Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 6-7. szám - A rutén kérdés. 1. [r.]
11 MAGVAK KÜLPOLITIKA 1935 június—július A iti TÍ:\ KI itm:s IRTA : BERTHA KI I I HI V 1. A háború utáni magyar politikának, mely mindig jobban és jobban megtisztul a kisebbségi kérdés gyászos és regényes hatásvadászásaitól és igyekszik lerázni a szinpadiasságot, a túlfűtött érzelmek gátlásait, van egy kérdése mely ugyan nem magyar kisebbségi kérdés s mégis nemcsak a magyar politikának, hanem Közép- és Kelet-Európának is egyik legfontosabb ügye. A Ruténföld önkormányzatának kérdése túlnőtt egy megoldatlan kisebbségi problémákkal küzködő állam határain. Az angol alsóházban elhangzott felszólalások meddő válaszai újból és újból bizonyították, hogy a St. Germain-i szerződés nem vitte nyugvópontra a rutének sorsál. sőt, mint egy megoldatlan és nicg-nvgujuló probléma kiséri állandóan Közép- és Kelet-Európa politikájában. Mikor legutóbb Sir Róbert Gower az angol alsóházban kérdési intézett a külügyminiszterhez a rutén önkormányzat ügyében, azt a választ kapta — a csehszlovák kormány felvilágosítása alapján - . hogy a gazdaságilag fejletlen rutén nép még nem érett meg a/ autonómiám. Talán ebből látszik legvilágosabban, hogyha ezzel a kérdéssel foglalkozni akarunk, akkor nem elég az utolsó évtizedek és a jelen politikai helyzetét vizsgálnunk, hanem tekintetbe kell vennünk a gazdasági, földrajzi, \állási és történelmi szempontokat is. Már a rutén néprajzi teriilet határainak megállapítása is nehézségekbe ütközik és különböző szempontok figyelembevételével egymástól lényegesen eltérő eredményhez juthatunk. Ismeretes, hogy a mai, elméletileg autonóm terület határai nem fedik az összefüggő nyelvterületet, nem foglalják magukban az autonómiából kizárt, de ahhoz csatlakozni akaró rutén népességei s még kevésbé fedik a rutén terület vallási és történelmi halárait. A legrégibb földrajzi irók is csak egy határt tudnak pontosan megadni, a Summitas Montiumot, a Kárpátok gerincét. így Lippay, esztergomi érsek (XVII. sz.), aki elsőnek ir a ruténekről, nagy általánosságban emliti, hogy „a Szepességtől Máramarosig a Kárpátok két oldalán rutén népek laknak." A későbbi irók is csak ezt az egy határt ismerik pontosan. A többi négy között még legpontosabb a terület déli határa. A Kárpátok rutén területet övező szakaszának legdélibb pontja a Cserna-ílora, innen a Ruszkova folyó, a Visó, majd Polvánától Nagyszőlősig a Tisza a határ. Nagyszőlősnél éri e] a tiszai sikság a hegyek alját s ezek lábánál kanyarodik fel északra Varannóig. Ez a határ a rutének betelepedése óta alig változott. Az Ung folyótól északra azonban már egészen bizonytalan a határ a tót és a rutén terület között; annyira, hogy azok, akik ennek a terűiéinek meghatározásáról írnak, egy legszűkebb és egy legtágabb halári emlegetnek. E két határ között eltótosodotl rutének laknak, akik nem tiszta rutén nyelven beszélnek. Az uj megszállók radikálisan kimondották, hogy a rutén batár az Ung folyó. Ez a terület azonban a ruténlakta vidéknek csak egyharmadrészéi foglalja magába. Ha ezen a bizonytalan területen akarjuk meghatározni a Ruténföld eredeti határát, egyetlen és legbiztosabb támaszunk a vallás. A görögkatolikus rutének, ha nyelvük meg is változott, ha többé-kevésbé beolvadtak is. vallásukat megtartották a római, vagy luteránus tótok között is. Így a rutén löld teljes egészében az eperjesi és a munkácsi görögkatolikus püspökség területén fekszik. Ma már bizonyítottnak vehetjük azt az álláspontot, mely szeriül a rutének a MII. század közepén telepedtek meg hazánkban. A kárpátaljai Ruténföld a tatárjárásig irtás nélküli őserdőség volt a hegyek lábától fel egészen a gerincig: a/ azon lul eső terület azonban már lakott. Az országokat elválasztó erdőségeken kevés és szinte járhatatlan ösvény vezetett. Azonkívül sem itt, sem otl nem volt népfölösleg. Az uralkodók nem látták jónak, hogy népük idegenbe vándoroljon, hanem inkább betelepülő vendégekkel (hospites) iparkodtak benépesíteni a lakatlan országrészekel. Őshonos lakosságról a Felvidéken nem lehel sző, méhnek otl (isi joga leli volna, legfeljebb telepesekről, bevándorlókról, akik a magyar királyok kedvezményeire kaplak kedvel a bejövetelre, meri itt jobb sorsol reméltek, mint régi hazájukban. IV. Réla király kezdte telepíteni ezl a területei. Veje, Rosztiszlav, csernigovi rutén fejedelem kapta tőle Füzér várát, amelynek szomszédságában Les/na és Cseranernye falvakban említenek okleveleink 1254-ben először ruténeket (sepulchra ruthenorum) a Kárpátalján. Ettől kezdve századról-századra nő a rutén telepesek száma s lassan, az erdők irtásával, alulról felfelé az utak mentén betelepítették a Kárpátaljai rutén földet.