Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-25 / 147. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! (h gS* 18 m 70. év'olyam 147. szám 1980. június 25., szerda Ára: 1,20 forint A Z M S Z M P S Z EGED VÁ R-O S i. BTZOTT SÁG Á N A K LAPJA Ölést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Kö/.ponti Bizottsága 1980. június 2'-én Kádár Jánosnak. a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi bizottság megvitatta és elfogadta az idő­szerű nemzetközi kérdésekről, az 1980. évi népgazdasági terv végrehajtásának helyzetéről, valamint az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztásokről szóló jelentéseket. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) Árucsere Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes június 23 —24-én Budapesten árucse­re-forgalmi tárgyalásokat folytatott jugoszláv partne­rével, Alija Basics miniszter­helyettessel. Áttekintették az 1980. évi magyar—jugoszláv árucsereforgalom alakulását és aktuális problémáit, fog­lalkoztak a határmenti gaz­dasági kapcsolatok kérdésé­vel. véleményt cseréltek to­vábbá az 1981—85. évi hosz­szú lejáratú megállapodással összefüggő tárgyalások elő­készületi munkáiról is. Aratas eiött Van üzemanyag A nagyüzemeknek már most kell gondoskodniok a szükségletekről! Elutazott V. Kubászov és az A. Jeliszejev vezette szovjet Az elmúlt héten a Csöng- — Lesz-e elegendő benzin. rád megyei agráraktiván ar- gázolaj és fűtőolaj? ról is hallottunk, hogy üdvös — Minden igényt ki tu­lenne, ha valamennyi mező- dunk elégíteni — ezt Fülöp gazdasági termelőszövetke- János. a.z ÁFOR főosztály ve­zet és állami gazdaság már zetője mondja. — Nekünk. most megrendelné az AFOR- nem az ellátás megszervezé­tól azt az üzemanyag-meny- se okoz gondot, hanem az. nyiséget, amely az aratáshoz hogy a mezőgazdasági üze­szükséges. Ez azért is idő- mek még nem rendelték szerű, mert az ÁFOR üzem- meg a szükséges üzemanyaij­anyagkészlete elegendő ah­hoz. hogy minden vásárló igényeit kielégítse. Nem kis dologról van szó: ha egyetlen gépnek le kell állnia üzemanyaghiány mi­att, az már veszélyeztetheti a nyári munkák sikerét. A Csongrád megyében termő búzát optimális esetben 12 nap alatt takaríthatják be a gazdaságok. Kedvező esetben, mert számítani kell — az aratógépek állapotát ismerve — különféle alkatrészek tö­résére is. Ebben a helyzet­ben nyilvánvaló, hogy üzem­anyaghiány miiatti gépállás nem engedhető meg még ak­kor sem. ha a nemrégiben alakult mikrokörzetek töké­letesen szervezik is a gép­cseréket. mennyiséget. Jó néhány szál­lítókocsink állni kényszerül ezért. Nem azt akarom mon­dani, hogy az aratás válla­latunkat túlságosan nagy, megoldhatatlan feladatok elé fogja' állítani. Erről szó sincs. Azonban akkor, ha egy-egy aratás közbeni napon futnak be telephelyeinkre irreálisan nagy igények, senki se cso­dálkozzék, hogy azokat azon­nal nem tudjuk teljesíteni. — Ha valaki most kér egy szállítmányt milyen gyorsan jut el hozzá a tar­tálykocsi? — Két-három nap alatt. Vannak olyan területek, ezek közé tartozik — az algyői tankállomás megépítése óta — Szeged környéke is. ahol ez az idő még rövidebb is lehet. Az algyői tankállomáson is érdeklődtünk. Bedő Árpád, a telepvezető helyettese mondta: — Eddig nem nagyon moz­golódtak a gazdaságok. A forgalomból úgy látjuk, tá­rolóik nem lehetnek megtölt­ve. Jelentősebb mennyiségű üzemanyagot csak a mihály­teleki Üj Élet Tsz-be szál­lítottunk ezekben a napok­ban. és nagyobb tételt vásá­rolt a tápéi Tiszatáj Terme­lőszövetkezet is. Aa hogy a gazdaságok nem vásárolnak jelentős mennyiségben, egyféle szem­pontból érthető. Az érvény­ben levő gazdasági szabá­lyozók úgymond ..készletel­lenesek''. Az aratás kezdete előtt azonban nem helyes, ha nem képeznek tartaléko­kat azokon a helyeken, ahol benzin és olaj hjánya miatt veszélybe kerülhet az aratás. Különösen igaz ez. ha meg­gondoljuk — Medárd napja óta sokat esett az eső. be­köszöntött az európai mon­szun — hogy valószínűleg a betakarított termés szárí­tására is fel kell készülni. Kedden Budapestről eluta­zott Valerij Kubászov, a Szojuz—3ö parancsnoka, a világűrben elsőként járt magyar állampolgár, Farkaz