Budapest, 1985. (23. évfolyam)

3. szám február - PESTI TÜKÖR

pesti tükör Események, hírek, képek a főváros életéből BUDAPEST TÉKA Melyik a legszebb? Második alkalommal írt ki pályázatot a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága — az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal karöltve — a magánerőből, magánkezdeményezéssel és -közreműködéssel épített legjobb-legszebb lakóházak díjazására. A nívódíjpályázatra azok a fővárosban épült házak nevezhetők, amelyekre 1984-ben adták ki a használatbavételi engedélyt. Az építtető, a tervező, valamint a kivitelező közösen kaphatja meg a díjat. A pályázat célja a magánépíttetők ösztönzése az esztétikus, a korszerű, a környezetbe jól illeszkedő lakóházak építésére. A pályázati kiírás a Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok valamint ügyfélszolgálati irodáján, a FŐBER Magánlakásépítési Információs és Szolgáltató Leányvállalatánál tekinthető meg. Ez utóbbi címére (1053 Budapest, Királyi Pál utca 12., telefon: 187—285, 187—783) kell beküldeni a pályázati anyagot 1985. március 31-ig. Az eredményt előreláthatólag április végéig kihirdetik. A díjazott, továbbá dicséretben részesült pályművek dokumentációját a zsűri megküldi az országos bíráló bizottságnak is. E bizottság javaslata alapján dönt az építésügyi és városfejlesztési miniszter „Az év lakóháza" díj odaítéléséről. Nyílt alapítvány A környezetkultúra támogatását szolgáló alapítvány létrehozásáról írt alá szerződést Osváth Miklós festőművész a Magyar Urbanisztikai Társaság vezetőivel. A festőművész — aki egyik alapító tagja a Budapesti Városszépítő Egyesületnek — több mint 400 ezer forint értékű, fővárosi témájú akvarelljét ajánlotta fel az új Nemzeti Színház javára, illetve a környezetkultúra fejlesztésére. A társaság a festőművésztől kapott 80 akvarellt értékesíti, és árából 150 ezer forintot utal át a Nemzeti Színház építésére, a többit pedig a környezetkultúra-fejlesztési alapítványban helyezi el. A szerződés szerint ez nyílt alapítvány, amelyet tehát újabb adományokkal bővíthetnek környezetvédő mecénások, intézmények. Az alapítvány kezelésére kuratórium alakul s dönt majd a későbbiekben arról, hogyan támogatja anyagilag a környezetkultúra fejlesztését szolgáló kezdeményezéseket. Osváth Miklós alkotásai a Magyar Urbanisztikai Társaság VIII., Rákóczi út 7. sz. alatti épületében megtekinthetők és megvásárolhatók. Az érdeklődők a 339—359 vagy a 335—115-ös telefonszámon kaphatnak felvilágosítást. TARR LÁSZLÓ A régi Váci utca regényes krónikája Helikon Kiadó, 1984 Örvendetes, hogy szaporodik a Budapest múltját föltáró művek sora! Tarr László, aki 1976-ban közreadott A délibábok országa című jeles művével méltán aratott közönségsikert, szinte műfajt is teremtett munkájával. Ráébresztett: hétköznapi történetekből áll a történelem, és arra is példát adott, hogy a serény elme miként gazdálkodjék a valóság mozaikszemcséivel oly módon, hogy elrendeződve egész képet alkossanak. Mostani könyvében némiképp hasonló írói módszerrel a Váci utca históriáját gyűjtötte össze: történetét s annak fordulóit a XVI. századtól napjainkig követi. Térben házról házra, telekről telekre araszol, s időben négy évszázad fordulatos eseményeit kutatja föl. Előbb azt mondja el, milyen történelmi és kevésbé jeles események követték itt egymást időrendben, közben hangulatos életképeket varázsol elénk, ezekkel idézi föl az egykor itt élők mindennapjait. E csapongónak tetsző elbeszélésláncolatban, valamint az ezt követő házról házra haladó leírássorozatban alighanem minden idefűződő tényanyag, levéltári adat és anekdota jelen van, csak meg kellett keresni őket. így könyvbe foglalva már azt is gondolhatnók, szinte megkeresték egymást. Nagy tévedésbe esik, aki igy képzeli. Tarr László müvének látszólagos könnyedsége valójában sok-sok kutató munkából s lenyűgöző anyagismeretből tevődik össze. Különös örömünkre szolgálhat, hogy mindez Tarr László élvezetes írásában kelt életre. A könyvben közölt remek illusztrációk összegyűjtése ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Hisszük, hogy a kötet nemcsak a könyvínyencek örömére szolgál, nagy haszonnal forgathatják a magyar múlt és a régvolt Pest emlékeivel foglalkozó, elmélyülni vágyó érdeklődők is. MÁTRAY GÁBOR A Muzsikának Közönséges Története és egyéb írások Magvető Kiadó, 1984 A Magyar Hírmondó című vállalkozás nagy érdeme, hogy alig ismert vagy elfeledett nemzeti értékeinket föltárva, e művek közreadásával mai szellemi életünket gazdagítja. A sorozat legutóbbi kötetének elsősorban a magyar zenetörténet kérdéseivel foglalkozó kutatók és érdeklődők látják hasznát, ugyanakkor a