Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 6. szám - A rutén kérdés

MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 Külsőmongóliára vetett szemet és azt, bár földrajzilag Kínához tartozik, következetesen birtokába vette' Ugyanígy járt el később Kelet Turkesztárinál is, amelynek Francia-, Német-, Olasz- és Angolország együttes területével egyenlő nagyságú Sinkiang nevü tartományát is elfoglalta. De az oroszok nem elégedtek meg ezzel, 1936 nyarán a Külső mongol köztársasággal kötöttek kölcsönös fegyveres támogatásra irányuló megállapodást. Ennek tudható be, hogy ma Urga, Külsőmongoliának fővárosa környékén, mai elnevezéssel Ulan Bator-ban, a XXIII. szovjet-orosz hadtest állomásozik. Az oroszok gondoskodnak arról is, hogy Szibéria felől Külsőmongólia fővárosával nemsokára vasúti összeköttetésük legyen. Ennek a vasútépítésnek az a célja, hogy a szovjetorosz vezérkar bármikor tudjon csapatokat szállítani Külsőmongóliába olyan célzattal, hogy összefogott erőkkel közvetlenül Északkínába is bc tudjon törni, természetesen az ott befészkelt japán erők kivetése céljából. Egy bizonyos! A szovjet beavatkozás, — ezt Sztálin is nyíltan kijelentette, — abban a percben bekövetkezik, amikor Külsőmongólia területére japán csapatok teszik be lábukat. Rendkívül érdekes, hogy angol lapok jelentései szerint a Szovjet és az Egyesült Államok között tárgyalások folynak egy Japán ellen tervezett „közös katonai összefogás" érdekében. Egy ilyen katonai összemüködés akkor válnék lehetségessé, ha Amerika teljesen kiépítené az Aleuti szigetek légi támaszpontjait, amelyekhez a szovjet Kamcsatka fekszik legközelebb. Mindenesetre feltűnő, hogy szovjetrepülők legutóbb az északi sark közelében többször végeztek felderítő repülést, minden bizonnyal nem csupán tudományos célból. Gromoff orosz pilóta például a Moszkva és Kalifornia közti utat 62 óra alatt tette meg. Igen érdekes báró Stipsicz Istvánnak „Orosz előkészületek Ázsiában" című tanulmányának az a megállapítása, hogy az oroszok egy olyan nagycsatorna építését fejezték be, amelynek munkálatait már a világháború alatt megkezdték és amely Leningrádtól Vladivosztokig biztosítja a hajózást, esetleg kisebb hadihajók részére is. Sinkiang tartomány fővárosában, Urumcsiban az oroszok nemcsak vasútat építenek a belsőkínai tartományok felé, hanem Urumcsi területén 200 hadirepülőgépet tartanak készenlétben. De a szovjet figyelme még sokkal északabbra is kiterjed. Északszibériát az „Északi tengeri út" fővezetőségének hatáskörébe utalta, olyan célzattal, hogy e terület egységes irányítás alá kerüljön minden tekintetben. Körülbelül 150, egyes angol hírforrások szerint 160 pilóta kutatja itt a jégmentes utakat, amelyek hajózás céljára alkalmasak. Az eddig mondottakból tisztán láthatjuk, hogy Szovjetoroszország, felösmcrvén a Távol Kelet súrlódási felületeit, amelyek márcsak közismert célkitűzései folytán is bármely pillanatban kirobbanáshoz vezethetnek, céltudatosan készül a leszámolásra Japánnal. Felsorolt vasút építései egy, egyelőre „békés térhódítás" bevezetői, amelyeket tervszerűen, anyagi áldozatokra való tekintet nélkül, fokozatosan hajt végre. Láthattuk azt is, hogy előkészületeivel az óriási kínai birodalmat már most polip módjára fonja körül. Ha most még tekintetbe vesszük azt is, hogy a már egyik előző cikkünkben említett „Blücherféle „távol-keleti" hadsereg, amely korszerűen felfegyverzett, erősen gépesített kb. 5—600.000 emberből áll, a továbbfejlesztett vasúti hálózat segítségével aránylag rövid idő alatt emelhető fel esetleg többmilliós létszámra, akkor azt kell mondanunk, hogy Szovjetorszország távol-keleti térhódításai komoly támadó élű fenyegetést jelentenek Japánnal szemben. A szovjet óriási hadigépezete az Uralkusznetszki iparvidéken fekszik, amelynek alapja az uráli vastermés és az Altaj hegység széntermése. A szovjet legnagyobb hadianyaggyára is ott van, amely kb. 500.000 embert foglalkoztat. Ezek után könnyen érthető, hogy Japán minden eszközzel arra törekszik, hogy a szovjet bolsevizálási manőverének, ütköző államok életrehívása által gátat vessen. A rutén kérdés Irta: Óhegyi Vilmos Minden jel szerint elérkezett az a pillanat, amelyben a Felvidék nemzetiségi problémáinak megoldása döntő stádiumba jutott. A háború veszedelmét hárítja el Európa akkor, ha követeli ezeknek a népek megbékélését szolgáló kérdéseknek a rendezését. Azt hisszük, hogy a lélektani pillanatot soron követi rövidesen a történelmi mozzanat is, amikor érvénybe lépnek azok az önkormányzati követelések, amelyekről olyan sok szó esik mostanában. Ezek között az autonómikus törekvések között a legrégibb a kárpátalji ruténeké (ruszinoké), akiknek ezt a jogát az 1918-as Károlyi-féle önkormányzat után a csehek az 1920-ban a St. Germain en Laye-ben megkötött békében is megadták. Megadták? — Nem, csak elismerték ehhez való jogukat és Hodzsa cseh miniszterelnök uralomrajutása után, tehát 17 évvel a bilaterális szerződés aláírása után készült megadni >az önkormányzatot, amelyet most már erőteljesen követel Kárpátalja népe. Igaz, volt már eddig is Podkarpatska Rus-nak néminemű autonómiája, erről azonban maguk a csehek is lenézően beszéltek. A kormányzó, a kormányzósági vezető tisztviselők vagy csehek, vagy cseh akaratot szolgaian végrehajtó, Prágából irányi Ott hivatalnokok voltak. Álönkormányzat volt ez, cseh járszalagon, tipikus departement-kormányzás, amely Prága jóindulatú támogatása mellett, hol a szovjetoroszok felé sandított, hol a lengyeleknek kemény munkát adó ukrán nemzetiséggel óhajtott faji és vallási alapon egyesülni. Ez alatt pedig a gazdasági kiegészítő területen, az igazi Kárpátalján lakó tiszaháti magyarságról, az Eszterházy János által találóan nevezett „leszakított többségről" még csak említés sem törté-