Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

Szombat, 1982. május 1. 13 Koplalóművészek" A

z éhezés as ember egyik legősibb ellensége, melyet a Inai napig sem tudott legyőzni. Okozhatják időjárási rendellenességek, mint nagy hőség (aszály), hideg (fagy), folyók áradása, járványok, állati és növényi kártevők betegségek stb. Napjainkban az élelmiszerek termelése és a népesség gyarapodása nem azonos mértékben fejlődik a tápanyagok mennyisége nem elegendő a föld lakosságának teljes ellátáséihoz. Az ENSZ adatai szerint Afrikában és Ázsiában ma is százmilliós tömegek rcpszui tápláltak vagy éheznek. A nélkülözés nemcsak az élelmiszerek vonatkozásában jelentkezik, hanem az ivóvíz tekintetében is. • Az éhséget, az éhezést már évszázadok óta demonstrációkra is felhasználják. Az ételfelvé tel (táplálkozás) megtagadása: tiltakozás valami ellen, fenyegetés, mely a tömegekre hatást gyakorol. hiszen aki nem táplálkozik, elpusztul, és halálával valamilyen kérdés, helyzeit. politika ellen tiltakozik. így váltak idővel elterjedte az éhségsztrájkok, melyeknek hatása sokszor félelmetes volt. Ghandi például éhségsztrájkot folytatott, hogy az angol megszállás ellen tiltakozzék. Mozgalma tömegeket lelkesített, és olyan hatalmassá vált hogy Anglia kénytelen volt Ghandit börtönéből kiengedni. E mozgalom végül is India felszabadításához vezetett. A corici ír polgármester az angolokkal szemben erőszakmentes ellenállást hirdetett és azzal adott nyomatékot mozgalmának, hogy bortönében éhségsztrájkot kezdett. A világ közvéleményének nyomására kiengedték börtönéből és Írország elnyerte függetlenségét. A corki polgármester éhségsztrájkja 75 napig tartott. de közben Selters-vizet fogyasztott. és ezzel tudta ilyen hosszú ideig eezrvezetét fenntartani. Sokan éheztek felt&néskeftés'*5! is. Tanner fogadásból 1879jen 40 napig éhezett Merlatti párizsi festő 50 napig nem táplálkozott. és életben maradt * Amíg milliók éheztek az Wók folyamán, egyesek az éhezést . művészetté'* fejlesztették, hogy rzzri anyagi előnyöket szerezzenek. Ezek a „koplal ómúvészek" R«világ sajtójában bő teret kaplak. és mindenütt akadtak hiszékeny emberiek, akik savasén fi. ettek azért hogy a „művészt" <-hézag közben láthassák. Feljegyezték. hogv egr Socci nevű . .koplalóművész" többször is válFalábak i Tt K ostanaban egyre gyakrab\ lyi ban hallunk, olvasunk j nagy tömeges tüntetésekI rőt, amelyeknek az a célja, hogy eszre térítsenek a fegyverkezés őrületébe belekábult államférfiakat. A két háború között én is találkoztam ilyen tűn tetesse 1. Igaz. hogy ezt nem tömegek hajtották végre, hanem egyetlen ember, név szerint falábú Kristóf. Ez a Kristóf akkoriban negyvenéves lehetett, erős felsőtestű. keroényarcú. s falábbal is magasra nőtt ember, aki életét jóformán mindig a város szívében tengette. Volt egy vesszőkosara, azt erős szíjon a nyakába akasztva hordta naphoszszat a kocsmákba, kávéházakba, ha nem mozgott, megállt a városháza előd, ahol a munkaaélküli kőművesek, ácsok ácsorogtak. Tudta, hogy azok se tűt. se cérnát, vagy színes gombokat, gyúszűket nem vesznek tőle, de szívesen elbeszélgetett velük, s ha véletlenül szembe menetelő iskolások haladtak el mellette, lekoppantotta falábát a kövezetI te, és odaszólt nekik hangosan: Ez a háboröS lalta önmaga mutogatását, és ilyenkor 20—30 napig éhezett. Hazánkban is akadt „koplalóművész": a corki polgármester híressé vált éhségsztrájkját utánozva, vállalta, hogy megdönti annak 75 napos rekordját Egy barátjával együtt mutogatták a Városligetben, ahol egy üvegfalú bódéban, lelakatolt, lepecsételt ajtón belül mozogtak, sakkoztak, pihentek, miközben ezrek voltak kíváncsiak a „művészekre", akik végül is egy nappal tovább böjtöltek. mint a corki polgármester. (így vált annak hősies önfeláldozása nyomán vásári mutatvánnyá az éhezés.) A „művészek" a sikeres budapesti fellépés után bejárták Európa más városait is. mindenütt nagy sikert arattak. Amikor befejezték turnéjukat, néhány évvel később kiadták Bécsben emlékirataikat. melyekben élményeiket írtak le. Innen tudtuk meg, hogy Budapesten is. másutt is a lezárt bódéba csak ásványvizet nyújtottak be nekik, a közönség asszisztálása mellett, azután bezárták és pecséttel látA

