Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)
1989-10-05 / 233. szám
•"V legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég Összefogás az MSZMP megújításáért Berecz János a Digépben ' Az összefogás az MSZMP megújításáért mozgalom tegnap délután a Diósgyőri Gépgyárban tartott munkásfórumot, amelyen pártonkí- : vüliek is részt vettek. Be- | recz János a fórumon el- | hangzott előadásában rövid : értékelést adott az ország és ! a párt helyzetéről. A fórumon részt vett Dudla József, az MSZMP Intéző Bizottsá- | gának tagja, a megyei párt- bizottság ügyvezető első titkára is. Az előadó az összefogás ’ platform megalakulásáról szólva elmondotta, hogy az akkor jött létre, amikor a széthúzás jeleit tapasztal- \ ták. A közelgő kongresszusról szólva, hangsúlyozta, hogy az összefogás platform támogatja az MSZMP programjavaslatát, és működési szabályzattervezetét is, A platform ezt a kongresszust sorsdöntőnek tekinti. Olyan baloldali pártot akar, amely a dolgozók pártja, a tagság pártja, amely képes egy reformprogram kidolgozásával önmaga is megújulni. A korábbi és a jelenlegi pártvezetést, s így önmaga tevékenységét is őszintén bírálta. Elmondotta, hogy súlyos hibákat követtek el, amikor figyelmen kívül hagyták a párttagság jelzését, a vezetésben hatalmi harc folyt, amely a szeméLevéltári restaurátorok Ma délután 5 órakor nyílik a József Attila Könyvtár kiállítótermében a Megyei Levéltár restaurátor- műhelyének munkáját bemutató kiállítás. A kiállítást a Miskolci Városi Könyvtár és a Megyei Levéltár közösen rendezte. A kiállítást Porkoláb Albert, a megyei tanács társadalmi elnökhelyettese ajánlja a látogatók figyelmébe. A kiállítás a könyvtár nyitvatartási rendje szerint tekinthető meg I A DH és a Gála műszaki bolt közös tombolája Ma sorsolunk! Akik a szombati számunkban megjelent szelvényt kivágták és szabályosan kitöltve bedobták a Gála műszaki bolt szerencsedobozába, ma értékes ajándékokat nyerhetnek az üzlet kínálatából. A fődíj egy gőzölős vasaló lesz, ezen felül gazdára vár egy olasz hajszárító, egy sétálómagnó, egy 4 órás, szuper minőségű videókazetta, és két darab hatvanperces magnókazetta. A sorsolás ma délután 2-kor a Tulipán-tömbben, pontosan a Széchenyi út 94. szám alatti Gála műszaki szaküzletben kezdődik. A Jobb üzletekért Kanadai tanácsok Egy új fogalmat kell mindennapossá tenniük a hazai gazdasági szakembereknek; a franschising fogalmát. Jó néhány éve sikerrel alkalmazzák a külhoni üzleti életben. Leslie Rupf úr, a torontói Zarex cég elnöke, és Szőnyi András kanadai egyetemi tanár tegnap a Magyar Gazdasági Kamara észak-magyarországi bizottságának székhazában igyekezett meggyőzni a jelenlévőket. Hogy miért éppen Miskolcra jöttek a franschising módszerek elterjesztésére? Mert itt látnak nagy lehetőségeket abban, hogy a nagyobb nehézipari vállalatok kisebb egységekként működjenek, s itt fenyeget a nagyobb munkanélküliség veszélye. Márpedig a franschising módszerrel kialakított hálózatok igen sok kéznek adhatnak munkát. Egyébként Leslie Rupf szerint ezt a szót nem lehet magyarra fordítani, mert igencsak összetett fogalmat jelent. Közelebb jár a pontos fogalomalkotáshoz, aki egyfajta növekedési, terjeszkedési módszerként határozza meg. noha az üzlet- vezetési, pénzügyi, marketing- és reklámmunka ösz- szességéről van szó. A franschising szerepet játszhat az állami vállalatok privatizálásában, a nemzetközi terjeszkedés megtervezésében. Nem kell másra gondolnunk, mint például arra a Mc’Do- nald’s-hálózatra, amely a világon mindenütt egyforma megjelenéssel, ugyanazt az árut kínálja. A hallgatóság elgondolkodhatott, milyen jó is lenne, ha már csak eny- nyi hiányozna a hazai gazdasági életből. Igaz, Kanadában éppen ezzel a módszerrel jöttek ki az 1982-es hullámvölgyből. Egy bizonyos. van mit tanulnunk a torontói szakemberektől... Lekerült