljai. Jelentkezni lehet bármilyen kiállítható tárggyal — képzőművészeti alkotás, iparművészeti munka, népművészeti tárgy, (faragás, hímzés, kerámia, fotó, esetleg írás stb.j — május elsejéig a Somogyi-könyvtár KISZalapszervezeténél (Roosevelt tér 1—3., tel.: 12-678). A beérkezett munkákat — zsűrizés után — vándorkiállításon mutatják be. ROBINSON A PIROS ISKOLÁBAN A Robinson Crusoe című szovjet ifjúsági filmet vetítik ma, szombaton délelőtt 10 órakor az Űrhajós utcai IV. számú általános (piros) iskolában. COLLEGIUM ARTIÜM A filmesztétikai kör vetítését ezúttal kivételesen délelőtt fél 10-kor kezdik, ma, szombaton, az Auditórium Maximumban. Az érdeklődök Dárday István Harcmodor című alkotását láthatják. A KÖZMÜVEKRŐL — A JÖVÖ HÉTEN A tegnapelőtti lapunkban közöltektől eltérően Tonnea Károlynak, a megye városainak és kiemelt településeinek közműellátottságáról tartandó előadására a jövő héten, pénteken kerül sor a Technika Házában. SOK HŰHÓ — CSAK KEDDEN Papp Éva betegsége miatt tovább halasztódik Shakespeare vígjátékának, a Sok hűhó semmiért-nek kisszínházi premierje — keddre. A szombatra érvényes bérletek és jegyek május 2-re szólnak, a vasárnapiak pedig május 7-re és 8-ra. DIÁKCENTRUM AZ IFJÜSÁGI HÁZBAN A szegedi Ifjúsági Ház-! ban ma. szombaton 14-töl 22 óráig a Tisza-parti Gimnázium és Szakközépiskola diákcentrumot rendez. A gazdag program a következő: diákbutik, kozmetikai tanácsadás. lemezhallgatás, Szabó András diaporámái, dzsesszbalett-bemutató, diszkó és az országos diáknapok gálaműsora. Ismeretlen Kossuth-levél Köszönetet mondánk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. LEIN WEB ER FERENCNE Leltner Erzsébet temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, a kürz.eti orvosnak, az ápolónőnek, akik felejthetetlen halottunk, BÁNHEGYI TIVADAR temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatluk. hogy a szeretett édesanya, nagymama és testvér. GEM I.ASZI.ONÉ Schmldt Marcii életének 31. evében elhunyt. Temetésének Időpontjáról hamvasztás után külön értesítéssel leszünk. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett hitves, anya és nagymama, GYÖNGYÖSI ANDRAS L.ISZLONÉ türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Utolsó ütjura április 25-én du. fél 3 órakor kísérjük a kiskundorozsmai temetőben. Gyászoló családja. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk. BÜZA PALNE temetésén megjelenték, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a kezelőorvosának és nővérnek áldozatos munkáinkért. A gyaszolo csalad. 23 DB Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, Ismerősöknek, volt munkatársaknak. a SZOTE és az SZTK. a Szegedi Közlekedési Vállalat, valamint a Katona utcai óvoda szülői munkaközösségének és az óvoda dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk. GYÖRGY SANDORNÉ Hegyi Katalin temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Emlékét örökre megőrizzük. A gyászoló család, Bal fasor 48. 23 465 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek. akik felejthetetlen halottunk, KALAPIS BEI.A temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 23 463 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, SANTA JÓZSEF életének 50. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 25-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 23 462 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama. VASS ISTVANN* Janrslrs Amália életének 76. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása április 26án kedden. 14 órakor lesz a Belvárosi lemetó ravatalozójából. A gyászoló család. 