zt írja Ottlik Géza egy helyütt (a nemrégiben megjelent Prózában), hogy nagyon rossz olvasó. Kapkodvaátfutva, vissza-visszalapozgatva. a végét a közepével folytatva: rapszodikusan olvas. Végül mégis mindent megtud a könyvről, de csak a jó könyvről — írja —, mert az elolvastatja magát annak „delejes hatásától" nem szabadulhat. S mit mondhatunk most róla, ha Csupán foszlányokat ragadunk ki eddigi életművéből, életrajzából? Keveset publikál. Kiadott munkáinak — novelláinak. elbeszéléseinek, regényének, esszéinek — lajstromozásával gyorsan végzünk: Hamisjátékosok (1941), Hajnali háztetők (1957), Iskola a határon (1959). Minden megvan (1969), Próza (1980). De általa ismerkedhettünk meg egy kisebb saekrénnyl világirodalommal — Hamingway öreg halásza az ő nyelvén szól hozzánk — Dickens. Osborne, O'Neill, Bemard Shaw. Gottfried Keller vagy a mai amerikai irodalom megannyi alakjával. 1931-ben jelentek meg első írásai, de amikor rájött, hogy „szégyenletesen rosszak", évekre elhallgatott. Csak 1939-től kezdett rendszeresen publikálni, s ekkor már a Nyugatban. Mint a Nyugat .negyedik nemzedékének" tagja egyike azoknak, akik 1944 —45 telén. Buda ostromakor újból meg akarták indítani a folyóiratot. Mert a Nyugat mérEs föltartotta kerekre esztergált falábát, amely erős bőrszerkezettel volt a térdéhez erősítve: Ez a háború, gyerekek! Ezt nézzétek és tanuljatok! Ezt falábú Kristóf mondia nektek! De elmondta a Schiller vagy Korona kávéház kerítése mögött üldögélő vendégeknek is, azoknak is lekoppantotta. maid fölemelte falábát: Ez a háború, urak! Énre kell spekulálni! Ezt mondja falábú Kristóf, de .vehetnek tőlem színes gombot, cérnát, többfajta tűt. gyönyörű perUiket a nagyságáknak. Jól emlékszem, hogy falábú Kristófot az egész város ismerte. Ott volt minden hetipiacon, ott is kínálta az áruját, és mutogatta a falábát. Amikor én megismertem, a Pár utca egyik alacsony házában lakott, kofa édesanyjával szerényen éldegéltek a dohos lakásban, tudtam róla, hogy nem ivott, csak erősen dohányzott, a nyálas cigaretta mindig ott fityegett a szája bal sarkában. Falábú Kristóf elevenen tanította a városkában a háború borzalmait, amit talán régen elfelejtettek-elfelej tették milyen nyavalyákat hoztak apáik, fiaik, férjeik a frontokról; Kristóftól mindennap hallották, hogy ilyen a háború. ták el az ajtót. A mutatványossal, akivel szerződést kötöttek, viszont megállapodtak, hogy a bódéba egy föld alatti bejárót építenek, és ezen keresztül adták be éjjelente az ételt, amikor a közönség már nem ellenőrizte a bódét A kényelem, a mozgáshiány, amiben éltek, meg a jó koszt azután megtették a hatásukat: hízni kezdtek, de el kellett kerülni, hogy ebből botrány legyen. Így azután abban állapodtak meg. hogy rendszeresen cserélték a rajtuk levő öltönyt nagyobbra, hogy ki ne hízzák, és hogy a nézők úgy lássák, mintha a ruha lötyögne a testükön a lefogyás miatt. Többször kellett ruhát, inget cserélni, nem is volt semmi baj, senki sem vett észre semmit. Amikor azután a „bemutató" valahol befejeződött, jártak a gőzfürdőbe izzadni, hogy a felesleges kilókat leadják. és hogy a következő bemutatóra már soványan érkezzenek (legyen lehetőség a hízás elpalástolására). íme az éhezésnek is megvoltak a vámszedői, akik abból éltek, ami mások pusztulását okozta: az éhezésből, meg — az emberi butaságból. RUDNAY JÁNOS földkó számára: „Acélszalag és kronométer. Ady Kosztolányi. Babits és Schöpflin lapjának munkatársává lenni: ez olyasféle — matematikai szigorúsággal és sportszerűen lemérhető —teljesítménynek éreztem volna, mint hogyha mondjuk bekerülök egy oUmpiai válogatott keretbe" — mondta egy interjúban. Apropó. Versenyszerűen