Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-11 / 135. szám
* Szerda, Í98Ö. június 11: Illést tartott a sze járási pártbizottság Tegnap, kedden délután kibővített ülést tartott az MSZMP szegedi járási bizottsága a járási tanácsi hivatal nagytermében, dr. Somogyi Ferencnek, a pártbizottság első titkárának elnökletével. Ezen részt vettek a községi pártbizottságok és pártvezetőségek titkárai is. Napirendként szerepelt az előre írásban megküldött jelentés az MSZMP KB nőpolitikái határozata végrehajtásáról, különös tekintettel a nők közéleti tevékenységére, vezetővé válására, s a további feladatokra. Az előterjesztéshez Szabó Lajos, a járási pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A tanácskozás vitájában felszólalt Balogh Sándor, a balástya! Alkotmány Tsz elnöke, Bibók lstvánné országgyűlési képviselő, a mórahalmi Vörös Október Tsz tagja, Pásztiné Mészáros Éva, a járási KISZ-bizottság titkára, Kozma Rozália, a mórahalmi ÁFÉSZ zákányszéki dolgozója, Varga Illés, a domaszéki pártvezetőség titkára, Szeberényi Jenőné. a kisteleki Rákóczi Ferenc általános iskola igazgatója. Bata Ferenc Pusztamérges—Öttömös pártvezetőségének titkára, Kónya Sándorné. a megyei pártbizottság munkatársa, Karsai Árpádné, a járási tanácsi hivatal vezetőhelyettese, dr. Rusz Márk országgyűlési képviselő, a deszki tüdőgyógyászati intézet főorvosa, Fekete Flóriánná Balástya pártvezetőségének titkára. Ezt követően Szabó Lajos foglalta öszsze a vita tanulságait. A pártbizottság egyhangúlag elfogadta az előterjesztést és a szóbeli kiegészítést, a vita összefoglalását, valamint a határozati javaslatot. Második napirendi pontként szerepelt tájékoztató a képviselői és tanácstagi választások szegedi járási tapasztalatairól, amelyhez szóbeli kiegészítést mondott dr. Somogyi Ferenc. A pártbizottság ezután zárt ülésen folytatta munkáját. KOSTtanácskozás A KGST gépipari állandó bizottságának hétfőn Brúnóban megkezdődött ötnapos tanácskozásán Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam, valamint Jugoszlávia küldöttsége vesz részt. Az ülés egyik legfőbb napirendi pontja az 1981— 85-ös időszakra kötendő új termelésszakosítási és műszaki-tudományos együttműködési megállapodások előkészületeinek áttekintése. Foglalkoznak azokkal a kérdésekkel is, amelyek a KGST végrehajtó bizottságnak legutóbbi üléseivel, valamint a KGST-tanácsnak jövő heti prágai ülésszakával függnek össze. (MTI) Sült galambok pedig nincsenek B Átadták a megbízóleveleket a tanácstagoknak Szegeden, a városi tanács- Ágnes méltatta a választáházan tegnap, kedden Kö- sokat, mint a belpolitikai szöntötték a megválasztott életünk legjelentősebb ese119 szegedi tanácstagot. De- ményét, és a városi válaszöle Ágnes, a városi válasz- tási elnökség nevében kötási elnökség elnöke ünne- szöntötte a tanácstagokat, s pélyes keretek között átad- eredményes munkát kívánt ta a megbízóleveleket. Deák az elkövetkezendő öt évre. A KPVOSZ főtitkára Szegeden Kedden Szegedre látogatott Vass János, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. A délelőtti órákban látogatást tett az MSZMP Csongrád megyei Bizottságán, ahol Gyárfás Mihály, a pártbizottság titkára fogadta, és megbeszélést folytatott vele időszerű kereskedelempolitikai kérdésekről. A megbeszélésen jelen volt dr. Ágoston József, a Szákszervezetek Csongrád megyei Tanácsának vezető titkára és Kopasz Józsefné, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára is. A szakszervezeti főtitkár a nagykereskedelmi raktárbázis szakszervezeti tisztségviselőivel találkozptt, Társulással közös célokért A Jókai utcán épülő Szeged Nagyáruház gazdái lassan már a beköltözésre készülődhetnek. Az áruházat — amint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat — idén decemberben nyitják meg a vásárlók élőit. S mert az ország