Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)
1920-10-09 / 46. szám
Szeged, 1920 október 9. HIREK. — Szeged varja a mlnlsz'erelnökö-. Az égős; városban lázasan folynak a készülődések gróf Teleki miniszterelnök holnapi fogadtatására. A M. T. I. most adta ki a miniszterelnök szegcdi tartózkodásának programját, amit a Szeged már teljes részletességgel ismertetett. A miniszterelnök, mint már megírtuk, vasárnap leggel 7 óra 15 perckor érkezik Szegedre s kíséretében lesznek a már jelzett gróf Teleki Jl nő, Vass József közélelmezési miniszter, Karaffidth Jenő és Palacsi Dénes áilamútkárok és Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselőn kívül Eckhardt Tibor miniszteri osztálytanácsos, a miniszterelnökség sajtófőnöke, Hunkár Aladár miniszteri osztálytanácsos a miniszterelnök titkára és Szűcs András állainvasuti elnökigazgató-helyettes. A tanács ezúton kéri a háztulajdonosokkal, hogy a bevonulási útvonalon — Boldogasszony-sugárut, Jókai- és Kárászutcák — a házaikat lobogózzák föl. — Zadravecz püapök a hazafiaágról. A még Szegeden tartózkodó P. Zadravecz István tábori püspök ma délelőtt nagyhatású propagandajellegü előadást tartott a Mars-téri gyalogsági laktanyában. Zadravecz püspök holnap utazik vissza Budapestre. — ASzsgeUl Törvényhatósági Szabadoktatási Bizottság ügyvezető-elnöksége felkéri a bizottság tagjait, jelenjenek meg lehetőleg teljes számban a Magyar Néprajzi Tarsaság által a városháza közgyűlési termében szombaton és vasárnap tartandó előadássorozaton. — Oktéber 11-én megnyílik a budapesti egyetem. Budapestről jelentik : Az egyetem fakulásain 8-án lezárul a jelenikezés határideje és 9-én kari ülés dönt a felvételek felett. Addig is az egyes fakultásokon felállított tanári bizottságok végzik az igazoltatást. A miniszteri rendelet értelmében minden jelentkezőt megvizsgálnak és a bizottság javaslata alapján dönt a kar a felvétel vagy elutasítás felett. Tizenegyedikén már megnyílik az egyetem és megkezdődnek az előadások. Az ifjúság teljesen megnyugszik a tanán igizo'ó-bizottságok döntésében és a legcsekélyebb mértékben sem akadályuzza a tanítások megkezdését és zavartalan lefolyását. — Ma tárgyalják Kon Béla merényleje agyét- A Virradat-nuk jelentik Bécsből: A bécsi esküdtszéki törvényszék ina tárgyalja Kun i\éla merénylőjének, Direi Lászlónak büoügyét. Diret ellen az a vád, hogy Kun Bélát mérgezett cukorkákkal és süteményekkel meg akarta ölni. szeoE:o CEZARINAt tnift CDAY a Korzó-Moziban I — Egy kefcüzlet epilógusa. Ficcher Aurél, a volt .Menyecske' rőfösüzlet tulajdonosa, ez év elején a „ Winter"-fé\c kefegyár és egy zágrábi cég között közvetített egy nugyobbszabásu kefeüzletet. Az üzlet lebonyolításában részt vett Havas Sándor bankigazgató is. Havas az ügy perfaktuálása után Pestről Szegedre autóval akart jönni, de útközben feltartóztatták és Fischer 5000 korona provízióját elvették tőle. Ma tárgyalta az ügyet Árvay kihágási biró s a lefoglalt pinzt kiadta Fischernek, mivet azt igazolva látta. Kurucsev Sándor rőfös és divatáruháza Széchentjl-fér. & Toloncházba került miniszteri fogalmazó. — Aki 58 ezer koronát koldult öaaze. — BUDAPEST, o\l 8. A toloncházban működik a munkakerülők rendörbirósága, ahová bekerüit dr. B. Gy. nyugalmazott miniszteri fogalmazó is. A mult héten tartott razzia fogta el a miniszteri fogalmazót koldulás miatt. A rendőrfogház kulcsárja megmotozáskor 58 ezer korona készpénzt talált nála. A rendőrbirónak azon kérdésére, hogy miért