aüetizált, és bridzsrovatot írt a Budapesti Hírlapba. Mindig is hajlott a filozófiához, s az egyetemen Fejér Lipót tanítványaként végzett matematika—fizika szakon. S már 1944—45 táján híve volt annak a térképnek, amely Balassitól Bartókig, Bolyai Jánostól Ady Endréig feltünteti „a másik, a szellemi Magyarországot". az egyetlent, „amelyik sérthetetlen és ép maradt mindmáig". S ami talán a legfontosabb: Kamaszkorát a kőszegi katonaiskolában töltötte. Ez a cőgerköimyezet a katonai alreál a színtere legismertebb (angolra, németre, franciára, spanyolra stb. is lefordított) regényének, az Iskola a határon-nak, amely egyike lesz a következő évszázadokban is olvasottaknak. 1981-ben megkapta a József Attila-díjat. Nem hinném, hogy kedvelné az ünnepeltetést. Ezért csakanynyit: Hetvenéves. 1912 május 9én született ... MAKAI TÖTH MÁRIA Egyszer aztán megsokallták ezt a tevékenyseget a városi urak. egy ügyvéd hozta szóba a tanácsülésen, hogy el kéne hallgattatni valamiképpen Kristófot. Elsősorban 'rá kellene parancsolni, hogv ne mutogassa szabadon a falábát, használjon olyan nadrágot, amely a falábát is eltakarja, s ijesszenek rá. ne lázítsa a szelíd polgárságot. A rendőrkapitányt bízták meg, idézze maga elé Kristófot. Partos rendőr ment. érte másnap a Pár utcába, Kristóf fölháborodott, amikor közölte vele. hogy a kapitányságra kell mennie. — Engemet akkor se kísért rendőr, amikor ellőtték a lábamat! Eredj vissza, mondd meg, hogy bemegyek én kíséret nélkül is. Nem nagyon sietett, de másnap nyakába vette a kosarát, és elment délelőtt a kapitányságra. A nagy bajszú Bélák kapitány fogadta. Barátságosan beszélt hozzá, hellyel kínálta. — Köszönöm, tisztek előtt én sohase ülhettem le. — Ide hallgasson Kristóf. Bajok vannak. — Azt én tudom, kapitány úr. — Maga tüntet, lázít a falábával. — Ez a háború. A levéltolvaj B

iztos, hogy a kedves lakótársak között kell keresnie a tettest — mondta az író szomszédja, amikor aznap összefutottak a lépcsőházban, és igaza lehetett. Hiszen a kaput mindig bezárják, amint az a lakótelepi házaknál szokás, és ha egy idegen netán be is tudott volna surranni valaki mögött, nemigen vette volna magának a bátorságot, hogy a földszinti levélszekrényből ki piszkáljon egy borítékot. Nem könnyű feladat az! S már nem először fordult elő! Mégsem hihető, hogy egy idegen csak azért lopakodik be a házba, kockáztatva a tettenélést, hogy az ő levélszekrényébői kivegye a küldeményeket. Lakótárs lesz a tolvaj, úgy bizony! Ezt bizonyítja az is, hogy az első borítékot a lift tetején találták meg. Ugyan miért dobta volna oda azt egy idegen? Jött a házmester, és mutatta a poros papírost: „Nem a magáé?" Naná! Mert az olaszliszkaí plébánosé! Amikor rajta van a neve. A kéthónapos késéssel megkapott hivatalos iratban arról értesítették, hogy tizenöt napon belül fizessen be ötven forintot „térképkészítési költséghozzájárulás" címén. Nem fizette be. Már csak azért sem. mert el nem tudta képzelni, hogy az ő második emeleti lakását hogyan jelölik azon a térképen. A második levél eltűnéséről akkor szerzett tudomást, amikor a nagynénje meglátogatta Mátészolkáról, és sírva állította, hogy levélben értesítette őt az érkezéséről, de bezzeg nem érdemel meg annyit, hogy kint várják az állomáson. Hiába bizonygatta az író, hogy nem kapta meg a levelet, hiszen ha kapott volna, rohan az állomásra: a tánti csak hüppögött, sipákolt. Másnap aztán megvárták a postást, aki bizony emlékezett a levélre. „Bedobtam — mondta az öreg —, ugye nincsenek itthon, hát kinek tudjam átadni?" Tehát azt is ellopták. Most pedig az utolsó alkalommal egy nagyalakú küldeményét ügyeskedte ki a levélszekrény nyílásán a tettes. Az író ebben a dologban biztos volt. merthogy amikor délben elment otthonról, még látta a sötétbarna tasakot. Csak nem volt nála a szekrényke kulcsa. Délutánra pedig már hűlt helye volt a borítéknak. Ki lehetett? Talán valamelyik gyerek? Bizony előfordulhat, fene