Budapest, 2014. (37. évfolyam)
6. szám június - Csontó Sándor: Sínen a Sikló?
A Gellért-hegy ma is a főváros egyik emblematikus látványossága, kedvelt turistacélpont, kilátó- és kirándulóhely. Már 1894-ben megírta a Vasárnapi Ujság, hogy hamarosan sikló repít bennünket a Citadellához: „Ha majd a czitadellát lebontják egészen üdülő helylyé alakítják át a pompás kilátású helyet. Vasutat is építenek rá, melynek tervét Wein János mérnök készítette, s ez év őszén már építeni is kezdik. A gellérthegyi vasút a legmeredekebbek egyike lesz. Az alsó állomás a Döbrenteyutczában fog épülni, a felső állomás pedig a Gellért-hegy tetején. A kocsikat vizierő hajtja s a felvonó-kocsik drótkötéllel lesznek összekötve, ugy mint a várbeli gőzsiklónál.” A Budavári Sikló után és a Millfav előtt bizonyára nagy attrakció lett volna ez a jármű, de vagy száz esztendőre lekerült a napirendről. Gordiusz megirigyelhetné A Citadella környékére kiírt 1994. évi pályázatban elevenítette fel a nyertes pályamű (Kaszab Ákos, Zádori Attila) – a Rác fürdő tervezett rekonstrukciójához kapcsolva – a sikló építésének múlt századi ötletét. Nyomvonalát a tabáni Hadnagy utca és a fellegvár északnyugati sarka között jelölték ki. A városrendezés meghatározta a felső állomás beépítési mutatóit, és a környezetvédelem is megfogalmazta a zöldterület meg a karsztvizek védelmére vonatkozó kikötéseit. A fürdő és a hozzá kapcsolódó szálloda időközben (öt éve!) elkészült, de botrányos módon még a mai napig sem sikerült megnyitni a közönség előtt. Külön helyrajzi számra került a Rác fürdő, egy másikra a hotel, és megint egy másikra a telek, amin az előbbi kettő áll. Ez utóbbinak tulajdonjoga a fürdőhöz hasonlóan a fővárosé marad, míg a hotel a beruházó Rác Nosztalgia Kft. tulajdona lett. Ez utóbbi cégből a magánbefektető – a Rác Beruházó Kft. – kivásárolta a főváros 25 százalékos tulajdonrészét. 2007 januárjában az építtető zártkörű pályázat során választotta ki a végleges építészeti megoldást, amelyet Roth János DLA és Lasztóczi Péter siklóprojektje nyert el. Beindultak a mérnöki előkészítő munkák, melyek alapján 2008 szeptemberében benyújtották az engedélyezési terveket. A koncepció azóta folyamatosan változott, tervtanácsi egyeztetések zajlottak. A főváros tulajdonosi hozzájárulását a Városképvédelmi Bizottság és a Közgyűlés határozata alapján lehetett megszerezni. A másodfokú környezetvédelmi határozat és Sínen a Sikló? Csontó Sándor Alig egy esztendő múlva startolhat a Rác fürdő mellől a Gellért-hegyi sikló a Citadellára, mivel hosszú évek vajúdása után végérvényesen pont került a BKK Zrt. és a Rác Sikló Kft. közötti szerződésre. A négymilliárd forintos beruházás alapját saját erő és banki hitel felhasználásával teremti meg a magánbefektető (a Rác fürdő beruházója). A sikló megépítésével megszüntethető a Gellérthegyre irányuló turistabusz-forgalom, számottevően csökken a légszennyezés és a zajterhelés, amelyre az ott élő lakosok már évtizedek óta panaszkodnak. 4 BUDAPEST 2014 június