koldult össze ennyi pénzt, dr. B. Gy. rövid habozás után kijelentette, hogy azért koldult, mert neki joga van koldulni, mert rendkívül sokat eszik. Az összeg összekoldulására a főkapitány az elmúlt év folyamán két ízben is könyöradománygyüjtési engedélyt adott neki, mert menekült nyomorgó tisztviselőnek mondta magát. Az engedély alapján 26.800 koronát koldult össze és koldult azután is, mikor már nem volt szabad koldulnia, mert félt, hogy megeszi a pénzét. A rendörbiró a védekezést nem fogadta el és elitélte a kolduló doktor urat 30 napi elzárásra, azonban az itélet végrehajtását felfüggesztette, az összekoldult pénznek kétharmadát elkobozták és a főváros szegényalapja javára fordítják. Az elitélt fogalmazó felebbezést jelentett be az itélet ellen. J6nt \r AlmlalHiN Főszerepben LÉGÁR. jsni a Belvárosi Moziba jflnt — A köztisztviselők beszerzési csoportja értesíti tagjait, hogy az augusztusi cukorkiosztás 1—3599. sorszámig, a junius és jutius havi sókiosztás 1-3318., illetve 3319. sorszámtól 3599. sorszámig az alulírott sorrendben lesz megtartva: 1920 október 11-én. hétfőn 1—40Ö., 12-én, kedden 401-800., 13-án, szerdán 801-12ÜU., 14-én, csütörtökön 12001-1600., 15-én, pénteken 1601—2000., 16-án, szombaton 2001—2400., 18-án, hétfőn 2401-2800., 19-én, kedden 2301-3200., 20-án, szerdán 3201 -3598. és a nyugdíjas katonatisztek. A sókiosztáshoz a tagok zacskókat hozzanak. Ertesiü továbbá tagjait, hogy az üzletben a mai maptól tojás kapható. CEZ/IRINA! NI A N«y a Korzó-Moziban! — Magyargyalázó csanádpalotai rendőr. Tokai Mihály csanádpalotai községi rendőr a román megszállás alatt többizben együttműködött a román katonasággal és különböző visszaéléseket követett el. A románok kivonulása után magyarellenes magatartása miatt megindították ellene az eljárást és előzetes letartóztatásba helyezték. Ma tárgyalta Tokai ügyét a szegedi királyi törvényszék Hevesy-tanácsa. A vádirat szerint Tokai Mihály ez év elején Molnár János csanádpalotai korcsmájában több vendég fülehallatára a következő kijelentéseket tette: Megálljatok büdös magyarok, tizenötöt huzatok rátok! Majd a korcsmaelőtti téien ujibb magyargyalázó kijelentéseket hallatott, január • 12 én pedig egy román katona kíséretében fölkereste Kruzslics János gazdálkodót, akitől egy kocsiderék szénát zsarolt ki és egy katonaköpenyt vitt el erőszakkal. A vádlott azt hangoztatta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ö nem barátkozott románokkal, csupán felebbvalőinak utasítására együttműködött néhány eset eti a megszálló katonasággal. Tagadja, hogy magyargyalázó kifejezéseket használt volna. Különben is. mikor a korcsmai incidens türtéut, teljesen részeg azt sem tudta, mit csinál. A kihallgatni tanuk ezzel szemben azt igazolták, hogy Tokai nem volt annyira részeg, hogy ne tudia volna mit beszél. A vád és védelem meghallgatása után a kir.'ilyi törvényszék Tokai Mihályt izgatásért egy r«7 -'.>> hathónapi börtönre itélte. _ . ül nit>y hónapot a vizsgálati fogság*,?! kitöltöttnek vett. — A franciák éa a azerbek. Az utóbbi napokban sok hir jelent meg a lapok hasábjain, melyek valamennyien Újszegednek, sőt más városoknak is, franciák által történendő megszállásáról adnak hírt. Illetékes helyről e hírekre vonatkozólag a következőket tudtuk meg Belgrádban és Újvidéken nagyobb francia katonai különítmények vannak már hosszabb idő óta, ahol a katonai missziók hatáskörébe tartozó szolgálatokat látják el. Ezeket a csipatokát időnként