a vicces kedvüket! Vagy a felette lakó, akihez egyszer felment. hogy megkérje: ne verje olyan hangosan a feleségét? Netán a lenti agglegény, aki meg hozzá kopogott be. mert a gyerekek ugrálása zavarta? Ezen morfondíroztak a szomszéddal a lépcsőfordulóban áll—i Magát figyelmeztetjük és fölkérjük arra, hogy viseljen rendes nadrágot, legyen rajta a szára a falábon is. — Hogyhogy! — ámult el Kristóf. — Senki se mondta nekem, hogy milyen nadrágot hordjak, amikor ellőtték a lábomat. — Hát most mondjuk. Kérjük magát. Nem lehet a népeket ilyen látványokkal izgatni, lázítani. Remélem, ezt megérti. — Nem én. Dehogy értem. Nem magamtól mentem én ki a frontra. Senki se kérdezte, szükségem van-e mind a két lábamra. Én mostanában is szenvedek ezért, ha tudni akarja a kapitány úr. Lefekszek este. és sok éjjel azt álmodom. hopv megvan a lábam. Futok is vele valami szép lány után. Ez a háború. Ezt takargassam én másik nadrágszárral? A kapitány látta, hogv nem sokra megy vele, hiába törte a fejét, hogy milyen törvényes módszerrel szorítsa sarokba Kristófot. Csak a figyelmeztetést és kérést ismételgette, aztán útjára bocsátotta az emberiFalábú Kristóf régen meghalt már. de a falábak szakadatlanul kopognak az emberiség lelkiismeretén. ORMOS GERÜ I dogálva, de nem tudhattak biztosat. — Majd én kilesem — mondta a szomszéd végül —. bízza csak rám. Nekem v.an időm. Legyen nyugodt, nem sokáig garázdálkodik az illető. A szomszéd szavában bízni lehetett, bár nem volt köztük különösebben szoros kapcsolat. Jónapot! Jónapot! Én mentek a dolgukra. De az író tudta, hogy a szomszéd a ház mindenese. Szerelő, ügyintéző, rendteremtő. Nemhiába dolgozott az adóosztályon huszonöt évig, kemény, határozott emberként ismerte mindenki. ( És röntgenszeme volt: előtte a lakóknak nemigen lehetett titkuk. Tudta, ki szemetel, ki szaggatja le a liftben a tapétát. de még azt is. hogy ki kihez jár be, s kihez nem! Másnap délután már jött is • hírrel: sejti, hogy ki a tettes. Reggel összefutott az agglegénynyel. aki éppen a szemetét vitte kifelé a kukába, és a vödörben egy nagy barna borítékot látott összegyűrve. — Azt a levelet ő is kaphatta — mondta az író. — Nemigen — kuncogott a szomszéd —. mert miközben beszélgettem vele, észrevettem, hogy a címzett nevében van egy S betű. Való igaz, jó szeme van a szomszédnak — gondolta az író. — Az agglegény nevében njncs S betű, az övében meg kettő is. Szóval az agglegény! — Majd én tettenérem — monidta a szomszéd, és elmesélte. hogyan fürkészte kl adófelügyelőként a kiskereskedők titkait, hogyan jött rá a turpisságaikra. Ügyes ember lehetett annak idején, annyi szentMásnap délelőtt, miközben az író egy tárcanovellát próbált öszszeeszkábálni arról, hogy lopták a leveleit, ragyogó ötlete támadt. Ez ám a csapda! Előkapott egy borítékot, néhány üres papírral kibélelte, és beleszórta a karácsonyi diófestéshez vásárolt ezüstport. amit egy hétig nem tudott lemosni annak idején a kezéről. A borítékot megcímezte saját magának, de még bélyeget is ragasztott rá. hogy igazán hiteles legyen. Miután elhelyezte a levélszekrényben, közel a nyíláshoz, hogy könnyen ki lehessen halászni, becsöngetett a szomszédhoz. De az öreg nem volt otthon. Este az író hangosan elnevette magát, amikor megpillantotta az üres levélszekrényt. Szóval a barátunk bekapta a horgot! Ismét becsengetett a szomszédhoz, de csak az asszonyt találta otthon. No nem baj, ráérnek. Másnap a szép kora nyári időben az író a ház előtt végre öszszefutott a szomszéddal. — Képzelje el. szomszéd, mit találtam ki... — kezdte vidáman, de a másik közbevágott. — Jaj. ne haragudjon már, sietek — hadarta. — A feleségem elküldött u gyógyszertárba, mert ez a nyavalyás ekcéma már megint előjött... Es felemelte kesztyűbe bújtatott kezeit. Az író monzdulatlanul nézte az elsiető szomszédot, és arra gondolt, hogv mine1: ír az olyan, aki nem ismeri az életet. NÚGRÁDI GÁBOR Köszöntés helyett — Ottlik Gézáról