* Visszatérve az angol alsóházban elhangzott interpellációra, felvetődik a kérdés, hogy talán az önkormánvzat megadásának egyetlen akadálya, hogy a rutén nép nem bírná cl az autonómiával járó anyagi megterhelést és költségtöbblletet. Nemi szabad szí m elöl téveszteni azonban, hogy a csehszlovák kormány tisztában volt, — tisztában kellett lennie ennek a területnek teherbírásával, gazdasági életének nehézségeivel akikor is, am'nko az autonómia megadásával, mint feltétellel kövelelte saját államtestéhez való csatolását. 11a pedig azóta romlott le ilyen borzalmasan a gazdasági helyzet, minden általános, európai válság mellett is elsősorban a cseh gazdasági politika inul ísztásaira és irányzalára kell következtetnünk. Csak néhány adatot kell megnézni a Rutén Felvidéki Segélyakció Kiadásai jegyzékében (1898—1918), hogy értékelhessük azokat az áldozatokat, melyeket a magyar államnak kellelt hozni, hogyha lasan is, de emeülhesse a nép szellemi és gazdasági szinvonalat. Talán nem érdektelen, ha felidézzük röviden a rutén nép történetében a legjelentősebb évnek, 1919-nek politikai eseményeit. Az 1919 szeptember 10.-i St. Germain-i békeszerződés alapján a nagyhatalmak és a csehszlovák kormány abban egyeztek meg, hogy az ezen területen lakó rutén nép sorsáról ugy döntenek, hogy a nagyhatalmak által megállapított határokon belül, a legszélesebbkörü önkormányzattal ellátna, az Osztrák-Magyar Monarchia romjain felépült Csehszlovák köztársasághoz csatolják. Tcnnészelesen a lakosságnak formális joga volt, hogy a saját sorsáról ugy döntsön, ahogy azt jövő jére nézve legjobbnak látta. Ez a kis nép, alig 600.000 lélek, a megtévesztések és félrevezető Ígérgetések közepette, már kezdettől fogva sem volt egységes akarattal. Három táborra szakadt szét. Az egyik hü akart maradni Magyarországhoz, a második sorsát Ukrajnához való csatlakozással látta biztosítva, a harmadik, mondhatnók a legkisebb, az újonnan alakult Csehszlovák köztársasághoz akart csatlakozni. Ruszinszkó sorsáról azonban tulajdonképpen az Amerikában élő rutének döntöttek. 1919 első napjaiban Wilson elnök kezdeményezésére népszavazás indult meg azzal a szándékkal, hogy az U. S. A. területén élő rutén emigráltak dönthessenek sorsukról. A népszavazást Zsatkovics dr., rutén származású, amerikai polgár vezette. Az eredmény csodálatos volt. Jóllehet az egész rutén népesség nem leli ki Magyarországon 1)40.000 léleknél többel és Amerikában 40.000-nél több rutén nem élt, mégis több, mint félmillió ,,rutén'' szavazatot gyűjtöttek össze Amerikában, melynek 60%-a a Csehszlovákiához való csatlakozás mellett foglalt Állást. Elképzelhetjük, hogy egy komoly keretek között megtartott népszavazásnál a fennmaradó 40% milyen fölényes többségét jelenlétié volna az összes szavazatoknak. Ennek a népszavazásnak eredményéi Piseczky Ferdinánd kapitány vitte Prágába. Május 8-án hozta a cseh kormány azl a határozatát, hogy a népszavazás eredménye alapján Ruszinszkót magának igényli. Ezt a döntést a békeérlekezlet jóvá is hagyta, azzal a feltétellel, hogy Ruszinszkó a legszélesebbkörü autonómiát kapja. Ezen Ígéret ellenére sem tartoltak választásokat Ruszinszkóban a cseh kormányzás alatt a prágai központi országgyűlés még kevésbé a rutén parlament számára. A csehek ettől az időponttól kezdve megakadályozták, hogy a nép saját akaratát nyilvánítsa. Egy központi rutén tanács (RADA) bizonyos fajta Assemblée des Notables létezett csak. Fz a tanács folytatta a magyar Károlyi-kormány* Hodinka Antal: A Kárpátaljai miének lakóhelyi', gazdaságuk és múltjuk. Budapest, 1923.
