Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

Ha nemzetünk élni akar, nem szabad, hogy bűnösen megfeledkezzék nagyjairól. Mar­tinovics Ignácznak és társainak a legnagyobbak között van a helyük. A köztársasági esz­mének voltak hívei, hitüket vérükkel pecsételték meg. „Egy kis füstölgő szalmatüz láthatatlanná teheti az ég csillagait, de a csillagok mégis ott vannak, és elő fognak ragyogni.” Majd csak kialszik egyszer a királyhüségnek cimekből, rendjelekből, kitüntetésekből egyberakott máglyája, s a tiszta égboltozaton felragyognak nemzeti szabadságunk igazi csillagai. A magyar köztársaságnak egyik megszentelt ünnepe kell, hogy legyen május 20-ika, hogy az emlékeztessen az 1795-ik év véres gyilkosságára, szent vértanúságára. Legyenek áldottak a mi vértanúink! (1912. február 14.) Magyar Köztársaság Legyen világosság! Irta: Nagy György Ki kell mondanunk a keserű, torkunkat fojtogató igazságot: Nincsen alkotmányunk! A magyar közéletet éppen az teszi hazuggá, képmutatóvá, hogy nem mer nyíltan szemébe nézni ennek a szomorú igazságnak. Törvényhozásdit játszik, mikor tudja, hogy egész jogköre kimerül abban, hogy a királyi engedéllyel elébe terjesztett javaslatot szabad szentesítés végett felterjeszteni. Úgy vagyunk az alkotmánnyal, mint a moszkvai helyőrség egy lőportoronnyal. A tor­nyot századokig őrség őrizte. A napóleoni hadjáratkor felrobbant, porrá égett. De az őrzési rendeletet elfelejtették visszavonni, s az üres helyen mai napig szuronyos vitézek strázsál- nak. Nekünk is volt alkotmányunk! Aranybullás, vérrel megpecsételt. De a Habsburgok alatt a nemzet egy részét eladta, másik részét erőszakkal elvették tőle. Mi meg megszo­kásból, gyávaságból, hiúságból még mindig védelmezzük az alkotmányt. Ami nincs! Pedig üdvösebb lenne az igazságnak bevallása. Mert a hazugság öl! Kiöli a lelkekből a harcos haragot, a megtorlásnak szent gyűlöletét, a visszaszerzésnek elszánt aka­ratát! A szülői ház a gyermek szivébe oltja azt a hazugságot, hogy ő egy alkotmányos nemzet fia, az iskolás könyvek nagyra dajkálják e hazug hitét, a parlamentesdi meggyő­ződésévé erősíti. Mennyivel értékesebb, áldozatosabb volna az igazság! A gyermeknek már a szülői házban szívébe kellene vésni, hogy egy szerencsétlen, leigázott, megcsúfolt nemzetnek tagja. Meg kellene tanítani, hogy nemzete egykor büszke, szabad volt, maga határozta meg élete törvényeit, saját akarata irányította elhatározásában. Meg kellene sze­rettetni vele a múlt sugaras dicsőségét, hogy annál keserűbben gyűlölje a jelennek sötétsé­gét. Minden gyermeket a szabadságszeretet farkasává kellene nevelni! Hadd legyünk vadak, szilajok, fékezhetetlenek, kik a szabadságért vért iszunk, halálba rohanunk! Fel kell vezetni a gyermeket a múlt dicsőségének hegyére, hogy elszörnyedve lássa, hogy mi­lyen mélybe taszítottak vérrel és hamis esküvel fertőzött kezek. Hogy felébredjen lelkében a vágy, nemzetét újra ott látni a szabad népek versenyző sorában. Meg kellene a gyermek szívét, lelkét, gondolatvilágát tölteni azzal a sötét igazsággal, hogy nincs alkotmányunk. Hogy ne legyen soha mosolygó arca, játékos kedve, hanem tüzes ostorral verje az a tudat, hogy ő szolgának született, hogy ő és millió társa sorvadni fog egynek vasigája alatt. Bele 223

Next

/
Oldalképek
Tartalom