Bertalan kutató űrhajós úti­társa. Vele együtt elutazott az a szovjet küldöttség, ame­lyet Alekszej Jeliszejev űr­hajós mérnök, a sikeresen végrehajtott szovjet—magyar űrvállalkozás földi repülés­irányitó parancsnoka veze­tett. A Ferihegyi repülőtéren budapestiek ezrei gyűltek össze az ünnepélyes búcsúz­tatásra. A zászlókkal díszí­tett főépület elé — Farl:as Bertalan és Magyari Béla kiképzett űrhajós társaságá­ban — érkezett szovjet ven­dégeket forró szeretettel, lel­kes éljenzíssei köszöntötték. A búcsúztatáson ott voltak: Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Méhes Lajos, á buda­pesti pártbizottság első tit­kára, az MSZMP Politikai bizottságának tagjai, Bor­bándi János, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Czinege Lajos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter, Márta Ferenc akadémikus, az MTA Interkozmosz tanácsának el­nöke. valamint a Külügymi­nisztérium, a Belügyminisz­térium és a Honvédelmi Mi­nisztérium több vezetője. Ugyancsak jelen vollaku fe­léri; Muszaiov, a Szovjetunió budapesti . nagykövetségének ideigleres ügyvivője, Nyiko­laj Szilcscnko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő­parancsnokának magyaror­Farkas Bertalan katonás kézszorítással búcsúzik V. Kubászovtól Nem sokkal ezután fölmo- kedett. A rajlottak a hajtóművek és küldöttség a különgép a magasba emel- Moszkvába. szovjet űrhajós megérkezett Megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Napirenden: három fontos törvényjavaslat „További sikereket az laterkoimosz-program megvalósításához" Kedden délelőtt 11 órakor a Kremlben megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának ülésszaka. A ta­nácskozáson jelen van Leo­nyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke, valamint sok más párt- és állami vezető is. A megnyitó ülésen az ülés­megválasztják a Legfelsőbb Tanács új alelnökeit. A területek, körzetek, au­tonóm területek és autonóm körzetek tanácsainak jogkö­rével kapcsolatos törvényter­vezetet Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnökhelyettese terjesztette a fogja fejleszteni és mélyíte­ni a szovjet demokráciát. Tegnap befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa nyári ülésszakának el­ső munkanapja. A Legfelsőbb Tanács ülésszaka ma, szer­dán folytatja munkáját. Eseményekben, élményékben gazdag volt az a bő egy­hetes orogram. amellyel Magyarország köszöntötte az első szovjet—magyar űrrepülés hőseit. Valerij Kubászov űrha­jós mérnök, a Szojuz—38 parancsnoka, és az a küldöttség.' amely Alekszej Jeliszejev űrhajós mérnöknek, a közös űr­vállalkozás földi repülésirányító parancsnokának vezetésé­vel elkísérte a kozmonautákat Magyarországra — amint a szági képviselője Vlagyimir vendégeskedés napjaiban többször megfogalmazták — fe­P„. ,. , '.),, ,,,.,,., ... lejtheletlen emlékekkel indulták vissza hazájukba. A szovjet vendégek a világűrben elsőként járt mag var űrhajós. Farkas Bertalan és a másik kiképzett űrhajósunk, Ma'gvafri - Béla társaságában a fővároson kívül öt megyében jártak, sok száz'emberrel szőttek személyes barátságot, ve­lük viszont a televíziós 'közvetítések, a sajtó tévén az egész ország megismerkedhetett, szívünkbe zártuk valamennyiü-' ket. . i - ­Budapest. Kossyfh Lajos tér: ünnepélyesen fogadták a. kozmonautákat a párt-- és állami vezetők — Igv kezdődött az eseménysorozat június 16-án. Azután ünnepség követ­kezett a Parlamentben, ahol elsőként adták át a Magyar' Népköztársaság űrhajósa kitüntetést Farkas Bertalannak, s a Magvar Népköztársaság Hőse kitüntetést, vele egvütt Va-' lerij Kubászovnak is. Utána nagygyűlés Csepelen, ifjúsági találkozó a Kisstadionban — maid országjárás következett a programban. A vidéki körúton előbb Nyíregyháza, ezután' Gyulaháza — Farkas Bertalan szülőfaluja — volt az or­szággal, az emberekkel ismerkedés esv-egv állomása. Bor­Szivenok vezérezredes az ideiglenesen hazánkban állo­másozó" szovjet déli hadse­regcsoport parancsnoka, .'to­vábbá a. Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének dip­lomatái s kolóniájának tag­jai. A búcsúzók és a búcsúz­tatók baráti kézszorítással I köszöntek el egymástól, úttö­rők virágcsokrokat adtak át nekik. A vendégeket ezután a magyar közéleti vezetők a repülőgéphez kísérték. Az ünnepélyes percekben Farkas Sod meevébe — Miskolcra, a Matvóföldre — is ellátogat­Bertalan és Magyari Béla forró öleléssel búcsúzott Va­lerij Kubászovtól és Alekszej Jeliszejevtól. A repülőgép ajtajából in­tegetve üdvözölték még egy­szer a budapestiek ezreit. Szocialista országok kufatóinak részvételével Orvostudományi konferenciák Szegeden szak résztvevői jóváhagyták képviselők elé. A Legfelsőbb a napirendet. Eszerint az el- Tanács két házának kedd só napi együttes ülésen a ta- délelőtti együttes ülésén elő­nácsok jogkörét rendező tör- terjesztett törvényjavaslat vényjavaslat ismertetését megnöveli és a korábbinál hallgatják meg a küldöttek, pontosabban határozza meg maid a tervezetet a két ház a Szovjetunió életében fontos külön-külön vitatja meg. A szerepet játszó területi, kör- I második plenáris ülésen a zeti, autonóm területi és au­tanácsokkal kapcsolatos tör- tonóm körzeti tanácsok jog­vény elfogadása után két körét, fokozza a helyi nép­környezetvédelmi iörvényja- hatalmi szervek politikai és vaslat előterjesztésére kerül gazdasági irányító szerepét, s sor: ezek a vadgazdálkodás lehetővé teszi az állampolgá­és a vadvédelem kérdéseivel, rok nagyobb mérvű bevoná­illetve a levegőszennyezés el- sát az államigazgatási fel­leni intézkedésekkel foglal- adatok végrehajtásába. Mint koznak. Végezetül a képvise- az első napi vitában felszó- , , ... lők jóváhagyják a Legfelsőbb , ... . j szocialista orszagokbol erke- csütörtökön kezdi meg há­Tanács Elnöksége által az lalOK KOZU1 lODDen 18 zett kutató az antivirális romnapos szimpozionját — elmúlt ülésszak óta hozott súlyoztak, a javaslat tor- j anyagokkal kapcsolatos te- MTA törvényerejű rendeleteket és vényerőre emelése tovább I matikában cseréli ki kutatá- ban. A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Or­vostudományi Egyetem Mik­robiológiai Intézete három­napos tudományos tanácsko zást szervezett Szegeden az MTA Biológiai Központjá­ban. A mintegy 200 hazai és si eredményeit, tapasztalata­it. A hétfőn kezdődött konfe­rencia ma, szerdán fejező dik be. A szocialista országok aka­démiának molekuláris bio­lógiával foglalkozó multila terális bizottsága holnap. Biológiai az Központjá­tak. maid Heves következett: Gvöngyösvisontán megkoszo­rúzták a Gagarin-emlékművet. Szolnokon a magvar űrha­jósok egykori alma materében, a Kilián György reoülő. műszaki főiskolán fogadták büszkén és szeretettel a koz­monautákat. Ujabb „város" a balatoni úttörőváros: Zánkán a kék- és pirosnyakkendősök ezreinek fantáziáiét vil'a-, nyozták fel űremlékeikkel a Szojuz—3ti utasai. Az ország­járó út utolsó. Veszprém megyében töltött napián a pápai repülős alakulut pilótáival való találkozás is beíródott a lá­togatás sokszínű emlékkönyvébe. Mindenütt, ahol megfordultak az űrhajósok, az ünnep­lők tíz- és tízezrei fogadták-köszöntötték őket forró szere­tettel és nagv tisztelettel. Nemcsak a vendégekben hagytak mély nyomot az elmúlt napok, hanem felejthetetlenek mind­azoknak. akik az élménybeszámolók nyomán bepillantást ] nyerhettek a szovjet és a magyar nép naevszerű közös | vállalkozásába, lathattik — egv-egy kézfogással kötzönt­j hették. tovább buzdíthatták - azokat, akik sikeresen vé­gezték el a különböző űrkísérleteket. A magyarországi, látogatás végén — hétfőn este — Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és felesége felkereste szálláshelyükön az űrhajósokat, ba­ráti beszélgetést folytattak velük. Ismételten elismerését fe­jezte ki kozma zhódító nagvszerü teljesítményükért, amelv­lyel újabb fejezettel gazdagították a szocialista országok összefogásával, újabb és újabb nemzetek fiainak eredmé­nyeivel sikeresen megvalósuló Interkozmosz-programot. To­vábbi sikeres munkálkodást — egyéni életükhöz boldogsá­got. egészséget — kívánva a kozmonautáknak. Kádár János arra kérte őket. hogv visszatérve a hétköznapi feladatok­hoz. tolmácsolják személves jókívánságait, népünk forró, testvéri üdvözletét csaladjuknak, barátaiknak, munkatár­saiknak. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom