Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-05 / 233. szám

i Ha Ta n kedvük és pénzük a kereskedőknek A kíváncsi baráttól a Szomáliái menekültekig Alakíthatnak a virágpavilonokon A szabvány a vétkes mindenért? v f Nyár után, vendégekről Béke, vagy csak tűzszünet ▼an a virágpiacon? — tet­tük fel a napokban a kér­dést. Akkor nem tudtunk rá választ adni, mert bár a kereskedők és a piacfel­ügyelők kötöttek néhány kompromisszumot, azt pél­dául nem lehetett tudni, mit szól ahhoz a tervező, hogy a pavilonjait az árusok ál akarják alakítani? Bele­egyezik-e, hogy az eredeti­leg leemelhetetlenül nehéz zsaluk számára sínt készít­senek, és a nyithatatlan, hő­szigetelt ablakokat kive­gyék? A japán Toshiba cég új kísérleti televízió készülékét beprogramozhatják, hogy éj­szaka önműködően kikap­csoljon, reggel pedig újra bekapcsoljon. Mindehhez még mesterséges hangon jó éj­szakát is kíván, bekapcsolás­kor pedig jó reggelt. Ultra­hangos érzékelő vigyáz a né­zőre, ha túlságosan közel ül a készülékhez. Emberhangon megszólal: vigyázzon a sze­meire, túlságosan közel ül a készülékhez. Ha az érzékelő nem érzékel nézőt a kép­ernyő előtt, kijelenti, hogy kikapcsol — és meg is teszi. Ráhímezik a biztonsági övét o Olaszországban nemrég kötelezővé tették a bizton­sági övét. Az 'olasz autósok azonban találékonyak: hogy ne kelljen használniuk, olyan pulóvert, vagy trikóf viselnek, melyre biztonsági övez hímeztek, illetve nyom­tak ... Mivel ebben a vitában Helyes Sándor, a Borsodin- vest tervezőjének pavilonjai mérettettek meg, kérdése­inkkel hozzá fordultunk Vol­na. Mint azonban megtud­tuk, régi munkahelyén már felesleges keresni; elment a napokban kft.-vé alakult cégtől. Ennek igazi okát csak 8 ismeri... A virág­piac ügye azonban továbbra is a Borsodinvest asztalán maradt; Szuhay László ügy­vezető igazgatótól vártuk tehát a választ. Mint el­mondta: beleegyeznek abba, hogy a kereskedők — igaz, Ha pedig valaki túlságosan hangosan hallgatja a készü­lékét, megszólal: legyen te­kintettel a szomszédokra halkítsa le a készüléket. „Imádom az életet, de nem félek a haláltól. Ennél­fogva a lehető legkésőbb szeretnék távozni az élők sorából.” — mondotta George Simenon. A véle­ményt az tette időszerűvé, hogy Maigret felügyelő meg­alkotója távozott. S ahogy lenni szokott, a gyász véges, kezdődhetnek a viták a ha­gyaték körül. Nos, ki volt Simenon? A kérdést a La Repubblica is föltette. „Az az író, aki egy­aránt megtestesítette a vi­tathatatlan középszerűséget és a zsenialitást.” Futósza­lagon gyártotta műveit. Bár könyveit a világ 131 nyel­vére lefordították — s eb­ben Marxszal vetekszik — példányszámuk pedig 500 saják zsebükre — átalakít­sák a pavilonokat. De erre csak akkor adják áldásukat, ha mind a 26 pavilon gaz­dája egységesen építi át standját. A tervektől lénye­gesen eltérő külső homlok­zati változtatásokat azonban nem engedélyeznek. Ha tehát például az árusok a zsalu­kat reluxára kívánják cse­rélni, már nem tehetik meg, mert a pavilonok tetszető- sek, egy új, igényes virág­piac részei. Ezt az összíké- .pet pedig nem lehet meg­bontani. A választ hallva felvető­dött a kérdés; ha most az illetékesek, a tervező cég és a piacfelügyelőség is bele­egyezett abba, hogy a keres­kedők praktikusabbá tegyék a standokat, miért nem ele­ve így építették? Azt a vá­laszt kaptuk, hogy a terve­zőt különböző megszeghe- tetlen szabványok kötötték. Vagyis, . ha egy pavilon hő­szigetelt, az ablakoknak is ilyeneknek kell lenniük, ak­kor pedig ugye nem lehet elhúzni. Amíg a műszaki átadás meg nem történik, a tervező felel azért, hogy az előírásokat betartsák, az üzembe helyezés után azon­ban már a tulajdonosnak — vagyis jelen esetben a piacfelügyelőségnek — kell eldöntenie, hogy