Budapest, 2014. (37. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: Főúr! Fizetek
Tanácsot kért hát. Mégpedig Gajáry Ödöntől, Tisza István bizalmasától, a Nem zet nagyhatalmú szerkesztőjétől. S meg is kapta a tanácsot: „... csak alkalmazza egész bátran (...). Nem lesz abból semmi baj! Nem törődik már vele sem az udvar, sem a hatóság, csak keresse meg a kenyerét becsületes úton. Csalódni fog abban a reményében, hogy majd kiemelik alárendelt foglalkozásából.” Így aztán másnap a kávéház főnöke azzal a hírrel örvendezette meg Ernő bárót: nem portásként, sokkal fontosabb poszton, főpincérként kívánja alkalmazni: „Felra gyogott a szeme ajánlatomra, pláne mikor hallotta, hogy megkereshet naponként 20-30 koronát, vagy talán még többet is. Látszott rajta a meghatódottság és örült, hogy hét gyermekének kalácsot, hust is kereshet és ruhára, cipőre is telik majd. Csak az volt az aggodalma, hogy el tudja-e látni teendőit? Eziránt is megnyugtattam azzal, hogy majd segítünk a dolgon. Kap egy hadsegédet, aki árnyékként kiséri utjában és ellátja mindenféle útbaigazítással, amig csak begyakorolja magát uj mesterségébe. Szóval készen volt a megegyezés és mert pénze nem volt, én csináltattam neki frakköltönyt.” Solymossy leleménye És hősünk új egyenruháját – a pincérfrakkot – magára öltve elfoglalta posztját a New Yorkban. De folytassuk Harsányival: „Wallburg báró főpincérsége óriási hírhullámokat vetett fel. A hazai lapok egytőlegyig hosszu cikkekben foglalkoztak vele. De nemcsak a hazai lapok, hanem a világ mondhatnám összes hirlapjai, az illusztrált lapok hozták a fényképét, ugyancsak a New-York kávéházról készült felvételeket. (...) A New-York pedig ment. Zsufolt házak voltak egy jó darabig. Vonzotta a született főherceg főpincéri szerepe a publikumot. Ő meg mint egy fess generális-főpincér, mint igazi főúr látta el hivatását egy fél évig. Azután – minthogy szerzett egy kis pénzt is – megunta a fáradságos munkát és elment Budapestről (nem ment el, itt élt 1920-ban bekövetkezett haláláig – B. P.). Azt hiszem egyébként, hogy a határtalan lehetőségek hazájában, Amerikában sok ilyen karriert lehetne találni. De nálunk mégis csak ő volt az első Főur!” Lujza-Laura, s Ernő főpincér-fia valami olyasmit tett – tudtán kívül –, ami igazán keveseknek osztályrésze. Bevonult a nyelvtörténetbe. Főpincéri foglalkozása megnevezésének adott szinonimát. Pesti (nyelvi) kuriózum. De ki volt az, aki ráakasztotta Ernst fia Ernőre ezt a megszólítást a New York vendégei közül? Vita zajlik e tárgyban évtizedek óta. Érthető a zavar. Több hosszú korszak esett ki nagytörténelmünk miatt a kistörténetből. Különösen hosszú időszak az 1940-es évek közepétől. Ki is lett volna oly botor, hogy az épülő szocializmusban lefőurazzon egy pincér-elvtársat? Néhány guru azért gondolt a megfejtésről valamit. Mert olvasták például Krúdyt, s Krúdynál Wallburg báró meg legfőbb vendége, Báttaszéki Lajos újságíró (a Luis) közös kalandjait irodalomra hangszerelve. Ezért aztán meg voltak arról győződve, hogy a névadó csakis ez a bohém férfiú (a Bátta) lehetett. Akik pedig Zórád Ernő tabáni és Egontörténeteivel találkoztak (Ernő főpincér fia, Egon, saját nevén forgalmazta a később híressé vált grafikus ifjúkori akvarelljeit – természetesen a Főurak kötetből megismerheti az érdeklődő ennek a szintén nem közönséges kalandnak a részleteit), tőle tudhatják úgy – hiszen ezt élete jeleneteinek könnyű tollú megörökítője kerek-perec kijelenti –, hogy Ujházi Ede , a híres színész volt az ötletgazda. Ötletek. És nincs találat. Az igazi megfejtés a „kis” Harsányi emlékező cikkében olvasható, amely közleményt, úgy látszik, senki se olvasott el korábban azok közül, akik a kérdéskörbe belebonyolódtak. Nézzük. „Hogy honnan származott a főúr megszólítás? ... Azelőtt keresztnevén szólították (a fizetőpincért – B. P.) nálunk: Gyuri, Károly, Zsán, Gyula, Vilmos stb. De az utóbbi időben csak a „főúr” megszólítás járja. (...) Wallburg első fizető vendége Solymossy Elek, a Népszínháznak nagy hirnevű komikusa volt. A fizetésnél borravalóul tizenegy ezüstkoronát adott neki azzal a megokolással, hogy tizenegy águ korona dukál neki, a főúrnak. (...) őt hallottam először ezzel a megszólítási formulával élni: Főúr! Innen eredt az általánosságba átment megszólítás.” Solymossy több volt nagyszerű s népszerű komikusnál. A színházi élet szervezéséből is kivette a részét, igazgatott, társaságot alapított, helytállt hivatása minden műfajában. Igaz, ezzel a tizenegy koronával kicsit melléfogott. A koronás címerek ágszámainak növekvő sorozata a kilenccel, a grófot jelölővel ér véget. ● 12 BUDAPEST 2014 augusztus A Főurak a Monarchia Nagykávéházból című legújabb BUDAPEST KÖNYVEK kötetet szeptember 26-án, pénteken délután 5 órai kezdettel mutatjuk be, ennek a nyolcadszor ismétlődő eseménynek szokásos helyszínén és szokásos körítésével: az Alexandra Könyváruház (Károly körút 3.) emeleti kávézójában. Hirtling István színművész Krúdytól s más jeles szerzőktől olvas fel báró Wallburg Ernőről, a Főúrról szóló szövegeket, Grego – Földvári Gergely – zenéjének kíséretében. A kötet számozott példányait Ráday Mihály, a kiadást gondozó Budapesti Városvédő Egyesület elnöke bocsátja kalapács alá. Aki időben szeretne tudomást szerezni a kávéházi könyves mulatság további részleteiről, tájékozódhat a BVE e-mail címén: budapesti@varosvedo.hu. A munkát támogatta az NKA, Herminamező Polgári Köre -1990 és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Millecentenáriumi Közalapítványa. Solymossy Elek
