Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: A hivatali „Csepel"

KERTÉSZ PÉTER A hivatali „ Csepel" Bizonyos körökben a Belvárost hívják így, a főváros területének alig fél százalékát. Ahol, ha valamilyen okból megváltoztatnák az egyik utca nevét, az az ott lévő intézményeknek, hivataloknak óvatos becslés szerint is több millió forintba kerülne, hiszen új borítékokat, bélyegzőket, MNB-számot s egyebet kellene azonnal beszerezniük. Itt él százalékosan a legtöbb nyugdíjas (feltehetően a legnagyobb alapterületen), itt van a legtöbb öreg ház, nyilvános illemhely, s koponyánként, ha hihetünk a statisztikának, egy lakosra két négyzetméter zöldterület jut. Magánügy, de nincs az a pénz, amennyiért kis családommal idehurcolkodnék. Dr. Bernáth István tanácselnököt minden munkás perce ideköti s ezért hivatalból sem osztja véleményemet. Pedig igazán messziről jött ember. — Nagyfügeden születtem, Ludas mellett, Heves megyében, ott éltem, dolgoztam hosszú ideig. Igy például közvetlenül a felszabadulás után a községi elöljáróságon ingyenes kisegítőként. Majd Kiskörén vezettem az adóhivatalt. A tanácsok választásakor, 1950-ben Pély, ugyancsak hevesi falu, vb-titkára lettem. A rákövetkező év végén, 23 éves fejjel pedig már Egerben láttam el ezt a tisztet. Ami mai szemmel talán azért is 8 érdekes, mert akkoriban másként ment a káderek kiválasztása. — És miért szemelték ki kádernek? — Valószínűleg azért, mert hamar megszerettem a közigazgatási munkát... Egyik délután lejött Pély községbe a megyei pártbizottság titkára, a megyei tanács elnöke, s közölték; Bernáth elvtárs, maga mától Eger város Tanácsának vb-titkára. így mondták. Kocsival jöttek, egy kis Skodával. Mondták, hogy menjek velük, és foglaljam el máris a szobámat. Még talán városban sem jártam addig életemben. — Mondhatott volna nemet? — Azt hiszem, abban a helyzetben nem. De nem is akartam, mert én ezt hallatlan nagy elismerésnek tartottam. Meglehet, azért, mert rossz tapasztalataim voltak a felszabadulás előtt — igaz, gyerekként — megismert közigazgatásról. Szerettem volna megváltoztatni, s közelebb vinni a lakossághoz. Azelőtt nem volt beleszólása a község ügyeibe az egyszerű embernek. Sőt, még a községházba bejutni és ott előadni valamit is nehéz história volt, kalapgyűrögetés, lábcserélgetés közepette. Úgy éreztem, hogy valami újat, mást kell csinálni ezen a téren. — Akkor még nem kellett jogi végzettség a vb-titkársághoz? — Nem. De hogy folytassam a históriámat: Egerben alig voltam egy esztendeig, mikor felhelyeztek a Belügyminisztérium Helyi Tanácsok Főosztályára személyzeti instruktornak. így kerültem Budapestre. Három megye tartozott hozzám. Minden héten ki kellett járni a megyékbe, községekbe. Akkor még nem úgy volt, hogy beülök a kocsiba, s kiszállok valamelyik főtéren... Vonat is ritkán járt. Arról nem beszélve, hogy ennivaló se nagyon volt, nem hogy szálloda. Akkor voltak az emlékezetes „lesöprések". Kedden kimentünk, pénteken este vissza. Szombaton kellett megírni a tájékoztató jelentéseket, hétfőn jött az újabb eligazítás. — Milyen instruktor volt? — Hát kérem. Azt tudom mondani, hogy bárhová is kerültem, nekem mindig nagyon sokat jelentett, hogy nem közvetlenül és egyből jutottam magas funkcióba, hanem fokozatosan. Ezért mielőtt a megyei vezetőkkel leültem, szétnéztem előbb a községekben. Később a tanácsok átkerültek a Minisztertanács felügyelete alá, ahol most is vannak, s ott dolgoztam egy ideig. Aztán 1957-ben az V. kerületben megüresedett a vbtitkári állás, engem választottak meg. Két évre rá fejeztem be a jogi egyetemet. 1964-ben tanácselnök-helyettes lettem, és hét esztendeje vagyok elnök. — A Belváros afféle ,,állam az államban". Milyen sajátos gondokat jelent ez? — Azt hiszem, sok igazság van abban, hogy ez a mindössze 2,5 négyzetkilométernyi kerület nemcsak a főváros központja, hanem az ország szive is egyben. Ötvenkétezer ember él itt, s csaknem négyszer ennyien járnak ide dolgozni. Elsősorban a hivatalokba, de feltétlenül említendők a nagy nyomdák s a 30 ipari szövetkezet is. Reprezentatív felmérések szerint a nyári napokon mintegy félmillió ember fordul meg a Belvárosban ügyeit intézni, vásárolni vagy egyszerűen csak sétálni. Vagyis nekünk nemcsak a lakosainkkal kell foglalkozni, hanem biztosítani kell ennek a hatalmas átmenő forgalomnak az ellátását is. — Nyilván a lakosság összetétele is más, mint teszem azt Angyalföldön vagy Kőbányán. — Az értelmiség aránya megközelíti a 25 százalékot. Ezerkétszáz orvos lakik a kerületben, 1300 ügyvéd, jogász, s műszaki értelmiség is van vagy kétezer. Ugyanakkor az alkalmazotti réteg is számottevő. Ami azt jelenti, hogy az apparátusunkat fel kell készíteni, hogy partnere legyen ennek a kvalifikált lakosságnak. Budapesten nálunk a legmagasabb a nyugdíjasok aránya, 28—29 százalék. Nem véletlen, hogy a főváros a mi javaslatunkra fogadta el egy 125 lakásos nyugdíjasotthon felépítését a Vadász ut-A Felszabadulás tér