Budapest, 2013. (36. évfolyam)
7. szám július - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 „A felületes szemlélő azt hiszi, hogy modern házak – írta Molnár Farkas – modernek, mert simák, színesek, sőt tetőteraszuk van. De modern házaknak elsősorban belülről kell azoknak lenniök. A helyiségek méreteinek a belső szükségletekhez kell alkalmazkodniok, nem a homlokzati szabályokhoz.” Az ugyancsak CIRPAC tag Déman Pál a Tátra utca bérházait kritizálva „tarka vásári szemétdomb színesség”-ről beszélt. „Lakóik büszkén vallják szegények, hogy »modern« házakban laknak – írja, majd így folytatja: „Bizonyára van bennük bridge-szalon, mozgásművészeti iskola és pszichoanalitikai rendelő is. Viszont a mai élet valóságos igényeinek és az építés mai állásának ezek a házak általában nem felelnek meg, korszerűnek tehát nem nevezhetők. Annál inkább divatosnak”. A kettő közötti különbséget így magyarázza: „A korszerű az, ami egy kor belső szükségleteiről és törekvéseiből születik, ami legfejlettebb fokon elégíti ki a felismert igényeket, felhasználja az eszközök (technika) nyújtotta lehetőségeket és előre mutat a jövő felé. Divatos az, ami »előkelőnek« és »mondénnak« tartott szeszélyek ügyes majmolásán, vagy helyes törekvések félreismert külsőségeivel való felelőtlen játékon alapul.” FERKAI ANDRÁS: PEST ÉPÍTÉSZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Szerelmi vallomás a régi Budapesthez A Katona József Színházban régóta bátorítják a színészeket arra, hogy időről időre próbálják ki magukat önálló esteken, a Sufni nevű intim kamarateremben. Május 10-én Szacsvay László tartott nagysikerű bemuta tót Szép Ernő írásaiból. A színész nem cáfolt rá az író hírére: igazi nosztalgiaestet tartott. Nem új Szép Ernőt hozott el, hanem a régi, lassan feledésbe merülő írót hozta testközelbe. (Ha jól számolom, ötvenhét kötete jelent meg, az utolsó, egy újdonság, 2008-ban...) Szacsvay nem szcenírozási ötletekkel, hanem hangja melegségével, öniróniával kápráztatta el a lelkes premier-közönséget. A fentebb szóba hozott nosztalgia elsősorban a gyorsan tovatűnt fiatalság és a régi Budapest iránt volt a legerősebben érezhető. A sok kisebb-nagyobb részletből három emlékezetes, különleges empátiával elmondott szöveg magasodott ki. Az első egy humoros tárca, amelyben a teljesen leégett írópalánta azt meséli el, hogyan lógott át a Lánchídon, pedig nem volt pénze a vámra. (Pedig csak 1 krajcárba, azaz két fillérbe került az átkelés. Egy kiló kenyér az 1900-as évek elején, amikor az 1884-ben született íróval az eset történhetett, úgy 30 fillér volt.) A második történet egy néven nem nevezett mulatóba vezet el minket, az író éjjel fél kettőkor érkezik, de persze nincs pénze a fogyasztásra, úgyhogy (csak a mi kedvünkért!) megáll egy sarokban és beszámol arról, hogy mit lát. Szacsvay itt alapos ízelítőt ad hallatlanul fejlett utánzó képességéről, ahogy felvonultatja a mindenféle társadalmi rétegből szalajtott, végtelenül vegyes és még annál is kéjsóvárabb társaságot. A harmadik csúcspont évtizedekkel későbbi szomorú, vitriolosan gúnyos szöveg, az Emberszag című könyvéből, amely (a gyermekkoráról szóló Dali dali dal mellett) alighanem a legjobb műve. Ekkor érezhetjük meg, hogy az este addigi sok könnyed, léha, szomorú szövege csak megágyazott ennek a szívbe markoló monológnak: „Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.” Egy nevezetes, sokat idézett mondat – jó ízlésről tanúskodva – nem hangzott el. A nagybeteg, szegény, magányos író a kávéházakban állítólag így mutatkozott be: „Szép Ernő voltam...”. Budapesten nincs szobra, csak Hajdúszoboszlón, ahol született. Van ellenben egy Szép Ernő sétány Pestszentlőrincen, a Havannatelepen, 1978 óta. Erre az ott található terjedelmes író-utcanévbokron kívül nem volt különösebb apropó, ha csak nem az, hogy akkor volt halálának 25. évfordulója. (Pianínó. Szép Ernő műveiből összeállította és rendezte: Benedek Miklós . Bemutató: 2013. május 10. 1 óra 5 perc.) Egy környezetbarát, jobbító javaslat Tíz éve egyszer azt találtam mondani építész barátomnak, hogy a Belváros újra kettészakítottságának úgy lehetne véget vetni, ha a Ferenciek terén lévő alagutat meghosszabbitanák, és már a Kálvin térnél fokozatosan lesüllyedne az út. Ő elnézően mosolygott, hogy az nagyon drága lenne, és neki sokkal egyszerűbb ötlete van. Aztán ő nyerte el az új Fő utca tervezését, megtudtam mi az ötlete – az autók általános kiszorítása. Éppen csak nagyobb összefüggésben kellett a dolgokat nézni. Egy napon a legnagyobb lányom azzal büszkélkedett, hogy az irodában rábeszélte a többieket, vegyenek egy palackösszegyűrő prést, mert ő törődik a környezettel... Most már én voltam az okos: elmondtam, hogy a mi irodánkban elviszik a vizes tartályt és újratöltik. Az sokkal inkább környezetbarát. Mindez arról jutott eszembe, hogy ha hétvégén veszek ki pénzt a bankom automatájából, a csinos, nemrég átépített előcsarnokban bokáig lehet járni az eldobott elismervényekben. Először arra gondoltam, hogy nagyobb papírkosár kellene – de az igazi megoldás persze nem errefelé keresendő. A pénzkiadó mindig megkérdezi, hogy akar-e a kedves ügyfél elismervényt. Rá kellene venni az embereket, hogy ne kérjenek. Mindenki jobban járna. Kevesebb papír, kevesebb kivágott fa, kevesebb szemét, kellemesebb környezet... 20 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Az eredeti tornyok, Ybl előtt és után
