Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1913
I. Linné és a magyar botanika
A tulajdonképeni magyar botanikai irodalomra legnagyobb befolyással volt Linné művei közül a «Philosophia botanica», élénk érdeklődést keltettek az «Amoenitates academicae» címen összegyűjtött értekezései is, de csak lassabban vált szélesebb körökben ismeretessé a «Systema sexuale». I. «Philosophia botanica.» Linné Philosophia botanicá-ja: melyet az akkori elméleti botanika kézikönyvének tekinthetünk, bámulatos pontossággal és áttekinthetőséggel öleli fel a növénytan egész anjm- gát. Közoktatásunknak régi hagyományokban gyökerező formális iránya okozhatta, hogy ez a rendszerező, közvetlen megfigyelést nem igen nyújtó, ellenben logikai osztályok felállítására és tények által nem támogatott filozófiai következtetésekre bő alkalmat adó mű hatása volt a legáltalánosabb. Igen sok inauguralis diszertáció jelent meg, melyek beosztásban, a tárgyalás sorrendjében, a felfogásban, szinte szolgailag követték. így a nagyszombati és később a budai egyetem első orvosdoktorai, mint Mauksch Dániel, De parlibus plantar um (1776), Ivótzi Ignácz, De generibus plantarum (1776), Rigler Zsigmond, De syngenesiae divisioni- bus (1778) és Lumnitzer István, De rerum naturaliuni affini- tatibus (1777) című értekezéseikben, mind a Philosophia bota- nicát vették alapul, vagy egyszerűen kivonatolták. A Bécsben végzett Conrád József Philosophia históriáé naturális (1779) című értekezésében, 8 fejezetben (I. Bibliotheca, II. Natura- lia, III. Termini, IV. Characteres, V. Dispositio, VI. Denomi- natio, VII. Descriptio, VIII. Usus) és 146 pontban, szintén LiNNÉ-t utánzó rövid definitiókkal tárgyalja a természet három országát. Szerzőjének világos gondolkodására vall az a rövidség, mellyel Linné főérdemeit kiemeli, mondván (p. 14.): «História metliodica observatorum cum Linneo reformátoré inchoatur. Is primus naturalia in verum systema redegit, genera naturalia condidit, nomina genuina specierum designavit, ter- minos stabilivit, novaque quam plurima addidit.» (p. 59.): «Unum e praecipuis Linnéi meritis, est nominum stabilitio, cum cano-