23 812 Tudatjuk, hogy DOCZI ISTVANNÉ Kovács Etelka hamvasztás utáni búcsúztatása április 26-án 15 órakor lesz. az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 23 464 Köszönetet mondunk mindazoknak. akik ÖZV. BANFI DEZSONE Farkas Ilona halála alkalmaböl fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Vidia Vállalat dolgozóinak. a Szegedi Ruhazatl Szövetkezet, az Ecset- és Seprűgyár dolgozóinak, testvéreinek, a zeneszeknek, rokonainak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelentek. virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei. 23 455 Fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE LASZLO április 4-én 50 éves korában elhunyt. Búcsúztatása április 28án délután 3 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, RepUlőtér. 22 812 Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és csülték, hogy szeretett bátyám, WOLF GYULA április 1-én 77 éves korában, türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Kívánságára elhamvasztattuk. Búcsúztatása április 25-én 11 órakor lesz a szegedi izraelita temetőben. Gyászoló huga és a Halmos család. 22 814 Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAJOS IMRENE, a vasutas kultúrotthon volt büíévezetöje (vendégek Rózsikája). 58 éves korában elhunyt. Kívánságára elhamvasz.tattuk. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 27-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Hunyadi J. sgt. 75. 22 813 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, testvér és sógornő. FARKAS I.ASZI.ONÉ életének 86. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 25-én 15 Orakor (hétfőn) lesz. a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Középkapu u. 4/A. 22 815 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. barátoknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. PONGRACZ ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 22 816 Köszönetet mondok a rokonoknak. Ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottam, ÖZV. KOCSMAR FERENCNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló fia. 23 442 Fájó szívvel tudatjuk, hogy BIEBERT ANTALNE elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 28-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló Csiszár család. 22 818 A napokban új szerzeménnyel, eddig ismeretlen, eredeti Kossuth-levéllel gazdagodott a Magyar országos Levéltár. Kossuth Lajos 1868. január 22-én, Turinban kelt levelét az Angliában élő Lucy Zollmann asszony ajándékozta a levéltárnak. A kétoldalas — saját kezűleg Írott — levél címzettje Kármán Bertalan, az ajándékozó nagyapja. A jelentős forrásértékű irat Kossuth életével, magatartásával kapcsolatban két fontos mozzanatra világít rá. A levélből kiderül, hogy a fiatal budapesti ügyvéd — Kármán Bertalan — Kossuth életéről szeretett volna írni. s ehhez kérte annak hozzájárulását. A válaszban Kossuth erélyes hangon lebeszéli erről a tervről Kármánt, nyomatékosítva: erre a hirveresra neki nincs szüksége, ő tettekkel kívánja szolgálni a hazát. Hozzáteszi: nem olvassa a vele foglalkozó kiadványokat, ő jobban ismeri a maga életét, mint azok a tollforgatók, akik írnak róla. A levél következő részében Kossuth utal arra, hogy hallotta: fogsága alatt irt naplójanak egy részletét kiadták. Mindez merő koholmány — fogalmaz élesen Kossuth, hisz ő nem vezetett naplót fogsága Idején. Az értékes dokumentumot a levéltár ügynevezett Kossuth Időrendi sorozatában helyezték el, s a kutatók számára hozzáférhetővé teszik. Országos rejtvényfejtő bajnokság A7. idei országos rejtvényfejtő bajnokságot a MEDOSZ és a Füles szerkesztősége ma, szombaton és holnap, vasárnap rendezi meg Balatonaligán. A kétnapos erőpróbán külön versenyeznek a mesterfokú és a haladó csapatok, valamint az egyéni rejtvényfejtők. A csapatversenyre kilenc mesterfokú és 24 haladó fokú, négy-négy tagú csapat nevezett, az egyéni bajnokságon 40 mesterfokú és 120 haladó versen vző küzd a díjakért. Az eddigi legnépesebb országos rejtvényfejtő bajnokságon Szegedet az olajipari művelődési központ mesterfokú és haladó csapata képviseli, akils indulnak az egyem versenyben is. mmoyAROk A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyetles: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dlj egy hónapra 38 forint, Index: 25 053 - ISSN: 0133-025 x