Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Csontó Sándor: Százéves (az állandó) pesti kabaré
re. Kis nézôterû helyiségeiben irodalmi színezetû, komoly társadalomkritikával fûszerezett és mûvészi igényû produkciókra törekedett. Zoltán Jenô , a Buda pesti Hírlap munkatársa Max Reinhardt berlini kabarétársulatának (Schall und Rauch) kísérletein és báró Wohlzogen überbrettlijén fellelkesülve, 1901 novemberében gründolta Pesten az elsô magyar nyelvû kabarét, a Tarka Színpadot. A Waldmann Imre által vezetett Fôvárosi Orfeumban (azelôtt Somossy, ma Operettszínház) a német nyelvû varieték sorába félórás, önálló magyar mûsorbetétet szerkesztett. A vállalkozás sajnos nem volt hosszú életû – alig egy esztendeig mûködött –, pedig a siker feltételeibôl igazán szinte semmi sem hiányzott. A rendezôi feladatokat Rákosi Jenô író és unokaöccse, Beöthy László, a Nemzeti Színház akko ri igazgatója látta el. A szerzôk, Heltai Jenô, Herceg Ferenc, Molnár Ferenc és Nagy Endre egyfelvonásos jelenetekkel, bohózatokkal, tréfákkal és kuplékkal indítottak, amelyekben Baumann Károly, Kornai Berta, Gyárfás Dezsô és mások léptek fel. A fôpróba sikerült is, de az orfeumot látogató polgári közönséget egyelôre jobban érdekelte az étlap, mint a színlap. „...a magyar közönség maga kívánja a német nyelvû mûsort, mivel az magyar nyelven nem is hangzik jól” – nyilatkozta egy korabeli kritikus. Tovább nehezítette a helyzetet az Országos Színészegyesület bürokratizmusa, megtiltva tagjai számára az orfeumokban, kabarékban való fellépést. Az mégsem járja, hogy egy színész – szégyent hozva a szakmára – vacsorázó vendégek elôtt szerepeljen, mert persze ezeken a mulatóhelyeken a mûsor alatt sem szünetelt a kiszolgálás. Bonbonnière, a humor szelencéje Kondor Ernô a fiatal vidéki színészek kenyerét ette, amikor 1907-ben váratlanul komolyabb összeget örökölt. Miután végiglumpolta Pestet és megmártózott a párizsi kabarék légkörében, úgy döntött, maradék pénzét vállalkozásba fekteti, humorból kovácsol tôkét. Azt gondolta egész estés, szellemes, irodalmi jellegû kabarémûsort ad a Teréz körúton, ezzel átcsábíthatja az orfeumok közönségét. Olvassuk most hozzá ezekhez a mondatokhoz Szini Gyula élménybeszámolóját, aki volt olyan szerencsés, és részt vett a Fôvárosi Cabaret Bonbonnière megnyitó estjén, 1907. március 2-án. 29 BUDAPEST 2007 március Medgyaszay Vilma, a magyar sanzon mûvészi elôadója. Képeslap, 1907 Molnár Ferenc 1900 körül „A mi kabarénk nem montmartre-i diákcsapszékek friss szellemiségét és bájos kajánságát szólogatja, mint a párizsi, nem véres, nem halálos, nem ideg-csigázó mint a berlini, nem tüntet idétlen kispolgári léhasággal, mint a bécsi. Kezdettôl fogva igényesebb, fényesebb és kényesebb, irodalmibb mindegyiknél. Egy kis nép szellemi fényûzésével rendeztük be.” (Kosztolányi Dezsô, Színházi Élet, 1922) „Azt se tudtuk kérem, mi fán terem az a kabaré, s kabaréköltôk lettünk itt egynéhányan olyan életkorban, amikor az ember éppen elhagyta az éhezést...” – írja Szép Ernô. Mert a dalszövegeket, tréfákat, kisjeleneteket, szösszeneteket olyan költôk és írók szállították futószalagon, mint Ady Endre, Békeffi László, Emôd Tamás, Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Heltai Jenô, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Nádas Sándor, Szenes Béla, Szép Ernô.