második legnagyobb kereskedelmi, vendéglátóipari célokat szolgáló épületegyüttesét a beruházó vállalatok fejlesztési erőforrásainak összpontosításával sikerült létrehozni, az csak természetes, hogy az üzemeltetésben is egységes koncepciót tanácsos a vállalatoknak kialakítaniuk és követniük. E szempontot figyelembe véve, az 1978. évi 4. törvényerejű rendeletre támaszkodva az üzemeltetők a napokban — egyesülésre — társulási szerződést kötöttek. A Szeged Nagyáruház Üze- körülmények között vásárol- zati Vállalat központjában meltetési Tarsulasa névvel je- hasson, valamennyi osztályon megjelent Papdi József, az lölt szerződést a napokban okosan, céltudatosan tájékoz- MSZMP Csongrád megyei írták alá az érdekeltek, a tassák. Apróság, de ugyan- bizottságának osztály vezetőCsongrad megyei Vendéglátó csak lényeges, hogy például B M á MSZMp Vállalat, a Delta Kereskedői- a vásárlási utalvany az aru- ' • • mi Vállalat, a Komplett Ru- ház bármelyik részlegén be- Szeged városi bizottságának házati Vállalat, az Ora- és váltható legyen. A társulás titkára. Farsang Lászlóné dr., Az épülő Szeged Nagyáruház főbejárata üszke nép a mienk, mindig megkeresi a dicsérhetőt, a dolgok napfényes oldalát. Vegyük csak az idegenforgalmat: dicsekedni szoktunk a Balatonnal (újabban a Velencei-tóval). a gyógyfürdőkkel, a természetvédelmi körzetekkel, a fűszeres magyar konyhával, a tájjellegű borokkal, a színházpótló nyári fesztiválokkal, azzal, hogy Közép-Európának ezen a 93 ezer négyzetkilométerén szívesen látják a vendéget. Hajlamosak vagyunk azonban átsiklani olyan „apróságok" fölött, mint például a keszthelyi öböl fürdésre alkalmatlan vize.-az agárdi strandon fagylaltért, lángosért. sült halért sorban állók félszáz métere, a védett erdők kiürítetlen szemét tartói, a pocsolyaizű halételek, a Hegyeshalomtól Záhonyig mindenütt kapható csinált borok, a „minden jegy elkelt" föliratú tábláknál ácsorgó nepperek, a nyaranta fellépési lehetőség nélkül maradó amatőr táncegyüttesek, s hogy a vendéget még csak szívesen látjuk, de beszélgetni már nem tudunk vele... Nemrégiben az egyik magyar utazási iroda bécsi képviseletének vezetője arra a kérdésre, hogy milyen nehézségei vannak a magyarországi utak eladásakor, kérdések egész sorával válaszolt. Hol lehet — bármelyik Tisza-parti városban — csónakot, kajakot bérelni? Honnan tudja meg a magyarul nem beszélő külföldi, hogy a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalattól bérelhet kerékpárt? A reggel-délben-este ugyanabban a szállodában étkező vendég miért köteles minden alkalommal az utolsó csöppig kiinni italát? Mert a félig telt palack megőrzését a következő .étkezésig nem vállalják a pincérek! Egy olyan szállodában, ahol az alkalmazottak többen vannak, mint telt ház esetén a vendégek, miért kell fél órát várni az előre — és időre — megrendelt csoportos vacsorára, még az előszezonnak alig-alig tekinthető májusban is? Bogaras pincérek és bogaras fürdőszobák kedvéért aligha nyúl mélyed a zsebébe a vendég — summázta hazai idegenforgalmi szolgáltatásainkról a véleményét a szakember, s hozzátette még: világjelenség, hogy kevesebben vállalkoznak turistautakra. tehát világjelenség, hogy a konkurrenciaharcban a jobb, a lehetőleg nem drágább — nota bene: esetenként az olcsóbb —. a megbízhatóbb, a pontosabb szolgáltatás gazdája lesz a győztes. Nem arról van sző. hogy a vendégfogadásban nálunk tapasztaltabb, s kedvezőbb adottságokkal rendelkező országokkal kellene versenyeznünk, de arról igen. hogy piszkos vécéket, egy nyelven — magyarul — beszélő portásokat nem engedhetünk meg magunknak. Európában csaknem a legborsosabb gyógyüdülési árainkért. a belföldi turizmusban is egyre kedveltebbé váló kempingjeink helyfoglalási díjaiért ugyanolyan tisztaságot, udvariasságot kell adnunk, mint amilyet elvárunk