Budapest, 1985. (23. évfolyam)

3. szám február - Deák András: Egymásra utalva

Egymásra utalva A főváros és vonzáskörzete együttműködéséről, összehangolt fejlesztéséről szóló beszélgetéshez több szempontból is ideális alanyt találtam Pénzes Jánosnak, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesének személyében. Egyrészt jelenlegi beosztásában hivatalból is egyike azoknak, akik a legtöbbet foglalkoznak a témával, hiszen ő terjesztette a Fővárosi Tanács ülése elé a budapesti agglomeráció hosszú távú fejlesztési koncepcióját, amelyet az Országos Tervhivatal, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Pest megyei Tanács és a városháza munkatársai közösen dolgoztak ki. Másrészt Pénzes János nemcsak jelenlegi munkájában érzékeli minden nap Budapest és az agglomeráció kölcsönös egymásrautaltságát, hanem korábban hosszú évekig tapasztalta ugyanezt a másik oldalról is, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyetteseként. Első kérdésünk tehát óhatatlanul ebből a sajátos helyzetből adódik: — A fővárosi vagy a Pest megyei Tanács elnökhelyettesi székéből nézve kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani Budapest és a közvetlen településkörnyezet közötti együttműködésnek? Beszélgetés Pénzes Jánossal, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesével, a budapesti agglomeráció hosszú távú fejlesztési koncepciójáról — A fejlesztések összehangolása, erőforrásaink közös kamatoztatása mindkét tanács számára egyformán fontos, ami nem zárja ki, hogy egyes részkérdésekben a két érdekelt fél — éppen sajátos nézőpontja miatt — nem képviselhet eltérő álláspontot. Budapest és a vonzáskörzet együttműködése az élet mindennapos követelménye, ez tehát a tanácsok munkájában is folyamatos gyakorlattá vált. A mostani hosszú távú fejlesztési koncepció mégis minőségi változást jelent, biztos alapja az átgondolt, előrelátó tervezőmunkának, az érdekek kölcsönös összehangolásának. — Magyarország sajátos településszerkezeti adottságait figyelembe véve a budapesti agglomeráció nemzetközi összehasonlításban is jelentős, kevés európai országra jellemző. A vonzáskörzet fejlesztése nyilvánvalóan nem csupán az itt lakók ügye, hanem országos jelentőségű kérdés. — így igaz. Budapesten és az agglomerációs övezetbe tartozó 43 településen összesen csaknem két és fél millió ember él, az ország lakosságának egynegyede. Itt koncentrálódik az ipari kapacitások egynegyede, a szellemi élet intézményeinek és foglalkoztatottjainak 80 százaléka. Ez a rendkívül erőteljes területi koncentráció számos feszültség forrása, amelyeknek megoldása csak központi intézkedésekkel lehetséges. — Minden fejlesztési elképzelés csakis a realitásokból, a jelenlegi helyzet tudomásulvételéből indulhat ki. Milyen fő tendenciák jellemezték a főváros és a vonzáskörzet fejlődését a hetvenes években? — A hetvenes évek elején hozott határozatok szellemében sikerült korlátozni a budapesti agglomeráció extenzív gazdasági növekedését, nagymértékben bővült a főváros és az övezet infrastruktúra-állománya, mérséklődött a népesség bevándorlása. Az ország kiegyenlítettebb, arányosabb fejlesztésének, de a betelepülési korlátozásnak is köszönhető, hogy a hatvanas évtizedhez képest lényegesen kevesebben költöztek az ország távolabbi részeiből Budapestre és környékére. A termelőágazatok fejlődését első hallásra talán kissé paradox módon az jellemzi, hogy 1970 és 1983 között az országos átlagnál jóval nagyobb arányban, mintegy 40 százalékkal csökkent a budapesti iparban foglalkoztatottak száma. A budapesti székhelyű vállalatok számos tevékenységet vidékre telepítettek, s időközben a fővárosi ipar szerkezete is korszerűbbé vált. Budapesten továbbra is meghatározó arányt képvisel a feldolgozó ipar: ezen belül a leglendületesebben a műszer-, a gyógyszer- és a híradástechnikai ipar, valamint a villamosgép- és készülékgyártás fejlődött. Ami a közlekedési hálózat fejlődését illeti: ma már a Budapesti Közlekedési Vállalat által üzemeltetett autóbuszok, HÉV-szerelvények az övezeti településeknek több mint felét bekapcsolják a főváros forgalmába. Az eredmények ellenére — amelyeket még hosszan sorolhatnánk — őszintén meg kell állapítani, hogy az infrastruktúra-hálózatban, a lakosság alapfokú ellátásában még mindig nagy színvonalbeli különbségek vannak a főváros bizonyos kerületei, valamint az övezeti települések között. — Ön most nagyon finoman fogalmazott. Az úgynevezett övezeti településeken élő tanácsi vezetők gyakran panaszolják, hogy miközben az ország milliárdokat költ a főváros fejlesztésére, nekik — néhány kilométernyire a városhatár tói — gyakorlatilag alig jut pénzük még a lakosság legalapvetőbb ellátására is. — Véleményem szerint nem szerencsés dolog szembeállítani Budapest és az övezeti települések fejlesztési lehetőségeit. Nyilvánvaló, hogy az agglomerációban élők eleve kedvezőbb helyzetben vannak például azoknál, akik messzebb laknak a fővárostól. Hiszen ők könnyebben járhatnak bevásárolni, tanulni, szórakozni a fővárosba. Igaz, az övezet településhálózata az ország többi térségéhez viszonyítva kevésbé városiasodott, de ennek oka az is: a közép- és felsőfokú ellátás jókora hányadát a főváros adja az övezet településeinek. — Ennek másik oldala viszont az, hogy az övezetben élő munkaképes korú lakosság Budapest egyik legfontosabb munkaerőforrása, -utánpótlása. — Pontosan ezért hangsúlyoztam már korábban is a kölcsönös egymásrautaltságot. A népesedési előrejelzések szerint a budapestiek száma az ezredfordulóig 250 ezer emberrel, 12 százalékkal csökken. Ezt a 100—160 ezres bevándorlás csak részben pótolja majd. A fővárosi tendenciákkal szemben az övezet népessége továbbra is számottevően, mintegy 75 ezer emberrel növekszik. Ugyanez vonatkozik a munkaképes korú lakosságszámra is: a kismértékű budapesti csökkenést ellensúlyozza, hogy ugyanakkor az övezetben több mint 20 százalékos növekedéssel lehet számolni, főleg a kilencvenes évek elején. Miközben tehát lassan mérséklődik a távolsági ingázás, egyre nagyobb szerepet kapnak Budapest munkaerő-ellátásában az övezet településeiről naponta bejárók. Erre a közlekedési hálózat fejlesztésénél is figyelnünk kell. — A komfortos életkörülményekhez az is hozzátartozik, hogy mindenki lehetőleg helyben vagy legalábbis a lakóhelye közelében találjon megfelelő munkalehetőséget. Az említett népesedési előrejelzések ismeretében, valamint annak tudatában, hogy ma már a fővárosból is egyre többen költöznek ki a környező településekre, nem lenne célszerű az eddiginél gyorsabban növelni az övezetben a munkahelyek számát? — Nézze, mi is tapasztaljuk, hogy bizonyos körökben divattá vált a főváros melletti kedvező természeti adottságú, jó levegőjű községekbe költözni. Ez azonban még 7