könyv ma is értékes dokumentumként szolgál, kivált a reformkori Pest-Buda zenei életéről és művelődési viszonyairól. Mátray Gábor alkotó éveit e városban töltötte, itt szerkesztette a Regélő és a Honművész című lapot, itt volt könyvtárőr, majd rövid ideig a Nemzeti Színház zenei igazgatója; a Pest-Budai Hangászegyesület titkáraként, majd a Hangászegyesületi Zeneiskola igazgatójaként ugyancsak sokat fáradozott a magyar zenei műveltség fölvirágoztatásáért. Érdemes megemlíteni, hogy a később Nemzeti Zenedeként működő intézményből teremtődött meg a Konzervatórium. A Muzsikának Közönséges Története és annak két toldaléka ma is gazdag forrásanyagot kínál a zenetudomány és a zenetörténet búvárlóinak. Mátray zenetörténeti írásai ma is élvezetes olvasmányok, leírásai és értekezései nemcsak üdítőek, de érdekesek is. Ugyanakkor a magyar zenetörténet és zeneelmélet úttörőjeként tisztelt író és polihisztor műveinek közreadott bő válogatását — e könyvet — a Budapest szellemi múltjával foglalkozó kutatás sem nélkülözheti. MESTERHÁZI LAJOS Visszaem lékezések Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984 A főváros lapjának néhai főszerkesztője, Mesterházi Lajos mindenekelőtt író volt. S tegyük hozzá: ízig-vérig budapesti író, tanúság reá egész életműve. Közéleti sorsát és szereplését is meghatározta a fővároshoz való kötődés: nevelődése, szellemi kialakulása és fejlődése, majd munkásmozgalmi tevékenysége akárcsak művei, erről vallanak. Egyike ama modern magyar íróknak, aki megélt élményeit e budapestiség szellemében formálta általánosabb érvényű alkotásokká. Az egyetlen városhoz kötődő Mesterházi éppen azáltal lett európai író, hogy életében nem puszta földrajzi fogalom volt Budapest, inkább olyan sajátos szellemi tájék, ahonnét távolabbi régiókba is elláthatni. Soha nem szívlelhette a provincializmust; a posztumusz műveként reánk maradt, önvallomásnak is tekinthető Visszaemlékezések lapjain minduntalan erről tesz bizonyságot. Eltekintve a könyv németországi és párizsi kitérőitől s újra és újra föltóduló emlékeitől, a benne foglalt eseményanyag színtere első pillantásra szűkösnek rémlik, hiszen valójában Kispest-Wekerle teleptől a budai Logodi utcáig határolt kőrengetegre korlátozódik. De a világ tájaira innét is kitekinthetett, Párizsból is visszapillanthatott a pesti tűzfalakra. Mesterházi egyik legjobb írói, közírói tulajdonsága éppen abban rejlik, hogy összefüggéseiben látta és láttatta meg a részieteket olyanképp, hogy fölismerjük benne az egészet. Számos közírói erénye, indulata, de elsősorban távoli összefüggéseket is felismerő pengeéles logikája és mindig friss szelleme a Visszaemlékezések lapjain is jelen van. Kár, hogy eseményanyaga csupán csak 1945-ig terjed, hiszen az ezt követő esztendők történelmét mérlegelő Mesterházi véleményével szívesen szembesülnénk mindannyian. Csak sajnálhatjuk tehát, hogy Mesterházi önéletírása hátrahagyott töredékként maradt reánk. A torzóban hagyott kézirat megszerkesztése, vagyis a szöveggondozás Mesterházi Márton és Mesterházi Miklós munkája. SZÉP ERNŐ Emberszag Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984 A finom-halk versek poétája, a pesti Anyeginnek is nevezett szelíd boldogság költője, Szép Ernő költő, novellista és drámaíró, aki fizikai valóságában is oly törékeny volt, mint a lelke, 1944 tavaszán megélhette, hogy a margitszigeti szállodából, ahol 33 évig lakott, egyik napról a másikra távoznia kellett. A zsidótörvény értelmében kabátjára fölvarratták a sárga csillagot, és beköltöztették az egyik lipótvárosi csillagosházba. Innét a Szálasi-világ hatodik napján, reggel fél hatkor sokadmagával, hasonló korú, tehát idős zsidó férfiakkal, két napra való élelemmel, Szép Ernő magyar költőt is elhajtották az ismeretlen bizonytalanságba. Csak három hét múltán, november 9-én tértek vissza megfogyatkozva, s úgy tetszett, ideiglenesen. E három hétig tartó kálváriajárás költői leírását tartalmazza Szép Ernő megrendítő könyve. A korszakról és az itt leírt eseményekről számos kitűnő, dokumentumigényű művet olvashattunk, ám Szép Ernő kis könyve valamiben mégis különbözik tőlük. Jelesül abban, hogy Szép Ernő elsősorban költőként élte át a szörnyű élményt, s még inkább költő maradt, amikor papírra vetette tapasztalatait. Műve negyven év távolából is töretlenül tanúsítja Szép Ernő ragyogó szellemét. Érdemes megemlíteni: e kis műve először 1945-ben látott napvilágot; az első kiadás példányai azóta már könyvritkaságnak számítanak. Az Emberszag újrakiadása és döbbenettel vegyes fogadtatása, akárcsak a költő életművének újbóli fölfedezése, szellemi életünk fogékony figyelmét tanúsítja. KISS KÁROLY 6