a sokszor megcsodált Ausztriában, vagy az Adrián. S uram bocsa', meg kell engednünk a kispénzű turistának, hogy a piacon vett gyümölcsöt megmoshassa, s az éttermi ebéd után elfogyaszthassa, ha már a napi ár többszöröséért kínál az étlap tíz deka őszibarackot. Híres gyümölcskultúránkról egyébként mintha nem venne tudomást a vendéglátóipar, a turisták ajándékvásárlási szándékáról a kiskereskedelem, s méginkább a dísztárgykészítők népes tábora. Másfajta követelmények érvényesülnek napjainkban az idegenforgalomban, még az olyan országokban is. mint a mienk, ahol tudniillik a nemzeti jövedelemnek nem számottevő, de egy kézlegyintéssel mégsem elintézhető részét teszik ki a vendégjárásból származó bevételek. Az idegenforgalommal összefüggő beruházásokkal a következő években nem leszünk ..eleresztve" — mondta nemrégiben a belkereskedelmi minisztérium egyik osztályvezetője a szakmai sajtótájékoztatónak is beillő baráti beszélgetésen — tehát új módszereket, „házilag kivitelezhető" ötleteket kell keresnie minden, a vendéglátásban, kereskedelemben, utaztatásban érdekelt vállalatnak, intézménynek. Néhány ilyen ötletről, új szolgáltatási formáról Szegeden is tudunk. A városban működő utazási irodák egészséges verse'nyének hála, az idén sétahajók járják majd a Tiszát — a rendszeres időközönként indyló hajójáratok közül kettőnek a Szeged Tourist, kettőnek az ötletadó Volán lesz a gazdája. A Volán utazási iroda másik újdonsága: az idén nyáron már elfogadják az öt legnagyobb nyugati hitelkártya-rendszer tagjaitól — készpénzfizetés helyett — a hitelkártyát az XX-es gépkocsik rendelése esetén. A nyári ipari vásárra érkező kiállítók kedvébe járnak a Volán-iroda munkatársai azzal, hogy a Marx téren mini irodát nyitnak, ahol taxi-, tehertaxi- és XX-es kocsirendelést is elfogadnak, valutát is váltanak, helyben intézik az étkezési és szállásügyeket. Apróság ez a „házhoz vitt" szolgáltatási forma? Az. Ám nyilvánvalóan a vásárra érkezők kényelmét szolgálja, tehát megtérül, még ha más formában is. vagy esetleg csak később... Nem lepődnék meg. ha a Szeged és Gyula között már közlekedő új gyorsvonatra felfigyelne valamelyik utazási irodánk, s vállalatok, üzemek dolgozóinak, csoportjainak a Viharsarok fürdővárosában idegenvezetőt, közös étkezési lehetőséget biztosítana kedvezményes áron, s az utazáshoz autóbusz helyett azt a bizonyos regr gel induló este érkező vonatot ajánlaná. Mint ahogy azon sem csodálkozunk, hogy a szegedi kemping vissza-visszatérő vendégei szívélyes hangú üdvözlő-visszahívó levelet kaptak az idén. vagy hogy a Szeged Tourist „névjegykártyáját" találták autójuk szélvédő üvegén azok a turisták. akik a télen a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság versenyeit nézték, együtt az idegenforgalmi hivatal egyik, nem hivatalos úton ott járt munkatársával. E' llőbb-utóbb minden hivatásos, vendégfogadásban érdekelt szakembernek fel kell ismernie, hogy másként kell dolgoznia, s lépést kell tartania a körülmények, az igények változásával. S meg kell becsülnünk azokat a kezdeményezéseket azokat az ötleteket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Balatonra, a Tiszára, a magyar konyhára és a pincészetre okkal lehessünk büszkék. Legfőképpen pedig azokat az embereket kell megbecsülnünk. akik képesek a szemléletváltozásra. akik nem tíz. vagy akár öt évvel ezelőtti módszerekkel állítanak össze étlapot, terveztetnek, s építetnek idényszállodát. szerveznek programot, töltik fel a raktárakat áruval. Az idegenforgalom irányításában. szervezésében közreműködőknek ugyanis tudriiuk kell: lehet várni a sült galambot, de nem kifizetődő. Mert nincs. Pálfy Katalin Ékszerkereskedelmi Vállalat, létrehozásával többek között valamint a Szeged és Vidéke ezeknek az igényeknek ÁFÉSZ képviselői. Az egye- igyekszik eleget tenni az