Budapest, 2019. (42. évfolyam)
7. szám, július - Horváth Júlia Borbála: A Király utcából a Tündérvásárba
BUDAPEST 2019 /7 6 volt a harcra. Hazaengedték, pár év múlva elvette egy arany- és ezüstműves lányát, s vitte magával a gyárat apósa műhelye mellé. Amit gyártottak, azt édesanya a boltban kiárulta, az üzlet virágzott. „A jelvények népszerűségére jellemző, hogy édesapám, aki az első világháborúban önkéntesként szolgált, a katonaorvost rábeszélve, hogy adja meg az engedélyt számára a bevonuláshoz, a frontról engedéllyel hazajött, mert nagyon sok volt a jelvénymegrendelés, szükség volt a munkájára. A székely hadosztály jelvénye kicsiny és nagy méretben is elkészült. A nemzeti áldozatkészség szobra jelvény formájában is népszerű volt. Különböző egyesületek: legény- és leányegyletek készíttettek jelvényeket tagjaik részére. Énekkarok, zenekarok az összetartozás erősítése céljából készíttethették a jelvényeiket.” Néhány év múlva, amikor lecsillapodtak a kedélyek, az urak elunták a bíbelődést mandzsettájuk körül, s maradt a jelvények, plakettek és a feliratos zománctáblák gyártása. 1929-ig egyesületi, párt- és egyéb alkalmi kitűzőket gyártottak; apró, csinos jelvényeket, amelyeket lombfűrésszel alakítgattak, a színes részeket tűzzománcozással forrasztották bele. „Külön figyelmet érdemelnek a politikai jelvények. Ezek közé tartoznak a háborús, katonai darabok is. Az első világháború idejében például kitüntetések készültek. Az irredenta jelvények nagyon népszerűek voltak. Például: Nem, nem, soha! Magyar-lengyel határt! , Trianon-kereszt stb. A válasz tások alkalmából például a jelvénybe papírképeket ragasztottak a jelölt arcképével. Károlyi Mihály képét sokan viselték keretbe foglalt jelvényben.” A folytatásból a kereskedelem sem maradhatott ki. Például a Párisi Nagy Áruház meg a Filléres Gyorsot üzemeltető fapados vasúttársaság, amelyen olcsón utazhatott a közönség a környező településekre; néhány újság – így a Képes Krónika lap- és könyvkiadó vállalat képes gyermeklapja, a Tündérvásár – szóróanyagként rendelt kitűzőket, a vallási csoportok pedig Luther-rózsát, református csillagot, szenteket vagy jelképeket ábrázoló medálokat. A piaristák, domonkosok, ciszterciták, bencések más-más méretben készíttették el emblémájukat; ebből a korszakból maradt fenn a legtöbb, ma már érthetetlen utalást és szöveget tartalmazó jel-kép. A visszaemlékezésben gondosan taglalódnak a gyártási típusok: a húszas évek sztárja, az iskola- és sapkadísz, a megrendelő egyéni elképzelése szerint tervezett egyedi, kabátra tűzhető fazonjelvény. Utóbbiakat kalaposok és sapkakészítők vásárolták – megbízásra. Először az egyetemista fiúk, később a lányok is rászoktak viselésére. „A jelvények tervrajzát a megrendelő adta. A rajz készítője csak ritkán deríthető ki a rendelőkönyvből. Rendszerint az iskolai rajztanár tervezte a mintát, de előfordult, hogy a diákok tervét fogadták el. A rendelőkönyvbe gyakran a jelvénynek csak a „házi használatra” szolgáló „beceneve” került be, így nem egyszer nehéz, sőt lehetetlen az azonosítása. A rendelőkönyvből sokszor hiányzik ebben a korszakban a jelvény rajza. (...) Ezért számos azonosíthatatlan iskolajelvény mintája is található a gyár gyűjteményében.” Jelvények és jelvénygyártó a prés alatt Ömlenek tovább a mondatok, a történelmi korszakok mint villanásnyi időcafatok felsejlenek: a szocialista társadalmi rend a jelvényiparra is rányomta bélyegét. Brigádok, szakszervezetek... kitüntetések, jutalmak, versenyek... targoncás, portás, öltözőőr... öregdiák, kiváló énekkaros... hadba- és nyugalomba vonultak, törzsgárdatagok... – mind annyian koszorús megkülönböztetettjei lettek szakmájuknak, és úgy érezték, ahányszor csak kiteszik a lábukat otthonról, eredményeiket vagy hovatartozásukat a nyilvánosság elé kell tárniuk. „Berényi Lajosné ötlete volt, hogy az évről-évre megrendezett túrákon azonos mintájú, de különböző színű jelvényeket kapjanak a résztvevők. A túrától függően a jelvény színe jelölhette a részvétel sorszámát, tehát hogy hányadik alkalommal teljesítette a túrázó a kitűzött feladatot.” Ekképpen csordogáltak az évek, az évtizedek, s elérkezünk a híres-hírhedt 1989. évhez; és ki gondolta volna, hogy a történelmi korszakokon oly ügyesen átevickélő kisvállalkozás a soha nem látott virágzás helyett hanyatlásba süllyed.
