Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - Major Ottó: Károlyi Mihály igazsága

Károlyi Mihály igazsága A nemzet nagy bujdosói közül senkit sem sújtott oly kegyetlen végzet, mint századunk tán legnagyobb magyarját, Károlyi Mihályt. Neki kétszer kellett elveszítenie hazáját. Először 1919-ben, a forradalmak bukása után. Másodszor 1949-ben, a fordulat évét követően. Posztumusz emlékirata, a Hit, illúziók nélkül zárófejezetében ezt olvassuk: „...Az egyes ember életében azonos jellegű események és momentumok általában többször is megismétlődnek, és ezek határozzák meg az ember egyéni sorsát. Az én sorsom volt, hogy hontalan legyek." E megrendítő epilógus előtt mottóként VII. Gergelyt idézi: „Szerettem az igazságot és gyűlöltem az igazságtalanságot, ezért emigrációban halok meg." Huszonhét évig tartó első emigrációjából 1946 májusában tér haza, miután a magyar nemzetgyűlés megsemmisítette Horthyék ellene hozott bírósági ítéletét és törvénybe iktatta történelmi érdemeit. Ezzel a megjegyzéssel: „Károlyi Mihály elévülhetetlen hazafias érdemeinek, emberi nagyságának, államférfiúi bölcsességének és a rajta esett sérelemnek tudata olyan erővel él az igazi nagyjait tisztelő igazságszerető magyar nép lelkében, hogy a javaslat rendelkezései bővebb indoklást nem igényelnek." Oly históriai elégtétel volt ez, amilyent száműzött elődei: Rákóczi és Kossuth életükben nem érhettek meg. A hazatérőt a parlament ünnepi ülésén a koalíciós pártok szónokai köszöntötték. A Kommunista Párt képviseletében Rajk László, e szavakkal: „Üdvözlöm önt, a magyar demokrácia legrégibb harcosát; a magyar nép demokratikus törekvése és harca elválaszthatatlanul össze van forrva az ön nevével... A földosztást a fiatal demokratikus Magyarország csak befejezte, de ön kezdte el a kápolnai ásónyommal az új magyar honfoglalást, saját birtokainak felosztásával. A magyar parasztság, a magyar nincstelen földmunkásság százezres tömege szent ereklyeként őrizte a Tiétek a föld és a Kápolnai földosztás című írásait... Köszönet és hála a magyar nép nevében és pártom nevében azért a munkáért, amellyel megmentette ön, huszonhat esztendőn át, a külföld előtt a magyar nép becsületét... Az ön érdemeinek tudható be elsősorban, hogy a szörnyű bácskai mészárlás után, a háború befejeztével Jugoszlávia nemzeti egyenjogúságot biztosított ottani magyar testvéreinknek..." Három évvel később ugyanez a Rajk László, a nemrég még „vaskezű" belügyminiszter kémkedéssel, államellenes összeesküvéssel és hazaárulással vádolva állt a népbíróság előtt, mely halálra ítélte őt. Megismétlődni látszottak nálunk is a harmincas évek moszkvai kirakatperei, melyek ellen Károlyi már annak idején felemelte tiltakozó szavát. Most nagyköveti posztjáról, Párizsból táviratozott Rákosinak: perújrafelvételt kért. Ez a távirata éppúgy válasz nélkül maradt, mint amit a köztársasági elnökhöz, Tildy Zoltánhoz intézett, felajánlva Rajk-ügyben a maga tanúvallomását. Ilyen előzmények után hozza nyilvánosságra tiltakozását, melyet a nemzetközi sajtó teljes terjedelemben közöl. „Azt jelentette ez — írja emlékirataiban —, hogy nem térhetek vissza Magyarországra, nevemet ismét kiradírozzák a magyar történelemből, a parasztokkal azt igyekeznek majd elhitetni, hogy átálltam a .földesurak' táborába..." S csakugyan! A L'Humanité közölte a magyar kormány nyilatkozatát, mely szerint Károlyi Mihály átállt a kapitalista-imperialista táborba, mert magas kora és rossz egészségi állapota miatt nem tudott ellenállni az ellenséges körök befolyásának. „Lehetetlenség volt — írta erről végső testamentumában — továbbra is hazámban élni anélkül, hogy tiltakozni tudjak azoknak az erkölcsi elveknek a megsértése ellen, amelyeket a szocializmus alapjának, lényegének tartok. Mert a szocializmus nem csupán gazdasági kérdés, hanem etikai kérdés is. A kapitalista társadalom megszüntetése nem sokat ér, ha helyébe nem egy magasabbrendű, igazságosabb és szabadabb rend kerül." A Rákosi-rezsim némely történészei valóban megkísérelték Károlyi Mihályt „kiradírozni" az újabb magyar történelemből; az őszirózsás forradalmat — bármily hihetetlenül hangozzék is — Károlyiatlanítani. A fordulatot hozó XX. kongresszus évében is megtörténhetett, hogy egy nyolcszáz oldalas históriai dokumentumgyűjtemény (A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai, 1917 november — 1919 március) időrendi áttekintésében nem szerepel, hogy Károlyi Mihály volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a polgári demokratikus forradalom vezére és a Nemzeti Tanács pártjaiból alakult kormány miniszterelnöke, majd a köztársaság elnöke. Még második rehabilitációja, hamvai hazahozatala után két esztendővel, 1964-ben is megeshetett, hogy híres emlékirata, az Egy egész világ ellen (München, 1922.), memoárirodalmunk e klasszikus remeke nem kapott címszót a Magyar Irodalmi Lexikonban, s több mint két évtizedbe telt, míg idehaza is megjelenhetett politikai alapműve, az 1956-ban Londonban, angol nyelven kiadott Hit, illúziók nélkül (Faith without Illusion). Sőt — mivel a halott politika körme és szakálla tovább nő —, máig is akadnak, akik a Horthy-féle ellenforradalmi kurzus hazugságait visszhangozzák, miszerint Erdély elvesztéséért, az ország feldarabolásáért, Trianonért a forradalmak felelősek. Személy szerint Károlyi Mihály is, nem pedig azok, akik hadüzenetükkel az első világháborút kirobbantották, elvesztették, a királyi Románia megszálló hadseregével kollaboráltak és a trianoni békeszerződést aláírásukkal szentesítették. Idézzünk hát, pusztán a tények megvilágítására, Károlyi Mihály nevezetes szatmári beszédéből, melyet 1919. március 2-án tartott az Erdély védelmére szervezett székely hadosztály katonái előtt. „Most itt a veszedelem kapuinknál. De nekünk meggyötörten várnunk kell. Mert a hazát nemcsak bátorsággal, nemcsak lelkesedéssel, hanem okossággal is kell szolgálni. Az előrelátás, a józan ész és az okosság azt követeli, hogy mi fegyverhez csak végszükség esetében nyúljunk; semmiféle uszításba, semmiféle ugratásba nem megyünk bele... De értse meg a világ... hogyha pedig a párizsi békekonferencia a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési joga és a megegyezéses béke ellen, s Magyarország feldarabolása mellett döntene, akkor mi végszükség esetében fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot." (Azt, persze, Károlyi sem tudhatta, hogy az ország határait évekkel korábban már megszabták az antant és a későbbi „utódállamok" titkos egyezményeiben.) Mindenesetre elgondolkodtató, mennyivel tisztábban látta a Horthy-rendszer és a Rákosi-rezsim hivatalos történetíróinál Károlyi Mihály nemzeti és világjelentőségét a neves angol történészprofesszor, A.J.P. Taylor, aki a Hit, illúziók nélkül első angol kiadásának bevezető tanulmányában így ír róla: „1918 volt Károlyi történelmi pillanata. Kormányzása öt hónapja helyet fog biztosítani számára minden történelemkönyvben. Sírba tette a Habsburg-monarchiát, első elnöke lett a független Magyarországnak és megkísérelte Európának a wilsoni elvek alapján történő átalakítását. Ha kudarcot vallott, annak nem ő volt az oka, hanem Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok győztes államférfiai, akik nem értették meg, hogy Magyarország megbízható szövetségesük lenne..." S hogyan látta ő maga élete alkonyán a jövőt, amelyre életét tette fel, s amelyért megalkuvás nélkül küzdött és szenvedett? A Hit, illúziók nélkül lapjain így vall erről: „...Európában és a világon másképpen fog megvalósulni a szocializmus, mint ahogy azt a XIX. századi forradalmárok képzelték, de mindenképp be fog következni, mégpedig jóléti államok formájában, amelyekből az egykori kapitalizmus és a laisser faire rendszere csak a múlt ősi emlékeinek fog tűnni. Most, hogy minden szenvedély kialudt már bennem, jól tudom, hogy végeredményben soha sem az valósul meg, az az abszolút valami, amire az ember törekedett, hanem valami ahhoz hasonló. A fiatalok és szenvedélyesek számára azonban nélkülözhetetlen a küzdelem és az illúzió. Az ember tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot. Hiszek abban, hogy az eszmék és a szembenálló társadalmi erők küzdelméből — ha marad rá idő — új szintézis f0g SZÜletnÍ

-" MAJOR OTTÓ 5