öt sütésben a jövő év első felé- vállalat. A vásárlói szokáben elkészülő pavilon üze- soknak megfelelően egyeztemeltetői is részt vesznek. A lik az üzletek nyitvatartásat. társulás célja: a nagyáruház összehangolják a kereskedelegységes jellegének, üzemel- mi akciókat, a különböző tetési feltételeinek biztositá- szolgaitatasokat, sa. az üzletpolitikai célkitű- A társulási szerződés az ze'sek összehangolása, a gaz- áruház működésével kapcsodasági érdekek egyeztetése, latos tárgyi feltételek biztoE feladatokat — így szól a sításával. az üzemeléstechniszerzedes — a személyi és kai feladatokkal is foglalkovagyoni önállóság megtartá- zik. A dokumentumot — saval kívánják a szerződő mely a társuló felek jogait felek megvalósítani. és kötelessegeit is tartalmazA vásárlót nem különösen za — a vállalatok jóvuhaérdekli, a különböző osztá- gyásra és a szükséges eljárás lyoknak melyik vállalat a megindítására a megyei tagazdája, számára az a fontos, nács kereskedelmi osztályáhogy az áruház valamennyi hoz továbbították, eladóterében megfelelő vá- * laszték várja, hogy mindé- A társulási szerződés alánütt kényelmesen, kulturált írásánál, a Komplett Ruháa megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője és Ocskó Imre, a MESZÜV elnöke. L. Zs. Textilipari konferencia A magyar textil- és textil- elemezte a textilipari re- ruházati ipar „leépítése", bár ruházati ipar helyzetével és konstrukció eredményeit, ta- előfordulhat, hogy szükségesjövöjével foglalkozik a XV. nulságait. Kiemelte. hogy_ az sé válik egy-egy korszerűtlen textilipari gazdasági konfe- elmúlt tíz esztendőben vég- üzem vagy termék megszünreneia amely a Textilipari rehajtott fejlesztés az ipar_ tetése. ugyanakkor a lakosMuszaki es Tudományos . , , _ , ,. . „.". .,, ,, . Egyesület rendezésében ked- agban elsősorban a termeles sag ellatasa változatlanul den kezdődött meg az mennyiségi növekedésére ha- alapvető feladat, amiben MTESZ székházában. tott kedvezően. A termelés nem elsősorban a mennyiséA konferencián Dobroika mintegy 40 százalékkal nőtt, gi növekedésre, hanem az László könnyűipari minisz- Q létszam 40 százalékos igényeknek megfelelő minöterhelyettes megnyitoia utan ... ,. , • Drecin József, az Országos csokkenese mellett. Kedve- segre, a választék bovitesere Tervhivatal Békeaktívislák találkozója Tegnap délután Szegeden, színes műsora köszöntötte, a Hazafias Népfront Csöng,- majd Eitlemé dr. Szilágyi rád megyei bizottságának Júlia, a megyei békebizottszervezésében békeaktivisták ság elnöke emlékezett meg találkozóját rendezték meg a a békemozgalomról. Ezt kövárosi népfront székházában, vetően Sándor István, az OrAz ünnepségre a békemozRa- szagos Béketanács titkársálom megalakulásának 30. év- gának tagja a Béke-világtafordulója alkalmából került nács nevében üdvözölte az sor. A mozgalom egykori és aktivistákat. A találkozó barna is aktív tagjait a Mérey ráti beszélgetéssel és az emutcai általános iskolások lékek felidézésével zárult. elnökhelyettese zőtlenül alakult viszont a van szükség. A következő termelés gazdaságossága fő- években tovább bővül a ként amiatt, hogy növekedett KGST-országokkal a gyáraz importnyersanyagok ára, tásszakosítás, a kooperáció. A s az erősödő nemzetközi ver- nem rubelelszámolású export senyben gondot okozott a növelésének, a piacok meggazdaságos értékesítés is. tartásának csak egy járható A következő esztendőkben útja van; a versenyképesség sem lesz kedvező számunkra fokozása, árban és minőséga külföldi piac, ezért az ed- ben. a gazdaságosság növedigieknél határozottabb in- lésének szem előtt tartásátézkedéseket kell tenni a val. gazdaságosság javítására. A vitaindító előadást korEnnek azonban semmikép- referátumok követték, a vlpen sem lehet következmé- tára szerdán kerül sor. nye a hazai textil- és textil- (MTI) i t