Vavrik Béla (szerk.): Közjog és közigazgatás (Budapest, 1906)
16 Képviselőválasztási bíráskodás. 1t"zXV' ^r^" adóviszonyok helyesbítésére irányulható jogos igények megfelelő g' 2* méltatására vonatkoztathatók. (411/901.) (Dr. Hertelendy László.) 22. C. II. t.: Kérvényezők I. alatt, a 3. §• 2. pontja alapján kérik érvénytelennek kimondani a választást abból az okból, mert dr. Hertelendy László a választás napján magához hivatván S. S., Z. M., P. L-, H. L. és P. K. lőcsei füszerkereskedőket, megígérte nekik, hogy azon esetre, ha rászavaznak, mindent el fog követni ama többször felpanaszolt sérelmük enyhítésére és megszüntetésére, miszerint a Lőcsén fennálló fogyasztási szövetkezet oly fogyasztókat is magához vonva, kik a szövetkezetnél való vásárlásra, mint nem szövetkezeti tagok jogosultsággal nem bírnak, csökkenti a többi füszerkereskedő vevőközönségét és ezáltal keresetüket kisebbíti. Felhozzák, hogy ennek keresztülvitele az illetékes hatóság előtt érvényesítendő panasz által minden bizonynyal kieszközölhető s hogy a kereskedők az igéret teljesítésében nem is kételkedtek, bizonyítja az, hogy közülök négyen le is szavaztak H. Lászlóra. Eme tényállítás azonban a 3. §. 2. pontja szerinti érvénytelenségi ok megállapítására nem alkalmas, mert: az igéret tárgyát magából a kérvényből kitetszőleg az illető választók fennálló jogos érdekeit sértő oly visszaélés megszüntetésére vonatkozó közreműködés képezte, mely visszaélés megszüntetése az illetékes hatóság utján minden bizonynyal kieszközölhető. Ámde a jognak törvényes uton érvényre emelésére való közreműködés iránti igéret, akár általánosságban, akár valamely konkrét esetre nézve és akárki részéről tétetik is, törvényellenes cselekménynek semmi szín alatt sem tekinthető. Egy, a kérvény értelmében is hatósági uton könnyen orvosolható sérelemnek törvényes uton megszüntetése, tehát az illető választókat már megillető jogállapotnak helyreállítása iránt Hertelendy László mint képviselőjelölt által megválasztatása esetére ígért közreműködés nem vonható az illetőket külömben meg nem illetendett valamely előny szerzése iránt tett igéret fogalma alá. (277/1905.) A vesztegető szavazata. (Bedő Albert.) 23. C. I. t.: Külön csoportot alkotnak azok a választók, a kiknek szavazata azért volna kérvényezők előadása szerint érvénytelen, mert ezek az egyének voltak azok, akik az egyes választókkal szemben elkövették, állításuk szerint azokat a cselekményeket, melyek miatt az utóbbiak szavazata a törvény szerint érvénytelen, vagyis mert ezek voltak azok, akik vesztegetés, etetés, itatás, fenyegetés stb. által a választókat jogtalanul befolyásolták, akiknek szavazatai, tehát a képviselőre adott szavazatok számából levonandók.