Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 2. Az aradi magyar színjátszás
Az aradi magyar színtársulat az 1850-es években meglehetősen gyors és érdekes változásokon ment keresztül. Philippovitstól rövidesen Szabó József (1816—1875) színigazgató vette át a vezetést. 1850-ben a társulatnak két igazgatója (Szabó mellett Havi Mihály), egy karmestere (Latabár Endre), 39 színésze, s mintegy negyedszáz technikai kiszolgálója volt. Az év első négy hónapjában 69 előadást tartottak: korabeli — ma már kevésbé ismert — színműveket, daljátékokat, s klasszikusokat egyaránt vittek színre. A sikereken felbuzdulva, a drámai társulat magas színvonalát látva, Csernovits azzal bízta meg a direktort, hogy személyzetét operatársulattal egészítse ki. Ez a közönségnek is szólhatott: a város, a vidék nemzetiségi lakosságú, a közönség is ilyen összetételű volt. A daljáték, opera, táncos előadások kevésbé kötődnek nyelvi feltételekhez. 1853-ban Szabó a Kaczvinszky-féle brassói társaságot hívta Kolozsvárról Aradra. Csernovits Péter arra is gondolt, hogy e magyar együttes hatását érdemes más vidékekre is kisugároztatni. 1850 nyarán elérte, hogy a társulat útlevelet kapjon, s Szeged, Szabadka, Pécs és Baja közönségének mutathassa be művészetét. 1854-ben — hogy méltó külsőt adhasson a színvonalas előadásokhoz — hétezer forintot a színházépület átalakítására és csinosítására fordított. Ekkor az aradi színtársulatnak negyven tagja volt. 73 1855-ben Szabó József színigazgató kellően át nem gondolt vállalkozásra határozta el magát. Az Aradon és a környező városokban tapasztalt siker, s korábbi kedvező emlékeik hatására külföldi turnét vett tervbe. 74 1856 áprilisában — az aradi évad befejezése után — Nagyváradon, majd Bécsben léptek fel. A vállalkozás anyagi szempontból nem váltotta be a reményeket. Mivel Csernovits Péter és birtokos barátai már nem tudtak az anyagi csőd szélére került Szabón segíteni, egy aradi polgár, Bettelheim Vilmos támogatásának köszönhette, hogy társulata nem széledt szét. 1859-ig még Szabó állt a színház élén, hogy azután helyét Budai Józsefnek adja át. Csernovits Péter ekkor már elhagyta Aradot. Amilyen lelkesedéssel döntötték el a város és megye műpártolói „Csernovits fejedelmi pompával épített termeiben" tíz évvel azelőtt a színészet támogatását, ugyanolyan ambícióval karolta fel a „szellemi intelligencia ifjabb nemzedéke" az aradi színház ügyét. A császári hatóságok aggodalommal figyelték mindazt, ami Aradon a magyar színtársulat körül történt. Bizalmukat nem növelte az a tény sem, hogy legbuzgóbban az ellenforradalom börtöneit is megjárt, s mindaddig rendőri megfigyelés alatt álló Csernovits Péter tevékenykedett e magyar ügy körül. 1850. szeptember 14-én Cseh Eduárd, a nagyváradi kerület császári-királyi miniszteri biztosa bizalmas rendeletben utasította Arad polgármesterét, hogy ha meg is adta a társulatnak a játékengedélyt, az igazgató tudtára kell hozni: „... minden névvel nevezendő politikai kétértelműséget, színészet általi ingerlés eszközlését..., a forradalomra hatható czélzásokat" kerüljék. 75 A figyelmeztetés nem volt éppen indokolatlan. Az aradi magyar fiatalok — élükön Dániel Lázárral és Ormós Péterrel — mindent megtettek, hogy a kívánt hatás ne maradjon el: páholyaikból tapsukkal figyelmeztették a közönséget, amikor a színészet szava, mimikája vagy taglejtése „leplezett tüntetést" jelentett az önkényuralom ellen. Nem sok társulat volt akkor az országban, amely a nyilvánosság elé merte volna vinni „... a nemzetiség iránti telkesítést a művészet leple alatt".
