Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
V. Szeged a szeptemberi fordulat után
Kossuth felhívását az október 9-én tartott közgyűlés kitörő' lelkesedéssel fogadta, s kinyilatkoztatta, „hogy az annyi századok óta hol eró'szakkal, hol ármánnyal nyomorgatott haza megmentésének dicsőségében városunk közönsége résztvenni forrón óhajt, s az esküt, melyet a nép ezrei a nagy hazafinak szabad és alatt folyó hó 5-én esküdtek, tettel beváltani mielőbb készen álland”.43 Kossuth útközben értesült Jellacié futásáról, illetőleg arról, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány október 4-én intézkedett a tiszántúli népfelkelés ideiglenes visszarendeléséről.44 Ezért október 6-án Kecskemétről írt levelében elrendelte az útnak indítandó 500 lovas visszatartását. De arra figyelmeztette a szegedieket, hogy „még sok felől borong a veszély”, s ezért „az Isten és haza nevében” kérte Szeged népét, hogy legyen készen, „legyen lelkesült, hogy első intésre lecsaphasson mint a villám hazánk ellenségeire és irtsa ki őket a magyar földről”.45 Kossuth üzenete városszerte úgy ment át a köztudatba, hogy az újabb üzenetre talpra kell állni minden fegyverfogható embernek. Valószínűnek tartjuk, hogy ebben a légkörben, a készülődő népfelkelők és az alakulóban levő honvéd zászlóaljak újoncai ajkán született meg az egyik legszebb magyar katonadal, a Kossuth-nóta. Ez a szakasz: „Ha még egyszer azt izeni, / Mindnyájunknak el kell menni” — már az 1848—49-es szabadságharc idejénél jóval előbb országosan ismeretes, csak hogy Kossuth nevének említése nélkül. Eleinte valószínűleg insurgens-nóta volt a napóleoni háborúk idejében, később háborús nóta vált belőle. Énekelni akkor kezdték újra — egy időben és egymástól egészen függetlenül hazánk számos helyén —, mikor Kossuth 1848 szeptember—október havában lelkesítő szónoklataival fegyverbe szólította a nemzetet.46 Kossuth Pestre érkezve a képviselőházban október 7-én útijelentésében Szegedről az alábbiakban emlékezett meg: „Valamint a főváros lelkesedése, melyet a múlt napokban tanúsított, olyan érdem, mellyel Budapest város lakossága históriai nevet vívott ki magának Magyarország történetében, s azt a nemzetnek legnagyobb hálával kell méltányolnia, úgy ha itt baj történnék is a cselszövények következtében, ott van még Szeged támaszpontul. Méltóztassék elhinni, hogy nem termett annyi illyr és szerb, vagy akár micsoda csudafajbeli áruló a világon, mely a magyar nép összes lelkesedése által támogatott oly magyar várost, mint Szeged megdöntene, hol önkéntesen, felhívás nélkül a nép esküdött, miként elmegye a harcra mind, s még a gyermekek sem maradnak otthon.”47 Kossuth október 8-án felhívta Beöthy Ödön délvidéki kormánybiztost, hogy a nélkülözhető katonai erőt a szabadkai, a Csongrád megyében megszervezett népfelkelés segítségével, valamint a Szegeden készen álló, s Óbecsére utasított, mintegy ezer emberre menő erővel minél előbb szállíttassa fel „a feldunai hadsereg” számára.48 Korda János szegedi térparancsnok pedig az Országos Honvédelmi Bizottmánytól október 12-én sürgető parancsot kapott, hogy a már kiállított öt század lovast tüstént vigye Kiss Ernő tábornok „parancsa alá”.49 Az olasz foglyok elszállítása után Geropoldi őrnagy, a helybeli katonai tér- parancsnok, október 9-én a várbeli épületek, laktanyai bútorok s egyéb holmik átvételére alkalmas egyén kirendelését kérte. A közgyűlés a vár felügyeletére Dietzgen József nemzetőr kapitányt nevezte ki, s elrendelte a városi térparancsnoki irodának a várba történő áthelyezését.50 Kossuth lebilincselő modora által Szegeden személye iránt határtalan tiszteletet és lelkesedést hagyott hátra. Gróf Batthyány Kázmér is azt látta, hogy „a nép rajongó lelkesüléssel viseltetett a férfiú iránt, ki legnagyobb előmozdítója volt a jobbágyszolgáltatásokat eltörlő s a politikai jogokat minden osztályra különbség nélkül kiterjesztő törvényeknek”.51 A korabeli sajtó kiemelte a szegedi zsidóság lelkesedését, 85
