Budapest, 2014. (37. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: Főúr! Fizetek
él – sikerült is bejegyeztetnie útlevelébe az abban a másik világban a hivatalnokok körében bizonnyal teljesen ismeretlen, bemondásra elfogadott, „teljessé igazított” nevet. Kezdődik Magyarországon anyakönyvezett keresztnevével, folytatódik apjának „hétköznapi” vezetéknevével, majd következik a kiegészítés: „Habsburg-Lotharingien”... Habsburg Ernő főherceg ükunokája – és báró Wallburg Ernő dédunokája – tehát... A vendéglátástörténet kutatói körében olykor-olykor szóba kerül a kérdés: honnan is származik, kinek az ötlete volt, hogy főúrnak nevezzék a kávéházi (később egyáltalán bárholi) főpincért. Abban évtizedek óta teljes az egyetértés, hogy a megnevezés az 1900-as évek elején az akkor (első) fénykorát élő New York kávéházból, Pestről indult el mindent elsöprő karrierjén. Továbbá, hogy az egész életében magát bárósító Wallburg Ernő (valójában Habsburg Ernő) volt az első főúr, akire ezt a tréfásnak szánt odaszólítást a vendégek alkalmazták. De hogy pontosan mikor fogant meg az ötlet, s főleg hogy ki volt a „keresztapa”, arra nézve többféle variáció is forgalomba került. Most pontot tesz mind a két nyitott kérdés végére a a bevezetőben említett könyv: a Budapesti Városvédő Egyesület kiadásában, e sorok szerzőjének tollából megjelenő kötet, és el is árulhatjuk, hol vannak, és melyek ezek a pontok. Portásnak jelentkezett Báró Wallburg Ernő 1902 májusától decemberéig szolgált főpincérként a New Yorkban. Ezt magától a Habsburg-fi alkalmazójától, a New Yorkot akkor bérlő Harsányi Adolftól, a „kis” Harsányitól tudhattuk meg (a nagy, a szigorú testvér, a „nagy” Harsányi névre hallgatott a kortárs kávéházi közönség körében). Visszaemlékezését 1928-ban publikálta a Főpincérek Lapja október 20-i számában (egyetlen példányban létezik a lapszám, az Országos Széchényi Könyvtár folyóiratállományának raktárában). „Egy szép napon – meséli a soha el nem felejthető történetet – beállított hozzám egy magas termetű, elegáns megjelenésű uriember. Az első pillantásra (...) meglátszott rajta, hogy vérbeli arisztokrata. (...) Elmesélte, amit már (...) az ujságokból is tudtam, hogy Ernő főhercegnek a fia, aki morganatikus házasságot kötött Grácban (valójában Ljubjanában – B. P.) anyjával, a híres szép Skublics Laurával. (...) Wallburg báró ifjukorát az udvarnál töltötte Bécsben, ahol katonának nevelték. Főhadnagyságig vitte (sajnos odáig nem, sokkal előbb kidobták a seregből egy kifizetetlen váltója miatt – B. P.), de akkor kifogások jelentkeztek életmódja ellen, (...) elhagyta a katonai pályát. Megnősült, és elvett egy polgári származásu nőt. Hét gyermeke született. Egyik szebb mint a másik, sokszor voltak aztán nálam vendégségben, elégszer láttam őket. (...) A beszélgetést tovább fűzve azzal fordult hozzám, hogy ő jól beválna portásnak a kávéház ajtajába. (...) Hát gondoltam magamban: ez nem is lenne rossz attrakció! Nagy feltünés, nagy reklám, az üzletnek óriási fellendülés! De azért jól meg kell rágni a dolgot, gondolkozni kell rajta (...) Az udvarnak frontot csinálni – ki hallott ilyent az akkori időkben!” 11 BUDAPEST 2014 augusztus A „kis” Harsányi Így adja hírül a szenzációt a Tolnai Világlapja egyik első száma