felváltják, kicserélik, a legénységet csoportonként szabadsá£Olják vagy leszerelik és ezek a csapatellolások keltik azt a látszatot, hogy a francia katonaság a szerbek által eddig megszállott városokat veszi birtokába. Igy történt az, hogy Szegeden az elmúlt napokban francia tisztek fordultak meg, ennek természetesen szintén nincsen komolyabb háttere. Biztos értesülésünk van arról is, hogy a franciák Szabadkát sem szándékoznak megszállani. CEZARINA! NIA NA7 a Korzó-Moziban I x Kakuszi inüjsztalos butorraktára Szeged, Tisza Lajos-körut 20., dr. Gróf-palota. 275 — öngyilkosság Algyőn. Sári Jánosné 27 éves ]ómódu gazdaember felesége tegnap délután algyői tanyáján marólúgot ivott. Néhány hónap óta búskomorságban szenvedett, tettét ezért követte el. Súlyos belső sérülésével beszállították a szegedi közkórházba. H Ma, pénteken arc az őserdőben a Belvárosi Moziban Jön I A Islál kinin főszerepben LEÜAR. jőnt a Belvárosi Moziba jani x Legjobb ottománok és diszpárnák Balogh kárpitosnál, Kossuth Lajos-sugárut 6. Telefon 1203. — A szerbek kirabolták az újszeged! járványkórházat. A polgármesteri hivatjlhoz jelentések érkeztek, hogy az ujszegedi jlrványkórliáz felszerelési tárgyait a szerbek mind elhordták. Arról is értesült a hatóság, hogy a felszerelési tárgyak legnagyobb része valamely nagvbecskereki raktárhelyiségben rozsdásodik. Dr. Somogyi polgármester átirt a szerb parancsnoksághoz és külügyminiszteri hivatalunkhoz és kérte a jogosulatlan sérelem sürgős oivoslását. x Falusi bimbó címen egy derűs, három felvonásos vígjátékot mutat be ma, pénteken utoljára a KorzóMozi. A nagysikerű darab, me y a „Királyok száműzetésben" cimü Paudet-rcgéunyel egyidejűleg kerül vetítésre Lubitsdi Ernő, a zseniális német rendező müve. x Karbit ampákat minden rendszerben állandó karbitellátá«al szállít Szántó József gépáruháza, : városi bérpalota. j I Belvárosi Mozi ^ssss^a Szenzációs amerikai napokII Szombat é-; vasárnap, október t»-én és IO-én A bijapuri párduc (Indiai bosszú.) Kalandordráma 5 felvonásban. Menői eBUsrraflászat, a már ismert MjIDGE KlflQ kalandjai 2 felvonásban. Fifta,ii<oU köznapokon 5. 7 és 9 órakor, tioauas K ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Minden előadáson katonazene I és azonnal átvehető a belváros közepén egy jóforgalmu, bevezetett Cini a kiadóhivatalba!! Eladó csemegeüzlet. 313 Bövidárp toeiMH ggyelmébe! Női, férfi harisnyák mindenféle minőségben, kötött- és szövöttáruk nagy választékban m kaphatók a legolcsóbb áron Lamptl é« Hejyf nagykereskedőknél Szeged, Valéria-tér és Tábor-u. sarok. Nagybani eladás. •ost érkeztei! Nany választékban! Elsőrendű minőségű, fArftr Ht-0 Ízléses kivitelű ICIIIlUíla és átmeneti kabát újdonságok 194 Balázs Jenő Kte SZEGED, SZÉCHENYI-TÉR 2. Fischer Testvérek ékszereket, órákat pontosan és szakszerűen javitanak. Állami tisztviselőknek kedvezményt adunk. 86b Kárási u lo Szeged Angol uri szabóság! Állandó divat-újdonságok. E egáns szabás. — Szolid uri kiszolgálásban Vajda Farkas R.-T. cégnél részesülünk. Szeged, Kölcseu-u. 3. Roíjai-szálló mell. Arany, ezüst és brilliáns ékszerek Son"abott ltM Kun Jenő -ks7erészné|' s«qed, Széchenyi-tér 2. szám. Belvárosi Mozi Pénztári telefonszám 5—82. Kél amerikai attrakciót Pénteken, október 8-án: Harc az őserdőben Dráma az alaskai őserdőben 5 felvonásban. A csodaszanatórium Kitűnő amerikai vígjáték 3 felvonásban. Clóadások köznapokon 5. 7 os 9 órakor, vasarnap 3. 5. 7 és 9 órakor. Minden előadáson katonazene!