Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
(1913. január 14.) Magyar Köztársaság Az általános választójog és a köztársasági párt Irta: Nagy György Szabadsághősök rabbilincséből gyártották azt a tollat, mellyel a Lukács-Tisza-féle választójogi törvénytervezetet megirták. Mesteri gonoszsággal vannak összekovácsolva a szakaszok, melyek lekötik a nemzet életerejét. A harminc éves korhatár, az öt éven át egy helyen tartó szolgálat, a hat elemi osztály elvégzése, a választási elnöknek muszka-cári hatalma, a nyilt szavazás egy-egy acélszeme annak a láncnak, mely odakötözi szegény, szerencsétlen nemzetünket a habsburgi gályához. Tisza István az ő testhez álló újságjában, a „Magyar Figyelő”-ben121 szemérmetlen nyíltsággal hirdeti, hogy a dinasztiával együtt, egyetértve avatják törvénnyé a nemzet ellen tervezett merényletet. Tisza István az általános, egyenlő, titkos választójogon felépülő népparlamentet csapásnak tartja, s sziuindián örömriadóval ujjong, hogy „a király bölcsessége, mérséklete, béketürése elhárította a csapást.” Más országban a Tisza-féle választójog talpra állította volna a nemzetet. Millióknak egybefogott ökle sújtott volna a nemzeti haladás utonállóira. Nálunk? Óvatos, macskatalpú a mozgolódás. Bádogból a mennydörgés, nehogy hangja sértse a király fölkent füleit. Nekünk, köztársaságiaknak, becsületes magyaroknak életfeltétel az általános, egyenlő, titkos választójog. Mi, kiknek minden ereje a nemzetben van, csak a népparlamenten keresztül juthatunk el békés utón céljaink országába. Addig minket csak álmos álmodozóknak tartanak, mig Kossuth Lajos politikai hitvallásának a parlamentben nem emelünk oltárokat. Azért kell az elkeseredés elszántságával küzdenünk az általános választójogért. Ott kell lennünk minden népgyülésen, hogy a mi hangunk erőben és tisztaságban legmesszébb csendüljön. A küzdő ellenzék első soraiban a helyünk, hogy az elvhüségben, a bátorságban példát mutassunk. Azt tapasztaltuk, hogy olyan gyűléseken, hol pártunk nincs képviselve, mindig akad egy-egy nyávogó hang, mely királyhüségről mer hazudozni. Elég volt a hazugságból! A magyar nemzetnek és a habsburgoknak törekvéseit nem lehet összeegyeztetni! Kisebb kérdésekben nem volt olyan kiáltó az ellentét. A választójog kérdésében olyan mély tenger választ el, melynél mélyebb csak az a vértenger, mely a habsburgi hóhérpallosok ütésére szabadsághőseink vérehullásából támadt. A trónus alá bujt magyart nem látták meg a szabad nemzetek. Ahogy kezd a magyar a köztársasági vizek felett vitorlát bontani, a külföld megértő figyelme kiséri. Pártunk párisi szervezetének megalakulásáról a francia és olasz sajtó látható érdeklődéssel emlékezik meg. A debreceni, makói, szegedi szervezetek megalakulásának hire diadalmasan fogja átlépni az ország határait. Mi a magyarázata eszménk hóditó terjedésének? Magának az eszmének örök igazsága! A magyar nemzet négyszáz év óta szívben, lélekben republikánus volt. Gyűlölettel nézte a királyi palástot, melynek szálaiból fonták legjobb fiainak hóhérkötelét. Gyönyörűséggel hallgatta az aradi országgyűlésen és a debreceni nagytemplomban a trónusra zuhanó fejszecsapások szent zaját. Mit szépitgessük? Négyszáz év óta harcban áll a nemzet és a király! Egymásnak halálos ellenségei a „kedvelt híveink” és a „legelső magyar ember”. A köztársasági pártnak az a történelmi érdeme, hogy nyíltan hirdeti a király ellen való 121 Magyar Figyelő: Tisza István éa Flerczeg Ferenc folyóirata. 210