a csillag Minisztertanácsi rendelet intézkedik arról, hogy pártszimbólum csak pártintézményen legyen. Így hát sorra veszik le a vörös csillagokat azokról az épületekről, amelyek 'nem ebbe, a kategóriába tartoznak. Kedden az egyetem régi főépületéről is lekerült a csillag. Íves torzsalkodásig jutott. Eközben — hangsúlyozta az előadó — mások azt csináltak, amit akartak. Miután a párt nagymértékben hibás azért, hogy tagjai egy része elhagyta és elhagyja, és az ország is nehéz helyzetbe került, ezért csak a kongresszuson megújuló párttal együtt kell és lehet ebből a válságos helyzetből kikerülni. A párt megújítása egyben a párt erősödését is jelentse, még abban az esetben is, ha tagjai megfogyatkoznak. A kongresz- szuson reális programban kell egyezségre jutni a párt és a magyarság jövője érdekében is. ö maga egy megújított, felfrissített pártvezetést remél a kongresz- szus után, Nyers Rezső elnökletével. A pártkongresz- szuson kemény vitákra számít. A számos felszólalásból és a kérdésekből is kitűnt, a párt tagjai részben jól tájékozottak, de bizonytalanok, sőt a bizalom hiánya is megmutatkozott a szenvedélyes hangú aggódások mellett. Többen hangsúlyozták, hogy az Összefogás az MSZMP megújításáért mozgalom elkésett a szervezkedéssel; ha korábban találkoztak volna ezek az erők, nem jutott volna ilyen nehéz helyzetbe a párt. Kérdésekre válaszolva, az előadó elmondotta, hogy a kongresszus döntéseit elfogadja. O. J. j|c Az 1CE jelzésű új, nyugat német szup ez expressz „mozdonyát” állják körül az érdeklődök, amikor Münchenben be mutatták a vonatot a nagyközönségnek. A szuperexpressz 280 kmjóra sebességgel fog közlekedni 1991-től a legnagyobb NSZK-beli városok között. Megjeleni a Borsod Eipressz Érdekes és pénzt termő információkkal, schillinges kuponnal, s az ajándék telefonok játékával jelent meg ma a Borsod Expressz 11. száma! A lapban többek között azzal foglalkozunk a nemrég lezajlott második borsodi sörfesztivál kapcsán, hogy milyen a mai hazai sörhelyzet, hogyan fest az üzlet a sörösök és a fogyasztók szemével nézve. A lap Fáklyákkal a miskolci utcákon Felvonulás a vértanúk emlékére Fáklyás felvonulással emlékeznek ma városunkban az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójára. A rendezvény — amelyet a Miskolci Ifjúsági Szövetség szervez — délután 5 órakor kezdődik a városi sportcsarnok előtt. A vértanúkra emlékező rövid műsor után elindul a menet, amelynek résztvevői fáklyá val a kezükben keresik fel azokat az utcákat, amelyek az Aradon kivégzett tábornokok nevét viselik. A felvonulók útja a sportcsarnok előtt ér veget, ahol a 13 tábornok arcképe előtt elhelyezik a megemlékezés virágait. Holnap nyílik Újabb videokölcsönző A Weidlich-udvarban Űjabb videokölcsönző nyílik városunkban. Holnaptól várja az érdeklődőket a Videocoop Ktf. Weidlich- udvarban berendezett irodája. A Mokép-Columbia filmjeivel indul a kínálat, az első negyven kazetta zöme szinkronizált, vagy feliratozott, de vannak csak angol, vagy német nyelvű filmek is. A Videocoop nemcsak kazettakölcsönzéssel foglalkozik. hanem — egyebek között — kszettaárusítással (videó- és magnó-), de kaphatók lesznek itt videokata- lógusok, szaklapok is. Kapcsolatba lépnek a Te- levideóvol és más forgalmazókkal. A Videocoop klubtag-hálózatot kíván kiépíteni, a klubtagoknak nyújtandó kedvezményekkel. A klubtagok minden tizedik kazettát ingyen vihetik haza megnézni, de elővásárlási joguk is van. (Egy biz- nyos idő után ugyanis eladják a műsoros kazettákat, rendszeresen felfrissítik az állományt.) A kölcsönzési díj 150 forint egy napra, szocialista országok filmjeinél pedig 100 forint. A klubtagok 120, illetve 80 forintot fizetnek, de további engedményeket is kapnak. A hét végére ugyanannyiért vihetik ki a kazettákat, mint hétköznapokra, és ' ha három filmet kölcsönöznek, a