mennyire ragaszkodik ezekhez. (fázold) kaméleon Mexikóban él egy olyan növény, amely­nek virágai napközben többször változtatják színüket. Napsütésben fehérek, később rózsa­színűek lesznek, dél körül sölétvörössé vál­toznak, majd estig ez az árnyalat lila szín­be megy át, hogy az­után az éjszaka folya­mán ismét fehérré vál­tozzanak a virágok. Érdekesség, hogy ez a virágkaméleon csak akkor illatozik, amikor éppen fehér. millió körül lehet. Nem tud­ni, voltaképpen hány köny­vet írt. Egyesk 225, mások 246 Simenon-regényre utal­nak. A regénygyár 22 éves korában indult, s több-ke­vesebb kihagyással ontotta termékeit. Hírneve a terme­lés sebességével arányosan növekedett. És persze a va­gyona is. Állandó foglalt asztala volt a „Maxim’s” borsos árairól híres étter­mében. Öltönyeit Londonból rendelte. Harminchárom esetben cserélt lakást, több­nyire a villa- és kastélyvá­sárlásokat követően. Kíván­ság szerint készítette autóját a Chrysler, Amerikában. Olyan körülmények között élt, mint egy olajsejk. Egv író esetében azonban inkább az az érdekes, hogy mikép Benne vagyunk az őszben. A nyarat lassan elfelejtjük. Már túl vagyunk a rádió­ban, újságokban megjelent híradásokon az aratásról, a mezőgazdaság és az időjárás kibékíthetetlenségéről, az üdítőitalok hiányáról, egyes üdülőhelyek túlzsúfoltságá­ról, másoknak a pangásáról és természetesen az idegen- forgalomról. Persze, túlzsú­folt közéletünk napjaiban másról is van szó, hiszen minden nap hoz valami újat, de őszelőn most nem oktalan a magunk mögött hagyott néhány hónapra visszapillantani. Maradjunk az idegenfor­galomnál. Vagy ha úgy job­ban tetszik, a vendégjárás­nál. Ez utóbbi nem is egé­szen azonos minden esetben az idegenforgalommal, hi­szen ilyenkor szoktak haza­látogatni az óhazába azok a közelebbi és távolabbi ro­konok és barátok, vagvén- pen a jó ismerősök, akik ilyen vagy olyan okkal hagvták el korábban —- esetleg sok-sok évtizeddel, vagy akár egy fél évszázad­nál korábban is — az or­szágot, sőt azok is, akik már a másodgeneráció tag­jaként odakint születtek. Ha­táraink nyitottabbá tételé­vel egyre nagyobb számban látogatnak haza. • VISZONZÁSUL HAZAJÖTTEK Hazajönnek látogatóba, hazajönnék kíváncsiskodva, ki ilyen, ki olyan lelküiet­tel. Van, aki csak a roko­naira. barátaira kíváncsi, van, aki az ország minden­napjaira, s szeretné meg­tudni, ml igaz abból, ami odakint hírlik rólunk. Van, aki azért jön most haza. mert korábban ilyen vagy olyan ok miatt nem jöhe­tett, esetleg jöhetett volna, de nem mert. A hazatérők közül néhányan hivatalos vendégszeretetet élveztek, ilyen-olyan érdemek alap­ján. Mások szállodákban, kempingekben, íizetővendég- szobákbam laktak, a döntő többség azonban — mivel­hogy több a szerényebb kö­rülményék között élő kinti magyar, mint a pénzben dúskáló — felkeresi rokona­it, barátait, s azok vendég­ben dolgozott. így: leült az üres papírlap elé egy csomó jól kihegyezett ceruzával, megtöltött pipával, egy üveg borral, egy borítékkal, amely szereplői nevét és a cselekmény helyszínét tartal­mazta. És elkezdte. „Körül­belül két óra alatt írok meg egy húszoldalas fejezetet, miközben 800 grammot ve­szítek súlyomból” — nyilat­kozta. S ezt megerősítette Teresa asszony is, aki 20 percenként csakugyan vitte is a váltást. Tegyük föl, nem volt kíváncsi természetű, elég volt, ha lemérte az át­izzadt ruhát ahhoz, hogy tudja, hogyan haladt a munkában Maigret, azazhogy Simenon. A zsalukat nem kell ezután emelgetniük, és a tervezők beleegyezésével az alig 6 négyzetméteres pavilonok belső tereivel is szabadon gazdálkodhatnak a kereskedők. Jó reggelt kíván a lévé A Úgy élt, mint egy olajsejk Maigret m jfc a bányatavak partját ellepték a nudisták (Herényi László felvétele) látását veszi igénybe. Igaz, ugyanezek az itthoni bará­tok korábban náluk éltek családostól egv. ideig kül­honban, de micsoda különb­ség az, elfogadni valakinek a vendéglátását, Düsseldorf­ban, Münchenben, Stock­holmban, vagy Cleveland- ben, vagy vendégül látni az illetőt Miskolcon, Szikszón, vagy Rásonysápberencsan, a mi költségünkön!... Jártuk az utcát. Egyes forgalmasabb helyeken, cso­mópontokon. már az tűnt fel. ha folyamatosan magyar beszédet hallott az ember. Az autóparkolók, meg a par­kolásra ugyan nem engedé­lyezett és tiltott területek idegen rendszámú kocsikkal voltak tele, a vendéglők kertjében. közeli országok nyelvein csipogtak a baráti országokból érkezett iskolás- gyerekeik százai, miiközben szörcsölték a menü levesét; megszokott vendéglőnkből, éttermünkből hetente három­szor—négyszer kiszorultunk, mert bejelentett csoportot vártak: a butikokban tucat­nyi nvelven, de főleg kéz- zel-iábbal mutogatva folyt az alkudozás, a nagy önki­szolgáló áruházakban oedig a személyzet kis brigádokat alakított a tömegesen beté­rő külföldiek kísérésére, ne­hogy a pénztárnál adódjon valami elszámolási differen­cia. • MEGKÉSETT ILLEMTAN Nyár volt, heleken ál hő­ség, mindvégig fagylaltsze­zon. A fagylaltot minden külföldi ette, ki tölcsérben nyalogatva, ki leült a cuk­rászda teraszára. Ette a kül­földi a csöves főttkukoricát, a görögdinnyét, s amikor egy- egy kocsi eltávozott a par­kolóból, a sokféle hulladék között ott volt a dinnyehéj is, sőt a krumplihéj, vagy a borsóhéj; ugyanis egyes tu­risták a kis gázpalack fö­lött még főztek is maguk­nak a parkolókban. Sok ven­dég kevés pénzzel indult hozzánk. Főleg a baráti or­szágokból jövők. Forintkész­letüket szerették volna és szeretik valami módon ki­egészíteni. Nem is mindig törvényes keretek között. So­kan vadásznak rájuk, mit lehetne tőlük olcsóbban ven­ni. A hatóság időnként meg­szigorodik e cselekvéssel szemben, máskor engedéke­nyebb, és a baráti népek kö­zötti baráti seftelés némileg változtatott formában folyik tovább. Tagadhatatlan, oly­kor visszatetszés is adódott némely vendégkülföldiek: magatartása, helyenként ag­resszivitása rtyomán. Gyenge vigasz, ha ennek ellentétele­zéseként azt lehet hallani: a mieink is hasonlóan vi­selkednek, ha szomszédos országokban járnak. Talán ebből a helyzetből született az az ironikus megállapí­tás, hogy „két nép barátsá­gának mi sem árthat job­ban. mintha nagyon engedik barátkozni őket”. 9 TRANZITORSZÁG LETTÜNK? Az elmúlt nyár idegen­forgalmának volt egy sajá­tos, eddig még soha nem tapasztalt vonása. Tranzit­ország lettünk. Bejött turis­taként baráti látogatásra az NDK állampolgára, és eltá­vozott a nyugati határon, az NSZK felé, mint mene­kült. Több mint húszezren tették meg ezt az utat ilyen­formán. A Romániából me­nekültek között a magyaro­kon kívül sok a nem ma­gyar anyanyelvű romániai állampolgár, aki szintén csak tranzitálni akart ha­zánkból, s nem turistáskod­ni. S ki hinné, hogy Ma­gyarországon még magúkat menekülteknek tartó Szomá­liái csoport is tanyázik hó­napok óta!? S bőven van nálunk szabályos (?) útlevél­lel sok-sok arab férfiú, akik­nek tartózkodási céljai nem eléggé ismertek, de aki kö­rültekint a valuták fekete­piacán, már gyaníthatja, fő­leg miből élnek. Igen sokan jöttek hozzánk haza látogatóba a magya­rok közül, akik korábban talán nem is számoltak ve­le. hogy még hazalátogat­nak. De megőrizték nyelvü­ket. nagyrészt kultúrájukat, emberségüket. Hazajöttek azok. akik mindenkor emelt < fővel jöhettek haza, s ha­zalátogatott igen sokféle ma­gyar. Haza, mert nekik ha­za ez az ország, csak ép­pen máshol laknak, és ha tiszta szándékkal jönnek, a haza szívesen várja őket... Benedek Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom