Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

KÉSEI KURUC

A kettős történelmi tényen, az aradi gyászon s a Habsburgok családi tragédiáin épült fel Molnár Emil költeményének alapeszméje.

Hogy erősebb, elitélőbb kifejezést ne használjak, különösnek tartom azt, hogy a vádhatóság egy hosszabb költeményből egyes részeket önkényesen kiszakíta, s nem véve figyelembe a költeménynek, mint egésznek hangulatát, tartalmát, a részek okozati ösz- szefiiggését, az önkényesen kikapott részekből igyekszik felépíteni a vádat. Hiszen ilyen erővel, ekkora igazság szeretettel az ügyész úr a Bibliát is elkoboztathatná Isten ellen való lázitásért, mert a Bibliában egy hely Isten létezését megtagadja, mint az írásban Írva vagyon: „Mondja az esztelen, szivében nincsen Isten”. Egy költeményt, egy irodalmi müvet csak a maga teljes egészében, az egész tartalomnak szorgos méltatásával lehet és szabad büntetőjogi szempontból elbírálás tárgyává tenni.

Ilyen kisded ügyészi játékkal hiába akarják elfojtani az igazságnak szavát, hiába akarják kicsavarni a történetírás múzsájának, Kliónak33 kezéből az Írói vésőt, hiába akarják összetörni azt az iró táblát, munkájuk hasztalan fáradtság, egytigyü erőlködés, olyan, mint a szent Ágoston gyermekének munkája, a ki kagylóhéjjal akarta kimeríteni a végtelen tengernek tömegét.

Történelmi igazságok hirdetéséért jogállamban senkit megbüntetni nem szabad: Molnár Emil pedig történelmi igazságokat irt.

Az említett két históriai tényt, Aradnak és a bécsi Burgnak gyászát, a magyar nemzetnek és I. Ferencz Józsefnek tragédiáját a költészet magaslatáról vizsgálta védettem. Nem teszi közvetlenül felelősség I. Ferencz Józsefet az aradi bakó véres munkájáért, de abban a hazafias hitben, hogy „él még a magyarok Istene”, de bízva abban, hogy „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért,

S keservben annyi hü kebel szakadt meg a honért”.

Az embernek évangyéliumi szeretetével, a költőnek ihletével keresi a módot, az áldozatot, mely megbékítené a nemzetet, melytől áldássá olvadna az átok, imára kulcsolódnék ökölbe szorított kezünk, melytől 1. Ferencz József életének alkonyát a nemzet szeretetének napja sugározná be.

Nemes, szép, megható a költői léleknek felfogása, mely hiszi és hirdeti, hogyha I. Ferencz József a múlt iránti kegyeletnek a nemzettel való együttérzésnek jelképéül oldott sarukkal virág koszorút visz az aradi vértanuk sírjába, ha Buda várára feltüzi nemzeti dicsőségünk háromszinü, szent lobogóját, akkor, mint a költemény mondja:

„Neve az időknek dicsérve marad,

Feledve a földön s az égben Arad”.

A bánatnak, a hazafias fájdalomnak igazságos kitörése, a lélek zokogása, a víziók feletti érzés gyönyörű hármoniába olvad a költemény végén.

Hogyan lehet királysértést találni abban a versben, mely a királynak azt tanácsolja: „Add meg a magyarnak mi ősi joga,

S áldás lesz az élet, az átok: Ima!”

Ha már ősi jogainkat kérni sem szabad? Ha az ősi joghoz való ragaszkodás, az ősi jognak, a nemzet jogának, a mi jogunknak puszta kérése királysértés, akkor csak hadd sokasodjanak az ügyészi vádiratok, hadd nyíljanak a börtönök, csörrenjenek a bilincsek, mert mindig lesznek olyan igaz hazafiak, kik minden ügyészség, minden üldözés, minden

33 Klió: A történetírás múzsája az ókori görög mitológiában.

64