negyediket ingyen kapják. Nemcsak elővásárlási, hanem előköU csönzési joguk is lesz. A tervek szerint hamarosan képmagnókat is kölcsönbe adnak. Reklámtevékenységgel is foglalkoznak majd, amelynek részeként hirdetéseket vesznek fel a Déli Hírlapba és a Borsod Expresszbe. (A klubtagsági díj erre a naptári évre 300, egy teljes évre 1000 forint.) első számától kezdve megtalálható benne a Miskolc Városi Tanács oldala. Itt mindig nagyon értékes információkat lelhetünk, hiszen nemrég kezdődött az a sorozat, amelyből kiderül, hogyan vállalkozhatnak egy utca lakói közműépítésre, és kiderül' az is a városháza oldalán: hol lehet még Miskolcon lakást, telket vásárolni? A 11. Borsod Expresszijén is megtalálhatjuk a bécsi Helvetia cég kuponját, amelynek bemutatója Becsben, a Helvetia üzletben egy kvarcórát kap ajándékba és 500 schillinges ék-‘ szervásárlásra nyílik módja. Aki lepecsételteti a szelvényt, és beküldi szerkesztőségünkbe, minden hónap végén részt vehet azon a sorsoláson, ahol 20 plusz 1 órát sorsolunk ki. Ugyancsak kecsegtető ajándék, amit a posta tesz a Borsod Expressz olvasóinak karácsonyfája alá. Aki összegyűjti a Borsod Expresszijén megjelenő ábradarabkákat és azokat beküldi a Miskolci Postaigazgatóságnak, olyan sorsoláson vehet részt, ahol kisorsolnak egy telefont a hozzá tartozó vonallal együtt, és fel is szerelik karácsony délutánján. A másik telefonra azok pályázhatnak, akik telefonkötvényt is vásároltak. A szakszervezet az árakról A SZOT főtitkára szerint a magyarországi politikai helyzet egyre inkább desta- bilizálódik, főképpen azért, mert nincs már igazából kormányzó párt. Nagy Sándor kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a kormány már jórészt függetlenedett a hatalmon levő párttól, miközben a kelleténél erősebben uralják a politikai változásokat a személyes ambíciók. Emellett szorgalmazta a szakszervezetek egységes álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a kormány. két termék kivételével. szabad árformába sorolta az élelmiszereket. Fotókiállítás a Vasasban Mától november közepéig a Debreceni Fotókör tagjainak munkáiból válogatott kiállítás látható a Vasas Galériában, a DVMOK-ban. A körnek amatőr és hivatásos fotós tagjai vannak, közöttük munkások, diákok, orvosok, mérnökök. 1957- ben szerveződött újjá a fotókör, amely azonban már 1931-ben is működött, egészen a második világháborúig. A kiállítást a fotográfia feltalálásának 150. évfordulója alkalmából rendezték meg. Szombaton és vasárnap is megtekinthetők a képek, reggel 8-tól délután 6-ig. rr Őszi napsütés A hűvös hajnal után ma csendes őszi időre lehet számítani. A szél mérséklődött, így — bár a legmagasabb hőmérséklet ma sem haladja meg a 15 fokot — a több órás napsütés mellett kellemesebbnek érezzük majd az időt. Olykor átvonuló felhőzet zavarja meg a napsütéses órákát, azonban az esők, záporok valószínűsége az előrejelzés szerint csökken.. A megyei Köjál mérései szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a következő adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 2340 (10 000), kén-dioxid 60 (500), nitrogén-öioxid 31 (100). A zárójelben megadott határértékek (mikro- gramm/köbméter) az 5/1986. EüM. sz. rendelet alapján védett I. területi kategóriára vonatkoznak. Az előző 24 óra csúcsai: szén-monoxid 4060, kén-dioxid 233, nitrogén-dioxid 80. Nyugdíjia vonul a munkásőrség parancsnoka A Minisztertanács a tegnapi ülésén úgy határozott, hogy decemberről erre a hónapra hozza előre a döntést a munkásőrség sorsáról. A fegyveres testület országos parancsnokát egyébként saját kérésére felmentette a Minisztertanács, mert Borbély Sándor nyugdíjba megy. A Minisztertanács tárgyalt a magyar- szovjet keresked.-lmi és pénzügyi rendszer átalakításáról is, de döntést nem hozott, csak megerősítette, hogy jó lenne áttérni a konvertibilis elszámolásra.